Görög politikusok hétvégi nyilatkozatai szerint Görögország a jelenlegi formában nem lesz hajlandó elfogadni az adósságfinanszírozás folytatása fejében tett uniós reformjavaslatokat. (tovább…)
Continue Reading
Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.

Mai húsvétvasárnapi egyházi műsorunkban Hajlák Attila István bordosi és székelyvéckei római katolikus plébános elmélkedését hallják.
Áldott húsvéti ünnepet kívánunk minden kedves hallgatónknak!

Székelyföld több településén ma is hagyomány a Szent Sír őrzése nagypénteken és nagyszombaton - hogy pontosan miről is van szó, arról Bíró István összeállításában hallhatnak, amely Csíkszentdomokoson készült 2025-ben.
Kolozsvár művelődési élete újabb helyszínnel gyarapodott: március 30-án megnyitották a kalandos életű Sass Flóráról elnevezett szalont. A szalon névadója, Sass Flóra (Florence Baker), híres magyar származású Afrika-kutató, aki Kolozsváron született. A Ludwig Roth utcában található ingatlanban korábban a Szőcs család élt – a szalon megnyitóján Szilágyi Enikő művésznő Szőcs Géza által összeállított verses-zenés műsorát adta elő - ezt követően beszélgetett Szebeni Zsuzsával, a szalon egyik megálmodójával László Tibor, a Kolozsvári Rádió riportere.
A műsor második felében Méra - Cifra lelkek forrásvize című produkcióról kérdezi Varga László Zoltánt, a Cifra együttes vezetőjét Rácz Éva. A kalotaszegi Méra község népzenéjét és néptáncait bemutató látványos előadásra 2026. április 7-én, 19:00 órakor kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában.
Ma, nagypéntek hajnalán türelemmel viselt betegség következtében elhunyt életének 84. és papságának 60. évében Mons. Fodor József pápai prelátus, általános helynök, nagyprépost – közölte pénteken a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Fodor József 1942. november 29-én született Vizsláson (Magyarország). Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte. Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szentelte pappá 1967. április 2-án. Segédlelkész volt a nagyvárad-újvárosi, majd a székesegyházi plébánián. Biharpüspökiben, a Szent József-telepi templomban szolgált plébánosként, végül pedig a székesegyházban. A püspökségen titkárként, irodaigazgatóként, később vikáriusként segítette a főpásztorok munkáját.
Az egyházmegye közlése szerint földi maradványait április 6-án, húsvéthétfőn, 17 órakor a nagyváradi székesegyházban ravatalozzák fel, majd 18 órakor szentmisét mutatnak be a lelki üdvéért. Temetési szentmiséje április 7-én, kedden, 11 órakor kezdődik, majd a székesegyház kriptájában helyezik örök nyugalomra.
Fodor József a Bukaresti Rádió egyházi műsorában is hirdetett igét. Legutóbb 2023. január 15-én tette, ezt az igehirdetést az alábbi linken (https://www.bukarestiradio.ro/2023/01/15/katolikus-igehirdetes-2023-januar-15/) érik el. Isten nyugtassa békében!
" ["post_title"]=> string(72) "Elhunyt Fodor József pápai prelátus, nagyváradi általános helynök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-03 14:05:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-03 11:05:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(106) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/04/03/elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3601 (24) { ["ID"]=> int(461666) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-04-06 08:10:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-04-06 05:10:04" ["post_content"]=> string(994) "Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.

Görög politikusok hétvégi nyilatkozatai szerint Görögország a jelenlegi formában nem lesz hajlandó elfogadni az adósságfinanszírozás folytatása fejében tett uniós reformjavaslatokat. (tovább…)
Continue ReadingJózsa István Lajos, tordai unitárius lelkész hirdet igét.
Continue ReadingAdásunkban interjút hallhatnak Ferenczy Szilárddal, a Filmtett szerkesztőjével a Kolozsváron zajló TIFF filmfesztiválról. Féljünk-e a védőoltásoktól – Beszélgetés Dr. Tar…
Continue ReadingAz Országos Statisztikai Hivatal vezetője szerint már idén elkezdik az előkészületeket. Tudorel Andrei elfogadhatóaknak tartja a 2011-es népszámlálás eredményeit, de a legközelebbit úgy szeretnék megszervezni, hogy jóval egyértelműbbek legyenek az eredmények – jegyezte meg a hivatali vezető.
Continue ReadingKihirdette a Parlamenttől módosítás nélkül visszakapott erdészeti törvényt tegnap Klaus Johannis, miközben több városban utcára vonultak az erdőírtás ellen tiltakozók.
