Leginkább munkahelyük elvesztése miatt aggódnak a Zsíl-völgyi bányászok és rohamosan nő a stressz okozta érrendszeri megbetegedések száma soraikban ? derül ki a Hunyad megyei Munkaügyi Felügyelőség felméréséből. (tovább…)
Continue Reading

Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.

Adásunkban Markó Béla A szeretet pokla című új szonettkötetét ajánljuk figyelmükbe, majd Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház alapító igazgatójának újabb chișinăui rendezéséről hallhatnak. Műsorunk végén a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat júniusi lapszámait ismertetjük.

Valószínűleg korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad az ország élén, miután az elmúlt napok történései nem vitték közelebb a politikai pártokat a kormányválság megoldásához. Ma van a parlamenti ülésszak utolsó napja, holnaptól pedig vakációra mennek a honatyák.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap délután úgy nyilatkozott, hogy mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között. Az Agerpres hírügynökség által idézett szövetségi elnök hangsúlyozta, július végéig mindenképpen megoldást kell találni a helyzetre, mert az országnak működőképes kormányra van szüksége, hogy az augusztus végi határidőig fogadják el a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó intézkedéseket, és tudják lehívni az ezekhez rendelt uniós forrásokat. Kelemen Hunor szerint ha a korábbi négypárti koalíció újjáalakítására nincs lehetőség, életképes megoldás lenne egy PNL-PSD-RMDSZ koalíció is, valamennyi fél számára elfogadható miniszterelnökkel és a pártok által jelölt miniszterekkel.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök ugyancsak hétfőn azt nyilatkozta: a múlt heti cotroceni-i egyeztetésen a PSD támogatta Kelemen Hunor javaslatát egy PSD-PNL-RMDSZ összetételű kormány alakítására, Ilie Bolojan liberális pártelnök azonban nem értett egyet ezzel. Grindeanu hangsúlyozta, jelenleg nagyon nehéz enyhíteni a feszültséget a politikai színtéren, de Romániának mielőbb működőképes kormányra van szüksége.
" ["post_title"]=> string(59) "Elhúzódik az új, teljes jogkörű kormány megalakulása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "elhuzodik-az-uj-teljes-jogkoru-kormany-megalakulasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 13:35:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:35:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465046" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3445 (24) { ["ID"]=> int(465048) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 13:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:30:00" ["post_content"]=> string(848) "A védelmi minisztérium kedden közölte: egy tulceai lakos a 112-es egységes segélyhívószámon jelentette, hogy drónmaradványokra bukkant Rachelu település térségében. A helyszínre kiérkezett szakemberek megállapították, hogy a roncsokon robbanótöltet is van; ezt kedden reggel ellenőrzött körülmények között megsemmisítettek. Az ügyet a konstancai ítélőtáblai ügyészség vizsgálja.
Az előzetes szakértői vizsgálatok szerint a roncsdarabok egy olyan dróntól származnak, amelyet az ukrán kikötői infrastruktúra ellen 2026 áprilisában végrehajtott támadások során vetett be Oroszország, tehát a galaci drónbecsapódás előtt kerültek romániai területre - tájékoztatott a szaktárca.
" ["post_title"]=> string(72) "Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "robbanotoltettel-felszerelt-dront-talaltak-hetfon-tulcea-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 13:38:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 10:38:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465048" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3654 (24) { ["ID"]=> int(464961) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 14:01:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 11:01:00" ["post_content"]=> string(2564) "Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.

