A Marosvásárhelyi Ítélőtábla döntése alapján folytathatja tevékenységét Hargita Megye Tanácsa alelnökeként, továbbá az RMDSZ Gyergyószentmiklósi Szervezetének elnöki tisztségében Barti Tihamér…
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3604 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

A Marosvásárhelyi Ítélőtábla döntése alapján folytathatja tevékenységét Hargita Megye Tanácsa alelnökeként, továbbá az RMDSZ Gyergyószentmiklósi Szervezetének elnöki tisztségében Barti Tihamér…
Continue Reading
Keresik a kivitelezőt a Félixfürdőt a Pádis-fennsíkkal összekötő kerékpárút építésére.
Continue Reading
A három stratégiai projekt Gorj, Hunyad és Bihar megyét érinti.
Continue Reading
Az alkalmazottak munkaviszonya május 31-én szűnik meg.
Continue Reading
Március 26-a a „PurpleDay”, a lila nap, az epilepsziások melletti kiállás, szolidaritás világnapja.
Continue Reading
Az eredményeket április 8-án teszik közzé.
Continue ReadingTűz ütött ki a Bánsági Falumúzeum egy közel 300 éves fatemplomában mára virradóan.
Continue Reading
Tízezer eurós kártérítést ítélt meg neki a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék a tegnapi döntése.
Continue Reading
Cătălin Predoiu elmondta, a bűnszervezetek felszámolása nyomán 1934 személy került bíróság elé.
Continue ReadingVirgil Alin Chirilă a szintén szociáldemokrata Mihai Fifor képviselőt váltja a tisztségben.
Continue Reading
A beruházást több mint 16 millió euróra becsülik.
Continue Reading
Az ügyben érintett többi gyanúsított szabadlábon védekezhet.
Continue ReadingA Marosvásárhelyi Ítélőtábla döntése alapján folytathatja tevékenységét Hargita Megye Tanácsa alelnökeként, továbbá az RMDSZ Gyergyószentmiklósi Szervezetének elnöki tisztségében Barti Tihamér - adja hírül a Hargita Népe.
Mint arról beszámolyunk, a gyergyószentmiklósi politikus ellen februárban indított nyomozást a korrupcióellenes ügyészség (DNA), korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt. Bartit őrizetbe vették, majd egy fellebbezést követően hatósági felügyelet alá helyezték.
" ["post_title"]=> string(38) "Folytathatja munkáját Barti Tihamér" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "folytathatja-munkajat-barti-tihamer" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-26 15:03:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 13:03:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448818" ["menu_order"]=> int(6578) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3788 (24) { ["ID"]=> int(448816) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-26 14:19:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:19:47" ["post_content"]=> string(2179) "Tovább fejlesztik a hegyi turizmust a bakancsos turisták körében népszerű Bihar megyében, a román-magyar határ menti megye közgyűlése keresi a kivitelezőt a Félixfürdőt a Pádis-fennsíkkal összekötő kerékpárút építésére.
A Bihar megyei közgyűlés 2023-ban hagyta jóvá, hogy VELO Apuseni néven turisztikai célú kerékpárút épüljön a gyógyturizmus központjának számító Félixfürdő és az Erdélyi-szigethegység legfőbb látványossága, a Pádis-fennsík között. Az összesen 227 kilométer hosszú kerékpárúthálózat a hegyekben Ponor-Éknél találkozik, a Bihar megyei szakasz itt kapcsolódik Kolozs és Fehér megye ezután épülő hasonló kerékpárútjához. A három megye közgyűlése 2021-ben együttműködési megállapodást kötött az Erdélyi-szigethegység karsztvidékének turisztikai fejlesztése és népszerűsítése céljából, és több közös beruházás kivitelezésében állapodott meg. A hegyvidéki kerékpárút Bihar megyében 139 kilométer hosszú lesz, és rácsatlakozik Váradszentmárton körgyűrűjének kerékpárútjára, ezáltal a szomszédos Nagyváraddal is megteremtve az összeköttetést. A 8-9 millió euróra becsült beruházást két év alatt kell megvalósítani, ebből négy hónap a tervezési időszak. Az európai unió által finanszírozott Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében valósul meg.
A Bihar megyei közgyűlés érvelése szerint megépítését az indokolja, hogy a turisták körében népszerű térségben a kerékpárosok közlekedése is a közutakon zajlik, ami balesetveszélyes. A korábban bejelentett tervek szerint tavasszal a Pádis és Ponor Ék közötti út korszerűsítése is elkezdődik. Emellett a megye leglátogatottabb barlangjait, a révi Zichy-cseppkőbarlangot, a Nagy Magyar-barlangot, a Szelek-barlangját, az Isztrákos-barlangot és az Oszoly-barlangot is felújítják. Bihar megyében tavaly is jelentős turisztikai beruházások történtek.
