Alaposan fel kell készülni a Dunán levonuló árhullámra – hívta fel a figyelmet Raed Arafat belügyi államtitkár. A tárca katasztrófavédelmi…
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

Alaposan fel kell készülni a Dunán levonuló árhullámra – hívta fel a figyelmet Raed Arafat belügyi államtitkár. A tárca katasztrófavédelmi…
Continue Reading
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány meghirdette a MOL Gyermekgyógyító program 16. pályázati kiírását a gyermekek részére emocionális terápiás…
Continue Reading
Németországnak nem áll szándékában lazítani a német fegyverek Oroszország elleni használatára vonatkozó korlátozásokon, amelyeket Ukrajnának szabott meg – jelentette ki…
Continue Reading
Az Egyesült Államok a regionális fesztültségek fokozódása miatt tovább növeli a Közel-Keleten állomásozó erőit – közölte az amerikai védelmi minisztérium…
Continue Reading
Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje az utóbbi órákban is támadta az Irán által támogatott libanoni síita Hezbollah fegyvereseit és az…
Continue Reading
Romániában a vonatkozó törvényt kell módosítani, egyértelművé tenni ahhoz, hogy le lehessen állítani azokat a pereket, amelyeket a román állam…
Continue Reading
Az RMDSZ javaslatára szavazta meg a szenátus plénuma annak az előírásnak az eltörlését, amely a már létező energiatermelő fogyasztókat, a…
Continue Reading
Ma másodpercenként 6400 köbméter a Duna vízhozama az országhatárnál, Baziaşnál, majd a következő napokban fokozatosan nő, és szeptember 30-án eléri…
Continue Reading
Közzétett a pénzügyminisztérium egy határozattervezetet, amelyben az illetékes hatóságok javasolják, hosszabbítsák meg december 31-ig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) árának befagyasztását.…
Continue Reading
Az Európai Bizottság csaknem 120 millió eurót utal ki mezőgazdasági tartalékalapjából azoknak a bulgáriai, németországi, észtországi, olaszországi és romániai mezőgazdasági…
Continue Reading
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke szerint fájdalmas lesz a 2025-ös év, amelyben a jelentős kiadáscsökkentések mellett adóemelésekre is számítani…
Continue Reading
Július és augusztus között a craiovai Ford Otosan üzem fennállása óta először gyártott több járművet, mint a Dacia – hívta…
Continue ReadingAlaposan fel kell készülni a Dunán levonuló árhullámra – hívta fel a figyelmet Raed Arafat belügyi államtitkár. A tárca katasztrófavédelmi főosztályának vezetője hangsúlyozta: a galaci árvízzel ellentétben ezúttal előrelátható, hogy mi következik, tehát fel lehet készülni rá. “Maximális vészhelyzeti készültségre” van szükség, még akkor is ha a környezetvédelmi minisztérium, illetve a vízügyi hatóság adatai arra utalnak, hogy nem kell különösebb problémákra számítani – jelentett ki Raed Arafat. Meg kell tenni az előkészületeket az esetleges evakuálásra, idejében el kell magyarázni az embereknek, mi a teendő ilyen esetekben, és az idejében kiküldött RO-ALERT-üzeneteknek pontos, érthető utasításokat kell tartalmazniuk. Az ágyhoz kötött betegeket, veszély esetén, idejében ki kell menekíteni otthonaikból – nyomatékosított a belügyi államtitkár.
A román hatóságok a hétvégére várják a Duna tetőzését, az előrejelzett maximális vízhozam másodpercenként 7900-8000 köbméter lesz az ország bejáratánál.
