A kormány benyújtja az alkotmánybírósághoz a közigazgatási reformcsomagnak a Nép Ügyvédje által kifogásolt előírását alátámasztó érveket – jelentette be Ilie…
Continue Reading

A konfliktus első napjaiban a nyersolaj ára mintegy 8 százalékkal emelkedett, az európai gázár pedig 20 százalékkal ugrott meg. A Brent olaj ára március 9-én elérte a hordónkénti 116,78 dollárt.A legfrissebb adatok szerint az olajár mérséklődni kezdett: tegnap a Brent hordónként 102 dollár körül állt. Ehhez hozzájárult, hogy az American Petroleum Institute megnövekedett amerikai olajtartalékokról számolt be, és Irak is bejelentette a kirkuki mezőkről induló, Törökország felé irányuló kőolajexport újraindítását.
Az iráni erők ugyanakkor folytatják a térség energetikai infrastruktúrája elleni támadásokat. Teherán állítása szerint az Egyesült Államok és Izrael tegnap csapást mért a Déli Parsz (South Pars) gázmezőre — a világ egyik legnagyobb ilyen létesítményére. Válaszul a Déli Parsz gázmezője elleni támadásra, Teherán megtorló csapásokat mért a szomszédos Katar legnagyobb gázmezőjére, Ras Laffanra, jelentős károkat okozva, és diplomáciai szakadékot okozva a két ország között. Donald Trump azt nyilatkozta, hogy "felrobbantja a teljes iráni Dél-Parsz gázmezőt", ha Teherán ismét megtámadja a katari gázmezőket.
Európai vonatkozásban: a Hormuzi-szoroson halad át a tengeri úton szállított globális nyersolaj mintegy egyötöde, az LNG-szállítmányok hasonló hányada, valamint a legszélesebb körben használt műtrágya egyharmada. Ez az inflációt, a gazdasági növekedést és az EU versenyképességét egyaránt nyomás alá helyezi.
" ["post_title"]=> string(66) "A Hormuzi-szoros lezárása alaposan felkavarta az energiapiacokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "a-hormuzi-szoros-lezarasa-alaposan-felkavarta-az-energiapiacokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-19 14:43:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:43:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(106) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/03/19/a-hormuzi-szoros-lezarasa-alaposan-felkavarta-az-energiapiacokat/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3320 (24) { ["ID"]=> int(461008) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-19 14:39:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:39:08" ["post_content"]=> string(1856) "Az Európai Unió 27 vezetője csütörtökön viharos csúcstalálkozóra készül, ahol Magyarország vétója az Ukrajnának nyújtott 90 milliárd eurós hitel ellen, a közel-keleti háború súlyosbodása és a tartósan magas energiaárak fogják uralni a megbeszéléseket.
Kevés az esély arra, hogy az április 12-i magyarországi parlamenti választások előtt ezügyben eredményre jussanak, Orbán Viktor pedig kijelentette, hogy a magyar kormány álláspontja változatlan ebben az ügyben.
Az egységes piac, a kereskedelem, a védelem, a biztonság, a migráció és a multilaterális rendszer helyzete is napirendre kerül, valamint egy rövid megbeszélés a következő hétéves költségvetésről.
A csütörtöki napirend másik fontos pontja a közel-keleti háború kiszélesedése és az általa kiváltott messzemenő következmények világszerte.Az európaiakat váratlanul érte, amikor Donald Trump amerikai elnök a múlt héten a segítségüket kérte a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásához, amely az energiaexport számára létfontosságú átjáró, amelyet Irán lezárt. A globális olajárak emiatt továbbra is hordónként 100 dollár felett maradnak. Az európai közreműködés vagy az ENSZ beleegyezése nélkül indított katonai konfrontációhoz való csatlakozás gondolatát széles körben visszautasították.
Az EU vezetői csütörtökön megvizsgálják a Hormuzi-szorosban a hajózás szabadságának helyreállítására irányuló lehetséges megoldásokat, de szigorúan diplomáciai szempontból.
