A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
A bukaresti törvényszék szerdai döntése már túlmutat egy belső pártvitán, és a politikai pártok autonómiáját veszélyezteti – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt főtitkára.
Robert Sighiartău az Agerpres szerint úgy fogalmazott: ellenfeleik előbb a PNL vezetését próbálták leváltani, majd a Bolojan‑kormány megbuktatásával akarták gyengíteni a pártot, végül pedig bírósági útra terelték a politikai küzdelmet. Hozzátette, minden törvényes eszközt felhasználnak a párt és a demokratikus szabályok megvédésére.
A PNL közleményében úgy értékelte: nem érinti a párt működését a bukaresti törvényszék szerdai döntése, amely felfüggeszti a rendkívüli kongresszus összehívására vonatkozó június 19-i határozatát az országos tanácsnak.
Hangsúlyozzák: a kongresszust már megtartották, így az ott elfogadott döntések továbbra is érvényesek. Ugyanakkor a párt példátlan lépésnek nevezte és kifogásolta, hogy a törvényszék új, politikai ügyekre szakosodott ítélőtanácsokat hozott létre.
Közben a PNL, az USR és az RMDSZ közös kormányfőjelöltje bejelentette, hogy Daniel Buda lett a romániai delegáció új vezetője az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjában. A tisztséget Rareș Bogdantól veszi át, akit múlt héten kizártak a Nemzeti Liberális Pártból a tömörülést megosztó Vestea-kormány támogatása miatt.
A hírt bejelentő Siegfried Mureșan szerint Buda sikeresen fogja irányítani a küldöttséget, és együtt dolgoznak azért, hogy Románia minél több uniós forráshoz jusson.
A néppárti delegáció a PNL és az RMDSZ EP‑képviselőiből áll, társelnöke Winkler Gyula. A szerep nem pusztán protokolláris: a delegációvezető koordinálja a romániai EP‑képviselők közös álláspontját, és kulcsszereplő abban, hogy Románia milyen uniós döntésekben tud többséget építeni.
A 20. század eleji erdélyi magyar irodalom egyik jeles alakjának, Kuncz Aladár halálának 95. évfordulója van. A tanár, író és szerkesztő Kuncz Aladár Aradon született, és bár korán elkerült a Maros-parti városból – munkássága Kolozsváron, illetve Budapesten teljesedett ki –, az utókor nem felejtette ezt el, és aradiként tiszteli, szülővárosában utcát is elneveztek róla.
Két regénye jelent meg, mégis „egykötetes” íróként emlegetik: a Fekete kolostor című regényét a franciaországi internálótáborban szerzett élményei ihlették. Halála évében jelent meg, az első példányait még láthatta, míg második regénye, a Felleg a város felett már elhunyta után látott napvilágot. A Kerepesi úti temetőben nyugszik, 2017-ben az aradi Kölcsey Egyesület emléktáblát és domborművet állítatott Kuncz Aladárnak Budapesten, az Erdélyi Gyülekezet Református Hitközségnél. Kuncz Aladár munkásságáról a Kölcsey Egyesület elnökével, Berecz Gáborral beszélgetett Pataky Lehel Zsolt.
A pénzügyminisztérium közleménye szerint a július 10-ig megvásárolható 2, 4 és 10 éves lejalapú állampapírok kamata a futamidő függvényében 6,3, 6,85 és 7,55 százalék. A 3, 5 és 10 éves futamidejű euróalapú állampapírok hozama 3,9, 4,8 és 6,2 százalék.
A lejalapú Fidelis állampapírok névértéke 100 lej, az euróalapúaké 100 euró, és ezek minimum 5000 lej, illetve 1000 euró értékben jegyezhetők.
A véradók ezúttal is kedvezményes feltételek mellett juthatnak hozzá az állampapírokhoz.
Fidelis-kötvényeket a Transilvania Bank, a Román Kereskedelmi Bank (BCR), a BRD - Groupe Société Générale, az UniCredit és a Libra Bank lehet vásárolni.
A lakossági állampapírokból származó jövedelem adómentes.