" ["post_title"]=> string(52) "Tovább fejlesztik a hegyi turizmust Bihar megyében" ["post_excerpt"]=> string(103) "Keresik a kivitelezőt a Félixfürdőt a Pádis-fennsíkkal összekötő kerékpárút építésére. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "tovabb-fejlesztik-a-hegyi-turizmust-bihar-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-26 15:48:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 13:48:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448816" ["menu_order"]=> int(6579) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(448814) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-26 14:18:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:18:03" ["post_content"]=> string(1144) "615 millió euróval támogat három romániai ásványkincs-kitermelési projektet az Európai Bizottság – közölte Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A három stratégiai projekt Gorj, Hunyad és Bihar megyét érinti. A kormányfő hozzátette, a kitermelés a grafit, a réz és a magnézium feltárására irányulnak, és ezeket elsősorban az energiaiparban, a légi közlekedésben és a védelmi iparban fogják felhasználni. A három projekt közül a hunyadi a legjelentősebb, amely a réz és az arany kitermelésére és finomítására irányul Románia altalajából. Ez csökkenteni fogja az egész ciklus importfüggőségét a réz végső feldolgozásához – magyarázta a gazdasági miniszter.
Románia jelenleg az Európai Unión kívüli országokból származó rézimporttól függ, de ezzel a projekttel, képesek leszünk ellátni a román gazdaság feldolgozóipari igényeit és az európai gazdaság jelentős részét is – vélekedeytt Bogdan Ivan.
" ["post_title"]=> string(84) "Az EB 615 millió euróval támogat 3 romániai ásványkincs-kitermelési projektet" ["post_excerpt"]=> string(69) "A három stratégiai projekt Gorj, Hunyad és Bihar megyét érinti. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "az-eb-615-millio-euroval-tamogat-3-romaniai-asvanykincs-kitermelesi-projektet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-26 14:18:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:18:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448814" ["menu_order"]=> int(6580) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(448812) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-26 14:15:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:15:26" ["post_content"]=> string(1443) "Kivonul Romániából a Karl Mayer, a világ egyik vezető textilipari gépgyártója, emiatt az ország jelentős beruházástól esik el – adja hírül az economedia.ro a Máramaros megyei munkaügyi igazgatóság tájékoztatása alapján.
A Karl Mayer Group tavaly májusban jelentette be, hogy 500 millió eurós befektetést hajt végre hazánkban. Ennek első lépéseként Nagybányán elkezdték az alkatrészgyártást egy bérelt csarnokban, több mint 30 alkalmazottal. A befektetés következő szakasza egy textilipari gépeket és fogyóeszközöket gyártó üzem létrehozása lett volna. Ebből a célból a vállalat vásárolt egy 12 hektáros telket a Nagybánya közelében levő Tőkésbányán. A gyárban a tervek szerint 700 ember dolgozott volna.
A Karl Mayer Romania SRL március második felében értesítette a Máramaros megyei munkaügyi igazgatóságot, hogy kollektív elbocsátást hajt végre, lényegében minden dolgozójától megválik. Az alkalmazottak munkaviszonya május 31-én szűnik meg.
A nagybányai üzemben már leállították a termelést, jelenleg a gépek leszerelése folyik. A vállalat nem közölte, hogy miért állt el a romániai beruházástól.
Az epilepszia kezeléséhez szükséges alapvető gyógyszerek „súlyos” hiánya veszélyezteti a betegek életét - figyelmeztet a Román Epilepsziás Betegek Egyesülete.
A kezelés elmaradása növeli a kontrollálatlan rohamok, a súlyos szövődmények kockázatát, és mélyen befolyásolja a páciensek életminőségét - mondta Ileana Ștefan, a Román Epilepsziás Betegek Egyesületének ügyvezető igazgatója.
Minden évben március 26-a a "PurpleDay", a lila nap, az epilepsziások melletti kiállás, szolidaritás világnapja. A cél, hogy erősítsék az emberek epilepsziával kapcsolatos öntudatosságát világszerte.
" ["post_title"]=> string(54) "Figyelmeztet a Román Epilepsziás Betegek Egyesülete" ["post_excerpt"]=> string(106) "Március 26-a a "PurpleDay", a lila nap, az epilepsziások melletti kiállás, szolidaritás világnapja. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "figyelmeztet-a-roman-epilepszias-betegek-egyesulete" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-26 14:13:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:13:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448810" ["menu_order"]=> int(6582) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3795 (24) { ["ID"]=> int(448807) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-26 14:11:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:11:57" ["post_content"]=> string(283) "Ma a választható tantárgy írásbelijével folytatódott a próbaérettségi, holnap pedig a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvi és irodalmi vizsgája következik. Az eredményeket április 8-án teszik közzé.