Leginkább munkahelyük elvesztése miatt aggódnak a Zsíl-völgyi bányászok és rohamosan nő a stressz okozta érrendszeri megbetegedések száma soraikban ? derül ki a Hunyad megyei Munkaügyi Felügyelőség felméréséből. (tovább…)
Continue ReadingAz online platformok felé fordulnak a következő években az elektronikus kommunikáció felhasználói, a mobil internet pedig 2020-ig bekebelezi az összes többi elektronikus távközlési szolgáltatást ? derül ki a Távközlési Szabályozó Hatóság megrendelésére készült felmérésből. (tovább…)
Continue ReadingRomániában kevés mezőgazdasági területen találhatók napelemek. Ezek nem haladják meg a 2500 – 3000 hektárt ? jelentette ki Nagy Zoltán az Energia-árszabályozási Hatóság tagja. (tovább…)
Continue ReadingHagyományos román termékként regisztráltatná az Európai Unióban a kürtőskalácsot Achim Irimescu, a mezőgazdasági miniszteri tárca várományosa. (tovább…)
Continue ReadingFranciaország formálisan arra kérte az Európai Unió többi tagországát, hogy segítsék az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcát, és nyújtsanak katonai támogatást a terrorizmus ellen küzdő francia erőknek – jelentette be Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter Brüsszelben. (tovább…)
Continue ReadingEzrével irtja az Iszlám Állam propagandájának egyik alapját jelentős közösségi webes fiókokat az Anonymous. Közben a terror támogatóinak személyes adatait is szivárogtatják. (tovább…)
Continue ReadingAz Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc fokozását ígérte Barack Obama amerikai elnök hétfőn a G20 országcsoport törökországi csúcstalálkozóján, de…
Continue ReadingPrecedensértékű per indulhat, ha a magyar Országgyűlés ma felhatalmazza a kormányt, hogy előkészítse a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvóták elleni keresetet, amelyet az Európai Bíróságra nyújtanak be – mondta az igazságügyi miniszter. (tovább…)
Continue ReadingE-mailben érkezett fenyegető üzenet a svéd kormányhoz. Ebben azt írták, hogy ma a fővárosban, Stockholmban számíthatnak merényletre. A fenyegetést a svéd titkosszolgálat is megerősítette. (tovább…)
Continue ReadingLegalább egy áldozata van a Görögország nyugati partjainál délelőtt keletkezett, a Richter skála szerinti 6-os fokozatú földrengésnek. (tovább…)
Continue ReadingA Diákok Világnapja van ma. 1941-ben az Egyetemisták Világtanácsa nyilvánította emléknappá november 17-ét, emlékezésképpen 1939. november 17-re, amikor a Csehszlovákiát…
Continue ReadingSzakértői kabinetjében – amelyet a héten terjeszt bizalmi szavazásra a parlament elé – a szociáldemokrata Victor Ponta távozó kormányának egyetlen tagja sem vesz részt és magyar név sem szerepel rajta. (tovább…)
Continue ReadingLeginkább munkahelyük elvesztése miatt aggódnak a Zsíl-völgyi bányászok és rohamosan nő a stressz okozta érrendszeri megbetegedések száma soraikban ? derül ki a Hunyad megyei Munkaügyi Felügyelőség felméréséből. Ileana Bodea felügyelő szerint a bányászok fő stresszforrása a munkahelyek bizonytalansága, majd az anyaghiány következik, ezt követi a zavaros munkahelyi állapot, azaz, az alkalmazottnak mindent el kell végeznie, mert sok szakember távozott a bányákból, az ott maradottaknak pedig mindent meg kell oldaniuk. A Munkaügyi Felügyelőség képviselője szerint a bányászok több mint fele egyedüli kereső a családban, ezzel magyarázható a fokozott stresszhatás. A tanulmány következtetéseit elküldték a bányaiparral foglalkozóknak, de egyelőre nincsenek megoldások ? mondta Ileana Bodea felügyelő.
" ["post_title"]=> string(32) "Stresszes a bányászok munkája" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "stresszes-a-banyaszok-munkaja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-17 14:45:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:45:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=82185" ["menu_order"]=> int(40055) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3618 (24) { ["ID"]=> int(82165) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-17 14:44:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:44:44" ["post_content"]=> string(1236) "Az online platformok felé fordulnak a következő években az elektronikus kommunikáció felhasználói, a mobil internet pedig 2020-ig bekebelezi az összes többi elektronikus távközlési szolgáltatást ? derül ki a Távközlési Szabályozó Hatóság megrendelésére készült felmérésből. A 30 év alatti felhasználók szerint a vezetékes internet csökkenni fog, helyébe a mobil internet lép, miközben az üzleti világ, a média, a hatóságok képviselői a vezetékes internet növekedésében bíznak. A megkérdezettek egyes csoportjai szerint a következő években a mobiltelefonálást az adathasználat fogja felcserélni, amint egyre inkább elterjednek a beszédközvetítést lehetővé tevő programok. A vezetékes telefonálás és televíziózás eltűnését jósolják az alanyok, amelyek helyébe a mobilszolgáltatások lépnek. A hatóság felmérését a 16-18 és 60 év fölötti városi lakosságra nézve reprezentatív mintán végezték, de megkérdeztek diákokat, tanárokat, online szolgáltatásokat nyújtókat, számítógépes, média szakembereket, közintézmények, hatóságok és szabályozó szervek képviselőit.
