Beszélgetés Kósa Andrással, a bukaresti Balassi Intézet igazgatójával, Magdó Jánossal, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának főosztályvezetőjével és Szebeni Zsuzsanna színháztörténésszel
Continue Reading

A heti hírösszefoglalóban szó lesz a közel-keleti válságról, amely nem közeledett a nyugvóponthoz, az Egyesült Államokat pedig elutasították a NATO-szövetségesei, hogy segítségükre siessenek a Hormuzi-szorosba. Itthon feszült gazdasági helyzet közepette a koalíciós pártok az idei állami költségvetés kapcsán szólalkoztak össze, de sokáig nem akadályozhatták a büdzsé elfogadását, mert a politikai stabilitás manapság értékes valuta. Szó lesz arról is, hogy Ausztráliában melyek az első tapasztalatok azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok megtiltották a 16 éven aluliaknak a közösségi média használatát.
Szőcs Levente jelentkezik összefoglalóval arról, hogy Donald Trump politikájában központi szerepet kap a vallási ideológia, és ez az Irán elleni katonai akcióra is igaz.
Garzó Ferenc olvassa fel A polgár és a fogalmak harca című jegyzetét.
Az izraeli hadsereg légiereje "likvidálta" az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét - jelentette ma a hadsereg. Korábban az iráni állami televízió is bejelentette, hogy Ali Mohammad Naini, a Forradalmi Gárda szóvivője életét vesztette egy támadásban.
Az izraeli rendőrség és a Sin Bét belbiztonsági szolgálat közölte, hogy azzal vádolnak egy, a Vaskupola légvédelmi rendszerben szolgált tartalékos katonát, hogy fizetségért érzékeny biztonsági információkat adott át Iránnak. A közlemény szerint a huszonhat éves jeruzsálemi Raz Cohent letartóztatták.
Az izraeli egészségügyi minisztérium ma reggel közölte, hogy az iráni háború kezdete óta 4099 sebesültet szállítottak kórházba, közülük nyolcvanat jelenleg is ott kezelnek.
" ["post_title"]=> string(74) "Az iráni háború kezdete óta 4099 sebesültet szállítottak kórházba" ["post_excerpt"]=> string(115) "Az izraeli hadsereg légiereje "likvidálta" az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét - jelentette ma a hadsereg. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "az-irani-haboru-kezdete-ota-4099-sebesultet-szallitottak-korhazba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-20 14:00:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 12:00:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461107" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3601 (24) { ["ID"]=> int(461105) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-20 13:59:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 11:59:03" ["post_content"]=> string(557) "Legalább ötvenen megsérültek egy autóalkatrész-gyárban kitört tűzben a Dél-Korea középső részén fekvő Tedzsonban ma - közölték a helyi hatóságok. A közlés szerint több mint 200 tűzoltót és 70 járművet vezényeltek a helyszínre az oltáshoz.
A helyi tűzoltóság közlése szerint 35 sérült állapota súlyos. Egyelőre nem tudni, hogy hány munkás maradt bent az épületben. A tűz lehetséges okait nem közölték.
" ["post_title"]=> string(79) "Sokan megsérültek egy autóalkatrész-gyárban kitört tűzben Dél-Koreában" ["post_excerpt"]=> string(41) "A tűz lehetséges okait nem közölték." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "sokan-megserultek-egy-autoalkatresz-gyarban-kitort-tuzben-del-koreaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-20 13:59:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 11:59:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461105" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3432 (24) { ["ID"]=> int(461103) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-20 13:58:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 11:58:05" ["post_content"]=> string(897) "Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban - a londoni miniszterelnöki hivatal által tegnap ismertetett közleménye szerint a hat ország felszólította Iránt, hogy haladéktalanul vessen véget a szoros hajóforgalmát fenyegető tevékenységének, fejezze be a vízi út elaknásítását és hagyjon fel a hajók elleni drón- és rakétatámadásokkal.
Késznek mutatkoznak hozzájárulni a biztonságos áthaladást célzó erőfeszítésekhez, de nem részletezik, mely országok vesznek részt az „előkészítő tervezésben”, és nem szólnak arról sem, hogy hajlandók-e haditengerészeti erőt küldeni a térségbe.
" ["post_title"]=> string(99) "Öt nyugati ország és Japán kifejezte készségét a biztonságos hajózás helyreállítására" ["post_excerpt"]=> string(92) "Késznek mutatkoznak hozzájárulni a biztonságos áthaladást célzó erőfeszítésekhez." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "ot-nyugati-orszag-es-japan-kifejezte-keszseget-a-biztonsagos-hajozas-helyreallitasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-20 13:58:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 11:58:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461103" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3603 (24) { ["ID"]=> int(461026) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-20 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 13:30:00" ["post_content"]=> string(1270) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz a közel-keleti válságról, amely nem közeledett a nyugvóponthoz, az Egyesült Államokat pedig elutasították a NATO-szövetségesei, hogy segítségükre siessenek a Hormuzi-szorosba. Itthon feszült gazdasági helyzet közepette a koalíciós pártok az idei állami költségvetés kapcsán szólalkoztak össze, de sokáig nem akadályozhatták a büdzsé elfogadását, mert a politikai stabilitás manapság értékes valuta. Szó lesz arról is, hogy Ausztráliában melyek az első tapasztalatok azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok megtiltották a 16 éven aluliaknak a közösségi média használatát.
Szőcs Levente jelentkezik összefoglalóval arról, hogy Donald Trump politikájában központi szerepet kap a vallási ideológia, és ez az Irán elleni katonai akcióra is igaz.
Garzó Ferenc olvassa fel A polgár és a fogalmak harca című jegyzetét.
Beszélgetés Kósa Andrással, a bukaresti Balassi Intézet igazgatójával, Magdó Jánossal, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának főosztályvezetőjével és Szebeni Zsuzsanna színháztörténésszel
Continue Reading