20. születésnapját ünnepelte az Erdélyi Magyar Írók Ligája

2002 február 9-én a kolozsvári Music Pubban írta alá 22 író, költő, szerkesztő az Erdélyi Magyar írók Ligájának alapító okiratát, s bár a szkeptikusok nem jósoltak neki hosszas létezést a Liga 20 év után is megvan, működik, túlélt azóta különféle nehéz helyzeteket, és alapítói közül sajnos sokan már az égi prérin róják soraikat, de az utóbbi években több fiatal szerző vélte úgy, hogy talán nem haszontalan belépnie a szervezetbe.

(tovább…) Continue Reading

Nemzeti Kisebbségek napja és Szétszórt némaság

Egy 1998-ban elfogadott kormányhatározat értelmében, amelyet a Szenátus 2017-ben, illetve a Képviselőház 2020 törvényerőre emelt, december 18-án ünnepeljük a Romániában élő Nemzeti Kisebbségek Napját- az Észpresszó első felében erről hallanak néhány gondolatot, majd Borsodi L. László csíkszeredai költő Szétszórt némaság című prózavers-kötete kapcsán készült interjúnkat hallják.  

(tovább…) Continue Reading

„Ezt se hitted volna/Sok mindent nem hiszel” – Lövétei Lázár László Feketemunka című kötetéről:

Az Észpresszó vendége Lövétei Lázár László József Attila-díjas költő, műfordító, aki 2021 november 22-én vette át a kolozsvári Helikon kétheti irodalmi és kulturális lap által odaítélt Kemény Zsigmond díjat, amellyel a kiadvány az adott évben közölt verseit, esszéit, műfordításait értékelte illetve jutalmazta.  Egy hónappal korábban, szintén Kolozsváron a Helikon- estek keretében mutatta be Lövétei Lázár László Feketemunka című kötetét Karácsonyi Zsolt költő a Bulgakov kávéházban – a mai műsorban a bemutatóból hallanak néhány részletet, illetve a költővel készített interjúnkat sugározzuk.

(tovább…) Continue Reading