Continue ReadingHolnap kezdődik a G7-csoport bajorországi csúcstalálkozója, amelyen az Oroszország elleni szankciók mellett való kitartás fontosságáról igyekszik majd meggyőzni az európai vezetőket Barack Obama amerikai elnök, azzal érvelve, hogy Moszkva megsérti az ukrajnai tűzszüneti megállapodást – derült ki a Fehér Ház előzetes tájékoztatásából. Ben Rhodes helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó a telefonos háttér-tájékoztatón sürgette a nyomásgyakorlás folytatását.
Continue ReadingGázpalackra szerelt pokolgép okozta robbanások voltak tegnap egy török ellenzéki gyűlésen, ahol két ember elhunyt és több mint százötven megsebesült – közölte a török Dogan hírügynökség az egészségügyi miniszterre hivatkozva. Egyelőre nem tudták azonosítani a merénylet elkövetőit, de vizsgálják a közeli biztonsági kamerák felvételeit. Az incidens az ország délkeleti, főként kurdok lakta részében, Diyarbakir városban történt, ahol a kurdbarát Demokratikus Néppárt (HDP) tartott választási nagygyűlést.
Continue ReadingKimentettek 137 gyalogtúrázót, akik egy hatos erősségű földrengés miatt egy hegycsúcson rekedtek a malajziai Borneó szigetén – közölte Szabah szövetségi állam idegenforgalmi minisztere.
Continue ReadingVictor Ponta lemondása az egyetlen megoldás a miniszterelnök ellen indított bűnvádi eljárás nyomán kialakult helyzetre – nyilatkozta Klaus Johannis a közszolgálati televízióban tegnap este azt követően, hogy a cotroceni-i palotában fogadta a kormányfőt. Az államfő megjegyezte: reméli, hogy a Parlament pozitív válasza esetén sem kell majd felfüggesztenie hivatalából a kormányfőt, hanem önként távozik tisztségéből.
Continue ReadingA felújítás a következő öt évben, 20 millió euróból valósulhat meg – jelentette be Dario Franceschini olasz kulturális miniszter tegnap. A római amfiteátrum küzdőterének rekonstruálását Daniele Manacorda régész vetette fel.
Continue ReadingBizalmatlansági indítványt terjesztett be a parlamentbe a Nemzeti Liberális Párt a Victor Ponta vezette szociáldemokrata kormány ellen. (tovább…)
Continue ReadingA Nemzetvédelmi Stratégia megvitatására hívta a Cotroceni palotába hétfőn este hat órára a parlamenti pártok és alakulatok vezetőit Klaus Johannis. (tovább…)
Continue ReadingGörög politikusok hétvégi nyilatkozatai szerint Görögország a jelenlegi formában nem lesz hajlandó elfogadni az adósságfinanszírozás folytatása fejében tett uniós reformjavaslatokat. Az Európai Bizottság a múlt héten egy ötoldalas, egyebek között az áfa emelése mellett a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjaknak a csökkentését is magában foglaló javaslattervet nyújtott be Görögországnak.
" ["post_title"]=> string(22) "Görög nem az EU-nak?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "gorog-nem-az-eu-nak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-08 14:48:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-08 11:48:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=27495" ["menu_order"]=> int(40531) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3446 (24) { ["ID"]=> int(26815) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-07 10:28:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-07 07:28:53" ["post_content"]=> string(209) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/2015-06-07-Jozsa-Istvan-Lajos-Unit.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/2015-06-07-Jozsa-Istvan-Lajos-Unit.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(35) "Unitárius igehirdetés, június 7." ["post_excerpt"]=> string(62) "Józsa István Lajos, tordai unitárius lelkész hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "unitarius-igehirdetes-junius-7" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-11 13:18:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-11 10:18:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=26815" ["menu_order"]=> int(40532) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3595 (24) { ["ID"]=> int(26595) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-06 16:03:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-06 13:03:25" ["post_content"]=> string(465) "Adásunkban interjút hallhatnak Ferenczy Szilárddal, a Filmtett szerkesztőjével a Kolozsváron zajló TIFF filmfesztiválról. Féljünk-e a védőoltásoktól - Beszélgetés Dr. Tar Gyöngyivel, a Hargita megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetőjével, 90 éve született a magyar származású színész, Tony Curtis. [audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/2015-06-06.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/2015-06-06.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(14) "Szabad szombat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(14) "szabad-szombat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-05 11:53:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-05 08:53:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=26595" ["menu_order"]=> int(40533) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3570 (24) { ["ID"]=> int(27215) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-06 13:30:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-06 10:30:54" ["post_content"]=> string(162) "A legutóbbi népszámlálási adatok szerint Románia stabil lakossága meghaladja a 20 milliót, ennek 51,4 százaléka nő.