" ["post_title"]=> string(97) "Orbán Viktor vétója, az iráni háború és a magas energiaárak fogják uralni az EU-csúcsot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "orban-viktor-vetoja-az-irani-haboru-es-a-magas-energiaarak-fogjak-uralni-az-eu-csucsot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-19 14:39:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:39:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(128) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/03/19/orban-viktor-vetoja-az-irani-haboru-es-a-magas-energiaarak-fogjak-uralni-az-eu-csucsot/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3606 (24) { ["ID"]=> int(461007) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-19 14:34:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:34:24" ["post_content"]=> string(702) "Mint arról tegnapi híradónkban beszámoltunk, tegnap elsüllyedt egy vontatóhajó Midiánál.
A vontatóhajó a Rompetrol által üzemeltetett Midia Marine Terminal tulajdonában van, és egy olajszállító tartályhajó lerakódását segítette, amikor a baleset bekövetkezett. A fedélzeten tartózkodó öt személy közül kettőnek a holttestét tegnap emelték ki a vízből - közölte ma a román tengerészeti hatóság. Az ügyészség még vizsgálja abaleset körülményeit és okait. A búvárok ma folytatják a másik három tengerész keresését.
" ["post_title"]=> string(99) "Ma reggel folytatódott az Astana vontatóhajó elsüllyedése után eltűnt tengerészek keresése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "ma-reggel-folytatodott-az-astana-vontatohajo-elsullyedese-utan-eltunt-tengereszek-keresese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-19 14:34:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:34:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(132) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/03/19/ma-reggel-folytatodott-az-astana-vontatohajo-elsullyedese-utan-eltunt-tengereszek-keresese/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3460 (24) { ["ID"]=> int(461006) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-19 14:27:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:27:30" ["post_content"]=> string(1146) "A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által március 16-án elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Románia legnagyobb műtrágyagyára, a marosvásárhelyi Azomureș súlyos helyzetben van.A vállalat már korábban is komoly gazdasági nehézségekkel küzdött, ám az iráni konfliktus nyomán magasra szökő energiaárak tovább rontották a kilátásokat. Az Azomureș az ország legnagyobb műtrágyagyártója és egyben az egyik legnagyobb földgázfogyasztója. Az üzem megmentésére rendelkezésre álló idő egyre szűkül — jelenleg a Romgaz állami energiavállalat általi felvásárlás tűnik az egyetlen reális kiútnak. A döntés nemcsak gazdasági, hanem munkahelyek ezreit érintő szociális kérdés is.A műtrágyaszektor létfontosságú láncszemet jelent a mezőgazdasági ellátási láncban, és ezáltal a nemzeti élelmiszer-biztonság szempontjából is.
" ["post_title"]=> string(43) "Elbocsátások várhatóak az Azomureșnél" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "elbocsatasok-varhatoak-az-azomuresnel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-19 14:27:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:27:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(79) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/03/19/elbocsatasok-varhatoak-az-azomuresnel/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3596 (24) { ["ID"]=> int(461009) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-19 14:43:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:43:54" ["post_content"]=> string(1895) "
A konfliktus első napjaiban a nyersolaj ára mintegy 8 százalékkal emelkedett, az európai gázár pedig 20 százalékkal ugrott meg. A Brent olaj ára március 9-én elérte a hordónkénti 116,78 dollárt.A legfrissebb adatok szerint az olajár mérséklődni kezdett: tegnap a Brent hordónként 102 dollár körül állt. Ehhez hozzájárult, hogy az American Petroleum Institute megnövekedett amerikai olajtartalékokról számolt be, és Irak is bejelentette a kirkuki mezőkről induló, Törökország felé irányuló kőolajexport újraindítását.
