Műsorok

Hogyha egy nyugat-európai csúcsértelmiségit megkérdeznének, hogy mit tud a romániai szellemi-művelődési értékekről, alighanem a szobrász Brâncuşi-t említené meg, esetleg a dadaista Tristan Tzarát vagy az abszurd drámák íróját, Eugen Ionescut, netán Mircea Eliadet, akinek vallástörténeti könyveit világszerte ismerik.

Gyakran gondolok arra, mennyire elfecsérelt idő volt az utóbbi harminc évben túlzott érdeklődéssel követnem a napi politika eseményeit. Azt már az elején eldöntöttem, hogy a szerkesztést, lapcsinálást, újságírást nem cserélem fel politikai pályával. Egyik indokom az volt, hogy alkatilag távol áll tőlem a politikai erkölcs (vagyis hogy ha a képviselt közösség érdeke úgy kívánja, lehet, sőt kell hazudni, manipulálni, vagy hallgatni, amikor szólni kéne), de mostanra rájöttem: ez becsületesen nézve inkább csak kifogás, hiszen ha következetes volnék, másoknak, politikusoknak sem nézném el, hogy ilyesmit csinálnak – akkor sem, ha a „mi ügyünk” érdekében teszik.

Már a tél sem az igazi, de a medve sem a régi – sóhajtanék fel, ha amolyan felsóhajtozó fajta lennék. Ugyanis történt, hogy tegnap késő délután-kora este ültem a szerkesztőségi asztalomnál, a képernyőt bámulva elmerültem egy kézirat rejtelmeinek megfejtésében, mikor megszólalt a telefonom. Artikulálatlan hangokat adott ki az okos jószág, rezgett, villogott és vinnyogott: minden áron magára akarta hívni a figyelmet.

Balázs Lajos, a közismert néprajkutató december 22 tölti 80. életévét. Ma is fiatalos, talán azért, mert – mikor titokban, mikor nyíltan – teljes életében megfeszítetten és élvezettel dolgozott. Helyét megismerkedésünk óta csak valahol a székelység panoptikumában tudtam elképzelni. Földijeim: Kriza, Apáczai Csere János, Bölöni Farkas Sándor, Baróti Szabó Dávid s a csak a félig székely, de sorsában végül egészen azzá vált Bolyai János társaságában.