Az Egyesült Államok légicsapást mért iráni célpontokra a Hormuzi-szoros térségében, válaszul arra a dróntámadásra, amely egy kereskedelmi hajót ért csütörtökön – közölte az amerikai Középső Parancsnokság, a CENTCOM. A hadsereg szerint rakéta- és drónraktárakat, valamint part menti radarállásokat semmisítettek meg.
Teherán megerősítette, hogy találat érte a déli Sirik kikötőjének környékét, és közölte, hogy válaszul iráni haditengerészeti erők több amerikai katonai állást támadtak a térségben.
Bahrein közölte, hogy szombat kora hajnalban iráni dróntámadás érte, ami nyilvánvaló megtorlás azután, hogy az Egyesült Államok az éjszaka folyamán csapásokat mért iráni katonai létesítményekre; az ellenségeskedés fellángolása megmutatta a Washington és Teherán közötti fegyverszünet határait.
Órákkal később a brit haditengerészet hajózási figyelőszolgálata közölte, hogy a Hormuzi-szorosban találat ért egy kereskedelmi hajót egy azonosítatlan lövedék miatt. Csütörtök óta ez már a második ilyen incidens volt. A támadások még inkább elriaszthatják a térségen áthaladó hajókat, pedig Irán az Egyesült Államokkal kötött tűzszüneti megállapodás értelmében korábban beleegyezett a vízi út újbóli megnyitásába.
Az iráni Forradalmi Gárda szerint, ha az Egyesült Államok újabb csapást mér, „a válasz még szélesebb körű lesz”. A Gárda szerint a tűzszüneti egyezmény felhatalmazza Iránt a szoros hajóforgalmának ellenőrzésére.
Washington viszont úgy véli, Irán megsértette a múlt heti tűzszüneti megállapodást, amikor az iráni utasításokat megtagadó kereskedelmi hajót támadott meg. A Trump-kormányzat hangsúlyozta: az amerikai fél betartotta a memorandumot, és továbbra is biztosítja a nemzetközi hajózás védelmét a térségben.
Mindeközben a Közel-Keleten enyhülés jelei is mutatkoznak. Izrael két kisebb dél-libanoni területről való fokozatos kivonulásról állapodott meg az Egyesült Államok közvetítésével – jelentették be Washingtonban. A keretmegállapodás csak az első lépés egy hosszabb tárgyalási folyamatban. A cél: csökkenteni a feszültséget Izrael és a Hezbollah között, és megerősíteni a libanoni állami hadsereg szerepét a határ mentén.
A tervek szerint Izrael két kisebb pilot-zónát adna át a libanoni fegyveres erőknek, de a teljes kivonulást csak akkor tartja elképzelhetőnek, ha a Hezbollah fegyveres jelenléte megszűnik a térségben. A libanoni kormány üdvözölte az amerikai közvetítést, ugyanakkor a Hezbollah máris jelezte: nem fogad el olyan megállapodást, amely meghagyná Izrael katonai jelenlétét Dél-Libanonban.
Washington szerint a mostani lépés a térség stabilitását szolgálja, és egyértelmű üzenet Teheránnak: Libanon jövőjéről nem Iránnal folytatott tárgyalások keretében kívánnak dönteni. A felek a következő hetekben folytatják az egyeztetéseket.
Újabb földrengés rázta meg Venezuela északi partjait szombaton hajnalban, miután néhány napja két erős rengés következtében több mint 900-an haltak meg.
A 4,9-es erősségű rengés epicentruma Észak-Venezuelában volt, azt egyebek között a fővárosban, Caracasban is érezni lehetett.
Károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
A dél-amerikai országot szerdán két úgynevezett ikerföldrengés is érte, az egyik 7,2-es, a másik 7,5-ös erősségű volt. Azóta számtalan kisebb utórengést mértek.
A legfrissebb adatok szerint a hét közepi földrengésnek legalább 920 áldozata van, de félő, hogy számuk elérheti akár a tízezret is. Az eltűntek száma meghaladja az 50 ezret.
Mentőmunkások dolgoznak a helyszínen egy földrengés sújtotta területen, Caracasban, Venezuela, 2026. június 25. A venezuelai kormány közölte, hogy a halálos áldozatok száma legalább 235-re, a sérültek száma pedig legalább 4 300-ra emelkedett két erős, 7,2-es és 7,5-ös erősségű földrengés után, amelyek különösen súlyos pusztítást okoztak La Guaira államban.
