Januárban az egy évvel korábbihoz képest 760,9 millió euróval, 2,739 milliárd euróra nőtt Románia külkereskedelmi hiánya – közölte
ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint nem megalapozottan vet ki vámokat az Egyesült Államok az európai árukra arra hivatkozva, hogy az Európai Unióban hiányos a kényszermunka-ellenőrzés. Az Egyesült Államok Kereskedelmi Képviselőjének Irodája csütörtökön jelentette be, hogy a kényszermunka tilalmáról szóló előírás megsértése miatt 60 országra új, 10 és 12,5 százalékos importvámot vet ki, ami az Egyesült Államok által importált áruk 99 százalékát érintik. Az intézkedés mától lép életbe, egy időben azzal, hogy a korábbi, átmeneti időre alkalmazott 10 százalékos vámok lejárnak. Kaja Kallas a Reutersnek kijelentette, hogy ha összehasonlítjuk az európai munkajogot az Egyesült Államokéval, akkor itt fizetett szabadság van, nagyon jók a munkakörülmények, ezért az amerikai indok nem igazán megalapozott. Az uniós főképviselő rámutatott arra, hogy az EU tisztázni akarja a kérdést Washingtonnal és emlékeztetett, hogy az Európai Unió teljesítette a tavaly megkötött transzatlanti kereskedelmi megállapodás keretében tett kötelezettségvállalásait.
" ["post_title"]=> string(84) "EU: Gyenge lábakon állnak az új vámok bevezetésére vonatkozó amerikai indokok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "eu-gyenge-labakon-allnak-az-uj-vamok-bevezetesere-vonatkozo-amerikai-indokok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-24 15:00:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 12:00:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465834" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3596 (24) { ["ID"]=> int(465832) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-24 14:58:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:58:24" ["post_content"]=> string(845) "Elfogadta az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőit tömörítő Tanács csütörtökön az Oroszországgal szembeni 21. szankciós csomagot, amely szigorú gazdasági korlátozásokat vezet be az orosz energia-, pénzügyi és kriptoszektort érintően az Ukrajna elleni háború folytatása miatt. Az új intézkedések azokat az ágazatokat célozzák, amelyek a legnagyobb hatással vannak az orosz gazdaságra és az ország háborús képességeire. A csomag részeként az elmúlt négy év legnagyobb egyedi szankciós listabővítésére is sor került: 48 személyt és 170 szervezetet vettek fel a korlátozó intézkedések hatálya alá. A Tanács hangsúlyozta, hogy az új szankciók célja tovább gyengíteni Oroszország gazdasági és katonai képességeit.
" ["post_title"]=> string(61) "Újabb szankciócsomagot fogadott el az EU Oroszország ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "ujabb-szankciocsomagot-fogadott-el-az-eu-oroszorszag-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-24 14:58:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:58:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465832" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3595 (24) { ["ID"]=> int(465830) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-24 14:56:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:56:58" ["post_content"]=> string(757) "Friedrich Merz német kancellár felmentette tisztségéből Patrick Schnieder közlekedési minisztert, mert elégedetlen volt a német vasúthálózat és a közlekedési infrastruktúra állapotával - jelentette a Bild. A lap szerint a döntés a kormány átfogó átalakításának része. Merz egyre elégedetlenebb volt azzal, hogy Schnieder rekordnagyságú költségvetés mellett sem tudott érdemi előrelépést elérni a vasúthálózat és a közlekedési infrastruktúra korszerűsítésében. A kabinetátalakítás Jens Spahn, a CDU egyik legbefolyásosabb politikusának váratlan lemondása után gyorsult fel. Spahn egy béranyasággal kapcsolatos ügy miatt távozott a kormányból.