" ["post_title"]=> string(79) "Ma a választható tantárgy írásbelijével folytatódott a próbaérettségi" ["post_excerpt"]=> string(48) " Az eredményeket április 8-án teszik közzé." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "ma-a-valaszthato-tantargy-irasbelijevel-folytatodott-a-probaerettsegi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-26 14:11:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:11:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448807" ["menu_order"]=> int(6583) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3785 (24) { ["ID"]=> int(448804) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-26 14:10:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:10:32" ["post_content"]=> string(787) "Tűz ütött ki a Bánsági Falumúzeum egy közel 300 éves fatemplomában mára virradóan. A lángok hajnali 3 órakor csaptak fel a toplai fatemplomban, a kiérkező tűzoltóknak egy óra alatt sikerült megfékezniük a tüzet.
Személyi sérülés nem történt, de súlyosan károsodott a templom tetőszerkezete és tornya. A műtárgyak egy része restaurálás miatt nem volt az épületben, így számos ikon és a festett mennyezet megmenekült.
A fatemplomot 1746-ban építették a Temes megyei Bégamonostor községhez tartozó Topla faluban és a kilencvenes évek közepén került a Bánsági Falumúzeumba.
" ["post_title"]=> string(52) "Súlyosan károsodott egy 300 éves fatemplom tornya" ["post_excerpt"]=> string(94) "Tűz ütött ki a Bánsági Falumúzeum egy közel 300 éves fatemplomában mára virradóan. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "sulyosan-karosodott-egy-300-eves-fatemplom-tornya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-26 14:10:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:10:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448804" ["menu_order"]=> int(6584) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3568 (24) { ["ID"]=> int(448802) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-26 14:08:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:08:32" ["post_content"]=> string(1712) "Emilia Șercan újságíró jogerősen pert nyert tegnap a România TV és műsorvezetője, Ioan Korpoș ellen.
Emilia Șercan azok után perelte be a társaságot és a műsorvezetőjét, hogy háromrészes sorozatban becsmérelték a munkáját, miután nyilvánosságra hozta, hogy doktori értekezésében plagizált Románia akkori miniszterelnöke, Nicolae Ciucă – adja hírül a transtelex.ro. Emilia Șercan közösségi oldalán közölte, hogy a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék a tegnapi döntésével semmisnek nyilvánította a Korpoș és a Romania TV által benyújtott fellebbezést, és 10 ezer eurós kártérítést ítélt meg neki.
A bukaresti törvényszék eredetileg 2000 euró kártérítést ítélt meg az újságírónak, de a bukaresti fellebbviteli bíróság később megemelte ezt az összeget, amelyet Emilia Șercan erkölcsi kártérítésként kaphat. Emilia Șercan több tényfeltáró cikket is írt a politikusok plagizálásairól, Nicolae Ciucă korábbi miniszterelnök esete mellett Mircea Geoană korábbi elnökjelölt és NATO-főtitkárhelyettes, Gabriel Oprea korábbi miniszterelnök-helyettes esetét is feltárta. Továbbá több száz más újságírói tényfeltárást is koordinált. Emellett két könyvet is írt a plágiumok 1989 utáni romániai elterjedéséről. Jelenleg a PressOne újságírója. Emellett a Bukaresti Egyetem Újságíró- és Kommunikációtudományi Karának oktatója. Tavaly az év európai újságírója díjra jelöltek között szerepelt. (transtelex)
" ["post_title"]=> string(58) "Pert nyert a România TV ellen Emilia Șercan újságíró" ["post_excerpt"]=> string(112) "Tízezer eurós kártérítést ítélt meg neki a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék a tegnapi döntése." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "pert-nyert-a-romania-tv-ellen-emilia-sercan-ujsagiro" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-26 14:08:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:08:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448802" ["menu_order"]=> int(6585) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3446 (24) { ["ID"]=> int(448800) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-26 14:03:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:03:04" ["post_content"]=> string(588) "A Román Rendőrség az elmúlt két évben 279 bűnszervezetet számolt fel – jelentette ki az intézmény létrehozásának 203. évfordulóján szervezett tegnapi ünnepségen a belügyminiszter. Cătălin Predoiu elmondta: a bűnszervezetek felszámolása nyomán 1934 személy került bíróság elé.