" ["post_title"]=> string(43) "2021-ben népszámlálás lesz Romániában" ["post_excerpt"]=> string(313) "Az Országos Statisztikai Hivatal vezetője szerint már idén elkezdik az előkészületeket. Tudorel Andrei elfogadhatóaknak tartja a 2011-es népszámlálás eredményeit, de a legközelebbit úgy szeretnék megszervezni, hogy jóval egyértelműbbek legyenek az eredmények - jegyezte meg a hivatali vezető." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "2021-ben-nepszamlalas-lesz-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-26 12:24:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-26 09:24:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=27215" ["menu_order"]=> int(40534) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3457 (24) { ["ID"]=> int(27185) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-06 13:30:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-06 10:30:02" ["post_content"]=> string(1226) "A csíkszeredai tüntetők a fakitermelés módját és a hiányos, kiskapukat hagyó törvénykezést kifogásolják. Ez utóbbi - szerintük - képtelen korlátozni a fakitermelés mértékét. Benedek Ágnes, a megmozdulás főszervezője szerint fontos lenne az erdőradar rendszer átláthatóbbá tétele, valamint a nemzeti parkok és az érintetlen erdők hatékonyabb védelme.
Az államfőt korábban azzal vádolták a civilek, hogy a romániai erdők kifosztásában érdekelt külföldi lobbi nyomásának engedve halogatta az erdőtörvény kihirdetését. Johannis márciusban a jogszabály módosítását kérte a Parlamenttől, ugyanis kifogásolta azt a cikkelyt, amely megakadályozná, hogy egy cégcsoport monopolhelyzetbe jusson a favásárlás során, és ez szerinte diszkriminatív jogi környezetet teremt. A Parlament elutasította az államfő kifogásait, így Klaus Johannisnak az eredeti formában kellett kihirdetnie a törvényt. A hétvégén egyébként több városban folytatódnak a demonstrációk. Ma Bukarestben, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is utcára vonulnak a fakitermelés ellen tüntetők.
" ["post_title"]=> string(53) "Vége az osztrák Schweighofer cég monopóliumának?" ["post_excerpt"]=> string(185) "Kihirdette a Parlamenttől módosítás nélkül visszakapott erdészeti törvényt tegnap Klaus Johannis, miközben több városban utcára vonultak az erdőírtás ellen tiltakozók. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "vege-az-osztrak-schweighofer-ceg-monopoliumanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-06 13:36:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-06 10:36:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=27185" ["menu_order"]=> int(40535) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3431 (24) { ["ID"]=> int(27335) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-06 13:28:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-06 10:28:30" ["post_content"]=> string(635) "Az uniós államok vezetőinek a nyáron kell eldönteniük, hogy meghosszabbítsák-e a szankciók hatályát. Ugyanakkor, hacsak nem következik be a kelet-ukrajnai válság jelentős eszkalálódása, a jelek szerint sem az Egyesült Államok, sem az EU nem hajlik a gazdasági büntetőintézkedések szigorítására. Barack Obama a találkozót megelőzően külön tárgyal Angela Merkel német kancellárral, majd David Cameron brit miniszterelnökkel és Haider al-Abádi iraki kormányfővel is, aki részt vesz majd az Iszlám Állam terrorszervezettel szembeni fellépés megvitatásán.
" ["post_title"]=> string(85) "Obama a Moszkva elleni szankciók fenntartására bátorataná az európai vezetőket" ["post_excerpt"]=> string(500) "Holnap kezdődik a G7-csoport bajorországi csúcstalálkozója, amelyen az Oroszország elleni szankciók mellett való kitartás fontosságáról igyekszik majd meggyőzni az európai vezetőket Barack Obama amerikai elnök, azzal érvelve, hogy Moszkva megsérti az ukrajnai tűzszüneti megállapodást - derült ki a Fehér Ház előzetes tájékoztatásából. Ben Rhodes helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó a telefonos háttér-tájékoztatón sürgette a nyomásgyakorlás folytatását. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "obama-a-moszkva-elleni-szankciok-fenntartasara-batoratana-az-europai-vezetoket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-06 13:35:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-06 10:35:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=27335" ["menu_order"]=> int(40536) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3458 (24) { ["ID"]=> int(27305) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-06 13:28:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-06 10:28:23" ["post_content"]=> string(689) "Az említett párt most először kerülhet be a parlamentbe nemzetiségi pártként. Kurdok korábban csak független képviselőként dolgozhattak a törvényhozásba. Törökországban holnap parlamenti választásokat tartanak. Egyes elemzők szerint a kurdbarát HDP párt szavazatainak a száma meghaladja a tízszázalékos küszöböt, akkor a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja elveszítheti abszolút többségét a parlamentben, és így nem lesz képes átszabni az alkotmányt, és átalakítani Törökországot parlamentáris rendszerből elnöki rendszerré, ami a tervei között szerepel.
