Újabb érettségivizsga-időszakot vezetne be a tanügyminiszter. Ezt maga Liviu Pop nyilatkozta egy interjúban, és hozzátette: az idei tanévben érettségiző diákok számára még semmilyen változás nem lesz. A tárcavezető szerint az újabb pótérettségi vizsgaidőszakot valamikor decemberben, esetleg februárban kellene megszervezni. (tovább…)
Continue ReadingHamarosan vízum nélkül utazhatunk Kanadába
December elsejétől vízum nélkül utazhatnak Kanadába a romániai állampolgárok. A Külügyminisztérium közleménye szerint azok, akik legtöbb hat hónapra mennek, turistaként Kanadába, nem kell vízumot igényeljenek, viszont azok, akik repülővel utaznak az országba, előzetesen ki kell váltsanak egy elektronikus engedélyt. Az öt évig érvényes irat kizárólag interneten igényelhető és az útlevél érvényességi idejéhez kötik. (tovább…)
Continue ReadingAz RMDSZ egészében rossznak tartja az adóreformot
A szövetség szenátora szerint nem szabadna mindössze két hónappal a hatályba lépés előtt új adószabályokat elfogadni. A januártól életbe lépő…
Continue ReadingNem mond le Dragnea
Tagadja az ellene felhozott vádakat és nem mond le a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki ellen újabb bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség. (tovább…)
Continue ReadingMegdőlt a februári melegrekord Bukarestben
Tegnap délután három órakor ugyanis a fővárosban 25 fokot mutattak a hőmérők. Az Országos Meteorológiai Intézet szerint még soha nem mértek magasabb hőmérsékletet februárban Bukarestben a meteorológiai megfigyelések kezdete óta. (tovább…)
Continue ReadingNövelni kell az ügyészek és bírák elszámoltathatóságát
Ambrus Izabella, az igazságügyi törvények módosítását előkészítő törvényhozási különbizottság RMDSZ-es tagja elmondta: az RMDSZ támogatja az Igazságügyi Minisztérium által javasolt…
Continue ReadingMegkérdőjeleződött a SRI által végzett megfigyelések és lehallgatások jogalapja
Az Alkotmánybíróság ugyanis alaptörvénybe ütközőnek minősítette az erre vonatkozó törvénycikkelyt. (tovább…)
Continue ReadingA szenátorok leszavazták Március 15-ét
A szenátorok leszavazták azt a törvénytervezetet, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára. (tovább…)
Continue ReadingMűsorra tűzte Az aranyembert a bukaresti Eforie mozi
Holnap este hét órától a bukaresti Eforie moziban Az aranyember című 1918-ban készített némafilmet láthatják román felirattal és Cătălin Răducanu élő zongorakíséretével. (tovább…)
Continue ReadingSikerült azonosítani a csíkszeredai gázolót
Sikerült azonosítani a cserbenhagyásos gázolót, aki múlt héten megsebesített egy 15 éves fiút Csíkszeredában. (tovább…)
Continue Reading2030. elkezdődött
Az országos fenntartható fejlődési stratégia keretrendszerének kidolgozását kezdte meg a kormány Fenntartható fejlődési főosztálya. A korábbi stratégia felújítására azért van…
Continue ReadingSzélmalomharc minden korrupcióellenes kampány, ha az oktatásban semmi nem történik
Ezt a Legfelső Bírói Tanács elnöke jelentette ki egy szakmai kerekasztal-beszélgetésen. Mircea Aron rámutatott: nagyon fontos, hogy egy ilyen stratégia ne korlátozódjék az igazságügyre, hanem terjedjen ki az egész társadalomra, gazdaságra, közigazgatásra, politikára. (tovább…)
Continue Reading