Volodimir Zelenszkij kijelentette: Ukrajna nem ismeri el az Oroszország által megszállt területeket, és nem ír alá semmilyen dokumentumot, amely megváltoztatná azok státuszát.
(tovább…) Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Dinka Levente kiskapusi evangélikus lelkész igehirdetését hallják.

A román közszolgálati rádió 2026. március 2. és április 2. között országos tudatosító kampányt bonyolít Maradj biztonságban a neten címmel. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermekek és serdülők felelőtlen internethasználatának valós veszélyeire: az online kihívásokra, a like-függőségre, a káros tartalmakra, az online zaklatásra, a manipulációra és a valós kapcsolatok háttérbe szorulására. A kampány egyik fontos üzenete: a gyerekeknek nemcsak szabályokra, hanem magyarázatra és párbeszédre van szükségük. Az egészséges online jelenlét. A Román Rádió célja, hogy felelős közszolgálati szereplőként segítse a családokat és az iskolákat abban, hogy a digitális tér biztonságosabb legyen a fiatal generációk számára.
A mai műsor vendége BBTE kommunikáció és közkapcsolatok szakának oktatóját, Benedek István közösségimédia-szakértő – akit Rácz Éva kérdezett arról, hogyan is maradhatnak a fiatalok de talán az idősebbek is “biztonságban a neten” - tartsanak velünk!
Műsorunk következő részében azt vizsgáljuk meg az utóbbi két évben végzett magyarországi illetve nemzetközi kutatások eredményein keresztül, hogy melyek azok a veszélyek amelyeknek a fiatalkorúak ki vannak téve az online térben – milyen természetűek ezek a veszélyek, hogyan ismerhetjük fel őket – mit tehetünk a gyakorlatban?
Az internet nem az ellenség. De a vakon használt internet igen. A cél nem az, hogy a gyerekek ne legyenek online — hanem hogy biztonságban legyenek ott. Ehhez nem elég az államra vagy az iskolára várni. Szükség van a szülőkre. És magára a kamaszra is.
Felhasznált felmérések:
*Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság: Digital Parenting Magyar gyerekek, képernyőidő, cyberbullying, 2025
*Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány: InternetMOST Magyar kamaszok motivációi, biztonságérzet 2024–25
*WHO/HBSC: Problémás közösségimédia-használat
*Európai Parlament : Eurobarometer EU-s fiatalok médiafogyasztása, 2025
*Saferinternet.at : Platformhasználat, 11–17 évesek, 2025
#staisigurpenet, #maradjbiztonsagbananeten

Kuba megtiltotta az Egyesült Államok havannai nagykövetségének, hogy dízelt importáljon a képviselet áramfejlesztő generátoraihoz – írja a Washington Post. A kubai külügyminisztérium diplomáciai jegyzékben utasította el az amerikai kérelmet, „szégyentelennek” nevezve azt, hogy a nagykövetség olyan ellátást igényel, amely a lakosság számára nem elérhető az ország súlyos energiaválsága közepette.
Washington az elmúlt hónapokban jelentősen korlátozta Kuba olajellátását, többek között vámfenyegetésekkel és a venezuelai import visszaszorításával, miközben a szigetország villamosenergia‑termelése nagymértékben függ az olajtól.
" ["post_title"]=> string(84) "Kuba megtiltotta az Egyesült Államok havannai nagykövetségének a dízelimportot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "kuba-megtiltotta-az-egyesult-allamok-havannai-nagykovetsegenek-a-dizelimportot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-21 11:29:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:29:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461132" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3604 (24) { ["ID"]=> int(461133) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-21 11:28:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:28:45" ["post_content"]=> string(1203) "Olaszországban március 23-án és 24-én tartanak népszavazást az igazságügyi reformról, amely alapjaiban írja át az olasz igazságszolgáltatás szervezeti felépítését. A reform központi elemei alkotmányos szintű változtatások, legfontosabb része a bírói és az ügyészi karrier szétválasztása. Ennek célja, hogy csökkentse az igazságszolgáltatáson belüli csoportosulások, a politikai érdekcsoportok befolyásolását.
A referendum kérdése erőteljes belpolitikai vitát kavar Olaszországban. A jobboldali párok azzal érvelnek, hogy csak így lehet véget vetni az évtizedek óta tartó bírói önkénynek, az úgynevezett vörös tógák hatalmának. Az ellenzék szerint az új rendszer meggyengíti a bírói függetlenséget és kiszolgáltatottá teszi az ügyészeket a mindenkori hatalomnak.