A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
Mától több száz izraeli katona segíti a rendőröket, hogy ne történjenek újabb palesztin merényletek. Izrael kemény terrorizmusellenes intézkedéseket határozott el az elharapódzó erőszak megfékezése, a polgári lakosság oltalmazása végett, a rendőrök így lezárhatják a kelet-jeruzsálemi arab negyedeket vagy kijárási tilalmat rendelhetnek el. (tovább…)
Fél év börtönre ítélhetik Nagy-Britanniában azokat az illegális bevándorlókat, akik munkát vállalnak. Az erről szóló szigorító törvényjavaslat részletes vitája tegnap este kezdődött a londoni alsóházban. A tervezet szerint a bevándorlóknak szállást bérbeadó lakástulajdonosok is súlyos büntetésekre számíthatnak. Sőt az is bűncselekménynek számít majd, ha munkaerőközvetítők csak külföldön keresnek munkaerőt nagy-britanniai munkákra. (tovább…)
Amennyiben Ukrajna nem rendezi az év végéig Oroszországgal szembeni 3 milliárd dolláros adósságát, Moszkva úgy értékelheti azt, hogy Ukrajna fizetésképtelenné vált ? jelentette be Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter. Vlagyimir Putyin orosz államfő azt javasolta Kijevnek, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól kérjen pénzt orosz adóssága rendezéséhez. (tovább…)
A Nemzetiségi Színházi Kollokvium Románia egyik legnagyobb múltú színházi eseménye. A két évente megrendezésre kerülő fesztivál helyszíne Gyergyószentmiklós, amely nem régiben a hazai színházi élet központja volt. Az idei, immár 11-ik kiadását megért Kollokviumnak most először más volt a koncepciója a korábbi kiadásokhoz képest. Hogy miben is állt ez a változás, arról Zsehránszky István beszélget Czegő Csongor fesztiváligazgatóval, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatójával. (tovább…)
Guatemalában gyakorlatilag befejezték a keresést a földcsuszamlás esetleges túlélői után. Az október elsejei katasztrófának 280 halottja volt, és mintegy hetven embert eltűntként tartanak nyilván. (tovább…)
A tranzitzónák bevezetése nem oldaná meg a menekülthullám erősödéséből fakadó gondokat, de bizonyos esetekben hatékony megoldás lehet – mondta Angela Merkel német kancellár tegnap este pártja, a konzervatív CDU fórumán az Alsó-Szászország tartománybeli Stade nevű városban. (tovább…)
Moszkva felszólította Bukarestet, hogy ?amíg nem késő?, mondjon le a NATO rakétavédelmi rendszerének Romániába telepítéséről ? erről számoltak be tegnap az orosz hírügynökségek. (tovább…)
Tüzérségi támadás érte ma reggel a damaszkuszi orosz nagykövetség környékét, az első jelentések szerint a szíriai felkelők hajtották végre a támadást, és egyetlen diplomatának sem esett baja. (tovább…)
A Balassi Intézet ? Bukaresti Magyar Intézet és Magyarország bukaresti Nagykövetsége közös szervezésében október 14-én, szerdán, 19 órától az Intézet székházában Weiner László emlékkoncertre kerül sor. (tovább…)
Október 16-án, pénteken kezdik folyósítani a Szülőföldön magyarul program oktatási, nevelési és hallgatói támogatásait – derül ki a szulofoldonmagyarul.ro oldalon közzétett, a kifizetés sorrendjét is tartalmazó listáról. (tovább…)
object(WP_Query)#3666 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(465103)
[1]=>
int(465189)
[2]=>
int(465154)
[3]=>
int(465145)
[4]=>
int(465147)
}
["paged"]=>
int(3121)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(465103)
[1]=>
int(465145)
[2]=>
int(465147)
[3]=>
int(465154)
[4]=>
int(465189)
}
["paged"]=>
int(3121)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3593 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3592 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (465103,465145,465147,465154,465189) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 37440, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3594 (24) {
["ID"]=>
int(69965)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-14 13:15:53"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-14 10:15:53"
["post_content"]=>
string(895) "Mától több száz izraeli katona segíti a rendőröket, hogy ne történjenek újabb palesztin merényletek. Izrael kemény terrorizmusellenes intézkedéseket határozott el az elharapódzó erőszak megfékezése, a polgári lakosság oltalmazása végett, a rendőrök így lezárhatják a kelet-jeruzsálemi arab negyedeket vagy kijárási tilalmat rendelhetnek el. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kormánya mára virradó éjjel bejelentette intézkedések értelmében a terroristáknak minősített személyek házait ezentúl nemcsak lerombolják, de építési engedélyt sem adnak ki többet arra a telekre, a tulajdonukat elkobozzák, izraeli lakhatási engedélyüket pedig visszavonják.