" ["post_title"]=> string(57) "Németországban leváltották a közlekedési minisztert" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "nemetorszagban-levaltottak-a-kozlekedesi-minisztert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-24 14:57:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:57:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465830" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(465824) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-24 14:43:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:43:43" ["post_content"]=> string(1142) "Újabb, Ukrajnába tartó tartályhajót ért támadás péntekre virradóra a Fekete-tengeren, a román partok közelében - közölte a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU). A libériai zászló alatt közlekedő tartályhajó az Egyesült Államok északi részén található Norfolkból szállított szenet Ukrajnába. A tanker a Duna-delta Szentgyörgy-ágának torkolatánál található Szentgyörgy településtől 22 tengeri mérföldre dél-keletre tartózkodott, amikor támadás érte. A segélykérés nyomán a román tengeri életmentő ügynökség (ARSVOM) két hajója a helyszínre sietett, de a legénységből senki sem sérült meg és evakuálni sem kellett őket. A hajó folytatni tudta útját a part irányába, hogy műszaki vizsgálatnak vessék alá. A héten ez a második tartályhajó, mely az orosz-ukrán háborúval összefüggésben sérült meg a román partok közelében. Kedden egy szintén libériai zászló alatt közlekedő, cseppfolyósított gázt szállító tankert ért találat a román partoktól 37 kilométerre.
" ["post_title"]=> string(64) "Újabb tartályhajót ért támadás a román partok közelében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "ujabb-tartalyhajot-ert-tamadas-a-roman-partok-kozeleben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-24 14:43:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 11:43:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465824" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(465834) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-24 15:00:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 12:00:30" ["post_content"]=> string(1230) "Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint nem megalapozottan vet ki vámokat az Egyesült Államok az európai árukra arra hivatkozva, hogy az Európai Unióban hiányos a kényszermunka-ellenőrzés. Az Egyesült Államok Kereskedelmi Képviselőjének Irodája csütörtökön jelentette be, hogy a kényszermunka tilalmáról szóló előírás megsértése miatt 60 országra új, 10 és 12,5 százalékos importvámot vet ki, ami az Egyesült Államok által importált áruk 99 százalékát érintik. Az intézkedés mától lép életbe, egy időben azzal, hogy a korábbi, átmeneti időre alkalmazott 10 százalékos vámok lejárnak. Kaja Kallas a Reutersnek kijelentette, hogy ha összehasonlítjuk az európai munkajogot az Egyesült Államokéval, akkor itt fizetett szabadság van, nagyon jók a munkakörülmények, ezért az amerikai indok nem igazán megalapozott. Az uniós főképviselő rámutatott arra, hogy az EU tisztázni akarja a kérdést Washingtonnal és emlékeztetett, hogy az Európai Unió teljesítette a tavaly megkötött transzatlanti kereskedelmi megállapodás keretében tett kötelezettségvállalásait.
" ["post_title"]=> string(84) "EU: Gyenge lábakon állnak az új vámok bevezetésére vonatkozó amerikai indokok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "eu-gyenge-labakon-allnak-az-uj-vamok-bevezetesere-vonatkozo-amerikai-indokok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-24 15:00:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-24 12:00:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465834" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39305) ["max_num_pages"]=> int(9827) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "4c7c6e0d09e6545f13bf2e54118d4fd6" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:84e28b0609029f8b5820c4bd17981586" }
Januárban az egy évvel korábbihoz képest 760,9 millió euróval, 2,739 milliárd euróra nőtt Románia külkereskedelmi hiánya – közölte
ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Alföldtől Hargitáig – Égerházi 100 centenáriumi emlékkiállítás nyílik ma este 7 órától a bukaresti Liszt Intézetben. Ezzel a tárlattal a…
Continue Reading
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság betiltotta az élő állatok, tápok, komposztok szállítását Magyarország felől Romániába.
Continue Reading
Az EU-s pénzügyminiszterek megvitatták az úgynevezett Omnibus javaslatcsomagot is.
Continue Reading
A digitalizálásért felelős hatóság emlékeztet arra, hogy Ghișeul.ro oldalon bankkártyával is lehet fizetni az állampapírokért.
Continue Reading
Egyöntetűen Călin Georgescu fellebbezésének elutasításáról döntött tegnapi ülésén az alkotmánybíróság , fenntartva a Központi Választási Iroda (BEC) határozatát, amellyel kizárták…
Continue Reading
A törvényt a Nép Ügyvédje támadta meg az Alkotmánybíróságon.