A voksolás egyfajta bizalmi szavazás a kormányról. Győzelem esetén Giorgia Meloni miniszterelnök megerősödik a jövő évi választások előtt; vereség esetén az ellenzék „vérszemet kap”.
" ["post_title"]=> string(46) "Meloni hazárdjátéka az igazságügyi reform" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "meloni-hazardjateka-az-igazsagugyi-reform" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-21 11:28:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:28:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461133" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3382 (24) { ["ID"]=> int(460949) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-22 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-22 05:00:00" ["post_content"]=> string(669) "Mai egyházi műsorunkban Dinka Levente kiskapusi evangélikus lelkész igehirdetését hallják.


Volodimir Zelenszkij kijelentette: Ukrajna nem ismeri el az Oroszország által megszállt területeket, és nem ír alá semmilyen dokumentumot, amely megváltoztatná azok státuszát.
(tovább…) Continue Reading
Ismeretlen fegyveres tüzet nyitott egy orosz tábornokra egy moszkvai lakóházban péntek reggel – közölte a moszkvai ügyészi hivatal. Vlagyimir Alekszejevre több lövést adott le egy ismeretlen fegyveres, aki a támadás után elmenekült a helyszínrõl.
(tovább…) Continue Reading
A szlovén kormány jóváhagyta, hogy jogszabályt dolgozzanak ki a 16 éven aluli gyermekek közösségimédia-használatának korlátozására – közölte Matej Arcon miniszterelnök-helyettes a kabinet ülése után.
(tovább…) Continue Reading
Nyolcadik alkalommal tartottak múlt hétvégén csángó bált Bukarestben a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság és a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének közös szervezésében.
(tovább…) Continue Reading
Ma kivételesen nem egy közelgő jeles napról, hanem az idegenszerűségekről, vagyis a barbarizmusokról lesz szó.
(tovább…) Continue Reading
A hadászati fegyverzetek csökkentéséről szóló, Új START, START–3 vagy prágai szerződés néven ismert, tíz évre szóló és legfeljebb öt évvel…
Continue Reading
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére. …
Continue Reading
Ilie Bolojan kormányfő szerdán bejelentette, hogy a jövő héten valószínűleg kinevezik az új oktatási minisztert, és azt is hozzátette, hogy nincs…
Continue Reading
A közigazgatási intézkedéscsomagot jelenleg az illetékes minisztériumok véleményezik, és a tervezetét jövő héten fogja jóváhagyni a kormány. A miniszterelnök a…
Continue Reading
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április elseje és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a…
Continue Reading
A kormány kész megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok a törvényben rögzített minimális szintet alkalmazzák a helyi adók és…
Continue Reading
A második világháború után közel 75 ezer német származású személyt deportáltak a Szovjetunióba Erdély, a Partium és a Bánság különböző településeiről csupán a származásuk miatt.
(tovább…) Continue ReadingVolodimir Zelenszkij kijelentette: Ukrajna nem ismeri el az Oroszország által megszállt területeket, és nem ír alá semmilyen dokumentumot, amely megváltoztatná azok státuszát.
Az ukrán elnök erről Kijevben beszélt Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Ukrajna készen áll a tűzszünetre, szerinte azonban ehhez Oroszország beleegyezése szükséges.
" ["post_title"]=> string(35) "Oroszországon múlik a tűzszünet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "oroszorszagon-mulik-a-tuzszunet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-06 14:03:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:03:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459439" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3583 (24) { ["ID"]=> int(459437) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-06 14:02:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:02:03" ["post_content"]=> string(718) "Ismeretlen fegyveres tüzet nyitott egy orosz tábornokra egy moszkvai lakóházban péntek reggel - közölte a moszkvai ügyészi hivatal. Vlagyimir Alekszejevre több lövést adott le egy ismeretlen fegyveres, aki a támadás után elmenekült a helyszínrõl.
A tábornokot, aki az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetõje, kórházba szállították. A The Moscow Times lap emlékeztet, Alexejev volt az egyik magas rangú hivatalosság, akit tárgyalni küldtek, amikor Jevgenyij Prigozsin, a Wagnter csoport vezetője 2023-ban zendülést szervezett.