Az iráni erők ugyanakkor folytatják a térség energetikai infrastruktúrája elleni támadásokat. Teherán állítása szerint az Egyesült Államok és Izrael tegnap csapást mért a Déli Parsz (South Pars) gázmezőre — a világ egyik legnagyobb ilyen létesítményére. Válaszul a Déli Parsz gázmezője elleni támadásra, Teherán megtorló csapásokat mért a szomszédos Katar legnagyobb gázmezőjére, Ras Laffanra, jelentős károkat okozva, és diplomáciai szakadékot okozva a két ország között. Donald Trump azt nyilatkozta, hogy "felrobbantja a teljes iráni Dél-Parsz gázmezőt", ha Teherán ismét megtámadja a katari gázmezőket.
Európai vonatkozásban: a Hormuzi-szoroson halad át a tengeri úton szállított globális nyersolaj mintegy egyötöde, az LNG-szállítmányok hasonló hányada, valamint a legszélesebb körben használt műtrágya egyharmada. Ez az inflációt, a gazdasági növekedést és az EU versenyképességét egyaránt nyomás alá helyezi.
" ["post_title"]=> string(66) "A Hormuzi-szoros lezárása alaposan felkavarta az energiapiacokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "a-hormuzi-szoros-lezarasa-alaposan-felkavarta-az-energiapiacokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-19 14:43:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:43:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(106) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/03/19/a-hormuzi-szoros-lezarasa-alaposan-felkavarta-az-energiapiacokat/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38011) ["max_num_pages"]=> int(9503) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "d3c4927db26f0dafd6c34d52c277049c" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:592939a2ccd677b0ca5084a0d16c52c4" }
A kormány benyújtja az alkotmánybírósághoz a közigazgatási reformcsomagnak a Nép Ügyvédje által kifogásolt előírását alátámasztó érveket – jelentette be Ilie…
Continue Reading
Ismertette a kormány az idei költségvetés-tervezetet, amely Alexandru Nazare pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a helyi közösségek fejlesztésére több mint 86 milliárd…
Continue Reading
Hivatalos látogatásra Romániába érkezik csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az információt megerősítették hivatalos források, a látogatás programját azonban biztonsági okokból…
Continue Reading
Andrei Țărnea külügyminisztériumi szóvivő szerint eddig mintegy 5500 román állampolgár tért haza a közel-keleti konfliktus övezetéből. Mintegy 3000-en a külügyminisztérium…
Continue Reading
Restaurálják az erdélyi fejedelmek gyulafehérvári Batthyáneumban őrzött portréit. A 11 ritka festményt ezt követően az egykori fejedelmi palotában berendezett múzeumban…
Continue Reading
A digitális nemi alapú erőszak ma már komoly társadalmi problémát jelent – nyilatkozta Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a…
Continue Reading
Adásunkban beszámolunk a délvidéki származású Verebes György Munkácsy-díjas festőművész csíkszeredai kiállításáról, a 65 évvel ezelőtt elhunyt Szántay Lajos, Arad egykori…
Continue Reading
A két nagy tanügyi szakszervezet szerint nem lesz általános bojkott a próbavizsgák alkalmával, viszont tömeges távolmaradás igen, ami várhatóan alaposan…
Continue Reading
A hétfői stagnálás után kedden ismét meredeken emelkedtek az üzemanyagárak a romániai töltőállomásokon, miután a nemzetközi olajpiacon tovább drágult a…
Continue Reading
Hargita megyében ma aláírták a térség legnagyobb közhasznú beruházási szerződését – jelentette be Csíkszereda polgármestere, Korodi Attila. A Harvíz Rt.…
Continue Reading
Ezzel szemben egy újonnan előkerült felvétel – amelyet előbb a Bellingcat, majd a New York Times elemzett – azt mutatja,…
Continue Reading
Egy héttel a Maradj biztonságban a neten kampány elindítása után a Román Rádió szakértőkkel, diákokkal és intézményi partnerekkel együtt vizsgálja…
