Vasárnaptól hazánk is áttér a nyári időszámításra, ezért hajnali 3 órakor 4 órára kell átállítani az órát. Az átállítás nem…
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3504 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

Vasárnaptól hazánk is áttér a nyári időszámításra, ezért hajnali 3 órakor 4 órára kell átállítani az órát. Az átállítás nem…
Continue Reading
A bukaresti rendőrség ma reggel a fővárosban és több megyében 39 helyszínen végez házkutatásokat. A Club Feroviar portál szerint a…
Continue Reading
A legfelsőbb bíróság elrendelte tegnap Horațiu Potra csapatában tartozó zsoldosok előzetes letartóztatásának 30 napos meghosszabbítását. Az ügyészek szerint Horațiu Potra…
Continue Reading
Huszonkét év alatt több mint háromszorosával csökkent a tuberkulózisos esetek száma Romániában, ami azt bizonyítja, hogy az ország helyesen járt…
Continue Reading
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint erőszakos mozgalommá nőtte ki magát az isztambuli főpolgármester bebörtönzése elleni tüntetéssorozat, és közölte, hogy…
Continue Reading
Az ENSZ gyermekvédelmi szerve, az UNICEF bejelentette, hogy Dél-Szudán az elmúlt 20 év legsúlyosabb kolerajárványával néz szembe. Az elmúlt hat…
Continue Reading
Kénytelen volt visszafordulni az amerikai United Airlines Los Angelesből Kínába tartó járata, miután kiderült, hogy az egyik pilóta elfelejtett útlevelet…
Continue Reading
Az utóbbi néhány hónapban a szélsőséges propaganda – melyet a titkosszolgálatok szerint Oroszország finanszírozott – a közösségi médiából átköltözött a…
Continue ReadingAz ukrán és az amerikai delegáció vezetője is eredményesnek nevezte a vasárnapi rijádi egyeztetést, ahol egy lehetséges ukrajnai tűzszünet feltételeiről…
Continue Reading
Elsőfokú árvízvédelmi készültség lesz érvényben hétfő déltől kedd délig hat megyében – közölte hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet…
Continue Reading
Tőkés László újabb három évig vezeti majd az erdélyi civil szervezetet – tájékoztatott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája, és az MTI hírügynökség. Munkáját ügyvezető…
Continue Reading
Megnyitották a nagyközönség előtt Bukarestben az elnöki hivatal székhelyéül is szolgáló Cotroceni-palotát, amely ezentúl minden hétvégén látogatható lesz – közölte…
Continue ReadingVasárnaptól hazánk is áttér a nyári időszámításra, ezért hajnali 3 órakor 4 órára kell átállítani az órát. Az átállítás nem fogja befolyásolni a vonatok menetrendjét – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító részlege. Az óraátállításkor nyílt pályán haladó szerelvények a legközelebbi állomáson fognak várakozni, hogy indulásuk a megváltozott időszámításhoz igazodjon.
" ["post_title"]=> string(64) "A vasárnapi óraátállítás nem érinti a vasúti menetrendet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "a-vasarnapi-oraatallitas-nem-erinti-a-vasuti-menetrendet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-25 14:47:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-25 12:47:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448733" ["menu_order"]=> int(6603) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(448731) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-25 14:46:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-25 12:46:20" ["post_content"]=> string(373) "A bukaresti rendőrség ma reggel a fővárosban és több megyében 39 helyszínen végez házkutatásokat. A Club Feroviar portál szerint a Román Vasúttársaság utasszállító részlegének (CFR Călători) fővárosi székhelyén is házkutatást tartanak, és dokumentumokat foglaltak le egy korrupciós ügyben.