" ["post_title"]=> string(22) "Merénylet Moszkvában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "merenylet-moszkvaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-06 14:02:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:02:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459437" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3468 (24) { ["ID"]=> int(459435) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-06 14:00:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:00:22" ["post_content"]=> string(735) "A szlovén kormány jóváhagyta, hogy jogszabályt dolgozzanak ki a 16 éven aluli gyermekek közösségimédia-használatának korlátozására – közölte Matej Arcon miniszterelnök-helyettes a kabinet ülése után.
A 16 éven aluliakra vonatkozó közösségimédia-tilalom decemberi ausztráliai bevezetése nyomán Európában több országában erősödött a hasonló lépések iránti igény. Franciaország, Dánia és Görögország konkrét intézkedésekkel jár az élen, Spanyolország és Portugália pedig ezen a héten jelentett be életkori korlátozásokat.
" ["post_title"]=> string(43) "Közösségimédia-használati korlátozás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "kozossegimedia-hasznalati-korlatozas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-06 14:00:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:00:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459435" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3614 (24) { ["ID"]=> int(459292) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-05 14:54:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-05 12:54:00" ["post_content"]=> string(1166) "Nyolcadik alkalommal tartottak múlt hétvégén csángó bált Bukarestben a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság és a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének közös szervezésében.
Minden évben január végén-február elején egy-egy moldvai csángómagyar falu hagyományőrzői mutatják be népi szokásaikat. Idén a legmagyarabb csángó falu, a Tázló mentén lévő Pusztina hagyományőrzői örvendeztették meg a közönséget énekekkel, mesével és táncokkal. Pusztina nem a Szeret, hanem a Tázló folyó mentén fekszik, ezért sok mindenben különbözik a többi moldvai csángó falutól. Ezekről a hasonlóságokról, különbségekről kérdezte Kádár Elemér néptáncpedagógust, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége hagyományőrző programjának szakmai munkatársát Borbély Tamás.
Ma kivételesen nem egy közelgő jeles napról, hanem az idegenszerűségekről, vagyis a barbarizmusokról lesz szó.
Mit takar ez a kifejezés? Tágabb értelemben olyan nyelvi kifejezőeszközöket, amelyek nem az adott nyelv sajátos, belső, történetileg kialakult törvényeit, hanem egy más, idegen nyelv jellegzetességeit tükrözik. Szűkebb értelemben a szakemberek idegenszerűségnek tekintik azokat a szókapcsolatokat, amelyek magyar elemekből állnak, de idegen mintára, idegen gondolkodásmódot követve jöttek létre.
A Nyelvművelő kéziszótár szerint egyebek között „idegenszerűség a született igenév a férjes asszony -né képzős asszonyneve és leánykori neve között”. Például: Nagy Jánosné, született Kiss Róza. Ugyancsak idegenszerűség és emiatt kerülendő is az egy határozatlan névelő az ilyen és ehhez hasonló mondatokban: Kovács egy kiváló szervező. Helyette ez ajánlott: Kovács kiváló szervező.
Felvetődhet a kérdés, hogy mikor és honnan kerültek az idegenszerű formák a magyar nyelvbe… Az elmúlt századokban előbb a latin, majd a német nyelvből szivárogtak át, a II. világháború után pedig az orosz nyelv hatása volt erőteljes. Jelenleg az angol nyelv befolyása érezhető.
A mai részből nem maradhatnak ki a frazeológiai, vagyis az állandó szókapcsolatokban, szólásokban előforduló idegenszerűségek, amelyek nyelvtanilag három csoportba sorolhatók. Vannak igés kifejezések, például a jól néz ki, illetve a veszi magának a bátorságot. Léteznek határozós kifejezések, amelyek között a kimondottan ellenszenves is megtalálható, és végül olyan jelzős kifejezésekkel is találkozhatunk, mint a magas kort ért meg, valamint az átütő sikert arat.
Érdemes kitérni a már említett szólásokra is, amelyek közül néhányat idegen nyelvből, főként a németből vettük át. Például: Itt van a kutya elásva. A nyelvészek természetesen csak azokat a szólásokat helytelenítik, amelyek nincsenek összhangban a magyar szemlélettel. Egyebek között ilyen a csodálkozik, megrökönyödik helyett használt nagy szemeket csinál. Helyette két szemléletes szólást is használhatunk, azaz: sóbálvánnyá vált vagy földbe gyökerezett a lába a csodálkozástól.
