Dinamikusan fejlődik az autópiac

Az elmúlt nyolc év legdinamikusabb fejlődésén ment át a romániai autópiac az idei év első negyedében. Az Autovit.ro portálon megjelent elemzés szerint március végéig több mint 22 ezer új gépkocsit írtak be forgalomba, ami 25 százalékos emelkedést jelent 2016-hoz képest. (tovább…)

Continue Reading

Új Duna-híd építését tervezik

Megjelent az ajánlati felhívás a Brăilánál megépítendő új Duna-hídra. Tervek szerint 1120 méter lesz a függőhíd két pillére közötti fesztávolság, menetirányonként két-két sávon közlekedhetnek rajta majd a járművek, míg magassága az eddigi legmagasabb vízállás szintje felett 38 méter lesz, hogy ne akadályozza a folyami hajózást. (tovább…)

Continue Reading

Nem készültek fel a román KKV-k a Brexitre

Számos romániai kis- és középvállalatot fog hátrányosan érinteni Nagy-Britannia kivonulása az Európai Unióból, és a nagyvállalatoktól eltérően ezek nem tudják kivédeni a Brexit  hatásait – mondta Bogdan Mihăilescu, a kereskedelmi és üzleti környezetért felelős minisztérium tanácsosa a Román-Német, illetve a Román-Brit Kereskedelmi Kamara tanácskozásán, amelynek fő témája a Brexit volt.

(tovább…) Continue Reading