" ["post_title"]=> string(60) "Arafat: Fel lehet készülni a Dunán levonuló árhullámra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "arafat-fel-lehet-keszulni-a-dunan-levonulo-arhullamra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-25 11:14:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-25 08:14:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442943" ["menu_order"]=> int(8559) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3466 (24) { ["ID"]=> int(442938) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-25 10:59:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-25 07:59:01" ["post_content"]=> string(1186) "A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány meghirdette a MOL Gyermekgyógyító program 16. pályázati kiírását a gyermekek részére emocionális terápiás foglalkozásokat és pszichoszociális beavatkozásokat szervező civil szervezetek számára. A szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint a teljes támogatási alap a korábbi 400 ezer lejről 640 ezer lejre emelkedett. Egy pályázó civil szervezet legtöbb 40.000 lej finanszírozásban részesülhet.
A pályázatokat 2024. október 24-ig lehet benyújtani online A Közösségért Alapítvány internetes honlapján (https://pentrucomunitate.ro/hu). A program meghirdetése és a pályázati űrlap pedig a www.kozossegert.ro honlapon érhető el.
Az eddigi 15 kiírás keretében megvalósított 288 pályázat összfinanszírozása meghaladta az 5,3 millió lejt, amely több mint 15.000 különleges nevelési igényű és betegséggel élő gyermek terápiás kezelését segített
" ["post_title"]=> string(57) "Nőtt a MOL Gyermekgyógyító program pályázati alapja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "nott-a-mol-gyermekgyogyito-program-palyazati-alapja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-25 10:59:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-25 07:59:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442938" ["menu_order"]=> int(8560) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(442935) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:33:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:33:54" ["post_content"]=> string(1631) "Németországnak nem áll szándékában lazítani a német fegyverek Oroszország elleni használatára vonatkozó korlátozásokon, amelyeket Ukrajnának szabott meg - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár New Yorkban. Scholz a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott tárgyalását megelőzően kijelentette: jó okuk van, hogy ne engedjék Ukrajnának a német fegyverek használatát Oroszország területe ellen indított támadásokban. Az ukrán elnök a héten kitartóan sürgeti a nyugati szövetségeseket, hogy engedélyezzék Ukrajna számára nagy hatótávolságú rakéták használatát a háború frontvonalán túli célpontok, köztük az orosz logisztikai központok és katonai támaszpontok elleni támadásra. A Németország által már leszállított fegyverek közül jelenleg a legnagyobb, 84 kilométeres hatótávval a MARS II rakétavető rendelkezik. Nagy hatótávolságú precíziós fegyverek szállítását Ukrajnának Olaf Scholz már több alkalommal is kizárta. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország viszont már szállított Kijevnek 300 kilométeres hatótávolságú manőverező robotrepülőgépeket. Ezekben az országokban jelenleg vita folyik arról, hogy általánosan engedélyezni kellene-e ilyen fegyverek alkalmazását orosz területen lévő célpontok ellen. Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban kijelentette, hogy Oroszország a NATO közvetlen hadba lépésének tekintené a nagy hatótávolságú nyugati precíziós fegyverek bevetését orosz területen lévő célpontok ellen.
" ["post_title"]=> string(86) "Németország nem engedélyezi Ukrajnának fegyverei Oroszország elleni használatát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "nemetorszag-nem-engedelyezi-ukrajnanak-fegyvereinek-oroszorszag-elleni-hasznalatat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:35:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:35:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442935" ["menu_order"]=> int(8561) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(442933) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:31:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:31:11" ["post_content"]=> string(884) "Az Egyesült Államok a regionális fesztültségek fokozódása miatt tovább növeli a Közel-Keleten állomásozó erőit - közölte az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. Pat Ryder részletek említése nélkül annyit mondott, hogy kis létszámú katonai kontingensről van szó, de azt nem közölte, hogy milyen feladataik lesznek az új egységeknek. Az Egyesült Államok jelenleg összesen mintegy 40 ezer katonát állomásoztat a Közel-Keleten. A Pentagon szóvivője arról is beszámolt, hogy Lloyd Austin védelmi miniszter a hétvégén is telefonon beszélt Yoav Gallant izraeli védelmi miniszterrel, akinek megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét Izrael védelme iránt a libanoni Hezbollahhal kiéleződött feszültség miatt.