Az ünnepségen bemutatott Eurostat-adatok szerint a rendőrségbe vetett bizalom 2024-ben nyolc százalékponttal nőtt 2023-hoz képest, 47 százalékról 55 százalékra.
" ["post_title"]=> string(76) "A Román Rendőrség 279 bűnszervezetet számolt fel az elmúlt két évben" ["post_excerpt"]=> string(108) "Cătălin Predoiu elmondta, a bűnszervezetek felszámolása nyomán 1934 személy került bíróság elé. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "a-roman-rendorseg-279-bunszervezetet-szamolt-fel-az-elmult-ket-evben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-26 14:03:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:03:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448800" ["menu_order"]=> int(6586) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(448798) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-26 14:01:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:01:37" ["post_content"]=> string(579) "A Szociáldemokrata Párt képviselőjét, Virgil Alin Chirilát nevezte ki tegnap a parlament a Külső Hírszerző Szolgálat tevékenységét felügyelő különbizottság titkárává. A titkos szavazáson a politikus jelölése 303 támogató és 31 elutasító szavazatot kapott.
Virgil Alin Chirilă a szintén szociáldemokrata Mihai Fifor képviselőt váltja a tisztségben. Az újonnan kinevezett bizottsági titkár letette a hivatali esküt.
Az önkormányzati testület jóváhagyta a kiszemelt helyszín átalakításához szükséges övezeti városrendezési tervet. Az interaktív múzeum a katonai parancsnokság egykori székhelyének udvarán épül fel. A projektet a kulturális tárca valósítja meg, és az anyagi fedezet is biztosított – jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester. A beruházást több mint 16 millió euróra becsülik.
A felépítendő múzeum a városvezetés által kezdeményezett Forradalom Útvonalával közösen próbalja majd jobban láttatni Temesvár "forradalmi identitását". Az uniós forrásokból finanszírozott projekt kilenc temesvári közteret érint.
" ["post_title"]=> string(61) "Megépülhet az 1989-es forradalom emlékmúzeuma Temesváron" ["post_excerpt"]=> string(55) "A beruházást több mint 16 millió euróra becsülik." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "megepulhet-az-1989-es-forradalom-emlekmuzeuma-temesvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-26 13:59:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 11:59:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448796" ["menu_order"]=> int(6588) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3776 (24) { ["ID"]=> int(448793) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-26 13:57:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 11:57:47" ["post_content"]=> string(746) "A szóban forgó személyeket hivatali visszaéléssel, sikkasztással, számítógépes csalással, szellemi tulajdon elleni szabálysértéssel gyanúsítanak. Az ügyben érintett többi gyanúsított szabadlábon védekezhet. A gyanúsítottak a szolgálati táblagépeken trükköztek a helyjegyekkel, ingyenes utazásra jogosult diákok adatait vezették be, miközben a helyeket másoknak adták el, akik így nem fizették ki a teljes árat, anyagi kárt okozva ezzel a szállításügyi minisztériumnak.
Az ügy kapcsán a rendőrök tegnap 39 házkutatást tartottak Bukarestben és 7 megyében, 35 gyanúsítottat hallgattak ki.
" ["post_title"]=> string(83) "Hatósági felügyelet alá helyezték a román vasúttársaság 21 alkalmazottját" ["post_excerpt"]=> string(68) "Az ügyben érintett többi gyanúsított szabadlábon védekezhet. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "hatosagi-felugyelet-ala-helyeztek-a-roman-vasuttarsasag-21-alkalmazottjat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-26 13:57:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 11:57:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448793" ["menu_order"]=> int(6589) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(448818) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-26 14:27:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 12:27:42" ["post_content"]=> string(640) "A Marosvásárhelyi Ítélőtábla döntése alapján folytathatja tevékenységét Hargita Megye Tanácsa alelnökeként, továbbá az RMDSZ Gyergyószentmiklósi Szervezetének elnöki tisztségében Barti Tihamér - adja hírül a Hargita Népe.
Mint arról beszámolyunk, a gyergyószentmiklósi politikus ellen februárban indított nyomozást a korrupcióellenes ügyészség (DNA), korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt. Bartit őrizetbe vették, majd egy fellebbezést követően hatósági felügyelet alá helyezték.
" ["post_title"]=> string(38) "Folytathatja munkáját Barti Tihamér" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "folytathatja-munkajat-barti-tihamer" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-26 15:03:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-26 13:03:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448818" ["menu_order"]=> int(6578) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2a411caae538ca704d8074a8039f1ffa" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:6992ad3277b8a69526d66a0d68dd8563" }