"
["post_title"]=>
string(37) "Újabb rengés rázta meg Venezuelát"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "ujabb-renges-razta-meg-venezuelat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2026-06-27 11:28:25"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2026-06-27 08:28:25"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464937"
["menu_order"]=>
int(0)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3386 (24) {
["ID"]=>
int(464934)
["post_author"]=>
string(1) "5"
["post_date"]=>
string(19) "2026-06-27 11:25:41"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2026-06-27 08:25:41"
["post_content"]=>
string(3240) "
Az oktatási minisztérium arra kéri a tanfelügyelőségeket, hogy a rendkívüli hőségben külön intézkedésekkel védjék az érettségiző diákok és a tanárok egészségét.
A nyári érettségi hétfőn kezdődik a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgával, miközben több térségben narancs- és vörös riasztás lesz érvényben.
A következő napokban 38–41 fokos csúcsértékeket mérhetnek, különösen Bánságban, a Partiumban és Erdélyben.
A meteorológusok szerint a hőérzetet tovább rontja a magas páratartalom.
Éjszaka sem jön enyhülés, trópusi éjszakákra kell készülni, a minimumok több térségben 20–25 fok között alakulnak.
A hatóságok fokozott óvatosságot kérnek, különösen az idősektől és a krónikus betegektől.
Az oktatási tárca pénteki átirata szerint a vizsgaközpontoknak folyamatos ivóvízellátást kell biztosítaniuk, és lehetőség szerint klímával felszerelt vagy árnyékos termekben kell megszervezniük a vizsgákat és a dolgozatjavítást.
Ahol nincs légkondicionáló, mobil klímákkal és ventilátorokkal kell csökkenteni a hőterhelést, és rendszeresen szellőztetni kell a termeket.
A vizsgaközpontoknak gyors orvosi segítségnyújtást is biztosítaniuk kell, és folyamatosan figyelniük kell a vizsgakörülményeket.
A nyári érettségire csaknem 131 ezer diákot várnak, közülük 116 ezren idei végzősök.
A rendkívüli hőség miatt sebességkorlátozásokat vezetett be a vonatközlekedésben a CFR vasúttársaság, ami a következő napokban késéseket okozhat.
A sebességkorlátozások célja a vasúti pálya védelme és a biztonságos közlekedés fenntartása, ugyanakkor az utasoknak hosszabb menetidőre és esetleges késésekre kell számítaniuk. A vállalat közölte: minden rendelkezésre álló, légkondicionált szerelvényt üzembe állítottak, és igyekeznek biztosítani a klímaberendezések megfelelő működését.
A CFR felhívta a figyelmet arra is, hogy árnyékban 35 fok felett a vonatok környezetében akár 50–80 fok is lehet, ami csökkenti a légkondicionálók hatékonyságát, sőt egyes rendszerek automatikusan szellőztető üzemmódra válthatnak a meghibásodások megelőzése érdekében.
A vasúttársaság azt kéri az utasoktól, hogy gondoskodjanak elegendő folyadékról, vigyék magukkal szükséges gyógyszereiket, és jelezzék a személyzetnek, ha rosszul érzik magukat, vagy egy utastársuk segítségre szorul.