" ["post_title"]=> string(67) "A vasúttársaság is érintett lehet egy korrupciós vizsgálatban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "a-vasuttarsasag-is-erintett-lehet-egy-korrupcios-vizsgalatban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-25 14:46:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-25 12:46:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448731" ["menu_order"]=> int(6604) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(448729) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-25 14:44:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-25 12:44:27" ["post_content"]=> string(492) "A legfelsőbb bíróság elrendelte tegnap Horațiu Potra csapatában tartozó zsoldosok előzetes letartóztatásának 30 napos meghosszabbítását. Az ügyészek szerint Horațiu Potra és zsoldoscsapata a múlt év végi elnökválasztás érvénytelenítése után megpróbált beszivárogni az utcai tüntetésekbe, hogy káoszt teremtsen. Az akciótervet Călin Georgescu és közeli ismerősei dolgozták ki a vádhatóság szerint.
" ["post_title"]=> string(37) "Előzetesben maradnak Potra zsoldosai" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "elozetesben-maradnak-potra-zsoldosai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-25 14:44:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-25 12:44:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448729" ["menu_order"]=> int(6605) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(448727) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-25 14:43:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-25 12:43:31" ["post_content"]=> string(574) "Huszonkét év alatt több mint háromszorosával csökkent a tuberkulózisos esetek száma Romániában, ami azt bizonyítja, hogy az ország helyesen járt el a betegség elleni küzdelemben - jelentette ki az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila szerint a 2000-es évek elején még több tízezerre volt tehető a tuberkulózisban szenvedők száma. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy globális szinten a tuberkulózisos esetek száma ismét enyhe növekedésnek indult a koronavírus-járványt követően.
" ["post_title"]=> string(72) "Háromszorosával csökkent a tuberkulózisos esetek száma Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "haromszorosaval-csokkent-a-tuberkulozisos-esetek-szama-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-25 14:43:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-25 12:43:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448727" ["menu_order"]=> int(6606) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3644 (24) { ["ID"]=> int(448725) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-25 14:40:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-25 12:40:47" ["post_content"]=> string(915) "Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint erőszakos mozgalommá nőtte ki magát az isztambuli főpolgármester bebörtönzése elleni tüntetéssorozat, és közölte, hogy a legfőbb ellenzéki pártot fogják majd felelősségre vonni a rendvédelmi szervek tagjainak sérüléseiért és a keletkezett anyagi károkért. A török elnök azt követően nyilatkozott, hogy legfőbb riválisát, Ekrem Imamoglut - akit egy pártja által rendezett előválasztáson vasárnap tizenötmillióan támogattak szavazatukkal mint jelöltet a 2028-ra tervezett elnökválasztásra - szerdán vették őrizetbe korrupció és terrorizmus gyanújával. Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) politikusát fel is függesztették hivatalából. Őrizetbe vétele óta százezrek tüntettek a Köztársasági Néppárt felhívására a török nagyvárosokban.
" ["post_title"]=> string(32) "Erdogan az ellenzéket fenyegeti" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "erdogan-az-ellenzeket-fenyegeti" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-25 14:40:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-25 12:40:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448725" ["menu_order"]=> int(6607) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3645 (24) { ["ID"]=> int(448723) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-25 14:33:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-25 12:33:10" ["post_content"]=> string(513) "Az ENSZ gyermekvédelmi szerve, az UNICEF bejelentette, hogy Dél-Szudán az elmúlt 20 év legsúlyosabb kolerajárványával néz szembe. Az elmúlt hat hónapban több mint 40 ezer megbetegedést és közel 700 halálesetet regisztráltak. A járvány leküzdésére tett erőfeszítéseket a rossz biztonsági körülmények hátráltatják, amit a reguláris hadsereg és a különböző csoportok közötti hetek óta tartó összecsapások idéznek elő.
" ["post_title"]=> string(73) "Dél-Szudánban az elmúlt 20 év legsúlyosabb kolerajárványa pusztít" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "del-szudanban-az-elmult-20-ev-legsulyosabb-kolerajarvanya-pusztit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-25 14:33:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-25 12:33:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448723" ["menu_order"]=> int(6608) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3646 (24) { ["ID"]=> int(448721) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-25 14:30:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-25 12:30:51" ["post_content"]=> string(511) "Kénytelen volt visszafordulni az amerikai United Airlines Los Angelesből Kínába tartó járata, miután kiderült, hogy az egyik pilóta elfelejtett útlevelet vinni magával - közölték a légitársaság képviselői. Az eset még szombaton történt. A Sanghajba tartó gép a Csendes-óceán fölött repült, amikor két órával az indulás után fény derült a pilóta feledékenységére. A légitársaság kártérítést fizetett az utasoknak.
