Az Otopeni nemzetközi repülőtéren is rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be a délelőtti brüsszeli támadásokat követően. (tovább…)
Continue Reading

Az Egyesült Államok képviselői kedden Dohában tárgyalnak Irán delegációjával - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban. Az elnök hivatali irodájában újságírók előtt elmondta, hogy az amerikai delegáció elutazott a Közel-Keletre. Az elnök megismételte, hogy az Egyesült Államok célja változatlanul Irán "atommentesítése", azaz hogy Irán nem juthat atomfegyver birtokába. Donald Trump szintén hétfőn internetes közösségi oldalán megjelent bejegyzésében azt állította, hogy a találkozót Irán kezdeményezte az amerikai féllel.
Irán hétfő este közölte, hogy szakértői delegációt küld Dohába a hét második felében, hogy megvitassáák az Egyesült Államokkal a hónap elején aláírt keretmegállapodás végrehajtását, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a látogatás nem minősül Washingtonnal folytatott tárgyalásnak. A perzsa külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy még nem léptek a végleges megállapodásról szóló tárgyalások szakaszába, és hogy a következő napokban semmilyen szinten nem tartanak egyeztető megbeszéléseket az amerikai féllel.
Közben Irán a történelem legnagyobb állami temetésére készül. Hónapokig tartó halasztás után Teherán egy hatnapos, több városban zajló gyászszertartást szervez a megölt Ali Hámenei ajatollahnak, szigorú biztonsági intézkedések közepette. A szertartások hat napon át, szombattól kezdve öt iráni és iraki városban zajlanak. A fő temetési menet hétfőn, július 6-án lesz, a végső temetésre pedig július 9-én kerül sor Meszhedben. Ez Hamenei szülővárosa, Irán legszentebb városa. A hatóságok 8–10 millió résztvevőre számítanak a temetésen.
" ["post_title"]=> string(90) "Ali Hámenei ajatollah temetésére készülnek az amerikai–iráni tárgyalások idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "ali-hamenei-ajatollah-temetesere-keszulnek-az-amerikai-irani-targyalasok-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 11:36:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 08:36:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465017" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(465009) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:11" ["post_content"]=> string(1569) "Óriási kockázatot jelent az egészségre a rendkívül magas hőmérséklet - a hőguta az elhalálozások egyik legfontosabb oka kánikula idején. A hőségben tartózkodás súlyosbíthatja a szív és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, az asztmát és más krónikus betegségeket - figyelmeztetnek a Közegészségügyi Intézet szakemberei.
Azt javasolják, hogy kerüljük a napon tartózkodást 11 és 18 óra között, használjunk napvédő szereket a napsütésnek kitett testrészeken. A szakértők szerint kerülni kell a nagy energiafogyasztást igénylő kültéri tevékenységeket, a sportolást és kertészkedést a kánikula idején, ugyanakkor napközben töltsünk két-három órát hűvös helyen. A test felmelegedésének megelőzése érdekében ajánlott világos színű, könnyű, természetes anyagból készült ruhákat viselni, kalapot és napszemüveget hordani, valamint rendszeresen vizet fogyasztani, még a szomjúság érzésének megjelenése előtt. Az orvosok szerint kerülni kell az alkohol fogyasztását, mert ez kedvez a szervezet kiszáradásának, viszont magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, például uborka, paradicsom, sárga- és görögdinnye ajánlott. A gyerekeket és háziállatokat tilos a parkoló autóban hagyni hosszabb időre, mert a belső tér nagyon gyorsan veszélyes szintre melegedik - állítják a szakértők.