" ["post_title"]=> string(40) "Nagyfokú feszültség Törökországban" ["post_excerpt"]=> string(558) "Gázpalackra szerelt pokolgép okozta robbanások voltak tegnap egy török ellenzéki gyűlésen, ahol két ember elhunyt és több mint százötven megsebesült - közölte a török Dogan hírügynökség az egészségügyi miniszterre hivatkozva. Egyelőre nem tudták azonosítani a merénylet elkövetőit, de vizsgálják a közeli biztonsági kamerák felvételeit. Az incidens az ország délkeleti, főként kurdok lakta részében, Diyarbakir városban történt, ahol a kurdbarát Demokratikus Néppárt (HDP) tartott választási nagygyűlést. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "nagyfoku-feszultseg-torokorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-26 12:25:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-26 09:25:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=27305" ["menu_order"]=> int(40537) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3456 (24) { ["ID"]=> int(27265) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-06 13:28:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-06 10:28:13" ["post_content"]=> string(611) "A nagyrészt hazai, de szingapúri, amerikai, Fülöp-szigeteki, brit, thaiföldi, török, kínai és japán turisták Délkelet-Ázsia egyik legmagasabb hegycsúcsán, Kinabalun (4095 m) rekedtek tegnap, mert az ösvényeket a lezúduló kövek elzárták, illetve szinte járhatatlanul veszélyessé tették. A New Strait Times című malajziai lap helyi tisztviselők nyilatkozatára hivatkozva egy halálos áldozatról és tizenegy sérültről írt tegnap. A helyi média friss értesülése szerint egy második halálos áldozata is volt a hegyen a katasztrófának.
" ["post_title"]=> string(26) "Megmenekültek a turisták" ["post_excerpt"]=> string(201) "Kimentettek 137 gyalogtúrázót, akik egy hatos erősségű földrengés miatt egy hegycsúcson rekedtek a malajziai Borneó szigetén - közölte Szabah szövetségi állam idegenforgalmi minisztere." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "megmenekultek-a-turistak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-26 12:26:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-26 09:26:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=27265" ["menu_order"]=> int(40538) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3454 (24) { ["ID"]=> int(27125) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-06 13:15:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-06 10:15:10" ["post_content"]=> string(1194) "Klaus Iohannis csak abban az esetben függesztheti fel hivatalából a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által meggyanúsított Victor Ponta miniszterelnököt, ha a Képviselőház hozzájárul a politikus elleni bűnvádi eljárás lefolytatásához - mutatott rá tegnap Gheorghe Iancu alkotmányjogász, volt ombudsman. A szakértő szerint igaz ugyan, hogy az államfő felfüggesztheti a kormány tagjait, ha bűnvádi eljárás folyik ellenük, de csak abban az esetben, ha a feltételezett bűncselekményeket miniszteri mandátumuk idején követték el. Ponta ellen viszont korábbi ügyvédi ténykedésével kapcsolatban indult eljárás, míg azoknak a feltételezett bűncselekményeknek a kivizsgálásához, amelyeket kormányfőként követett volna el, a Parlament hozzájárulását kérte a DNA - magyarázta a volt ombudsman.
Időközben több százan, a miniszterelnök lemondását kérve, tüntettek tegnap este Bukarestben a Kormány épülete előtt, és a Hotnews hírportál szerint az UnitiSalvam csoport szervezésében holnap is utcára vonulnak a kormányfő lemondását követelni.