A hadászati fegyverzetek csökkentéséről szóló, Új START, START–3 vagy prágai szerződés néven ismert, tíz évre szóló és legfeljebb öt évvel meghosszabbítható hatályú megállapodást 2010. április 8-án írta alá Oroszország és az Egyesült Államok akkori elnöke, Dmitrij Medvegyev és Barack Obama. A dokumentum mindkét félnek előírta, hogy úgy csökkentsenukleáris arzenálját, hogy hét év elteltével, valamint azt követően a fegyverek összesített száma ne haladja meg a 700 hordozóeszközt (interkontinentális ballisztikus rakétát, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát és nehézbombázót), valamint az 1550 robbanótöltetet és a 800 telepített és nem telepített indítószerkezetet - emlékeztet a Magyar Távirati Iroda.
Januárban a The New York Times című amerikai lapnak Donald Trump elnök azt nyilatkozta: hagyni fogják, hogy lejárjon a szerződés hatálya. Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly szeptemberben azt mondta: Oroszország kész egy évig a 2026. február 5-én esedékes lejárta után is tartani magát az Új START-megállapodáshoz, ha az Egyesült Államok is így tesz. Trump elnök erre a javaslatra hivatalosan nem reagált.
A TASZSZ orosz hírügynökség Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettest idézi, aki Pekingben ezzel kapcsolatosan kijelentette: „A válasz hiánya is egyfajta válasz. Ez egy új valóság, és mi készen állunk rá".
A dokumentumot 2010-ben aláíró Barack Obama és Dmitrij Medvegyev szerint is veszélyes helyzetet teremt annak nem tisztázása, mi következik ezután.
Elemzők arra világítanak rá, hogy az 1962-es kubai rakétaválság után kidolgozott, a nukleáris háború veszélyeinek csökkentését célzó megállapodások rendszere fokozatosan felbomlott, miközben nőtt a konfrontáció Moszkva és a Nyugat között Ukrajna miatt. Az Egyesült Államok Kína miatt aggódik leginkább, és Washington felvetette ugyan, hogy Kínának, a világ harmadik legnagyobb nukleáris hatalmának is csatlakoznia kellene a fegyverzetellenőrzési tárgyalásokhoz, de Peking nem mutatott erre hajlandóságot.
Szergej Rjabkov szerint Kínának egyértelmű álláspontja van a fegyverzetellenőrzésről, és Moszkva tiszteletben tartja ezt. Az orosz külügyminiszter helyettes azt is elmondta, hogy ha az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszereket telepítene Grönlandra, a NATO-tag Dánia autonóm területére, akkor Oroszországnak katonai ellenlépéseket kellene tennie- idézi a TASZSZ orosz hírügynökség az orosz külügyminiszter-helyettest.
" ["post_title"]=> string(89) "Ma jár le az atomfegyverek szabályozását biztosító amerikai–orosz egyezmény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "ma-jar-le-az-atomfegyverek-szabalyozasat-biztosito-amerikai-orosz-egyezmeny" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-05 14:52:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-05 12:52:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(117) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/02/05/ma-jar-le-az-atomfegyverek-szabalyozasat-biztosito-amerikai-orosz-egyezmeny/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3449 (24) { ["ID"]=> int(459408) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-05 14:45:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-05 12:45:17" ["post_content"]=> string(2234) "
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.
A szakemberek szerint péntek reggelig Prahova, Buzău és Vrancea megyében esőzésekre lehet számítani, a csapadék mennyisége elérheti a 25-35 litert, helyenként meghaladhatja a 40-50 litert négyzetméterenként.
Brassó, Kovászna, Argeș, Dâmbovița, Prahova, Buzău és Vrancea megye hegyvidékén, az 1500 méter fölötti régiókban főként havazás formájában várható csapadék a következő 24 órában. Átlagban 15-30 centiméteres új hóréteg rakódik le.
Az időként feltámadó heves szél (óránként 90-100 kilométer/órás sebességű szélrohamok) miatt hóviharok is előfordulhatnak, 100 méter alá csökkentve a látótávolságot.
A meteorológusok ugyanakkor egy másik riasztást is kiadtak Krassó-Szörény és Temes megyére a várható heves szél miatt. A széllökések sebessége elérheti az 50-70 kilométert óránként, de a Bánsági-hegyekben és a Déli-Kárpátok nyugati részének magas zónáiban akár 90-100 kilométer/órás sebességgel is fújhat a szél.