Continue Reading
Az Egyesült Államok haladéktalanul feloldja a hírszerzési információk megosztásának szüneteltetését, és folytatja a katonai segítségnyújtást Ukrajnának a több mint nyolcórás…
Continue Reading
Nemrég mutatták be a Kolozsvár Társaság 20 éve című emlékkötet, amely a nonprofit, nem kormányzati, apolitikus szervezet tevékenységének 2003-2023 közötti…
Continue Reading
A moszkvai katonai tárca szerint 337 pilóta nélküli ukrán repülőszerkezetet lőttek le az ország légterében. Az orosz légvédelem 91 olyan…
Continue Reading
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felkészült arra, hogy ismét megküzdjön az Európai Bizottsággal, és pert indítson, ha utóbbi elutasítaná a…
Continue Reading
Elérte Romániát is az Észak-Afrikából Délkelet-Európa felé haladó szaharai por. Az erre a hétre előrejelzett csapadékosabb időjárás miatt hamarosan már…
Continue ReadingJanuárban az egy évvel korábbihoz képest 760,9 millió euróval, 2,739 milliárd euróra nőtt Románia külkereskedelmi hiánya - közölte
ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az export értéke 2,4 százalékkal nőtt 2024 januárjához viszonyítva, 7,251 milliárd euróra, az import 10,3 százalékkal 9,990 milliárd euróra emelkedett.
Az uniós tagállamokkal folytatott külkereskedelemben a kiviteli oldalon 5,134 milliárd euró, a behozatali oldalon pedig 6,946 milliárd euró volt. Ez az exportban 70,8 százalékos, az importban 69,5 százalékos részesedésnek felel meg.
" ["post_title"]=> string(57) "Januárban nőtt Románia külkereskedelmi mérleghiánya" ["post_excerpt"]=> string(190) "Januárban az egy évvel korábbihoz képest 760,9 millió euróval, 2,739 milliárd euróra nőtt Románia külkereskedelmi hiánya - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "januarban-nott-romania-kulkereskedelmi-merleghianya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-12 11:56:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-12 09:56:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448260" ["menu_order"]=> int(4599) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3564 (24) { ["ID"]=> int(448253) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-12 10:40:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-12 08:40:44" ["post_content"]=> string(914) "Alföldtől Hargitáig – Égerházi 100 centenáriumi emlékkiállítás nyílik ma este 7 órától a bukaresti Liszt Intézetben. Ezzel a tárlattal a száz évvel ezelőtt született Égerházi Imre festőművész emlékét idézik, akinek művészete és művészeti szervezőtevékenysége Magyarországon és a határon túl is nagy elismerésben részesült.
A kiállítást megnyitja: dr. Petru Lucaci egyetemi professzor, a Romániai Képzőművészek Szövetségének elnöke, Vizi Katalin, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ ügyvezető igazgatója, illetve Égerházi Attila, a művész fia, hagyatékának kezelője.
Holnap este ugyancsak 7 órától a Cimbaliband koncertjére várják az érdeklődőket a Liszt Intézetbe.
" ["post_title"]=> string(63) "Centenáriumi emlékkiállítás nyílik ma a Liszt Intézetben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "centenariumi-emlekkiallitas-nyilik-ma-a-liszt-intezetben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-12 10:40:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-12 08:40:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448253" ["menu_order"]=> int(4601) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3565 (24) { ["ID"]=> int(448250) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-12 10:19:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-12 08:19:16" ["post_content"]=> string(1024) "Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság betiltotta az élő állatok, tápok, komposztok szállítását Magyarország felől Romániába, mivel Magyarországon megjelent a párosujjú patásokat veszélyeztető ragadós száj- és körömfájást okozó vírus. A februári importállat-szállítmányokat visszamenőleg is vizsgálják, ugyanakkor a döntés értelmében tilos az élőállatok behozatala. A tej- és a friss hústermékekre is importstopot rendeltek el.
A ragadós száj- és körömfájást okozó vírust először január 10-án észlelték Németországban, ahol 36 év után jelent meg ismét egy brandenburgi bivalyfarmon, Berlin közelében. Márciusban egy Győrhöz közeli szavasmarhatartó telepen azonosították. Magyarországon több mint 50 év után bukkant fel ismét. Romániában utoljára 1972-ben okozott jelentős problémát.
Románia támogatja az EU védelmi képességeinek növelését, de fontos, hogy az ország számára prioritás maradjon a költségvetési egyensúly –jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter Brüsszelben.