Az izraeli biztonsági kabinet ma újabb ülést tart és további intézkedéseket hagy jóvá, egyebek között az erőszakra buzdítók szigorú megbüntetését."
["post_title"]=>
string(41) "Kemény intézkedéseket hozott Netanjahu"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "kemeny-intezkedeseket-hozott-netanjahu"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-14 13:49:38"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-14 10:49:38"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=69965"
["menu_order"]=>
int(40436)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3664 (24) {
["ID"]=>
int(69945)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-14 13:15:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-14 10:15:12"
["post_content"]=>
string(1071) "Fél év börtönre ítélhetik Nagy-Britanniában azokat az illegális bevándorlókat, akik munkát vállalnak. Az erről szóló szigorító törvényjavaslat részletes vitája tegnap este kezdődött a londoni alsóházban. A tervezet szerint a bevándorlóknak szállást bérbeadó lakástulajdonosok is súlyos büntetésekre számíthatnak. Sőt az is bűncselekménynek számít majd, ha munkaerőközvetítők csak külföldön keresnek munkaerőt nagy-britanniai munkákra.
Theresa May brit belügyminiszter szerint éppen a feketemunkák lehetősége miatt érkeznek a bevándorlók. Ezért e szigorításoknak az a céljuk, hogy a brit állampolgárok és a Nagy-Britanniában törvényesen letelepülő külföldiek számára "igazságosabb" jogi környezetet teremtsenek.
Közben a brit statisztikai hivatal mai adatismertetése szerint hét éve nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség a szigetországban. Vagyis az augusztussal zárult három hónapban átlagosan 5,4 százalékos volt a bejegyzett állástalanok aránya."
["post_title"]=>
string(56) "Londoni szigorítások az illegális bevándorlók ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(51) "londoni-szigoritasok-az-illegalis-bevandorlok-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-14 13:15:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-14 10:15:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=69945"
["menu_order"]=>
int(40437)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3595 (24) {
["ID"]=>
int(69925)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-14 13:14:20"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-14 10:14:20"
["post_content"]=>
string(470) "Amennyiben Ukrajna nem rendezi az év végéig Oroszországgal szembeni 3 milliárd dolláros adósságát, Moszkva úgy értékelheti azt, hogy Ukrajna fizetésképtelenné vált ? jelentette be Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter. Vlagyimir Putyin orosz államfő azt javasolta Kijevnek, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól kérjen pénzt orosz adóssága rendezéséhez. Ukrajna eddig mindig időben rendezte féléves kamatfizetési kötelezettségét."
["post_title"]=>
string(49) "Terítéken Kijev orosz adósságának rendezése"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(43) "teriteken-kijev-orosz-adossaganak-rendezese"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-14 13:14:20"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-14 10:14:20"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=69925"
["menu_order"]=>
int(40438)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3641 (24) {
["ID"]=>
int(69745)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-13 14:46:15"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:46:15"
["post_content"]=>
string(979) "A Nemzetiségi Színházi Kollokvium Románia egyik legnagyobb múltú színházi eseménye. A két évente megrendezésre kerülő fesztivál helyszíne Gyergyószentmiklós, amely nem régiben a hazai színházi élet központja volt. Az idei, immár 11-ik kiadását megért Kollokviumnak most először más volt a koncepciója a korábbi kiadásokhoz képest. Hogy miben is állt ez a változás, arról Zsehránszky István beszélget Czegő Csongor fesztiváligazgatóval, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatójával.