Continue ReadingA kormány benyújtja az alkotmánybírósághoz a közigazgatási reformcsomagnak a Nép Ügyvédje által kifogásolt előírását alátámasztó érveket - jelentette be Ilie Bolojan miniszterelnök. A kormányfő emlékeztetett, hogy a Nép Ügyvédje kifogásolja a kormány sürgősségi rendeletének azt az előírását, amely lehetővé tenné a köztisztviselők számára, hogy két önkormányzatnál is dolgozzanak részmunkaidőben. Bolojan szerint ez azért lenne hasznos, mert sok kisebb településen egy-egy köztisztviselő munkamennyisége nem indokolja a teljes munkaidős foglalkoztatást. Hozzátette, az ombudsman azzal az előírással sem ért egyet, amely szerint az ingatlanok és gépkocsik adásvételekor nemcsak az eladónak, hanem a vevőnek is igazolnia kell, hogy nem tartozik az önkormányzatnak. Bolojan szerint jóérzés kérdése, hogy egy nagy értékű vásárlás előtt álló vevő az új befektetés előtt rendezze a közösséggel szembeni esetleges tartozásait. Az ombudsman által vitatott másik intézkedés értelmében felfüggesztik a jogosítványt, ha a gépkocsivezető elmulasztja kifizetni a közlekedési bírságot a megszabott határidőn belül. A miniszterelnök szerint erre azért van szükség, mert Romániában jelenleg a közlekedési bírságok alig 40 százalékát fizetik ki.
" ["post_title"]=> string(83) "A kormány megvédi az alkotmánybíróságon a kiadáscsökkentő intézkedéseket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "a-kormany-megvedi-az-alkotmanybirosagon-a-kiadascsokkento-intezkedeseket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-11 10:51:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-11 08:51:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460679" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3530 (24) { ["ID"]=> int(460677) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-11 10:50:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-11 08:50:09" ["post_content"]=> string(1085) "Ismertette a kormány az idei költségvetés-tervezetet, amely Alexandru Nazare pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a helyi közösségek fejlesztésére több mint 86 milliárd lejt irányoz elő, 7,4 milliárd lejjel többet, mint tavaly. A közlemény szerint a források mintegy kétharmadát uniós alapokból biztosítják, amelyeket helyi és regionális beruházásokra fordítanak, biztosítva a szükséges társfinanszírozást és a projektek folytonosságát. A közszférában a bérpótlékok, juttatások és prémiumok nem haladhatják meg a tavaly decemberi szintet. A jogszabályjavaslat szerint a közalkalmazottak alapbére és a közméltóságok havi illetménye szintén a 2025 decemberében érvényes szinten marad. A büdzsé 127,7 milliárd lejes, GDP-arányosan 6,2 százalékos deficitre épít, amit 2027-ben a GDP 5,1 százalékára akarnak csökkenteni. A tervezet idén 1 százalékos gazdasági növekedéssel és abszolút értékben 2045 milliárd lejes bruttó hazai termékkel számol.
" ["post_title"]=> string(58) "Közzétette a kormány az idei költségvetés-tervezetet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "kozzetette-a-kormany-az-idei-koltsegvetes-tervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-11 10:50:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-11 08:50:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460677" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3529 (24) { ["ID"]=> int(460675) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-11 10:48:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-11 08:48:44" ["post_content"]=> string(583) "Hivatalos látogatásra Romániába érkezik csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az információt megerősítették hivatalos források, a látogatás programját azonban biztonsági okokból nem teszik közzé. Értesülések szerint az ukrán elnök megbeszélést folytat majd Nicușor Dan államfővel, és a parlament két házának elnökeivel is találkozik. Ez lesz Volodimir Zelenszkij második romániai látogatása, az elsőre 2023. október 10-én került sor, akkor Klaus Iohannis volt elnök fogadta.
" ["post_title"]=> string(71) "Romániába látogat csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "romaniaba-latogat-csutortokon-volodimir-zelenszkij-ukran-elnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-11 10:48:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-11 08:48:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460675" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3536 (24) { ["ID"]=> int(460673) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-11 10:47:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-11 08:47:31" ["post_content"]=> string(469) "Andrei Țărnea külügyminisztériumi szóvivő szerint eddig mintegy 5500 román állampolgár tért haza a közel-keleti konfliktus övezetéből. Mintegy 3000-en a külügyminisztérium támogatásával megszervezett járatokon jutottak haza, 2500-an pedig maguk szervezték meg a hazatérésüket. Az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusa keretében 13 partnerország nyújtott támogatást Romániának.
