Próbálkozzon keresővel.


A román közszolgálati rádió 2026. március 2. és április 2. között országos tudatosító kampányt bonyolít Maradj biztonságban a neten címmel. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermekek és serdülők felelőtlen internethasználatának valós veszélyeire: az online kihívásokra, a like-függőségre, a káros tartalmakra, az online zaklatásra, a manipulációra és a valós kapcsolatok háttérbe szorulására. A kampány egyik fontos üzenete: a gyerekeknek nemcsak szabályokra, hanem magyarázatra és párbeszédre van szükségük. Az egészséges online jelenlét. A Román Rádió célja, hogy felelős közszolgálati szereplőként segítse a családokat és az iskolákat abban, hogy a digitális tér biztonságosabb legyen a fiatal generációk számára.
A mai műsor vendége BBTE kommunikáció és közkapcsolatok szakának oktatóját, Benedek István közösségimédia-szakértő – akit Rácz Éva kérdezett arról, hogyan is maradhatnak a fiatalok de talán az idősebbek is “biztonságban a neten” - tartsanak velünk!
Műsorunk következő részében azt vizsgáljuk meg az utóbbi két évben végzett magyarországi illetve nemzetközi kutatások eredményein keresztül, hogy melyek azok a veszélyek amelyeknek a fiatalkorúak ki vannak téve az online térben – milyen természetűek ezek a veszélyek, hogyan ismerhetjük fel őket – mit tehetünk a gyakorlatban?
Az internet nem az ellenség. De a vakon használt internet igen. A cél nem az, hogy a gyerekek ne legyenek online — hanem hogy biztonságban legyenek ott. Ehhez nem elég az államra vagy az iskolára várni. Szükség van a szülőkre. És magára a kamaszra is.
Felhasznált felmérések:
*Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság: Digital Parenting Magyar gyerekek, képernyőidő, cyberbullying, 2025
*Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány: InternetMOST Magyar kamaszok motivációi, biztonságérzet 2024–25
*WHO/HBSC: Problémás közösségimédia-használat
*Európai Parlament : Eurobarometer EU-s fiatalok médiafogyasztása, 2025
*Saferinternet.at : Platformhasználat, 11–17 évesek, 2025
#staisigurpenet, #maradjbiztonsagbananeten