" ["post_title"]=> string(27) "Tanácsok kánikula idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tanacsok-kanikula-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465009" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(465007) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:27:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:27:15" ["post_content"]=> string(1211) "A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság tájékoztatása szerint mindkét napon 12 és 20 óra között lesz érvényben a korlátozás. Mentesülnek a tilalom alól a személyszállító gépjárművek, az élő állatokat vagy romlandó termékeket, postai küldeményeket, az elsősegélynyújtáshoz szükséges felszereléseket, üzemanyagot, ellenőrzött hőmérsékletet igénylő árut, katasztrófa sújtotta területekre vizet és élelmiszert szállító járművek, továbbá a hulladékszállításra kialakított járművek, a palackozott vizet és üdítőitalokat szállító járművek, mezőgazdasági termelőktől származó terményeket szállító járművek, a nemzetközi hadgyakorlatokon részt vevő katonai szállítmányok, valamint a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében elindított szállítmányok.
" ["post_title"]=> string(31) "Kamionstop szinte országszerte" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "kamionstop-szinte-orszagszerte" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:27:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:27:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465007" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3659 (24) { ["ID"]=> int(465005) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:26:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:26:22" ["post_content"]=> string(759) "Csökkent a központi és a helyi költségvetési intézmények tartozása májusban Romániában. A pénzügyminisztérium adatai szerint a központi intézmények hátraléka csaknem 11 és fél százalékkal volt kevesebb májusban, mint áprilisban.
A helyi költségvetési intézmények tartozása szintén visszaesett: áprilishoz képest közel 12 százalékkal.
Tavaly 3,5 százalékkal csökkent a relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában - derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
" ["post_title"]=> string(30) "Mérséklődnek az adósságok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "merseklodnek-az-adossagok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:26:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:26:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465005" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3664 (24) { ["ID"]=> int(465017) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-30 11:36:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 08:36:00" ["post_content"]=> string(1921) "Az Egyesült Államok képviselői kedden Dohában tárgyalnak Irán delegációjával - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban. Az elnök hivatali irodájában újságírók előtt elmondta, hogy az amerikai delegáció elutazott a Közel-Keletre. Az elnök megismételte, hogy az Egyesült Államok célja változatlanul Irán "atommentesítése", azaz hogy Irán nem juthat atomfegyver birtokába. Donald Trump szintén hétfőn internetes közösségi oldalán megjelent bejegyzésében azt állította, hogy a találkozót Irán kezdeményezte az amerikai féllel.
Irán hétfő este közölte, hogy szakértői delegációt küld Dohába a hét második felében, hogy megvitassáák az Egyesült Államokkal a hónap elején aláírt keretmegállapodás végrehajtását, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a látogatás nem minősül Washingtonnal folytatott tárgyalásnak. A perzsa külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy még nem léptek a végleges megállapodásról szóló tárgyalások szakaszába, és hogy a következő napokban semmilyen szinten nem tartanak egyeztető megbeszéléseket az amerikai féllel.
Közben Irán a történelem legnagyobb állami temetésére készül. Hónapokig tartó halasztás után Teherán egy hatnapos, több városban zajló gyászszertartást szervez a megölt Ali Hámenei ajatollahnak, szigorú biztonsági intézkedések közepette. A szertartások hat napon át, szombattól kezdve öt iráni és iraki városban zajlanak. A fő temetési menet hétfőn, július 6-án lesz, a végső temetésre pedig július 9-én kerül sor Meszhedben. Ez Hamenei szülővárosa, Irán legszentebb városa. A hatóságok 8–10 millió résztvevőre számítanak a temetésen.
" ["post_title"]=> string(90) "Ali Hámenei ajatollah temetésére készülnek az amerikai–iráni tárgyalások idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "ali-hamenei-ajatollah-temetesere-keszulnek-az-amerikai-irani-targyalasok-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-30 11:36:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-30 08:36:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465017" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39069) ["max_num_pages"]=> int(9768) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "12cb1bb047caa391d8737ba7322a4357" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ec99a2cdaa54656e8a5d9fc9fd5f3174" }Az Otopeni nemzetközi repülőtéren is rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be a délelőtti brüsszeli támadásokat követően. (tovább…)
Continue ReadingMátyás Attila, nagyváradi evangélikus lelkész hirdet igét.