Véglegesítették azt a határozattervezetet, amellyel újabb 145 millió lejt utalnak ki jövő héten a kormány tartalékalapjából a pedagógusok által bírósági úton megnyert bérkiegészítésekre – jelentette be ma egy Facebook-bejegyzésben az oktatási miniszter. (tovább…)
Erről Emil Boc polgármester beszélt újságíróknak ? írja a maszol.ro. Arról faggatták, hogy Temesvárhoz hasonlóan nem érdemes-e megfontolni Kolozsváron is egy metróvonal építését. (tovább…)
Ma délben 12 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében ülésezik a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Az ülésen politikai tájékoztatót tart Kelemen Hunor…
December 21-én, csütörtökön fogadja el a parlament az ütemterv szerint a jövő évi állami költségvetés és társadalombiztosítások tervezetét ? erről döntöttek tegnap a két kamara összevont házbizottsági ülésén. (tovább…)
Nemrégiben mutatták be a nagyváradi Illyés Gyula könyvesboltban kolléganőnk, Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című, a Bookart kiadó gondozásában 2015-ben megjelent…
Huszonhárom éve kötött testvérvárosi együttműködést Gyula és Arad. Az 1989-es rendszerváltozás utáni feszültségekkel teli években az elsők között tették meg…
A ?70-es évek bukaresti kulturális életéről és annak országos kisugárzásáról beszélgettünk Csutak Istvánnal a Garabonciás együttes alapítójával, H. Szabó Gyulával a Kriterion könyvkiadó igazgatójával, Boros Zoltánnal a közszolgálati televízió magyar adásának egykori főszerkesztőjével és Rostás Zoltán szociológussal, A Hét című hetilap, a rádió és a televízió egykori szerkesztőjével. (tovább…)
Megszületett a megállapodás a Brexit-kiválás főbb feltételeiről. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő ma reggel bejelentették: hosszú hónapok után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről. (tovább…)
Jövőre 14 állami és egyházi ünnep lesz, ezért 14 szabadnap jár az alkalmazottaknak, a munkahelyi szabadságuk mellett.A munkatörvénykönyv szerint, szabadnap…
A közszolgálati televízió és rádió működését szabályozó törvény sürgősségi eljárással történő módosítását javasolja a Szenátus elnöke úgy, hogy fizetésképtelenné, de nem csődössé nyilvánítható legyen a közszolgálati televízió. (tovább…)
A romániai szülők 51%-a, saját bevallása szerint a „gyermek érdekében” alkalmaz testi fenyítést, mert úgy véli, a verés „csak hasznára válik” a gyermeknek. (tovább…)
object(WP_Query)#3377 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(464932)
[1]=>
int(464722)
[2]=>
int(464940)
[3]=>
int(464937)
[4]=>
int(464934)
}
["paged"]=>
int(2977)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(464722)
[1]=>
int(464932)
[2]=>
int(464934)
[3]=>
int(464937)
[4]=>
int(464940)
}
["paged"]=>
int(2977)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3663 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3667 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (464722,464932,464934,464937,464940) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 35712, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3668 (24) {
["ID"]=>
int(304266)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-08 16:01:58"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 13:01:58"
["post_content"]=>
string(972) "Véglegesítették azt a határozattervezetet, amellyel újabb 145 millió lejt utalnak ki jövő héten a kormány tartalékalapjából a pedagógusok által bírósági úton megnyert bérkiegészítésekre - jelentette be ma egy Facebook-bejegyzésben az oktatási miniszter. Liviu Pop szerint ezzel "országos szinten több mint 90%-ban" törlesztik a megítélt összegeket.A tárcavezető hozzátette: biztosított a pedagógusok e havi bérének kifizetéséhez szükséges összeg."Remélem, hogy a megyei és helyi tanácsok idejében elvégzik a költségvetés-kiegészítést, hogy 2017. december 31-éig a közoktatásban dolgozó minden kolléga megkapja a pénzét. Jövő évtől a következő lesz ezeknek az összegeknek az útvonala: oktatási minisztérium ? tanfelügyelőségek ? iskolák" ? áll a bejegyzésben. Liviu Pop ugyanakkor azt is közölte, hogy 2018-ban kifizetik a bírósági úton megnyert bérkiegészítések kamatát is."
["post_title"]=>
string(37) "Pert nyertek, talán pénzt is kapnak"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(34) "pert-nyertek-talan-penzt-is-kapnak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-08 16:02:03"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 13:02:03"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=304266"
["menu_order"]=>
int(38578)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3662 (24) {
["ID"]=>
int(110135)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-08 10:19:47"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-08 08:19:47"
["post_content"]=>
string(760) "Erről Emil Boc polgármester beszélt újságíróknak ? írja a maszol.ro. Arról faggatták, hogy Temesvárhoz hasonlóan nem érdemes-e megfontolni Kolozsváron is egy metróvonal építését.
Emil Boc szerint már zajlanak is elemzések a metróvonal megépítéséről. Mint fogalmazott, ő maga támogatja a vitát arról, hogy legalább a Polus bevásárlóközpont és a repülőtér között legyen metrójárat. A kivitelezés határidejéről nem beszélt, mint mondta, hosszú lefutású tervről van szó.