A tárcavezető osztotta azt a véleményt, hogy az Európai Uniónak növelnie kell védelmi kapacitását, kiszámítható megoldásokat kell kidolgoznia a katonai ipar számára, hatékonyabb állami és magánberuházásokkal.
Az EU-s pénzügyminiszterek megvitatták ugyanakkor az úgynevezett Omnibus javaslatcsomagot, amely különböző uniós jogszabályok egyszerűsítését célozza annak érdekében, hogy legalább 25 százalékkal csökkentse a vállalkozások adminisztratív terheit, a kis- és középvállalkozásokra vonatkozóan pedig legalább 35 százalékkal.
Huszonnégy óra alatt 45,5 millió lej értékű Tezaur államkötvényt vásároltak a Ghișeul.ro internetes platformon keresztül – közölte tegnap
a digitalizálásért felelős hatóság. Az intézmény emlékeztetett arra, hogy Ghișeul.ro oldalon bankkártyával is lehet fizetni az állampapírokért.
A Ghișeul.ro oldalnak jelenleg 2 millió 524 ezer 540 aktív felhasználója van, akik eddig összesen 707 millió 071 ezer 485 lejt fizettek be az államkasszába a platformon keresztül. A szóban forgó internetes felületen adókat és illetéket, bélyegilletéket, útlevelet, gépjárművezetői engedélyt, forgalmi engedélyt, rendszámtáblát, személyi igazolványt és kötelező lakásbiztosítást is ki lehet fizetni.
Egyöntetűen Călin Georgescu fellebbezésének elutasításáról döntött tegnapi ülésén az alkotmánybíróság , fenntartva a Központi Választási Iroda (BEC) határozatát, amellyel kizárták a jelöltet a májusi elnökválasztásról. Beadványában Georgescu egyfelől azt kifogásolta, hogy a Központi Választási Iroda procedurális szempontból törvényt sértett, mert a vasárnap esti döntésekor nem tartotta be az ülés határozatképességére és lebonyolítására vonatkozó szabályokat. Emellett szerinte a választási iroda a jelöltsége elutasításával 'durván' megsértette a törvényt.
Az alkotmánybírák jogerős és megfellebbezhetetlen ítéletét a Parlament előtt Georgescu órákkal korábban összegyűlt több száz támogatója fújolással fogadta. A tüntetők azt kiabálták, hogy „tolvajok” és „szabadságot”.
Az Alkotmánybíróság döntésével lezárul egy veszélyes epizód, amelyet Románia az elmúlt hónapokban átélt – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt elnöke az alkotmánybírák egyhangú, Călin Georgescu államfőjelöltségét elutasító döntése után. Meglátása szerint az, hogy a döntéssel elégedetlen románok megmutatták, hogy képesek békésen tiltakozni, arra enged következtetni, hogy megvannak az erőforrások ahhoz, hogy az ország visszatérjen egy normális társadalmi légkörhöz, amelyben mindenkinek joga van kifejezni az álláspontját egy civilizált nyilvános vitában.
A kormánypártok közös elnökjelöltje, Crin Antonescu azt írta közösségi oldalán a Călin Georgescu jelöltségét elutasító alkotmánybírósági határozat közzététele után, hogy szerette volna az urnáknál legyőzni a szélsőséges nézeteket valló jelöltet.
Nicușor Dan, aki függetlenként indul a májusi választáson az államfői székért, azt mondta a tegnapi döntés logikus következménye a tavalyi elnökválasztás felfüggesztésének. Úgy véli azonban, hogy a gyenge állam képtelen volt elejét venni a választások felfüggesztésének, és három hónappal később sem tud meggyőző érveket felsorakoztatni mellette az állampolgárok számára. Rámutatott: a román állam 'gyenge és sebezhető', a lakosság pedig 'megosztott és dühös'.
Călin Georgescu azt üzente a híveinek, hogy nekik kell eldönteniük, milyen jövőt szeretnének. A közösségi médiában közzétett üzenetében azt mondta, ő a maga részéről teljesítette a küldetését, még úgy is, hogy nem indulhat a választásokon. Úgy véli ugyanis, hogy az állampolgárokat sikerült ráébreszteni arra, hogy változásra van szükség. Úgy fogalmazott, „a román nép öntudatra ébredt”, és ez szerinte már önmagában egy teljesítmény. Georgescu nem jelentette be, hogy más lehetséges jelöltet támogatna, követőit arra buzdította, hogy menjenek el szavazni.
