Az idei első negyedévben 2,1 százalékkal csökkent az ipari vállalatok üzleti forgalma 2025 azonos időszakához képest – közölte az Országos…
Continue ReadingMegtalálták a második román áldozatot is Németországban
A görlitzi többlakásos épület összeomlása után eltűntnek nyilvánított mindkét román turista holttestét megtalálták a romok alatt – közölte a német rendőrség.
(tovább…) Continue ReadingÉrkeznek a zarándokok Csíksomlyóra
Mintegy 300 ezer zarándokot várnak az idei csíksomlyói pünkösdi búcsúra, amelyen Magyarország köztársasági elnöke, Sulyok Tamás is részt vesz.
(tovább…) Continue ReadingMagyarországi vendégek a bukaresti Orgonafesztiválon
Orgona és csembaló koncertre várják az érdeklődőket szombaton 19 órától Bukarestben a Konzervatóriumba. A Bukaresti Liszt Intézettel és a Budapesti Filmharmóniával közösen megvalósított koncert a VI. Bukaresti Orgonafesztiválon, az Orgonák éjszakája alkalmából lesz, fellépnek Kecskés Mónika és Deák László magyarországi művészek.
(tovább…) Continue ReadingLezuhant csütörtök reggel a bukaresti CFR‑palota egyik liftje
A baleset idején hatan tartózkodtak a felvonóban, közülük ötöt kórházba szállítottak kivizsgálásra, de az első információk szerint senki sem sérült…
Continue ReadingTetten érték Érbogyoszló polgármesterét
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló (Buduslău) polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO). Az…
Continue ReadingJelentősen csökkentette az Európai Bizottság a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését
Gyengébb gazdasági aktivitást prognosztizált az Európai Bizottság a csütörtökön közzétett tavaszi gazdasági előrejelzésében, mivel a közel-keleti konfliktus okozta energiaválság inflációt…
Continue ReadingMégsem lesznek számlakötelesek a magánszemélyek
A képviselőház döntő házként megszavazta azt a törvénytervezetet, amely mentesíti az e‑Factura kötelező használata alól a szerzői jogdíjból és mezőgazdasági…
Continue ReadingFolytatódtak csütörtökön az államfői konzultációk a kormányalakításról
A Béke – Románia az első parlamenti frakció jelezte: támogatnának egy BÉKE–AUR–PSD összetételű kormányt. Adrian Peiu szenátor szerint intézkedéscsomaggal érkeztek…
Continue ReadingKelemen Hunor: Rugalmasabb álláspontok kellenek a kormányválság áthidalásához
A kormánytöbbség kialakításához a pártoknak előbb-utóbb rugalmasabbá kell tenniük az álláspontjukat, mert a cotroceni-i konzultációk első fordulója után nem körvonalazódott…
Continue ReadingKormányfőjelöltet követelnek a liberálisok a PSD-től
Kormányfőjelöltet követel az Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök vezette Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Szociáldemokrata Párttól (PSD) azt hangoztatva, hogy annak…
Continue ReadingKét román állampolgárt keresnek Németországban az összedőlt társasház romjai között
Két román állampolgárt is keresnek egy összedőlt többlakásos épület romjai alatt a kelet-németországi Görlitz városában – erősítette meg a román…
Continue Reading