" ["post_title"]=> string(67) "Az Egyesült Államok növeli a Közel-Keleten állomásozó erőit" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "az-egyesult-allamok-noveli-a-kozel-keleten-allomasozo-eroit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:31:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:31:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442933" ["menu_order"]=> int(8562) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(442931) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:28:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:28:40" ["post_content"]=> string(655) "Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje az utóbbi órákban is támadta az Irán által támogatott libanoni síita Hezbollah fegyvereseit és az indítóállomásokat, ahonnan rakétákat lőttek ki. Az izraeli hadsereg szóvivője azt is közölte, hogy az izraeli légierő Dél-Libanonban több tucat Hezbollah-célpontot támadott, és a légicsapások nyomán másodlagos robbanásokat figyeltek meg, amelyek azt jelezték, hogy fegyvereket tároltak a célba vett épületekben. Az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktus eszkalálódása miatt több légitársaság felfüggesztette járatait.
" ["post_title"]=> string(50) "Az izraeli hadsereg tovább támadta a Hezbollahot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "az-izraeli-hadsereg-tovabb-tamadta-a-hezbollahot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:28:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:28:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442931" ["menu_order"]=> int(8563) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(442929) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:26:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:26:42" ["post_content"]=> string(1359) "Romániában a vonatkozó törvényt kell módosítani, egyértelművé tenni ahhoz, hogy le lehessen állítani azokat a pereket, amelyeket a román állam indít a visszaszolgáltatott közbirtokossági birtokok tulajdonosai ellen - nyilatkozta a Maszol hírportálnak Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A szövetség elnökét az ozsdolai közbirtokosság ügyében hozott bírósági ítélet kapcsán kérdezték, hiszen számos olyan per van folyamatban, amelyekben a román állam nevében a pénzügyminisztérium vagy más intézmény megpróbálja visszaperelni az egykori tulajdonosoknak visszaszolgáltatott birtokot. Kelemen Hunor szerint akkor tudják rendezni, ha a törvényt még egyértelműbbé teszik, hogy ezekben az esetekben nem lehet figyelembe venni, mi volt a kommunista
államosítás előtt, mert akkor ennek a történetnek soha nem lesz vége. Hozzátette: az RMDSZ-nek partnereket kell találnia a parlamentben a törvénymódosításhoz. Erre a parlamenti választások után lesz lehetőség, ezért is akar a szövetség kormányra kerülni - mondta Kelemen Hunor. A kézdiszéki Ozsdola közbirtokossága perében a kézdivásárhelyi bíróság múlt keddi alapfokú ítéletében több mint 2500 hektár erdő állami tulajdonba való visszahelyezéséről döntött.
Az RMDSZ javaslatára szavazta meg a szenátus plénuma annak az előírásnak az eltörlését, amely a már létező energiatermelő fogyasztókat, a proszumereket arra kötelezte volna, hogy energiatárolókat telepítsenek. Antal Lóránt, az RMDSZ szenátora és az energiaügyi bizottság elnöke korábban, a szakbizottságok döntése után elmondta: nem változtathatják meg a szabályokat játék közben, nem kötelezhetik a proszumereket, hogy új, visszamenőleges hatályú előírásokat tartsanak be. Az RMDSZ mindig is a termelő fogyasztók érdekeit képviselte. Ezért kezdeményezték jogaik bővítését annak érdekében, hogy aki többletenergiát termel, meg is kapja a betáplált energiáért járó kifizetést - mondta Antal Lóránt. Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője hozzátette: Romániában a józan ész politikájára van szükség, és ennek teljesen ellentmondott a ma eltörölt káros előírás. A ma megszavazott törvénytervezetről végleges döntést a képviselőház fog hozni.