George Simion, az AUR vezetője, miután bírálta a taláros testület döntését, közölte, hogy nem indul a májusi választásokon. Azt is elmondta, hogy mától a magukat „szuverenistaként” meghatározó ellenzéki pártok parlamenti sztrájkba lépnek.
Kelemen Hunor szerint várható volt az Alkotmánybíróság döntése Călin Georgescu ügyében. Az RMDSZ-elnöke Facebook-bejegyzésben úgy fogalmazott, bár mindig jobb választáson legyőzni a magyarellenes szélsőségeseket, Georgescu esetében számtalan érv szólt amellett, hogy ne indulhasson a májusi elnökválasztáson.
" ["post_title"]=> string(83) "Egyhangúlag elutasította Călin Georgescu fellebbezését az alkotmánybíróság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "egyhangulag-elutasitotta-calin-georgescu-fellebbezeset-az-alkotmanybirosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-12 12:11:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-12 10:11:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448242" ["menu_order"]=> int(4605) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3537 (24) { ["ID"]=> int(448240) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-12 10:07:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-12 08:07:02" ["post_content"]=> string(552) "Az Alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az állami katonai nyugdíjakról szóló törvényt kiegészítő jogszabályt. A törvényt a Nép Ügyvédje támadta meg az Alkotmánybíróságon.
Tavaly novemberi beadványában az ombudsman azzal érvelt, hogy egy adott törvény alkalmazásakor felmerülő költségvetési kiadások jóváhagyása nem lehetséges a finanszírozási források meghatározása nélkül.
" ["post_title"]=> string(117) "Alaptörvénybe ütközőnek nyilvánították a katonai nyugdíjakról szóló törvényt kiegészítő jogszabályt" ["post_excerpt"]=> string(72) " A törvényt a Nép Ügyvédje támadta meg az Alkotmánybíróságon. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(99) "alaptorvenybe-utkozonek-nyilvanitottak-a-katonai-nyugdijakrol-szolo-torvenyt-kiegeszito-jogszabalyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-12 10:07:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-12 08:07:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448240" ["menu_order"]=> int(4606) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3531 (24) { ["ID"]=> int(448231) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-11 20:49:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 18:49:04" ["post_content"]=> string(2914) "
Az Egyesült Államok haladéktalanul feloldja a hírszerzési információk megosztásának szüneteltetését, és folytatja a katonai segítségnyújtást Ukrajnának a több mint nyolcórás szaúd-arábiai találkozó után, ahol Kijev kijelentette, hogy támogatja a Trump-kormányzat javaslatát az Oroszországgal kötendő 30 napos tűzszünetre.
A szaúd-arábiai Dzsidda tengerparti városában folyó tárgyalások új lendületet adtak a tűzszüneti tárgyalásoknak, amelyek az ukrán és az amerikai elnök között a Fehér Házban lezajlott nyilvános összetűzést követően megakadtak. A Trump-adminisztráció a találkozót követően felfüggesztett minden katonai segítségnyújtást, valamint a hírszerzési információk megosztását.
A bejelentés előtt néhány órával Ukrajna a háború kitörése óta legerőteljesebb dróntámadását hajtotta meg orosz területek ellen.
Oroszország nem kommentálta azonnal a dzsiddai bejelentést.
Az Egyesült Államok és Ukrajna közös nyilatkozatában elismerte, hogy a tűzszünet feltételeit Oroszországnak is jóvá kell hagynia. Abban is megállapodtak, hogy „a lehető leghamarabb” megállapodást kötnek Ukrajna kritikus ásványkitermelésének fejlesztéséről. Ennek a közös vállalkozásnak az a célja, hogy „kiterjessze Ukrajna gazdaságát, és garantálja Ukrajna hosszú távú jólétét és biztonságát” – áll a közleményben.
Az amerikai delegációt Dzsiddában Marco Rubio külügyminiszter és Michael Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó vezette. Ukrajnát Andrij Jermak, az ukrán elnök kabinetfőnöke, Andrij Szibiha külügyminiszter és Rusztem Umerov védelmi miniszter képviselte.