" ["post_title"]=> string(67) "Több mint ötezer román állampolgár tért haza Közel-Keletről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "tobb-mint-otezer-roman-allampolgar-tert-haza-kozel-keletrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-11 10:47:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-11 08:47:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460673" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3516 (24) { ["ID"]=> int(460699) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-11 10:45:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-11 08:45:00" ["post_content"]=> string(616) "Restaurálják az erdélyi fejedelmek gyulafehérvári Batthyáneumban őrzött portréit. A 11 ritka festményt ezt követően az egykori fejedelmi palotában berendezett múzeumban állítják ki - közölte az erdélyi könyvtár. A Román Nemzeti Könyvtár alegységeként működő, a római katolikus egyház által visszakövetelt gyulafehérvári Batthyáneum közleménye szerint a 11 portrét a nagyszebeni Brukenthal Múzeumba szállították, ott fogják restaurálni az alkotásokat, amelyek majd visszatérnek a gyulafehérvári fejedelmi palotába.
" ["post_title"]=> string(47) "Restaurálják az erdélyi fejedelmek portréit" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "restauraljak-az-erdelyi-fejedelmek-portreit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-11 12:51:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-11 10:51:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460699" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3515 (24) { ["ID"]=> int(460671) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-11 09:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-11 07:00:00" ["post_content"]=> string(2046) "A digitális nemi alapú erőszak ma már komoly társadalmi problémát jelent – nyilatkozta Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a Iași-i Rádiónak (Radio România Iași). A politikus figyelmeztetett az online zaklatás terjedésére, amely aránytalanul gyakran érinti a nőket és a lányokat.
Metsola hangsúlyozta, hogy a digitális térben nemcsak a nyílt és súlyos visszaélések jelentenek problémát, hanem az egyre gyakoribb rejtett bántalmazási formák is, például a sértések, a gúnyos megjegyzések vagy a folyamatos megalázás. Ezek szerinte mindinkább az internetes kommunikáció részévé válnak, és a nemi alapú erőszak az alapvető emberi jogok megsértésének tekinthető.
Az Európai Parlament elnöke szerint a jelenség valódi méretéről még mindig kevés szó esik, ezért az áldozatok gyakran nehezen találnak támogatást. A probléma kezelésére három kulcsterületet emelt ki: a megelőzést, az áldozatok védelmét és a jogsértések következetes szankcionálását.
Roberta Metsola állásfoglalása egybeesik a Román Rádió által indított Maradj biztonságban a neten kampánnyal, amely hangsúlyozza a biztonságos és felelős internethasználat fontosságát, valamint segíti a digitális térben jelentkező kockázatok tudatosítását.

#maradjbiztonsagbananeten, #staisigurpenet
" ["post_title"]=> string(52) "Az online zaklatás ellen szólalt fel az EP elnöke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "az-online-zaklatas-ellen-szolalt-fel-az-ep-elnoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-10 16:14:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-10 14:14:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460671" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3514 (24) { ["ID"]=> int(460477) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-10 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-10 12:00:00" ["post_content"]=> string(1102) "Adásunkban beszámolunk a délvidéki származású Verebes György Munkácsy-díjas festőművész csíkszeredai kiállításáról, a 65 évvel ezelőtt elhunyt Szántay Lajos, Arad egykori főépítésze munkásságáról és szellemi örökségéről, valamint az újonnan alakult Erdélyi Zeneszerzők Archívumáról.

A két nagy tanügyi szakszervezet szerint nem lesz általános bojkott a próbavizsgák alkalmával, viszont tömeges távolmaradás igen, ami várhatóan alaposan megzavarja majd a szimulációt.
