A brit kormány felfüggeszt minden magas szintű diplomáciai érintkezést Oroszországgal, válaszul az angliai Salisbury városában egy volt orosz kettős ügynök és lánya ellen múlt héten elkövetett gyilkossági kísérletre.

Theresa May miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy visszavonták Szergej Lavrov orosz külügyminiszter londoni meghívását, és brit illetékesek nem lesznek jelen a nyári oroszországi labdarúgó-világbajnokságon. A brit miniszterelnök egyebek mellett 23 orosz diplomata kiutasítását jelentette be amiatt, hogy Nagy-Britanniában megmérgezték Szergej Szkripal volt kettős ügynököt és lányát, ami mögött a brit miniszterelnök szerint “nagy valószínűséggel” Oroszország áll.

Precedens nélküli, a nemzetközi párbeszéd alapjait aláásó durva provokációnak minősítette az orosz külügyminisztérium Theresa May a Szkripal-ügy kapcsán elmondott beszédét, egyúttal közölte, hogy a brit lépésekre adandó válasz nem várat sokat magára. Marija Zaharova az orosz külügyminisztérium szóvivője ma arról nyilatkozott, hogy Oroszország továbbra is kész együttműködni Nagy-Britanniával a szóban forgó vegyi támadás felderítésében, ám London ezt elutasítja. Közölte, hogy Oroszország még mindig dolgozik a brit retorziókra adandó válaszintézkedéseken. (MTI)