Rubio azt nyilatkozta, a tűzszüneti javaslatot az orosz vezetés elé terjeszti, illetve "a labda Moszkva térfelén pattog".
Donald Trump amerikai elnök azt mondta, reméli, hogy Oroszország beleegyezik az amerikai és ukrán tisztviselők által kidolgozott tűzszüneti tervbe, és hogy kedden vagy szerdán lesz egy amerikai találkozó Oroszországgal.
Trump azt is közölte, hogy ismét meghívja Zelenszkijt a Fehér Házba, ahonnan tíz napja szabályosan kirúgták, miután heves vitába keveredett Trumppal és alelnökével, JD Vance-szel.
Zelenszkij anélkül hagyta el Washingtont, hogy aláírta volna a kritikus ásványi anyagokról szóló megállapodást az Egyesült Államokkal.
" ["post_title"]=> string(69) "Ukrajna beleegyezett a tűzszünetbe, a labda Moszkva oldalán pattog" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "az-egyesult-allamok-ujrainditja-a-katonai-segitsegnyujtast-ukrajnanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-11 21:58:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 19:58:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(111) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/03/11/az-egyesult-allamok-ujrainditja-a-katonai-segitsegnyujtast-ukrajnanak/" ["menu_order"]=> int(4607) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3532 (24) { ["ID"]=> int(448164) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-11 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 12:00:00" ["post_content"]=> string(1227) "Nemrég mutatták be a Kolozsvár Társaság 20 éve című emlékkötet, amely a nonprofit, nem kormányzati, apolitikus szervezet tevékenységének 2003-2023 közötti időszakát tárja az olvasó elé.

A Művelődés Kiadónál megjelent kiadvány kolozsvári bemutatóján járt László Tibor, aki előbb Szabó Zsoltot, a Kolozsvár Társaság elnökét, a Művelődés Kiadó igazgatóját, majd Veress Enikőt, a Kolozsvár Társaság ügyvezető igazgatóját kérte mikrofonhoz.
A moszkvai katonai tárca szerint 337 pilóta nélküli ukrán repülőszerkezetet lőttek le az ország légterében. Az orosz légvédelem 91 olyan drónt semmisített meg, amely Moszkva felé tartott.
Egy ember életét vesztette, kilenc pedig megsebesült a támadásban, lakóépületek rongálódtak meg.
A domogyedovói vasútállomáson a forgalom leállt a vasúti pálya megrongálódása miatt, később a vonatok ritkított menetrend szerint újra el kezdtek közlekedni. Az orosz főváros repülőterein ideiglenesen korlátozták a járatok fogadását és indítását.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) terrortámadás címén büntetőeljárást indított a dróntámadások miatt.
Orosz hírmagyarázók a háború kezdete óta példátlan nagyságú dróntámadást azzal hozták összefüggésbe, hogy Kijev megpróbált erődemonstrációt tartani a dzsiddai ukrán-amerikai tárgyalások előtt.
" ["post_title"]=> string(89) "A háború kezdete óta legerősebb dróntámadás érte keddre virradóan Oroszországot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "a-haboru-kezdete-ota-legerosebb-drontamadas-erte-keddre-virradoan-oroszorszagot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-11 13:43:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 11:43:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448211" ["menu_order"]=> int(4609) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3534 (24) { ["ID"]=> int(448207) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-11 13:31:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 11:31:59" ["post_content"]=> string(2732) "A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felkészült arra, hogy ismét megküzdjön az Európai Bizottsággal, és pert indítson, ha utóbbi elutasítaná a nemzeti régiókra vonatkozó polgári kezdeményezését – jelentette ki Izsák Balázs SZNT-elnök keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére.
Az SZNT elnöke emlékeztetett arra, hogy március 4-én iktatták a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című európai polgári kezdeményezésüket, és ez immár sikeresként jelenik meg az EU honlapján. De az esetleges elutasításra is fel vannak készülve, és készek ez esetben pert indítani - mondta.
