A világszervezet, Izrael és Szíria megállapodtak abban, hogy hétfőn újranyitják az egyetlen határátkelőt Szíria és az izraeli megszállás alatt álló területek között a Golán-fennsíkon – jelentette be Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet New Yorkban.

Haley szerint az el-Kuneitra határátkelő megnyitása az ENSZ-békefenntartók munkáját is megkönnyíti majd. A térség egy részét Izrael az 1967-es háborúban foglalta el Szíriától és 1981-ben de facto annektálta. Ezt az utóbbi lépést a nemzetközi közösség nem ismeri el. A terület fennmaradó része továbbra is szíriai ellenőrzés alatt áll. A két szomszédos ország hivatalosan még háborúban áll egymással, a kettejük között kialkudott tűzszünetet és a Golán-fennsíkon húzódó demilitarizált övezetet az ENSZ megfigyelő missziójának (UNDOF) katonái ellenőrzik 1974 óta.

A múltban elsősorban a fennsíkon élő drúz nemzetiségű gazdálkodók által termelt almát szállították Kuneitránál hagyományos piacára, Szíriába, valamint a határ izraeli oldalán élő drúz közösség tagjai utaztak át dolgozni, tanulni, vagy családi okokból. (MTI)