Temesvár polgármestere, Nicolae Robu tavaly jelentette be, hogy metrójáratot épül az Északi Pályaudvar, a Keleti Pályaudvar, egy nagy bevásárlóközpont és a Traian Vuia Nemzetközi Repülőtér érintésével."
["post_title"]=>
string(30) "Metró épülhet Kolozsvárott"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "metro-epulhet-kolozsvarott"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-09 09:36:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-09 07:36:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=110135"
["menu_order"]=>
int(38579)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3379 (24) {
["ID"]=>
int(304246)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-08 15:59:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 12:59:35"
["post_content"]=>
string(402) "Ma délben 12 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében ülésezik a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Az ülésen politikai tájékoztatót tart Kelemen Hunor szövetségi elnök, illetve napirenden szerepel a Minority SafePack aláírásgyűjtési kampány értékelője, valamint meghirdetik és bemutatják a 2018-ra, a centenárium évére vonatkozó terveket és programokat is."
["post_title"]=>
string(21) "Ma ülésezik az SZKT"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(19) "ma-ulesezik-az-szkt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-08 15:59:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 12:59:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=304246"
["menu_order"]=>
int(38580)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3708 (24) {
["ID"]=>
int(304216)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-08 15:58:29"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 12:58:29"
["post_content"]=>
string(584) "December 21-én, csütörtökön fogadja el a parlament az ütemterv szerint a jövő évi állami költségvetés és társadalombiztosítások tervezetét ? erről döntöttek tegnap a két kamara összevont házbizottsági ülésén. A parlamenti képviselők hétfőn reggel 9 óráig nyújthatnak be még módosító javaslatokat a költségvetési tervezethez, majd együttes ülésen vitatják meg azokat a költségvetési szakbizottságok. A tervek szerint a parlament elé december 18-án kerül a tervezet, a végső szavazás pedig december 21-ére várható."
["post_title"]=>
string(54) "Hétfőig még benyújthatnak módosító javaslatokat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "hetfoig-meg-benyujthatnak-modosito-javaslatokat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-08 15:58:29"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 12:58:29"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=304216"
["menu_order"]=>
int(38582)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3636 (24) {
["ID"]=>
int(304196)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-08 15:55:25"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 12:55:25"
["post_content"]=>
string(614) "Rendeletet fogadna el jövő héten a kormány az immunoglobulin-hiány megoldására. A jogszabály meghatározott időre felfüggeszti az úgynevezett clawback-adót a plazmakészítmények esetében, hogy a gyártókat ösztönözzék a romániai piacra való visszatérésre. A Nemzetközi Gyógyszergyártók Romániai Egyesületének képviselői úgy vélik, az intézkedés csupán a betegek egy csoportjának gondjait oldaná meg, és nem a teljes piac helyzetét. Mihai Tudose miniszterelnök egyhetes határidőt adott a szaktárca-vezetőnek a gyógyszerellátás helyzetének rendezésére."