Izsák Balázs sikeresnek ítélte a Székely szabadság napi marosvásárhelyi megemlékezést és felvonulást, de kifogásolta, hogy a résztvevők számára nem engedélyezték az úttesten haladást.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke rámutatott: 35 évvel a romániai rendszerváltás és 104 évvel Trianon után a román hatóságok kriminalizálják az autonómia fogalmát, és nem teljesítik a Gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt, a nemzeti kisebbségekre vonatkozó ígéreteket.
Hétfőn, a Habsburg-ellenes székely szervezkedés vértanúinak marosvásárhelyi obeliszkjénél a Székelyföld területi autonómiáját követelő petíciót fogadott el a székely szabadság napja alkalmából összegyűlt több száz tüntető.
A román hatóságokhoz intézett dokumentum rámutat: a székelyek a jog és a demokrácia útját járva követelik Székelyföld területi autonómiáját; az európai gyakorlat mintájára, a szubszidiaritás elvét követve maguk akarják intézni az általuk többségben lakott régió ügyeit.
Emlékeztettek: ez nem sérti Románia területi egységét, szuverenitását, a régió más nemzetiségű polgárainak érdekeit, sem az ország alkotmányát.
A résztvevők közfelkiáltással fogadták el a petíciót, autonómiát követelő jelszavakat skandáltak és Autonómiát Székelyföldnek feliratú molinókat feszítettek ki.
A megemlékezés után a tüntetők Marosvárhely főterére vonultak, hogy átadják a petíciót a kormány megbízottjának.
" ["post_title"]=> string(72) "Az SZNT felkészült, hogy ismét megküzdjön az Európai Bizottsággal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "az-sznt-felkeszult-hogy-ismet-megkuzdjon-az-europai-bizottsaggal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-11 13:34:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 11:34:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448207" ["menu_order"]=> int(4610) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3535 (24) { ["ID"]=> int(448203) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-11 13:26:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 11:26:41" ["post_content"]=> string(904) "Elérte Romániát is az Észak-Afrikából Délkelet-Európa felé haladó szaharai por. Az erre a hétre előrejelzett csapadékosabb időjárás miatt hamarosan már az autóink szélvédőin is láthatjuk a sárfoltnak tűnő lerakódásokat.
A jelenség fokozza a légszennyezettséget, ugyanakkor szerencsés, hogy a napokban jó eséllyel alakulhatnak ki rövidebb esők, a héten előre haladva pedig már komolyabb zivatarok is, amelyek kimossák majd a levegőből a szennyező anyagot.
Egy friss tanulmány szerint a 2022 márciusában Európát elárasztó szaharai porfelhők radioaktív izotópokat tartalmaztak. Szakértők szerint ezek a több évtizeddel korábbi amerikai és szovjet nukleáris fegyverkísérletek maradványai.
" ["post_title"]=> string(41) "Szaharai porfelhő borítja be Romániát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "szaharai-porfelho-boritja-be-romaniat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-11 13:26:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-11 11:26:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448203" ["menu_order"]=> int(4611) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3552 (24) { ["ID"]=> int(448260) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-12 11:56:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-12 09:56:36" ["post_content"]=> string(766) "Januárban az egy évvel korábbihoz képest 760,9 millió euróval, 2,739 milliárd euróra nőtt Románia külkereskedelmi hiánya - közölte
ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az export értéke 2,4 százalékkal nőtt 2024 januárjához viszonyítva, 7,251 milliárd euróra, az import 10,3 százalékkal 9,990 milliárd euróra emelkedett.
Az uniós tagállamokkal folytatott külkereskedelemben a kiviteli oldalon 5,134 milliárd euró, a behozatali oldalon pedig 6,946 milliárd euró volt. Ez az exportban 70,8 százalékos, az importban 69,5 százalékos részesedésnek felel meg.
" ["post_title"]=> string(57) "Januárban nőtt Románia külkereskedelmi mérleghiánya" ["post_excerpt"]=> string(190) "Januárban az egy évvel korábbihoz képest 760,9 millió euróval, 2,739 milliárd euróra nőtt Románia külkereskedelmi hiánya - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "januarban-nott-romania-kulkereskedelmi-merleghianya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-12 11:56:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-12 09:56:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448260" ["menu_order"]=> int(4599) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39301) ["max_num_pages"]=> int(3276) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5f63f85d54b507a7ef9bd25001e968f9" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c73f190c7279148cf90ed7c23efe8590" }