Ezt követően Erdély egy másik színházába, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházba kalauzol el bennünket Bartha Csaba, a Temesvári Rádió munkatársa, aki Orbán Enikővel, a társulat irodalmi titkárával beszélget.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/10/Mozaik465_2015-10-13.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/10/Mozaik465_2015-10-13.ogg"][/audio]
"
["post_title"]=>
string(25) "Mozaik, 2015. október 13"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(22) "mozaik-2015-oktober-13"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-13 14:46:53"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:46:53"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=69745"
["menu_order"]=>
int(40439)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3529 (24) {
["ID"]=>
int(69895)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-14 13:13:30"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-14 10:13:30"
["post_content"]=>
string(587) "Guatemalában gyakorlatilag befejezték a keresést a földcsuszamlás esetleges túlélői után. Az október elsejei katasztrófának 280 halottja volt, és mintegy hetven embert eltűntként tartanak nyilván. A sárlavina 125 lakóházat temetett maga alá a Guatemalavárostól 22 kilométerre nyugatra fekvő Santa Catarina Pinula településen. Egy közeli hegy oldala leomlott és a talaj a völgybe zúdult. A közép-amerikai ország hatóságai az elkövetkező napokban határoznak majd arról, hogy temetőnek nyilvánítsák-e a katasztrófasújtotta területet."
["post_title"]=>
string(44) "Már nem keresnek túlélőket Guatemalában"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(39) "mar-nem-keresnek-tuleloket-guatemalaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-14 13:13:30"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-14 10:13:30"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=69895"
["menu_order"]=>
int(40440)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3530 (24) {
["ID"]=>
int(69675)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-13 14:22:25"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:22:25"
["post_content"]=>
string(899) "A tranzitzónák bevezetése nem oldaná meg a menekülthullám erősödéséből fakadó gondokat, de bizonyos esetekben hatékony megoldás lehet - mondta Angela Merkel német kancellár tegnap este pártja, a konzervatív CDU fórumán az Alsó-Szászország tartománybeli Stade nevű városban. A kancellár szerint a tranzitzóna hatékony lehet például olyan esetekben, amikor egy menedékkérő nyilvánvalóan szándékosan elhagyja az iratait és nem hajlandó együttműködni személyazonossága megállapításában. Erről kell tárgyalni a CDU/CSU pártszövetség koalíciós társával, a szociáldemokrata párttal - mondta Angela Merkel, aki vasárnap Ankarába látogat, ahol megbeszélést folytat a török miniszterelnökkel és az államfővel a terror ellen folytatott közös küzdelemről, a menekültválság kezeléséről és a kétoldalú kapcsolatokról."
["post_title"]=>
string(39) "A tranzitzóna csak átmeneti megoldás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "a-tranzitzona-csak-atmeneti-megoldas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-13 14:22:25"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:22:25"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=69675"
["menu_order"]=>
int(40441)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3531 (24) {
["ID"]=>
int(69615)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-13 14:19:28"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:19:28"
["post_content"]=>
string(819) "Moszkva felszólította Bukarestet, hogy ?amíg nem késő?, mondjon le a NATO rakétavédelmi rendszerének Romániába telepítéséről ? erről számoltak be tegnap az orosz hírügynökségek.A román külügyminisztérium közleményben utasítja el Oroszország vádjait és fenyegetőzését. A szaktárca illetékesei ma ismételten kijelentették, a NATO rakétavédelmi rendszerének romániai elemei, amelyeket deveselui katonai bázisban helyeztek el, és a tervek szerint még idén működőképesek lesznek nem sértenek semmiféle nemzetközi megállapodást. Ahogyan ezt a román külügy és védelmi minisztérium többször is hangsúlyozta, az említett rakétavédelmi rendszer nem Oroszország ellen irányul, hanem a térség NATO-tagállamainak biztonságát szavatolja.