" ["post_title"]=> string(27) "Teret nyer a mobil internet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "teret-nyer-a-mobil-internet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-17 14:44:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:44:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=82165" ["menu_order"]=> int(40056) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3619 (24) { ["ID"]=> int(82205) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-17 14:45:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:45:52" ["post_content"]=> string(603) "Romániában kevés mezőgazdasági területen találhatók napelemek. Ezek nem haladják meg a 2500 - 3000 hektárt ? jelentette ki Nagy Zoltán az Energia-árszabályozási Hatóság tagja. Az energiahatékonysági vásáron Nagy Zoltán azt mondta, ez a terület kicsi, ha figyelembe vesszük, hogy az ország több millió hektár mezőgazdasági területtel és több mint egymillió hektár a parlagon hagyott terület. A napelemek által előállított energia alig haladja meg az ezer kétszáz megawattot ? hangsúlyozta Nagy Zoltán.
" ["post_title"]=> string(16) "Kevés a napelem" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(15) "keves-a-napelem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-17 14:49:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:49:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=82205" ["menu_order"]=> int(40057) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3624 (24) { ["ID"]=> int(82145) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-17 14:43:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:43:58" ["post_content"]=> string(1166) "Hagyományos román termékként regisztráltatná az Európai Unióban a kürtőskalácsot Achim Irimescu, a mezőgazdasági miniszteri tárca várományosa. A kormányalakítással megbízott Dacian Ciolos agrárminiszter-jelöltje a parlamenti bizottsági meghallgatásán beszélt err?l. A miniszterjelölt elmondta, hogy eddig egyetlen romániai hagyományos termék, a Topoloveni-i szilvaíz kapott európai védelmet. A kijelölt tárcavezető a hírügynökség szerint elmondta, hogy a kürtőskalácsról beszélt magyar hivatalos személyekkel, akikkel egyetértettek abban, hogy ez román termék. A Magyarországon bejegyzett Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület 2013 decemberében kezdeményezte a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztériumnál, hogy hagyományos különleges termékként jegyeztessék be a kürtőskalácsot az Európai Unióban. A minisztérium tavaly júniusban közölte, hogy a Magyar Eredetvédelmi Tanács elutasította a bejegyzés kérését. Idén január 29-én a Hungarikum Bizottság döntött a kürtőskalács felvételéről a Magyar Értéktárba.
" ["post_title"]=> string(26) "Vita a kürtőskalácsról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "vita-a-kurtoskalacsrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-17 14:43:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:43:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=82145" ["menu_order"]=> int(40058) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3664 (24) { ["ID"]=> int(82125) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-17 14:43:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:43:32" ["post_content"]=> string(1049) "Franciaország formálisan arra kérte az Európai Unió többi tagországát, hogy segítsék az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcát, és nyújtsanak katonai támogatást a terrorizmus ellen küzdő francia erőknek - jelentette be Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter Brüsszelben. Le Drian az uniós védelmi miniszterek keddi találkozóján a hétvégi párizsi terrortámadások miatt kezdeményezte az Európai Unióról szóló szerződés 42. cikke 7. bekezdésének alkalmazását. Eszerint "egy tagállam felségterületét érő fegyveres támadás esetén a többi tagállamnak kötelessége minden tőle telhető segítséget és támogatást megadni". Ez az első alkalom, hogy az uniós alapszerződésnek ez a szolidaritási klauzulája alkalmazásra kerül. Az Európai Unió és tagállamai egyöntetűen támogatják Franciaország kérését ? jelentette be Federica Mogherini, az EU külügyi főképviselője az AFP hírügynökség szerint.
