Magányos elkövető volt az a mentális problémákkal küzdő férfi, aki az éjjel baltával sebesített meg kilenc embert a düsseldorfi főpályaudvaron, és semmi nem utal arra, hogy terrortámadásról lenne szó – tudatta ma a rendőrség. (tovább…)
Continue ReadingLégi szerencsétlenség Törökországban
Lezuhant egy helikopter ma Isztambul külső városrészében – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Hasan Akgün, a körzet polgármestere öt megégett holttestet látott a helyszínen. (tovább…)
Continue ReadingHalálos áldozatai vannak az elnök menesztésének
Ketten meghaltak és tízen kórházba kerültek ma a dél-koreai fővárosban azon a tüntetésen, amelyet Pak Gun Hje leváltása elleni tiltakozásul szerveztek az államfő hívei. (tovább…)
Continue ReadingRománia hivatalosan is átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét
A csütörtök esti bukaresti ceremónián az Európai Unió vezető tisztségviselői az emberi jogok és a jogállamiság melletti kiállásra, a korrupció elleni harc folytatására, az európai alapértékek védelmére bíztatták Romániát. A házigazdák – pártállástól függetlenül – Románia európai elkötelezettségét hangoztatták, ugyanakkor mintegy a belpolitikai viták visszhangjaként olyan szavak is elhangzottak, mint méltóság, tisztelet, egyenrangúság.
(tovább…) Continue ReadingLétrehozzák az űrhadosztályt
Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint kedden aláírta az űrhadosztály főparancsnokságának felállításáról szóló rendeletet. A Pentagonnak küldött memorandumban az elnök működőképes egyesített harci főparancsnokság felállítását rendelte el.
(tovább…) Continue ReadingMegkezdődött a purim
Jelmezes iskolai vigadással, felvonulásokkal és utcabálokkal kezdődött pénteken Izraelben a purimi ünneplés, amellyel az ókori perzsa uralom alatt élő zsidók megmenekülésére emlékeznek – számolt be a helyi média. (tovább…)
Continue ReadingLemondott a belga miniszterelnök
Tegnap este benyújtotta lemondását Charles Michel belga miniszterelnök, miután pár napja kormánya kisebbségbe került. A kormányválság az ENSZ migrációs csomagja miatt alakult ki: a koalícióból ugyanis kilépett az Új Flamand Szövetség nevű nacionalista párt, miután a miniszterelnök a tiltakozásuk ellenére aláírta a migrációs csomagot.
(tovább…) Continue ReadingMegkezdte második mandátumát a venezuelai elnök
Nicolás Madurót helyi idő szerint csütörtökön iktatták be. A politikus második hatéves mandátumát kezdi meg a dél-amerikai ország élén, miután 2018 májusában – egyes jelentések szerint nem kifejezetten tiszta körülmények között – 67,7 százalékkal újraválasztották.
(tovább…) Continue ReadingTheresa May példátlan lehetőségeket lát ott, ahol mások veszélyeket
Theresa May szerint a brit EU-tagság megszűnése „példátlan” lehetőségeket kínál Nagy-Britannia és Japán kereskedelmi és beruházási kapcsolatainak fejlesztésére. A japán autógyártók közben leállásra készülnek.
(tovább…) Continue ReadingFinancial Times: Soros György az év embere
A nemzetközi, gazdasággal és pénzüggyel foglalkozó brit napilap írása szerint Soros György üzletember a liberális demokrácia és a nyitott társadalom képviselője, ezek azok az értékek, amelyek a hidegháború idején győzedelmeskedtek.
(tovább…) Continue ReadingTörökországban folytatódik a „gülenisták” letartóztatása
Az Anadolu török állami hírügynökség szerint 80 katona, valamint 44 kadét ellen adtak ki elfogatóparancsot azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal.
(tovább…) Continue ReadingKémeket fogott a lengyel rendőrség
Kémkedés gyanújával letartóztattak Lengyelországban egy lengyel és egy kínai állampolgárt, a bíróság pénteken három hónapos előzetes letartóztatásba helyezte őket – közölte a kormány egy illetékese.
(tovább…) Continue Reading