Az előrejelzés szerint az ország túlnyomó részében csapadékos lesz az időjárás péntek reggelig. Csütörtök éjjel Moldvában és Erdély keleti részében havas esőre és havazásra, valamint jegesedésre is számítani lehet. A szél megerősödik a délnyugati és keleti régiókban, de helyenként a többi régióban is, átlagban 40-50 kilométer/órás széllökések várhatók. A hegygerinceken a 80-90 kilométer/órás sebességet is meghaladhatják a szélrohamok.
" ["post_title"]=> string(48) "Eső, havazás, erős szél várható többfelé" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "eso-havazas-eros-szel-varhato-tobbfele" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-05 14:45:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-05 12:45:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(80) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/02/05/eso-havazas-eros-szel-varhato-tobbfele/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3448 (24) { ["ID"]=> int(459407) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-05 14:39:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-05 12:39:09" ["post_content"]=> string(1596) "Ilie Bolojan kormányfő szerdán bejelentette, hogy a jövő héten valószínűleg kinevezik az új oktatási minisztert, és azt is hozzátette, hogy nincs valódi alapja a tanügyi szakszervezeteknek a költségvetési csökkentésekkel kapcsolatos aggodalmának.
A tanügyi szakszervezetek szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, és többek között azt azt állítják, hogy a tanügyben elbocsátások következnek, és az oktatás idei büdzséje jóval alacsonyabb lesz a tavalyinál.
A minniszterelnök szerint – aki jelenleg az ügyvivő tanügyminiszter is – mindez csak szóbeszéd.
A Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség szerda délelőtt bejelentette, hogy a január 14–31. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei szerint a tanügyi alkalmazottak háromnegyede (74,7 százalék) készen áll részt venni egy általános sztrájkban. A felmérésben több mint 17 ezer tanügyi alkalmazott vett részt; 87,4 százalékuk pedagógus, 6,9 százalékuk kisegítő tanszemélyzet és 5,7 százalékuk kisegítő személyzet. Amennyiben pedig a kormány nem fontolja meg a „tanügyellenes” intézkedéseit áprilisig, a szövetség általános sztrájk kirobbantását tervezi május második felében – írja az Agerpres hírügynökség az érdekvédelmi szervezet közlésére hivatkozva.
" ["post_title"]=> string(77) "Lehet, hogy lesz tanügyminiszter – de a pedagóusok sztrájkra készülnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "lehet-hogy-lesz-tanugyminiszter-de-a-pedagousok-sztrajkra-keszulnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-05 15:29:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-05 13:29:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(109) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/02/05/lehet-hogy-lesz-tanugyminiszter-de-a-pedagousok-sztrajkra-keszulnek/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3447 (24) { ["ID"]=> int(459406) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-05 14:28:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-05 12:28:45" ["post_content"]=> string(1017) "A közigazgatási intézkedéscsomagot jelenleg az illetékes minisztériumok véleményezik, és a tervezetét jövő héten fogja jóváhagyni a kormány.
A miniszterelnök a Victoria-palotában tartott tegnap esti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a jogszabályjavaslatot az igazságügyi minisztérium ajánlása alapján a parlament előtti kormányzati felelősségvállalással kívánja elfogadni a kormány.Bolojan szerint az intézkedéscsomag hatékonyabbá teszi az államot és 'mindenekelőtt paradigmaváltást hoz a közigazgatásban azzal, hogy az önkormányzatokat a polgárok szolgálatába állítva megteremti a közszolgáltatások javításának feltételeit'.A miniszterelnök hozzátette: az intézkedéscsomag ki fog egészülni a nyugdíj és a közalkalmazotti fizetés halmozását tiltó tervezettel, amelyet szintén a jövő heti kormányülésen hagynak jóvá.
" ["post_title"]=> string(68) "Jövő héten hagyja jóvá kormány a közigazgatási csomagot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "jovo-heten-hagyja-jova-kormany-a-kozigazgatasi-csomagot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-05 14:28:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-05 12:28:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(97) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/02/05/jovo-heten-hagyja-jova-kormany-a-kozigazgatasi-csomagot/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3383 (24) { ["ID"]=> int(459405) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-05 14:24:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-05 12:24:44" ["post_content"]=> string(1490) "Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április elseje és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
A miniszterelnök a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón elmagyarázta, hogy ebben az átmenetinek tekintett időszakban kivezetik az ársapkát, de a lakossági földgáz árát a teljes ellátási láncon államilag szabályozzák, a termelőktől a szállítókon és elosztókon át a szolgáltatókig. Ez azt jelenti, hogy a háztartások stabil áron jutnak földgázhoz, és nem lesznek kitéve az esetleges inflációs sokkoknak.
