Jól szerepeltek a nyolcadikosok a képességvizsgákon

A nyolcadikos diákok 76,9 század százaléka tette le sikeresen képességvizsgáit és így, bejutást nyer valamelyik elméleti vagy szaklíceumba. A képességvizsga eredményeivel elégedetlen nyolcadik osztályosok tegnap este 8 óráig fellebbezhettek. Az oktatási minisztérium tegnapi közleménye szerint az idei eredmények két százalékkal jobbak, mint a tavalyiak, sőt, idén megkétszereződött azon diákok száma, akik 10-es átlagot értek el. A vizsgákon részt vevő diákok 32 százaléka ért el ötös átlagot, a legjobban  Brăila megyében teljesítettek, ahol az átmenési arány  92,4 százalékos, a következő a sorban Kolozs megye 90 százalékkal. A lista harmadik helyén pedig Bukarest áll, ott a diákok 89,3 százaléka vizsgázott sikeresen. A óvásokat követően a végleges eredményeket június 30-án, pénteken ismertetik. (tovább…)

Continue Reading

Filmekben gazdag hétvége várható Kolozsváron

Filmekkel, műhely-foglalkozásokkal és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezetének tagjai Kolozsváron, a június 24-én első alkalommal megrendezendő Kulturális Ifjúsági Filmnapon. A Monostor negyedben található Dacia mozi 10 órakor nyitja meg kapuit a Te világod a mozivásznon mottójú rendezvény keretében. A programok alatt végig működni fog a KIF gyereksarok, ahol diafilm-vetítéssel és kézműves tevékenységekkel várják a szervezők a gyerekeket. (tovább…)

Continue Reading

Irány a Matek-Infó!

Több mint ezerhétszáz XI. és XII. osztályos diák vesz részt Kolozsváron az április 6-án, szombaton 9:00 órakor kezdődő BBTE Matek-Infó versenyen, amelyet hetedik alkalommal szervez meg a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Kara. A verseny megszervezésével a Matematika és Informatika Karra felvételizni készülő középiskolás diákokat szólítja meg a BBTE.

(tovább…) Continue Reading

Örökségünk Őrei – országos döntő Kolozsváron

Az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom idén új szintre lépett: hivatalosan elismert országos versennyé vált. A három regionális döntőt követően vasárnap 11 órától az első országos döntőnek ad otthont a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium, ahol 8 csapat mutatja be védence köré épített történetét és eddigi tevékenységét.

(tovább…) Continue Reading