" ["post_title"]=> string(77) "Eltörölte a szenátus a proszumerek tárolótelepítési kötelezettségét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "eltorolte-a-szenatus-a-proszumerek-tarolotelepitesi-kotelezettseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:24:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:24:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442927" ["menu_order"]=> int(8565) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(442925) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:22:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:22:52" ["post_content"]=> string(398) "Ma másodpercenként 6400 köbméter a Duna vízhozama az országhatárnál, Baziaşnál, majd a következő napokban fokozatosan nő, és szeptember 30-án eléri a 8000 köbmétert - közölte a román vízügyi főigazgatóság. A főigazgatóság becslése szerint a hazánk területen áthaladó árhullám biztonságosan átvezethető lesz.
" ["post_title"]=> string(32) "Közeledik a tetőzéshez a Duna" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "kozeledik-a-tetozeshez-a-duna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:22:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:22:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442925" ["menu_order"]=> int(8566) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(442923) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:21:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:21:36" ["post_content"]=> string(1053) "Közzétett a pénzügyminisztérium egy határozattervezetet, amelyben az illetékes hatóságok javasolják, hosszabbítsák meg december 31-ig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) árának befagyasztását. Az RCA árának befagyasztásáról szóló korábbi határozat - amely 2023. februári szinten rögzíti az árakat - szeptember 30-án hatályát veszti. A minisztérium szerint indokolt az intézkedés meghosszabbítása az év végéig, mert a gépjármű-felelősségbiztosítások piacát továbbra is a kereslet és a kínálat súlyos egyensúlytalansága jellemzi, a szabályozás megszüntetése pedig jelentős nyomást gyakorolhat az árakra. Ugyanakkor folyamatban van egy sor olyan jogszabály-módosító javaslat elfogadása, amelyek a piaci egyensúlytalanságok felszámolását célozzák - magyarázta a dokumentumban a pénzügyminisztérium, hozzátéve, hogy a biztosítók pénzügyi helyzete jelenleg stabil, valamennyi társaság fizetőképes.
" ["post_title"]=> string(71) "Az év végéig hosszabbíthatják meg az RCA árának befagyasztását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "az-ev-vegeig-hosszabbithatjak-meg-az-rca-aranak-befagyasztasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:21:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:21:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442923" ["menu_order"]=> int(8567) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(442921) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:20:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:20:09" ["post_content"]=> string(743) "Az Európai Bizottság csaknem 120 millió eurót utal ki mezőgazdasági tartalékalapjából azoknak a bulgáriai, németországi, észtországi, olaszországi és romániai mezőgazdasági termelőknek, akiknek a területein károkat okoztak a kedvezőtlen meteorológiai jelenségek - közölte a brüsszeli végrehajtó intézmény. Brüsszel javaslata szerint 21 millió 600 ezer eurót utalnak ki Romániának. A kedvezményezett államoknak 2025. április 30-áig kell szétosztaniuk a támogatásokat a mezőgazdasági termelők között. Ezt megelőzően az idei év végéig tájékoztatniuk kell az Európai Bizottságot az intézkedés gyakorlatba ültetésének részleteiről.
" ["post_title"]=> string(54) "Brüsszeli támogatás a kárt elszenvedett gazdáknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "brusszeli-tamogatas-a-kart-elszenvedett-gazdaknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:20:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:20:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442921" ["menu_order"]=> int(8568) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(442919) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:18:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:18:21" ["post_content"]=> string(1309) "Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke szerint fájdalmas lesz a 2025-ös év, amelyben a jelentős kiadáscsökkentések mellett adóemelésekre is számítani lehet. Dumitru Costin rámutatott, a kormány által tegnap elfogadott költségvetés-kiigazítás is bizonyítja, hogy az idei állami költségvetés irreális, hiszen az eddig 71 milliárd lejes deficit szinte a kétszerese a 2023 első hét hónapjában jegyzett 38 milliárd lejnek. - E költségvetés-kiigazítás nélkül számos intézménynek még a fizetésekre sem lett volna pénze - hangoztatta. Szerinte fájdalmas lesz a 2025-ös év, mert a kiadáscsökkentő intézkedések mellett nagyobb adókra is számítani lehet. - Az elszámolás ideje biztos eljön, a kérdés csak az, hogy kinek és mennyire keményen kell megfizetnie ezekért az intézkedésekért - mondta Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb elnöke. Tegnapi ülésén jóváhagyta a kormány az idei első költségvetés-kiigazítást. Marcel Boloş pénzügyminiszter szerint a tervezet kidolgozásakor figyelembe vették az Országos Előrejelzési és Prognózis Bizottság makrogazdasági előrejelzéseit. Ennek megfelelően 2,8 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak.