" ["post_title"]=> string(32) "Támogatást kér Franciaország" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "tamogatast-ker-franciaorszag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-17 14:43:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:43:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=82125" ["menu_order"]=> int(40059) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3665 (24) { ["ID"]=> int(82085) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-17 14:42:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:42:01" ["post_content"]=> string(580) "Ezrével irtja az Iszlám Állam propagandájának egyik alapját jelentős közösségi webes fiókokat az Anonymous. Közben a terror támogatóinak személyes adatait is szivárogtatják. A koradélutáni adatok szerint több mint 5500 Iszlám Állam-párti Twitter-fiókot lőtt le a két napja zajló #OpParis internetes hadművelet keretében az Anonymous. A hackercsoport tagjai a párizsi terrortámadás-sorozat után, két napja hirdettek ?totális háborút? az Iszlám Állam ellen.
" ["post_title"]=> string(21) "Harcol az Anonymus is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "harcol-az-anonymus-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-17 14:42:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:42:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=82085" ["menu_order"]=> int(40060) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(82105) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-17 14:42:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:42:43" ["post_content"]=> string(452) "Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc fokozását ígérte Barack Obama amerikai elnök hétfőn a G20 országcsoport törökországi csúcstalálkozóján, de hangsúlyozta, hogy abba külföldi szárazföldi csapatokat bevonni hiba lenne. Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy az Iszlám Államot pénzelő 40 ország között megtalálható a G20-csoport több tagja is.
" ["post_title"]=> string(54) "A G-20-as államok is támogatják az Iszlám Államot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "a-g-20-as-allamok-is-tamogatjak-az-iszlam-allamot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-17 14:42:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:42:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=82105" ["menu_order"]=> int(40061) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(82065) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-17 14:41:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:41:21" ["post_content"]=> string(786) "Precedensértékű per indulhat, ha a magyar Országgyűlés ma felhatalmazza a kormányt, hogy előkészítse a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvóták elleni keresetet, amelyet az Európai Bíróságra nyújtanak be - mondta az igazságügyi miniszter. Trócsányi László hangsúlyozta: nem lehet Magyarországnak és más tagállamoknak kötelezettségeket megállapítani az akaratuk ellenére. Mint mondta, Szlovákia is Magyarországhoz hasonló lépésre készül, és remélik, hogy más országok is beavatkoznak a perbe Magyarország mellett. Ha az EU elvárja, hogy a tagállamok betartsák a normákat, az uniónak és intézményeinek is ezt kell tenniük - közölte.
" ["post_title"]=> string(74) "Az Európai Bírósághoz fordulhat Magyaország a bevándorlók ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "az-europai-birosaghoz-fordulhat-magyaorszag-a-bevandorlok-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-17 14:41:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:41:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=82065" ["menu_order"]=> int(40062) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3643 (24) { ["ID"]=> int(82045) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-17 14:40:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:40:22" ["post_content"]=> string(650) "E-mailben érkezett fenyegető üzenet a svéd kormányhoz. Ebben azt írták, hogy ma a fővárosban, Stockholmban számíthatnak merényletre. A fenyegetést a svéd titkosszolgálat is megerősítette. A kormány jelezte: minden szükséges biztonsági intézkedést megtesznek Stockholmban, hogy megelőzzenek egy esetleges terrortámadást, különösen a kormánynegyedben és a belvárosban fokozzák a rendőri jelenlétet. Habár a fenyegetők azt nem közölték, hogy miként támadnak, egyes internetes források szerint robbantásoktól lehet tartani.
" ["post_title"]=> string(33) "Terrorfenyegetés Svédországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "terrorfenyegetes-svedorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-17 14:40:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:40:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=82045" ["menu_order"]=> int(40063) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3427 (24) { ["ID"]=> int(82025) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-17 14:39:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:39:43" ["post_content"]=> string(637) "Legalább egy áldozata van a Görögország nyugati partjainál délelőtt keletkezett, a Richter skála szerinti 6-os fokozatú földrengésnek. A kéregmozgás epicentruma Lefkáda szigetétől 13 kilométerre nyugatra volt, az áldozat egy 59 éves nő, akire rádőlt a háza. A földrengés következtében megrongálódott a szigetet dél-nyugat irányban átszelő főútvonal is ? közölte a görög rendőrség. A görög média azt írta, hogy a földrengést a Jón-tenger valamennyi szigetén és Athén körzetében is érezni lehetett.