" ["post_title"]=> string(52) "Visszafordult a repülő a feledékeny pilóta miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "visszafordult-a-repulo-a-feledekeny-pilota-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-25 14:30:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-25 12:30:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448721" ["menu_order"]=> int(6609) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3647 (24) { ["ID"]=> int(448694) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-24 14:39:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-24 12:39:42" ["post_content"]=> string(1545) "Az utóbbi néhány hónapban a szélsőséges propaganda – melyet a titkosszolgálatok szerint Oroszország finanszírozott – a közösségi médiából átköltözött a hagyományos sajtóba. Amit korábban a Facebookon vagy a TikTokon láthattunk, azzal újabban a televíziók képernyőjén is találkozhatunk.
A közösségi média szabályozása és ellenőrzése relatíve új hatásköre az Országos Audiovizuális Tanácsnak, de fontos hatáskör, már csak azért is, mert nagyon sok tartalom a Facebookon, TikTokon vagy az X-en nem a hagyományos médiában származik, azaz átvett, hanem eredeti. Ilyen volt például az a videó, amelyben az AUR elnöke, George Simion a Központi Választási Iroda tagjainak megnyúzására buzdított. Erről is beszélt az Országos Audiovizuális Tanács tagja, Borsos Orsolya a Rácz Évának adott interjúban, illetve az illegális tartalmak elleni küzdelem másik oldaláról: a közönség neveléséről. Ezt célozza a médiahatóság és az Oktatási Minisztérium gyakorlati útmutatója, amely a Magyar Újságírók Romániai Szövetsége közreműködésével magyar nyelven is megjelent.
Az ukrán és az amerikai delegáció vezetője is eredményesnek nevezte a vasárnapi rijádi egyeztetést, ahol egy lehetséges ukrajnai tűzszünet feltételeiről tárgyaltak. Az ukrán delegáció vezetője, Rusztem Umerov védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy a megbeszélések eredményesek és célratörőek voltak, és kulcsfontosságú kérdéseket érintettek, köztük az energiaellátást.
A közösségi médiában közzétett bejegyzésében Umerov azt hangsúlyozta, hogy Volodimir Zelenszkij elnök célja "az igazságos és tartós béke biztosítása" Ukrajna és egész Európa számára". Legutóbb körülbelül két hete tárgyalt ukrán küldöttség Szaúd-Arábiában, akkor Dzsiddában találkoztak az amerikai delegációval. El is fogadták a 30 napos tűzszünetre tett amerikai javaslatot, hogy cserébe az Egyesült Államok feloldja az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek felfüggesztését és a hírszerzési információk megosztására vonatkozó zárlatot. Ez meg is történt, de a tűzszünet nem jött létre, mert az orosz elnök azt eredeti formájában visszautasította azzal, hogy elvileg nem zárja ki a fegyvernyugvást, de a részletekről még tovább kell tárgyalniuk.
" ["post_title"]=> string(48) "Megvolt Rijádban az amerikai-ukrán találkozó" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "megvolt-rijadban-az-amerikai-ukran-talalkozo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-24 14:00:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-24 12:00:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(86) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/03/24/megvolt-rijadban-az-amerikai-ukran-talalkozo/" ["menu_order"]=> int(6612) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3649 (24) { ["ID"]=> int(448692) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-24 13:56:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-24 11:56:56" ["post_content"]=> string(2173) "Elsőfokú árvízvédelmi készültség lesz érvényben hétfő déltől kedd délig hat megyében - közölte hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA). A hidrológusok szerint nagy mennyiségű víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon, villámárvizek alakulhatnak ki, és a vízállás meghaladhatja az elsőfokú készültségi szintet a következő folyók vízgyűjtő területén: Tisza, Visó, Iza, Lápos (Máramaros megye), Túr (Szatmár megye), Nagy-Szamos (Beszterce-Naszód megye), Beszterce (a Szeret mellékfolyója, Suceava, Hargita és Neamț megye).