" ["post_title"]=> string(34) "A lemondás az egyetlen megoldás?" ["post_excerpt"]=> string(453) "Victor Ponta lemondása az egyetlen megoldás a miniszterelnök ellen indított bűnvádi eljárás nyomán kialakult helyzetre - nyilatkozta Klaus Johannis a közszolgálati televízióban tegnap este azt követően, hogy a cotroceni-i palotában fogadta a kormányfőt. Az államfő megjegyezte: reméli, hogy a Parlament pozitív válasza esetén sem kell majd felfüggesztenie hivatalából a kormányfőt, hanem önként távozik tisztségéből." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "a-lemondas-az-egyetlen-megoldas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-26 12:28:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-26 09:28:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=27125" ["menu_order"]=> int(40539) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3453 (24) { ["ID"]=> int(27385) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-06 13:27:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-06 10:27:31" ["post_content"]=> string(712) "A Colosseum arénája a 19. századig megőrizte padlózatát. Az ezt követő ásatások azonban megbontották a felszínt, hogy feltárhassák az alatta fekvő szinteket, ahol egykor gladiátoriskolák, éléskamrák és az előadásokhoz szükséges emelőszerkezetek kiterjedt hálózata húzódott meg. Legalább 28 "lift" működött itt az ókorban; az egyik felújított teherfelvonót, amelyen annak idején az állatokat húzták fel a küzdőtérre, Franceschini be is mutatta tegnap. Ezeket az alsóbb szinteket múzeummá alakítanák át, és újra befednék őket. Az újjáépítéshez szükséges 20 millió euró nagy részét közpénzből teremtenék elő.
" ["post_title"]=> string(101) "Újjáépül és nagyszabású szabadtéri eseményeknek adhat otthont a római Colosseum küzdőtere" ["post_excerpt"]=> string(246) "A felújítás a következő öt évben, 20 millió euróból valósulhat meg - jelentette be Dario Franceschini olasz kulturális miniszter tegnap. A római amfiteátrum küzdőterének rekonstruálását Daniele Manacorda régész vetette fel. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "ujjepul-es-nagyszabasu-szabadteri-esemenyeknek-adhat-otthont-a-romai-colosseum-kuzdotere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-26 12:27:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-26 09:27:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=27385" ["menu_order"]=> int(40540) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3633 (24) { ["ID"]=> int(27105) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-05 14:35:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-05 11:35:49" ["post_content"]=> string(625) "Bizalmatlansági indítványt terjesztett be a parlamentbe a Nemzeti Liberális Párt a Victor Ponta vezette szociáldemokrata kormány ellen. Az ellenzék a külföldön él? román állampolgárok választójogának állítólagos korlátozását, a levélben való szavazást szabályozó törvény elfogadásának halogatását kéri számon a Szociáldemokrata Párt körül szerveződött kormánykoalíción. Az indítványt a házszabály szerint jövő héten olvassák fel a törvényhozásban, a honatyák pedig elvileg június közepén szavaznak róla.
" ["post_title"]=> string(43) "Parlamentben a bizalmatlansági indítvány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "parlamentben-a-bizalmatlansagi-inditvany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-05 14:35:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-05 11:35:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=27105" ["menu_order"]=> int(40541) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(27085) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-05 14:35:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-05 11:35:12" ["post_content"]=> string(705) "A Nemzetvédelmi Stratégia megvitatására hívta a Cotroceni palotába hétfőn este hat órára a parlamenti pártok és alakulatok vezetőit Klaus Johannis. Az államelnök február 9-én a parlamentben jelentette be, hogy még a tavaszi ülésszakban beterjesztik a Nemzetvédelmi Stratégiát. Február 17-én Klaus Johannis megkezdte a konzultációt a parlamenti szakbizottságokkal, a civil társadalom, az akadémiai körök és a nemzetvédelmi hatáskörrel rendelkező intézmények képviselőivel. A Nemzetvédelmi Stratégiát az államfő december 21-i hivatalba lépésétől számított fél éven belül kell a parlament elé terjeszteni.
" ["post_title"]=> string(45) "Elnöki konzultáció a parlamenti pártokkal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "elnoki-konzultacio-a-parlamenti-partokkal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-05 14:35:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-05 11:35:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=27085" ["menu_order"]=> int(40542) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3451 (24) { ["ID"]=> int(27495) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-08 14:48:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-08 11:48:55" ["post_content"]=> string(512) "Görög politikusok hétvégi nyilatkozatai szerint Görögország a jelenlegi formában nem lesz hajlandó elfogadni az adósságfinanszírozás folytatása fejében tett uniós reformjavaslatokat. Az Európai Bizottság a múlt héten egy ötoldalas, egyebek között az áfa emelése mellett a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjaknak a csökkentését is magában foglaló javaslattervet nyújtott be Görögországnak.
" ["post_title"]=> string(22) "Görög nem az EU-nak?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "gorog-nem-az-eu-nak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-08 14:48:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-08 11:48:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=27495" ["menu_order"]=> int(40531) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38181) ["max_num_pages"]=> int(3182) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "87b9cf02e09209c6314bb77a757047d7" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:28c9e8262376c5a55846efdb9c51ccff" }