Ilie Bolojan szerint 2027 kedvezőbb év lesz a földgázpiac teljes liberalizációjára, mivel addigra Románia többlet gázforrásokhoz jut a Fekete-tengeren kezdődő kitermelésből, ami várhatóan árcsökkenést eredményez, és megszünteti a téli ellátással kapcsolatos kockázatokat.A kormányfő pontosította, hogy az állami árszabályozás valamennyi lakossági fogyasztóra és a távhőtermeléshez gázt felhasználó hőerőművekre (CET-ekre) vonatkozik. A többi gazdasági szereplő esetében megszűnik az árplafon, de - mint megjegyezte - a legtöbb vállalat már most is a korábbi plafon alatti áron szerzi be a földgázt.
" ["post_title"]=> string(36) "Szabályozza a gáz árát az állam" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "szabalyozza-a-gaz-arat-az-allam" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-05 14:24:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-05 12:24:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(73) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/02/05/szabalyozza-a-gaz-arat-az-allam/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3376 (24) { ["ID"]=> int(459404) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-05 14:19:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-05 12:19:19" ["post_content"]=> string(1292) "A kormány kész megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok a törvényben rögzített minimális szintet alkalmazzák a helyi adók és illetékek megállapításakor, de az kizárt, hogy az adómentesség megszüntetését felülbírálnák.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint jogszabályt kell módosítani annak érdekében, hogy az önkormányzatok költségvetésük elfogadása előtt visszatérhessenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez. A jelenlegi szabályozás ugyanis nem teszi lehetővé a már megállapított adók utólagos csökkentését. A kormányfő elmondta: több önkormányzat a minimumnál magasabbra emelte például a gépjárműadót, de nincs lehetőség a mérséklésre, még ha ezt a helyi körülmények indokolnák is. Hozzátette, a törvényt még a költségvetések elfogadása előtt lenne célszerű módosítani. Bolojan közölte azt is, hogy egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel a helyi adók emelésének felülvizsgálatáról, és emlékeztetett: Romániának jövő évtől a piaci értékhez közelebb álló adóztatási rendszerre kell áttérnie.
" ["post_title"]=> string(57) "Módosítani kellene a törvényt az adócsökkentésért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "modositani-kellene-a-torvenyt-az-adocsokkentesert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-05 14:19:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-05 12:19:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(91) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/02/05/modositani-kellene-a-torvenyt-az-adocsokkentesert/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3379 (24) { ["ID"]=> int(459294) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-05 13:37:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-05 11:37:00" ["post_content"]=> string(980) "A második világháború után közel 75 ezer német származású személyt deportáltak a Szovjetunióba Erdély, a Partium és a Bánság különböző településeiről csupán a származásuk miatt.
Az Arad megyei Simonyifalváról 59 lakost, férfiakat és nőket deportáltak kényszermunkára, közülük 13-an sosem tértek vissza a lágerekből. A római katolikus templomban ökumenikus, katolikus és evangélikus szertartás szerinti istentiszteletet mutattak be a deportáltak lelki üdvéért, ezt követően megkoszorúzták a Simonyiak Háza udvarán álló emlékművet. Ott készült Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
Volodimir Zelenszkij kijelentette: Ukrajna nem ismeri el az Oroszország által megszállt területeket, és nem ír alá semmilyen dokumentumot, amely megváltoztatná azok státuszát.
Az ukrán elnök erről Kijevben beszélt Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Ukrajna készen áll a tűzszünetre, szerinte azonban ehhez Oroszország beleegyezése szükséges.
" ["post_title"]=> string(35) "Oroszországon múlik a tűzszünet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "oroszorszagon-mulik-a-tuzszunet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-06 14:03:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-06 12:03:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459439" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38037) ["max_num_pages"]=> int(3170) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "3a187a66cc422860165f566fe8776a34" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:248139b5f3e6e3601fa0e448b34bfce9" }