Ugyanakkor az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM)tizenhárom megyére érvényes elsőfokú szélriadót adott ki hétfőn reggel. Az előrejelzés szerint hétfő estig, 9 és 21 óra között a Bánságban, a Körösvidék déli régióiban, a Déli-Kárpátokban és a Bánsági-hegyekben 50-70 kilométeres óránkénti sebességgel fog fújni a szél.A hegyekben, 1700 méter fölött a széllökések elérik a 80-100 km/h-t.A figyelmeztetés Arad, Temes, Krassó-Szörény, és részben Hunyad, Brassó, Fehér, Szeben, Mehedinți, Gorj, Vâlcea, Argeș, Dâmbovița és Prahova megyét érinti.
Kedd reggelig légköri instabilitásra és kiadós esőkre kell számítani a Bánságban, a Körösvidéken, Máramarosban és Erdély nyugati és északi térségeiben, valamint a Keleti-Kárpátokban és az Erdélyi-szigethegységben. Záporok, zivatarok várhatók, a csapadékmennyiség elérheti a 10-15, helyenként a 25-30 litert négyzetméterenként.

Tőkés László újabb három évig vezeti majd az erdélyi civil szervezetet – tájékoztatott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája, és az MTI hírügynökség.
Munkáját ügyvezető elnökként Toró T. Tibor segíti. A küldöttek megbízták az újonnan választott elnökséget, dolgozzanak ki együttműködést és közösen indítsanak adománygyűjtést a kárpátaljai magyarság megsegítéséért.
A vezetőség felhatalmazást kapott a küldöttektől, hogy a marosvásárhelyi fekete március 35. évfordulójának alkalmából dolgozzon ki állásfoglalást, amelyben szorgalmazza, hogy a román állam ismerje el felelősségét az események kapcsán, nyissák meg a vonatkozó dossziékat és folytassák le a bűnügyi vizsgálatokat – áll a közleményben. Az EMNT vezetői szerint kapcsolat lehet az 1989-es forradalom, a fekete március, valamint a bukaresti bányászjárás között.

Megnyitották a nagyközönség előtt Bukarestben az elnöki hivatal székhelyéül is szolgáló Cotroceni-palotát, amely ezentúl minden hétvégén látogatható lesz – közölte az intézmény.
A 15 hektáros park által övezett, eklektikus stílusú épületegyüttest a román királyság első uralkodója, I. Károly építtette 1893-ban, a több szakaszban kibővített palota I. Ferdinánd 1914-es megkoronázása után királyi rezidenciaként szolgált. A palotát a kommunista hatalom 1950-ben úttörőházzá alakította. 1976-ban bezárták, és Nicolae Ceaușescu parancsára nagyszabású, több mint egy évtizedig tartó restaurálási és bővítési munkálatok kezdődtek, hogy állami protokollingatlanná, nemzetközi találkozók helyszínévé, magas rangú külföldi látogatók vendégházává alakítsák. A kommunista rendszert megdöntő 1989-es forradalom után a Cotroceni-palota új épületrészébe költözött a köztársasági elnöki hivatal.

Vasárnaptól hazánk is áttér a nyári időszámításra, ezért hajnali 3 órakor 4 órára kell átállítani az órát. Az átállítás nem fogja befolyásolni a vonatok menetrendjét – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító részlege. Az óraátállításkor nyílt pályán haladó szerelvények a legközelebbi állomáson fognak várakozni, hogy indulásuk a megváltozott időszámításhoz igazodjon.
" ["post_title"]=> string(64) "A vasárnapi óraátállítás nem érinti a vasúti menetrendet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "a-vasarnapi-oraatallitas-nem-erinti-a-vasuti-menetrendet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-25 14:47:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-25 12:47:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448733" ["menu_order"]=> int(6603) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "246b4307cf27474b976a7cfadcf5d5c2" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5cc775455d421f569b3901763be63ffc" }