"
["post_title"]=>
string(55) "Diplomáciai feszültség Moszkva és Bukarest között"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "diplomaciai-feszultseg-moszkva-es-bukarest-kozott"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-13 14:19:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:19:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=69615"
["menu_order"]=>
int(40442)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3532 (24) {
["ID"]=>
int(69645)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-13 14:20:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:20:36"
["post_content"]=>
string(526) "Tüzérségi támadás érte ma reggel a damaszkuszi orosz nagykövetség környékét, az első jelentések szerint a szíriai felkelők hajtották végre a támadást, és egyetlen diplomatának sem esett baja.Hírügynökségek beszámolói szerint két tüzérségi lövedék csapódott be Oroszország szíriai nagykövetségének környékén, miközben kormánypárti tüntetők gyülekeztek az épület előtt, hogy köszönetet mondjanak Moszkvának a közel-keleti országban indított beavatkozásáért."
["post_title"]=>
string(58) "Támadás érte Oroszország damaszkuszi nagykövetségét"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(51) "tamadas-erte-oroszorszag-damaszkuszi-nagykovetseget"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-13 14:20:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:20:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=69645"
["menu_order"]=>
int(40443)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3533 (24) {
["ID"]=>
int(69565)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-13 14:15:55"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:15:55"
["post_content"]=>
string(1354) "A Balassi Intézet ? Bukaresti Magyar Intézet és Magyarország bukaresti Nagykövetsége közös szervezésében október 14-én, szerdán, 19 órától az Intézet székházában Weiner László emlékkoncertre kerül sor. Weiner László zeneszerző 1916-ban Szombathelyen született, itt kezdte meg zenei tanulmányait. 1934-ben a Zeneakadémián Kodály Zoltán tanítványa volt. Már főiskolás korában kitűnt egyéni hangú kompozícióival, ezért a magyar zeneszerzés nagy ígéretének tartották. A zsidótörvények miatt művészi tevékenysége mindinkább az Országos Magyar Izraelita Kulturális Egyesület rendezvényeire korlátozódott. Weiner Lászlót Kodály személyes közbenjárása sem mentette meg a keleti fronttól és a munkaszolgálattól, 1944. július 25-én a lukovi munkatáborban érte a végzet.Weiner László hegedűre és mélyhegedűre írt duóját, mélyhegedűre és zongorára írt duóját, valamint Szerenád című vonóstrióját Csendes László hegedű- és brácsaművész és Dolores Chelariu zongoraművész, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem tanárai, Raluca Stratulat hegedű- és brácsaművész, és Andreea Ţimiraş gordonkaművész, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem doktorandusza és Régizenei Központjának kutató asszisztense adják elő."
["post_title"]=>
string(41) "Weiner László emlékkoncert Bukarestben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "weiner-laszlo-emlekkoncert-bukarestben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-13 14:15:55"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:15:55"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=69565"
["menu_order"]=>
int(40444)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3534 (24) {
["ID"]=>
int(69595)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-13 14:17:27"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:17:27"
["post_content"]=>
string(978) "Suceava és Neamt megyében több település maradt áramellátás nélkül a zord időjárás miatt. Az EON áramszolgáltató csapatai dolgoznak a hiba elhárításán. A miniszterelnök hatékonyabb fellépést sürgetett a vállalat részéről.A meteorológusok szerint mától enyhül az időjárás. Ugyanakkor a Keleti-Kárpátokban többnyire havazás és jégképződés, Moldva északi felében és Erdély keleti részén havas eső várható. A vízügyi szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az ország 20 déli, központi és keleti megyéjében árvízveszély van.A Konstanca megyei Corbu településen 15 lakóházat kellett kiüríteni az árvíz miatt, a lakókat egyelőre a település kultúrházában helyezték el. Corbu és Navodari között több gépkocsi is elakadt, utasaikat a tűzoltók mentették ki. Konstanca és Tulcea megyében ma is sárga vészjelzés van érvényben heves szél és az esőzések miatt."