A szakszervezetek szavazásán 73 000-nél is többen foglaltak állást a bojkott mellett, ami az érdekvédelmi tagok több mint fele a FSLI és a „Spiru Haret” szerint. 40 ezren egyenesen sztrájkot sürgetnek a vizsgaidőszakra.
A szakszervezetek szerint a tanfelügyelőségek visszaélnek a helyzettel. Ahol sok tanár bojkottál, ott állítólag indokolatlanul megnövelik a tantermekben a diákok számát, és csökkentik a vizsgabizottságok létszámát.
Az érdekvédelem szerint azonban a próbavizsgák így elveszítik valódi értelmüket, formalitássá válnak, nem tükrözik majd a diákok valós felkészültségét.
A bojkott figyelmeztetés a kormánynak: a mostani lépés csak előfutára egy nagyobb, az év végi érettségi és záróvizsgák idejére tervezett tiltakozásnak.
" ["post_title"]=> string(80) "Nem lesz általános bojkott a próbavizsgákon, de tömeges távolmaradás igen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "nem-lesz-altalanos-bojkott-a-probavizsgakon-de-tomeges-tavolmaradas-igen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-10 13:37:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-10 11:37:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460665" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3509 (24) { ["ID"]=> int(460661) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-10 13:15:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-10 11:15:53" ["post_content"]=> string(929) "A hétfői stagnálás után kedden ismét meredeken emelkedtek az üzemanyagárak a romániai töltőállomásokon, miután a nemzetközi olajpiacon tovább drágult a nyersolaj, és a lej árfolyama is gyengült a dollárral szemben.
A profit.ro adatai szerint a Lukoilnál lehet legolcsóbban tankolni, viszont a legnagyobb romániai hálózattal rendelkező OMV-Petrom kútjainál a normál benzin ára 8,27 lej és 8,41 lej között változik. A többi nagy forgalmazó egyelőre nem drágított, de nagyon valószínű, hogy nem sokáig tartják a tegnapi árakat.
Az iráni háború miatt az irányadó Brent olaj hordónkénti ára 116 dollárra emelkedett hétfőre, ami az év eleji szint csaknem kétszerese, kedden reggel pedig 93 dollár fölött jegyezték.
" ["post_title"]=> string(38) "Ismét meglódult az üzemanyagok ára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "ismet-meglodult-az-uzemanyagok-ara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-10 13:21:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-10 11:21:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460661" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3510 (24) { ["ID"]=> int(460658) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-10 13:12:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-10 11:12:52" ["post_content"]=> string(1073) "Hargita megyében ma aláírták a térség legnagyobb közhasznú beruházási szerződését – jelentette be Csíkszereda polgármestere, Korodi Attila. A Harvíz Rt. és az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma közötti megállapodás több mint 1 milliárd lej értékű, és tizennégy település víz‑ és szennyvízhálózatának fejlesztését teszi lehetővé.
A projekt részeként több mint 160 kilométer új vízvezeték, valamint közel 200 kilométer szennyvízhálózat épül, és megújulnak a szennyvíztisztítók is. A munkálatok határideje 2029 vége.
A beruházás több tízezer ember életminőségét javítja majd Csík- és Udvarhelyszéken. Korodi szerint hosszú, kilencéves előkészítési folyamat után sikerült áttörni a román állam bürokratikus akadályait, és megteremteni a feltételeket a megye egyik legnagyobb infrastruktúra-fejlesztéséhez.
" ["post_title"]=> string(58) "Indulhat Hargita megye legnagyobb közhasznú beruházása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "indulhat-hargita-megye-legnagyobb-kozhasznu-beruhazasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-10 13:12:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-10 11:12:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460658" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3511 (24) { ["ID"]=> int(460646) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-10 12:59:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-10 10:59:38" ["post_content"]=> string(1618) "Ezzel szemben egy újonnan előkerült felvétel – amelyet előbb a Bellingcat, majd a New York Times elemzett – azt mutatja, hogy egy amerikai Tomahawk‑rakéta csapódott be a dél‑iráni Minab leányiskolájának közelében, a háború első óráiban. A támadásban 175 ember, köztük 150 diák vesztette életét. A videó hitelességét műholdképek is alátámasztják.