" ["post_title"]=> string(58) "A BNS elnöke szerint fájdalmas lesz a 2025-ös esztendő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "a-bns-elnoke-szerint-fajdalmas-lesz-a-2025-os-esztendo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:18:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:18:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442919" ["menu_order"]=> int(8569) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3589 (24) { ["ID"]=> int(442917) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-24 14:16:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:16:56" ["post_content"]=> string(836) "Július és augusztus között a craiovai Ford Otosan üzem fennállása óta először gyártott több járművet, mint a Dacia - hívta fel a figyelmet a Ziarul Financiar gazdasági újság, amely a hazai autógyártók egyesületének legfrissebb adatait idézte. E szerint a két nyári hónapban a craiovai üzem 32 800 járművet gyártott, ami 24 százalékkal haladja meg a tavalyi azonos időszakban jegyzett termelést. A Dacia 31 100 járművet szerelt össze. A Renault tulajdonában levő üzem számára ez 4 százalékos visszaesés a tavalyi év nyári termeléséhez képest. Az idei első nyolc hónapban a két gyártó összesen 356 475 járművet szerelt össze, ami azt jelenti, hogy 8,7 százalékkal nőtt a hazai gépjármű-termelés a vizsgált időszakban.
" ["post_title"]=> string(67) "Az első nyolc hónapban 8,7 százalékkal nőtt a járműgyártás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "az-elso-nyolc-honapban-87-szazalekkal-nott-a-jarmugyartas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-24 14:16:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-24 11:16:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442917" ["menu_order"]=> int(8570) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(442943) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-25 11:14:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-25 08:14:34" ["post_content"]=> string(1225) "Alaposan fel kell készülni a Dunán levonuló árhullámra – hívta fel a figyelmet Raed Arafat belügyi államtitkár. A tárca katasztrófavédelmi főosztályának vezetője hangsúlyozta: a galaci árvízzel ellentétben ezúttal előrelátható, hogy mi következik, tehát fel lehet készülni rá. “Maximális vészhelyzeti készültségre” van szükség, még akkor is ha a környezetvédelmi minisztérium, illetve a vízügyi hatóság adatai arra utalnak, hogy nem kell különösebb problémákra számítani – jelentett ki Raed Arafat. Meg kell tenni az előkészületeket az esetleges evakuálásra, idejében el kell magyarázni az embereknek, mi a teendő ilyen esetekben, és az idejében kiküldött RO-ALERT-üzeneteknek pontos, érthető utasításokat kell tartalmazniuk. Az ágyhoz kötött betegeket, veszély esetén, idejében ki kell menekíteni otthonaikból – nyomatékosított a belügyi államtitkár.
A román hatóságok a hétvégére várják a Duna tetőzését, az előrejelzett maximális vízhozam másodpercenként 7900-8000 köbméter lesz az ország bejáratánál.
" ["post_title"]=> string(60) "Arafat: Fel lehet készülni a Dunán levonuló árhullámra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "arafat-fel-lehet-keszulni-a-dunan-levonulo-arhullamra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-25 11:14:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-25 08:14:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442943" ["menu_order"]=> int(8559) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "cb08db870be0e17bcb4f94dcd39ce60e" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5d4ec4bdecdde9573465d5046626fd4c" }