" ["post_title"]=> string(30) "Földrengés Görögországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "foldrenges-gorogorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-17 14:39:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:39:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=82025" ["menu_order"]=> int(40064) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3646 (24) { ["ID"]=> int(82005) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-17 14:39:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:39:16" ["post_content"]=> string(567) "A Diákok Világnapja van ma. 1941-ben az Egyetemisták Világtanácsa nyilvánította emléknappá november 17-ét, emlékezésképpen 1939. november 17-re, amikor a Csehszlovákiát megszálló nácik elfojtották a tüntetéseket, több száz diákot őrizetbe vettek, és bírói végzés nélkül koncentrációs táborokba küldték őket. Ugyancsak ma ünnepeljük, immár négy éve, a Koraszülöttek Világnapját, amelynek célja felhívni a figyelmet a koraszülés kockázataira.
" ["post_title"]=> string(27) "Világnapok november 17-én" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "vilagnapok-november-17-en" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-17 14:39:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:39:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=82005" ["menu_order"]=> int(40065) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3645 (24) { ["ID"]=> int(81875) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-16 14:17:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-16 12:17:19" ["post_content"]=> string(804) "Szakértői kabinetjében - amelyet a héten terjeszt bizalmi szavazásra a parlament elé - a szociáldemokrata Victor Ponta távozó kormányának egyetlen tagja sem vesz részt és magyar név sem szerepel rajta.Bár az előzetes tárgyalások alapján Ciolo? inkább a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló jobbközép Nemzeti Liberális Pártra támaszkodhat a parlamentben, a PSD felé tett gesztusként értékelhető lépést azzal, hogy a szociáldemokrata párt elnökéhez közel álló Vasile Dâncu szociológust jelölte az egyik kormányfő-helyettesi posztra, a regionális fejlesztési minisztérium élére.A kinevezett kormányfő elmondta hogy a minisztereinek egyharmada nő, zömükben fiatalok, a versenyszférából és a civil szférából származnak." ["post_title"]=> string(61) "Bemutatta miniszterjelöltjei listáját Dacian Ciolo? tegnap" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "bemutatta-miniszterjeloltjei-listajat-dacian-ciolos-tegnap" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-16 14:17:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-16 12:17:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=81875" ["menu_order"]=> int(40066) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3617 (24) { ["ID"]=> int(82185) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-17 14:45:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:45:21" ["post_content"]=> string(912) "Leginkább munkahelyük elvesztése miatt aggódnak a Zsíl-völgyi bányászok és rohamosan nő a stressz okozta érrendszeri megbetegedések száma soraikban ? derül ki a Hunyad megyei Munkaügyi Felügyelőség felméréséből. Ileana Bodea felügyelő szerint a bányászok fő stresszforrása a munkahelyek bizonytalansága, majd az anyaghiány következik, ezt követi a zavaros munkahelyi állapot, azaz, az alkalmazottnak mindent el kell végeznie, mert sok szakember távozott a bányákból, az ott maradottaknak pedig mindent meg kell oldaniuk. A Munkaügyi Felügyelőség képviselője szerint a bányászok több mint fele egyedüli kereső a családban, ezzel magyarázható a fokozott stresszhatás. A tanulmány következtetéseit elküldték a bányaiparral foglalkozóknak, de egyelőre nincsenek megoldások ? mondta Ileana Bodea felügyelő.
" ["post_title"]=> string(32) "Stresszes a bányászok munkája" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "stresszes-a-banyaszok-munkaja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-17 14:45:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-17 12:45:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=82185" ["menu_order"]=> int(40055) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39076) ["max_num_pages"]=> int(3257) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "8b3ce8dfd4459f8ba0269455ab25b893" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:6dee14c9d7a94a903e6cd717292f8694" }