Független szakértők szerint több, közel egyidejű légicsapás érte az iskola és a szomszédos katonai bázis épületeit.
Donald Trump továbbra is azt állítja, hogy az iskolát iráni rakéta találta el, miközben a Tomahawk a jelenlegi konfliktusban kizárólag az Egyesült Államok arzenáljában szerepel.
A Pentagon vizsgálata még tart, de a Reuters értesülései szerint az előzetes következtetés az, hogy nagy valószínűséggel amerikai csapás érte az intézményt. Az ENSZ emberi jogi hivatala vizsgálatot sürget, ám szakértők szerint jogi következmények aligha várhatók.
" ["post_title"]=> string(66) "Az amerikai elnök kitart amellett, hogy Irán önmagát bombázza" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "az-amerikai-elnok-kitart-amellett-hogy-iran-onmagat-bombazza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-10 12:59:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-10 10:59:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460646" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3512 (24) { ["ID"]=> int(460633) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-10 09:57:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-10 07:57:31" ["post_content"]=> string(5349) "Egy héttel a Maradj biztonságban a neten kampány elindítása után a Román Rádió szakértőkkel, diákokkal és intézményi partnerekkel együtt vizsgálja a közösségi oldalak fiatalokra gyakorolt hatását. A 2026. március 2. és április 2. között zajló országos kezdeményezés célja, hogy párbeszédet indítson a digitális biztonságról, valamint segítséget nyújtson a szülőknek és pedagógusoknak.
Kutatás: a túl sok közösségi média csökkenti a koncentrációt
Dr. Emilian Mihailov egyetemi docens a közszolgálati rádió főcsatornája (Radio România Actualități) műsorában egy folyamatban lévő kutatás előzetes eredményeiről beszélt. A vizsgálat a közösségi média hatását elemzi a függőség, a tanulási képesség és a fiatalok jólléte szempontjából. A kutatás szerint a napi négy óránál hosszabb közösségimédia-használat összefügg a koncentráció romlásával és a tanulási teljesítmény csökkenésével. A szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy a túlzott online jelenlét hozzájárulhat a depresszió kialakulásához a fiatalok körében.
A gyerekek többsége nem fordul felnőttekhez
A Mentsétek meg a gyerekeket (Salvați Copiii) szervezet felmérése szerint sok fiatal egyedül próbál megbirkózni az online problémákkal. A kutatás legfontosabb megállapításai: a gyerekek több mint 70%-a legalább három órát tölt naponta online, 60% találkozott már cyberbullyinggal, közel minden második gyermeket idegenek kerestek meg az interneten, 68% találkozott ijesztő vagy nem megfelelő tartalommal és mindössze 5% beszél ezekről a tapasztalatokról egy felnőttel. A szakértők szerint ez komoly bizalmi és kommunikációs problémára utal a generációk között.
Diákok: az online zaklatás sokáig fáj
A Konstancai Rádió műsorában megszólaló diákok szerint az internetes bántalmazás sokszor ugyanolyan súlyos, mint a személyes zaklatás. A sértő üzenetek hosszú ideig nyomot hagyhatnak egy fiatalban. „Az online üzenetek is fájnak, és egy gyermek fejében sokáig megmaradnak, még azután is, hogy a képernyő kikapcsol.” - nyilatkozta Demetria Ana Mărgărit, a Konstanca megyei Diáktanács alelnöke. A Mircea cel Bătrân Nemzeti Kollégium tanulója, Theodora Sorici arra figyelmeztet, hogy a fiataloknak óvatosnak kell lenniük az interneten megosztott személyes adatokkal, például az iskola vagy a lakóhely nyilvánosságra hozatalával.