Kuba megtiltotta az Egyesült Államok havannai nagykövetségének, hogy dízelt importáljon a képviselet áramfejlesztő generátoraihoz – írja a Washington Post. A kubai külügyminisztérium diplomáciai jegyzékben utasította el az amerikai kérelmet, „szégyentelennek” nevezve azt, hogy a nagykövetség olyan ellátást igényel, amely a lakosság számára nem elérhető az ország súlyos energiaválsága közepette.
Washington az elmúlt hónapokban jelentősen korlátozta Kuba olajellátását, többek között vámfenyegetésekkel és a venezuelai import visszaszorításával, miközben a szigetország villamosenergia‑termelése nagymértékben függ az olajtól.
" ["post_title"]=> string(84) "Kuba megtiltotta az Egyesült Államok havannai nagykövetségének a dízelimportot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "kuba-megtiltotta-az-egyesult-allamok-havannai-nagykovetsegenek-a-dizelimportot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-21 11:29:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:29:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461132" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3548 (24) { ["ID"]=> int(461133) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-21 11:28:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:28:45" ["post_content"]=> string(1203) "Olaszországban március 23-án és 24-én tartanak népszavazást az igazságügyi reformról, amely alapjaiban írja át az olasz igazságszolgáltatás szervezeti felépítését. A reform központi elemei alkotmányos szintű változtatások, legfontosabb része a bírói és az ügyészi karrier szétválasztása. Ennek célja, hogy csökkentse az igazságszolgáltatáson belüli csoportosulások, a politikai érdekcsoportok befolyásolását.
A referendum kérdése erőteljes belpolitikai vitát kavar Olaszországban. A jobboldali párok azzal érvelnek, hogy csak így lehet véget vetni az évtizedek óta tartó bírói önkénynek, az úgynevezett vörös tógák hatalmának. Az ellenzék szerint az új rendszer meggyengíti a bírói függetlenséget és kiszolgáltatottá teszi az ügyészeket a mindenkori hatalomnak.
A voksolás egyfajta bizalmi szavazás a kormányról. Győzelem esetén Giorgia Meloni miniszterelnök megerősödik a jövő évi választások előtt; vereség esetén az ellenzék „vérszemet kap”.
" ["post_title"]=> string(46) "Meloni hazárdjátéka az igazságügyi reform" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "meloni-hazardjateka-az-igazsagugyi-reform" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-21 11:28:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:28:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461133" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3522 (24) { ["ID"]=> int(461129) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-21 11:24:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:24:31" ["post_content"]=> string(1034) "A Wetterstein‑hegységben lebontják a Schneeferner sífelvonót, amely a világ egyik legnagyobb szintkülönbségét hidalta át. A létesítmény tartóoszlopainak stabilitását már nem lehetett biztosítani, mert a gleccser gyors ütemben olvad.
A Bajor Tudományos Akadémia korábban törölte a déli gleccsermaradványokat a hivatalos listáról, és a kutatók szerint a megmaradt négy bajorországi gleccser is súlyos veszteségeket szenvedett: felületük egynegyede eltűnt két év alatt.
Az Európai Unió Copernicus programja szerint az elmúlt három év volt a valaha mért legmelegebb, a gleccserek felülete pedig 2015 óta több mint 40 százalékkal csökkent világszerte.
Az ENSZ pont szombaton tartja a gleccserek világnapját, hogy felhívja a világ figyelmét a megóvásuk fontosságára.
" ["post_title"]=> string(55) "Bezárják Németország utolsó gleccsersípályáját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bezarjak-nemetorszag-utolso-gleccsersipalyajat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-21 11:25:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:25:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461129" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3550 (24) { ["ID"]=> int(461118) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-21 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 13:00:00" ["post_content"]=> string(3340) "A román közszolgálati rádió 2026. március 2. és április 2. között országos tudatosító kampányt bonyolít Maradj biztonságban a neten címmel. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermekek és serdülők felelőtlen internethasználatának valós veszélyeire: az online kihívásokra, a like-függőségre, a káros tartalmakra, az online zaklatásra, a manipulációra és a valós kapcsolatok háttérbe szorulására. A kampány egyik fontos üzenete: a gyerekeknek nemcsak szabályokra, hanem magyarázatra és párbeszédre van szükségük. Az egészséges online jelenlét. A Román Rádió célja, hogy felelős közszolgálati szereplőként segítse a családokat és az iskolákat abban, hogy a digitális tér biztonságosabb legyen a fiatal generációk számára.
A mai műsor vendége BBTE kommunikáció és közkapcsolatok szakának oktatóját, Benedek István közösségimédia-szakértő – akit Rácz Éva kérdezett arról, hogyan is maradhatnak a fiatalok de talán az idősebbek is “biztonságban a neten” - tartsanak velünk!
Műsorunk következő részében azt vizsgáljuk meg az utóbbi két évben végzett magyarországi illetve nemzetközi kutatások eredményein keresztül, hogy melyek azok a veszélyek amelyeknek a fiatalkorúak ki vannak téve az online térben – milyen természetűek ezek a veszélyek, hogyan ismerhetjük fel őket – mit tehetünk a gyakorlatban?
Az internet nem az ellenség. De a vakon használt internet igen. A cél nem az, hogy a gyerekek ne legyenek online — hanem hogy biztonságban legyenek ott. Ehhez nem elég az államra vagy az iskolára várni. Szükség van a szülőkre. És magára a kamaszra is.
Felhasznált felmérések:
*Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság: Digital Parenting Magyar gyerekek, képernyőidő, cyberbullying, 2025
*Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány: InternetMOST Magyar kamaszok motivációi, biztonságérzet 2024–25
*WHO/HBSC: Problémás közösségimédia-használat
*Európai Parlament : Eurobarometer EU-s fiatalok médiafogyasztása, 2025
*Saferinternet.at : Platformhasználat, 11–17 évesek, 2025
#staisigurpenet, #maradjbiztonsagbananeten

Próbálkozzon keresővel.