Romániában a friss kabinet kétségbeesett szitok- és panaszözönnel, valamint blitzkrieg-tisztogatással veti bele a magát a munkába és a volt kormánypárt (ahogy náciul nevezik, a „vörös pestis”) megsemmisítésébe, meg hát agonizál csendesen a választási kampány, ami jórészt abból áll, hogy a jelöltek bicikliznek… A kormányváltás régi jó balkáni szokás szerint előre bejelentett árulások nyomán állt elő, az államelnöknek ismét van „ő kormánya”, amelynek programját a frissen beiktatott miniszterelnök egy magányos este másnapján röviden úgy vázolta: reggel nyolctól este tízig. Ugyancsak Orbán román kormányfő szerint miniszterei rengeteg lyukat találtak a tárcáikban, aminek helyrehozatalát valószínűleg úgy képzelik el, mint az orvos a viccben, aki betegének rossz hírként bejelenti, hogy sötét folt van a tüdején, a jó hír pedig az, hogy a foltot el tudja tüntetni Photoshoppal.

Vagyis volna miről írni épp elég (nem is szólva a csíkszeredai kiállításokról, előadásokról, diákvetélkedőkről, kórustalálkozókról, meghitt magánéleti pillanatokról és természeti jelenségekről…), én mégis egy általánosabb közérdekű témát érintenék.

Bevezetésül: azért nem ment nekünk olyan rosszul az utóbbi időben. Románia három éve európai dobogón volt/van a gazdasági fejlődés tekintetében, a mezőgazdaság virult, a vásárlóerő, a bérek és nyugdíjak egyenletesen nőttek – ilyenkor szokás igazán arra gondolni, hogy mikor üt be a következő válság. Vészmadarak mindig voltak, olykor hatalomra is kerülnek, akik pedig ilyenkor nyugalomra intenek, gyakran úgy járnak, mint Rejtő Jenő Vesztegzárában: amikor egy hivatalos személy elkiáltja magát, hogy “mindenki őrizze meg nyugalmát”, nyomban kitör a pánik.

Szóval egyre gyakrabban hallható, olvasható, hogy ismét gazdasági válság következik, a legutóbbihoz hasonló, egyesek szerint annál is súlyosabb. Csaba László, a legnagyobb magyar közgazdászok egyike egy interjúban egyenesen azt állítja, „egészen biztosan lehet tudni, hogy a következő válság nagyobb lesz, mint az előző volt.”

Csaba László megállapításai egyébként sem valami szívderítőek. Elsősorban persze a magyar gazdaságról állapítja meg, hogy “közel sem teljesít olyan jól, mint ahogy azt a kormányzati propaganda kommunikálja. (…) Az azonos ligában játszó országokhoz, Romániához, Lettországhoz, Észtországhoz, Szlovákiához és a többi hasonló állam gazdaságához képest szinte minden mutatóban jelentős a lemaradás, az egy főre jutó jövedelemben éppúgy, mint a versenyképességi mutatókban. (…) Nemhogy nem zárkózunk fel, de még jobban lemaradtunk. Az a tény önmagában figyelmeztető, hogy a foglalkoztatottak 10-15 százaléka külföldre távozott ebben az évtizedben. Ez egy rettenetesen magas arány, ez Moldova, Litvánia szintje.”

Arra a kérdésre, hogy fel lehet-e készülni, mit lehet tenni a gazdasági válságok hatásainak a mérsékléséért, Csaba akadémikus válasza:  “A tíz-tizenkét évenként valóban szükségszerűen bekövetkező válságokra a társadalmak éppúgy nem tudnak felkészülni, miként az immár másfél száz éve a mérsékelt égövön üzemelő MÁV-ot is folyton meglepetésként éri, ha esik a hó. (…) A gazdasági válságokra való felkészülést az is nehezíti, hogy nem lehet előre tudni, mekkora lesz a visszaesés mértéke. De a legfontosabb tényező, ami miatt a válságok a meglepetés erejével vetik vissza a gazdaságot, az a társadalmi tanulóképesség hiánya.”

Gazdaságtudományi jellegű fejtegetések után a tudósnak szegezett fontos kérdés: – Csak Magyarország vagy az egész világ gazdaságáról lehet tudni, hogy a végét járja? Válasz: “Az összeomlás, még ha nem is lehet tudni, hogy pontosan mikor következik be, belátható közelségbe került. Miközben az Egyesült Államokban gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség, a jegybank mégis kamatot csökkent. Ennek kizárólag az lehet a magyarázata, hogy olyasmit észlelnek az ingatlan- vagy a részvénypiacokon, ami miatt arra számítanak, hogy kamatcsökkentés nélkül ezek a részvénypiacok visszaesnének. Vagyis a kamatcsökkentéssel igyekeznek konjunktúrát élénkíteni, ami jelzi a rendszerben lévő óriási feszültséget. Hasonló jelekből egyértelműen érzékelhető a német gazdaság lassulása is.”

Újabb technikai magyarázatok után újabb izgalmas, közérdekű kérdés: –  Friss kötete szerint a válságok nemcsak elkerülhetetlenek, hanem hasznosak is. Mi a hozadékuk? “Három hasznuk biztosan van: kiigazítják a válság előtt létrejött aránytalanságokat, hiszen a bulinegyed közepén nem lehet egymillió forint egy lakás négyzetméterára, mert valójában még a felét sem éri. Ez nem maradhat így. Emellett eltávolítják a döntési pozícióból azokat a vezetőket, akik elkövették a melléfogásokat. Ezzel fenntartják a kapitalizmus valódi szellemét, ami nem egy bolhapiac, hanem egy olyan gazdasági tér, amelyben nemzedékről nemzedékre helyt kell tudni állni a tulajdonért. Végül pedig a krízis, az eredeti görög kifejezés értelmében, lehetőséget is jelent: amikor az előző rendszer a földdel lesz egyenlővé, az új, korábban elnyomott státuszban vegetáló gazdasági szereplők újjáépítik azt. A piacgazdaság dinamizmusát a válságok működési mechanizmusa teremti meg azzal, hogy elpusztítja a bemerevedett szerkezeteket és elveket.”

Mindent összevéve bizonyára kemény idők jönnek. Rossz előjel nemzeti valutáink leértékelődése az euróhoz képest. Valahogy ugyanúgy vagyunk, mint a nagyjából tucat évvel ezelőtti válság előtt, amikor a Basescu-Boc kormány (a jelenlegi Iohannis-Orban kormánynak mintegy a prototípusa, sőt, a mostani igazságügyi miniszter, Catalin Predoiu volt akkor is a tárcavezető!) az utolsó pillanatig erősítgette, hogy őrizzük meg a nyugalmunkat, nem nyúl a bérekhez és a nyugdíjakhoz – és jól emlékszünk, mi következett. Meglátjuk, hogyan lesznek úrrá a helyzeten. Vagy nem látjuk meg?