Oktatás és párbeszéd: a tiltás nem elég
A szakértők egyetértenek abban, hogy a tiltások önmagukban nem oldják meg a problémát. Ciprian Cazacu, egy online platform menedzsere szerint a digitális biztonságot már az iskolában tanítani kellene. Hangsúlyozta: a családokban is fontos a folyamatos párbeszéd az internethasználatról, miközben a technológiai vállalatoknak is nagyobb felelősséget kell vállalniuk a fiatal felhasználók védelmében.
Intézményi támogatás a kampány mögött
A Román Rádió kezdeményezését több intézmény is támogatja. Dan Cîmpean, a Nemzeti Kiberbiztonsági Igazgatóság vezetője szerint a digitális tudatosság társadalmi szinten is kulcsfontosságú. „A nemzetbiztonság minden állampolgár digitális higiénéjével kezdődik” – fogalmazott. A rendőrség bűnmegelőzési szakemberei szerint különösen fontos felhívni a figyelmet az olyan online veszélyekre, mint a grooming vagy a sexting.
A kampány folytatódik
A Maradj biztonságban a neten kampány a következő hetekben több témát is feldolgoz, többek között az online identitás és adatvédelem kérdését, a veszélyes internetes kihívásokat, az online játékok és a függőség kapcsolatát, az influenszerek hatását a fiatalok értékrendjére.
A kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújtson a szülőknek, tanároknak és diákoknak a tudatos és biztonságos internethasználat kialakításában.

#maradjbiztonsagbananeten, #staisigurpenet
" ["post_title"]=> string(134) "Riasztó adatok a fiatalok online életéről: napi 4 óránál több közösségi média már a mentális egészséget veszélyezteti" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(116) "riaszto-adatok-a-fiatalok-online-eleterol-napi-4-oranal-tobb-kozossegi-media-mar-a-mentalis-egeszseget-veszelyezteti" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-10 09:57:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-10 07:57:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460633" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3531 (24) { ["ID"]=> int(460679) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-11 10:51:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-11 08:51:04" ["post_content"]=> string(1406) "A kormány benyújtja az alkotmánybírósághoz a közigazgatási reformcsomagnak a Nép Ügyvédje által kifogásolt előírását alátámasztó érveket - jelentette be Ilie Bolojan miniszterelnök. A kormányfő emlékeztetett, hogy a Nép Ügyvédje kifogásolja a kormány sürgősségi rendeletének azt az előírását, amely lehetővé tenné a köztisztviselők számára, hogy két önkormányzatnál is dolgozzanak részmunkaidőben. Bolojan szerint ez azért lenne hasznos, mert sok kisebb településen egy-egy köztisztviselő munkamennyisége nem indokolja a teljes munkaidős foglalkoztatást. Hozzátette, az ombudsman azzal az előírással sem ért egyet, amely szerint az ingatlanok és gépkocsik adásvételekor nemcsak az eladónak, hanem a vevőnek is igazolnia kell, hogy nem tartozik az önkormányzatnak. Bolojan szerint jóérzés kérdése, hogy egy nagy értékű vásárlás előtt álló vevő az új befektetés előtt rendezze a közösséggel szembeni esetleges tartozásait. Az ombudsman által vitatott másik intézkedés értelmében felfüggesztik a jogosítványt, ha a gépkocsivezető elmulasztja kifizetni a közlekedési bírságot a megszabott határidőn belül. A miniszterelnök szerint erre azért van szükség, mert Romániában jelenleg a közlekedési bírságok alig 40 százalékát fizetik ki.
" ["post_title"]=> string(83) "A kormány megvédi az alkotmánybíróságon a kiadáscsökkentő intézkedéseket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "a-kormany-megvedi-az-alkotmanybirosagon-a-kiadascsokkento-intezkedeseket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-11 10:51:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-11 08:51:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460679" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38007) ["max_num_pages"]=> int(3168) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "480e97973e68c8f43fc5704c2ef8ec72" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:d5394cf69fadd8c2eb1d54f476789abf" }