["post_title"]=>
string(26) "Havazás és árvízriadó"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(21) "havazas-es-arvizriado"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-13 14:17:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:17:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=69595"
["menu_order"]=>
int(40445)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3535 (24) {
["ID"]=>
int(69535)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-13 14:13:29"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:13:29"
["post_content"]=>
string(1063) "Tegnap kezdődött és csütörtökig tart Kolozsváron a Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja. A programban szereplő tizenöt előadás mellett öt beszélgetésre, három gyerekműhelyre és könyvbemutatókra is várják az érdeklődőket. A debreceni Vojtina Bábszínház, a kisinyovi Guguţă Bábszínház és tíz hazai társulat vesz részt a rendezvénysorozaton: a bukaresti Ţăndărică Animációs Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata, a marosvásárhelyi Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a brassói Arlechino Színház, a ploieşti-i Ciufuluci Színház, a iaşi-i Syncret Társulat, a nagyváradi Regina Maria Színház Arcadia Társulata, a gyulafehérvári Prichindel Színház és a házigazda Puck Bábszínház.Az előadások helyszíneként a Puck Bábszínház, a Kolozsvári Magyar Opera, a román színház, a Tisztek Háza, a Gheorghe Dima Zeneakadémia és a Diákművelődési Ház szolgál."
["post_title"]=>
string(73) "Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja Kolozsváron"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(65) "puck-bab-es-marionettszinhazak-nemzetkozi-fesztivalja-kolozsvaron"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-13 14:13:29"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:13:29"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=69535"
["menu_order"]=>
int(40446)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3536 (24) {
["ID"]=>
int(69495)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-13 14:11:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:11:18"
["post_content"]=>
string(650) "Október 16-án, pénteken kezdik folyósítani a Szülőföldön magyarul program oktatási, nevelési és hallgatói támogatásait - derül ki a szulofoldonmagyarul.ro oldalon közzétett, a kifizetés sorrendjét is tartalmazó listáról. A bankkártyával rendelkező diákok a támogatás összegét családnevük kezdőbetűje alapján, ábécésorrendben, péntekenként fogják megkapni december 11-vel bezárólag. Idén 155 455 diák igényelte a támogatást. A program keretében a magyar nyelvű oktatásban részesülő diákok 245 lejes, míg a magyar nyelvű egyetemi képzést választók 40 lejes támogatást kapnak."
["post_title"]=>
string(76) "Péntektől folyósítják a Szülőföldön magyarul program támogatásait"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(65) "pentektol-folyositjak-a-szulofoldon-magyarul-program-tamogatasait"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-13 14:11:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-13 11:11:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=69495"
["menu_order"]=>
int(40447)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3594 (24) {
["ID"]=>
int(69965)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-14 13:15:53"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-14 10:15:53"
["post_content"]=>
string(895) "Mától több száz izraeli katona segíti a rendőröket, hogy ne történjenek újabb palesztin merényletek. Izrael kemény terrorizmusellenes intézkedéseket határozott el az elharapódzó erőszak megfékezése, a polgári lakosság oltalmazása végett, a rendőrök így lezárhatják a kelet-jeruzsálemi arab negyedeket vagy kijárási tilalmat rendelhetnek el. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kormánya mára virradó éjjel bejelentette intézkedések értelmében a terroristáknak minősített személyek házait ezentúl nemcsak lerombolják, de építési engedélyt sem adnak ki többet arra a telekre, a tulajdonukat elkobozzák, izraeli lakhatási engedélyüket pedig visszavonják.
Az izraeli biztonsági kabinet ma újabb ülést tart és további intézkedéseket hagy jóvá, egyebek között az erőszakra buzdítók szigorú megbüntetését."
["post_title"]=>
string(41) "Kemény intézkedéseket hozott Netanjahu"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "kemeny-intezkedeseket-hozott-netanjahu"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-14 13:49:38"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-14 10:49:38"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=69965"
["menu_order"]=>
int(40436)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39099)
["max_num_pages"]=>
int(3259)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "05a75f9a04d3ecc2390f91cfbb118779"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:0939c3cfa623f3ad90ff1861b1bdab90"
}