A térség minden etnikai többségét és kisebbségét napjainkban ugyanaz a veszély fenyegeti, a globális kormányzás – mondta Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke Budapesten. Az új uralmi technika és ideológia lényege az identitásnélküliség előidézése – jelentette ki a házelnök a Nemzetiségek és törvényhozás Magyarországon című, a dualista magyar állam nemzetiségi törvénye megalkotásának 150. évfordulója alkalmából rendezett konferencián. ?Meg akarják fosztani az embert a vallási, nemzeti, családi és már nemi identitásától is, mert ezáltal természetes önazonosságának alapelemeitől elválasztva az ember már nem képes érdekeinek felismerésére, kinyilvánítására és azok megvédelmezésére sem” – fogalmazott Kövér László, hangsúlyozva: csak a térségben élők együttműködésével hárítható el a veszély.
Elítélte a Tisza-tábort az erdélyi újságíró szövetség
Állást foglalt a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) annak kapcsán, hogy több sajtókiadvány munkatársát nem engedték be a magyarországi Tisza…
Tovább...Orbán Viktor: jó lehetőség van a román-magyar együttműködésre
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint van lehetőség a jó együttműködésre Románia és Magyarország között – a magyar kormányfő ezt ma…
Tovább...Magyarország célja a kiengesztelődés az utódállamokkal
Magyarország és a magyar kormány célja nemcsak a kiegyezés, hanem a kiengesztelődés és a lehető legszorosabb együttműködés az utódállamokkal -…
Tovább...Magyarország uniós tagság helyett stratégiai együttműködést javasol az EU és Ukrajna között
Magyarország elemi érdeke, hogy kitartson az ukrán EU-tagságot elutasító álláspontja mellett - jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma a…
Tovább...