["post_title"]=>
string(34) "Felfüggesztenék a clawback-adót"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "felfuggesztenek-a-clawback-adot"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-08 15:55:25"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 12:55:25"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=304196"
["menu_order"]=>
int(38584)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3637 (24) {
["ID"]=>
int(115955)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-09 08:12:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-09 06:12:00"
["post_content"]=>
string(672) "Nemrégiben mutatták be a nagyváradi Illyés Gyula könyvesboltban kolléganőnk, Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című, a Bookart kiadó gondozásában 2015-ben megjelent regényét. A Látó-nívódíjas írónő negyedik könyvét korábban már Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Szatmárnémetiben is bemutatták. A nagyváradi esemény házigazdája Szűcs László újságíró, a Várad folyóirat főszerkesztője volt. Ebből a beszélgetésből hallhatnak mai adásunkban részleteket.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/03/Mozaik-2016-03-08.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/03/Mozaik-2016-03-08.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(24) "Szalamandrák éjszakái"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "szalamandrak-ejszakai-2"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-09 08:13:41"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-09 06:13:41"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=115955"
["menu_order"]=>
int(38585)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3638 (24) {
["ID"]=>
int(304156)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-08 15:54:38"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 12:54:38"
["post_content"]=>
string(901) "Huszonhárom éve kötött testvérvárosi együttműködést Gyula és Arad. Az 1989-es rendszerváltozás utáni feszültségekkel teli években az elsők között tették meg a lépést a közeledés felé az akkori településvezetők. Azóta is mindkét fél számára a leggyümölcsözőbb testvérvárosi együttműködés a Kézfogások mottójú kapcsolatrendszer amely kiterjed a közigazgatás, a kultúra, a szociális és oktatási intézmények, vagy a civil szervezetek szintjére. A képviselő-testületek minden évben együttes üléseket is tartanak. Tegnap Aradon volt a sor, és a jövő évi közös programokat is áttekintették. Pataky Lehel Zsolt összeállítását hallják:
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/Arad-Gyula_Kezfogasok_2017_MR.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/Arad-Gyula_Kezfogasok_2017_MR.ogg"][/audio]
"
["post_title"]=>
string(32) "Arad és Gyula- a jó testvérek"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(28) "arad-es-gyula-a-jo-testverek"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-08 15:54:38"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 12:54:38"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=304156"
["menu_order"]=>
int(38586)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3639 (24) {
["ID"]=>
int(115855)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-10 15:30:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-10 13:30:51"
["post_content"]=>
string(1080) "A ?70-es évek bukaresti kulturális életéről és annak országos kisugárzásáról beszélgettünk Csutak Istvánnal a Garabonciás együttes alapítójával, H. Szabó Gyulával a Kriterion könyvkiadó igazgatójával, Boros Zoltánnal a közszolgálati televízió magyar adásának egykori főszerkesztőjével és Rostás Zoltán szociológussal, A Hét című hetilap, a rádió és a televízió egykori szerkesztőjével. Szó volt arról is, milyen szerepet játszottak a fővárosban működő magyar kulturális intézmények az egész romániai magyar művelődési élet fellendítésében a Ceausescu korszak utolsó két évtizedében. A beszélgetést követően az újraalakult Garabonciás együttes lépett színpadra. A beszélgetés első részét hallhatják a következő percekben. Csutak István:
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/03/beszelgetes1-zenevel.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/03/beszelgetes1-zenevel.ogg"][/audio]
A beszélgetés befejező részét jövő csütörtökön sugározzuk."
["post_title"]=>
string(37) "Művelődési élet a '70-es években"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "muvelodesi-elet-a-70-es-evekben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-08 12:31:21"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-08 10:31:21"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=115855"
["menu_order"]=>
int(38587)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3640 (24) {
["ID"]=>
int(304136)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-08 15:50:56"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 12:50:56"
["post_content"]=>
string(965) "Megszületett a megállapodás a Brexit-kiválás főbb feltételeiről. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő ma reggel bejelentették: hosszú hónapok után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről. Juncker rámutatott, hogy ez még nem a végleges kiválási egyezmény, és sok még a tennivaló, de lépésről lépésre kell haladni. Az Európai Bizottság ma reggel javaslatot tett a Brexit-tárgyalások második szakaszának megkezdésére, mondván, sikerült elegendő előrelépést elérni a kiválás legfontosabb feltételeiről szóló tárgyalásokon. A bennmaradó tagállamok vezetői a jövő heti EU-csúcson döntenek arról, szerintük történt-e már elegendő előrehaladás ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a második egyeztetési szakaszra, a jövőbeli kapcsolatrendszer kérdéseire ? tájékoztat az MTI."
["post_title"]=>
string(30) "Alakulnak a Brexit feltételei"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(29) "alakulnak-a-brexit-feltetelei"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-08 15:50:56"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 12:50:56"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=304136"
["menu_order"]=>
int(38588)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3641 (24) {
["ID"]=>
int(304116)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-08 15:49:33"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 12:49:33"
["post_content"]=>
string(545) "Jövőre 14 állami és egyházi ünnep lesz, ezért 14 szabadnap jár az alkalmazottaknak, a munkahelyi szabadságuk mellett.A munkatörvénykönyv szerint, szabadnap január elseje és másodika, illetve január 24.-e. Munkaszüneti nap még a katolikus és az ortodox húsvét; április elsején és 8-adikán lesz, illetve május elseje, illetve 27-edike és 28-adika. További szabadnap: június elseje, Nagyboldogasszony napja augusztus 15-ödikén, Szent András napja november 30-adikán, illetve december elseje, 25-ödike és 26-odika."
["post_title"]=>
string(30) "Hivatalos szabadnapok 2018-ban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "hivatalos-szabadnapok-2018-ban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-08 15:49:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 12:49:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=304116"
["menu_order"]=>
int(38590)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3642 (24) {
["ID"]=>
int(115785)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-07 14:51:31"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-07 12:51:31"
["post_content"]=>
string(669) "
A közszolgálati televízió és rádió működését szabályozó törvény sürgősségi eljárással történő módosítását javasolja a Szenátus elnöke úgy, hogy fizetésképtelenné, de nem csődössé nyilvánítható legyen a közszolgálati televízió. Calin Popescu Tariceanu szerint egyetlen cikkellyel bővítenék a jogszabályt, amely lehetővé tenné a tévé igazgató tanácsának a fizetésképtelenség kinyilvánításának indítványozását. Ez idő alatt az igazgató tanács csak a műsorpolitikát felügyelné, a társaság tevékenységét vagyonfelügyelő ellenőrizné.
"
["post_title"]=>
string(29) "Javaslat a TVR megmentésére"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(27) "javaslat-a-tvr-megmentesere"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-07 14:52:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-07 12:52:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=115785"
["menu_order"]=>
int(38591)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3643 (24) {
["ID"]=>
int(304086)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-08 15:48:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 12:48:10"
["post_content"]=>
string(803) "A romániai szülők 51%-a, saját bevallása szerint a "gyermek érdekében" alkalmaz testi fenyítést, mert úgy véli, a verés "csak hasznára válik" a gyermeknek.A következtetést a World Vision Romania gyermekvédelmi szervezet Miért verjük a gyermekeket című reprezentatív fel-mérése tartalmazza, amelyet tegnap ismertetett a hazai sajtó.A kérdésre, a megkérdezettek további 10%-a azt válaszolta: a verést a gyermek követeli ki. 8% vallásos meggyőződésére hivatkozott, további 8% azt mondta: nem szeretné, ha kiderülne, hogy veri a gyermekét.A válaszadók 6%-a elismerte: ok nélkül is megüti a gyermekét, 5% hivatkozott arra: mások is alkalmaznak testi fenyítést, és csak 3% mondta azt, hogy nagyon szégyelli magát, miután bántalmazta gyerekét."
["post_title"]=>
string(32) "Szeretetből verjük a gyermeket"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "szeretetbol-verjuk-a-gyermeket"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-08 15:48:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 12:48:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=304086"
["menu_order"]=>
int(38592)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3668 (24) {
["ID"]=>
int(304266)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-12-08 16:01:58"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 13:01:58"
["post_content"]=>
string(972) "Véglegesítették azt a határozattervezetet, amellyel újabb 145 millió lejt utalnak ki jövő héten a kormány tartalékalapjából a pedagógusok által bírósági úton megnyert bérkiegészítésekre - jelentette be ma egy Facebook-bejegyzésben az oktatási miniszter. Liviu Pop szerint ezzel "országos szinten több mint 90%-ban" törlesztik a megítélt összegeket.A tárcavezető hozzátette: biztosított a pedagógusok e havi bérének kifizetéséhez szükséges összeg."Remélem, hogy a megyei és helyi tanácsok idejében elvégzik a költségvetés-kiegészítést, hogy 2017. december 31-éig a közoktatásban dolgozó minden kolléga megkapja a pénzét. Jövő évtől a következő lesz ezeknek az összegeknek az útvonala: oktatási minisztérium ? tanfelügyelőségek ? iskolák" ? áll a bejegyzésben. Liviu Pop ugyanakkor azt is közölte, hogy 2018-ban kifizetik a bírósági úton megnyert bérkiegészítések kamatát is."
["post_title"]=>
string(37) "Pert nyertek, talán pénzt is kapnak"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(34) "pert-nyertek-talan-penzt-is-kapnak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-08 16:02:03"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-08 13:02:03"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=304266"
["menu_order"]=>
int(38578)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39045)
["max_num_pages"]=>
int(3254)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "37872c0da112d18f18d2df2c37a6c3aa"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:65a563a9bdd1926c2c4682d4de20d276"
}