Continue ReadingTörvénytervezet készít a kormány a román királyság és Erdély 1918-as egyesülése centenáriumának a megünneplésére – jelentette be Gyulafehérváron Vasile Dincu. (tovább…)
Continue ReadingTamás József csíkszeredai római-katolikus segédpüspök, Kató Béla református püspök, Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök, valamint Zelenák József evangélikus püspökhelyettes mond újévi köszöntőt.
Continue ReadingVisszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, miután Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését. (tovább…)
Continue ReadingKászoni Szilárd, nagysolymosi református lelkész hirdet igét.
Continue ReadingÚjabb 30 napra, április végéig meghosszabbította a bukaresti táblabíróság Szőcs Zoltánnak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi elnökének vizsgálati fogságát, akit az alkotmányos rend megdöntését célzó cselekményekre való felbujtással gyanúsít a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség – közli az Agerpres. (tovább…)
Continue Reading
A Natúra Stúdió egyórás különkiadásának vendégei a Délkelet-Ázsiában élő Bajczi Marianna és Zabó Kitti.
Continue ReadingA Magyar Ifjúsági Értekezletnek az ifjúsági törvénytervezethez megfogalmazott módosítási javaslatait ismertették a szervezet küldöttei tegnap a parlamentben, ahol részt vettek az RMDSZ frakciógyűlésein. (tovább…)
Continue ReadingAdásunkban a négy történelmi egyház vezetői – Jakubinyi György római-katolikus érsek, Kató Béla református-, Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök és Zelenák József evangélikus püspökhelyettes – mondanak karácsonyi üzenetet.
Continue Reading
Boldizsár Ferenc, erdőszentgyörgyi katolikus lelkész hirdet igét.
Continue Reading
Három ideiglenes vágópont működhet a húsvéti időszakban Hargita megyében. Mától vághatók a bárányok ? írja a székelyhon.ro portál. (tovább…)
Continue ReadingAz Otopeni nemzetközi repülőtéren is rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be a délelőtti brüsszeli támadásokat követően. A Tarom Brüsszelbe tartó járatát Amsterdamba irányították át. Ugyanennek a gépnek kellett volna visszajönnie Brüsszelből és még egy délutáni járatot ellátnia Brüsszel felé, ezt, akárcsak a holnapi Bukarest-Brüsszel járatot törölte a Tarom légitársaság. A Blue Air fapados légitársaság is törölte a Bákó-Brüsszel járatát biztonsági okokból, illetve azért, mert a belga fővárosban teljes a zárlat.
" ["post_title"]=> string(27) "Járatokat törölt a TAROM" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "jaratokat-torolt-a-tarom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-22 14:11:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-22 12:11:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=121245" ["menu_order"]=> int(38237) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(309716) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-07 10:00:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-07 07:00:31" ["post_content"]=> string(177) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2018-01-01-1.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2018-01-01-1.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(37) "Evangélikus igehirdetés, január 7." ["post_excerpt"]=> string(64) "Mátyás Attila, nagyváradi evangélikus lelkész hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "evangelikus-igehirdetes-januar-7" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-03 09:56:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-03 06:56:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=309716" ["menu_order"]=> int(38238) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3519 (24) { ["ID"]=> int(121205) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-22 14:09:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-22 12:09:36" ["post_content"]=> string(891) "Törvénytervezet készít a kormány a román királyság és Erdély 1918-as egyesülése centenáriumának a megünneplésére - jelentette be Gyulafehérváron Vasile Dincu. A miniszterelnök-helyettes hozzátette: az évfordulós ünnepségek előkészítésére országos bizottságot hoznak létre, és centenáriumi biztost neveznek ki. Az országos bizottságnak albizottságai lesznek, amelyek független bíráló bizottságok bevonásával döntenek a hivatalos programokról. Vasile Dincu elmondta, három vagy négy év alatt el kell érni, hogy valamennyi romániai középiskolás eljusson Gyulafehérvárra. Hozzátette, az évfordulóra kétféle kitüntetést is létrehoznak. Ezeket a történelem, az emlékezetpolitika és a kultúra személyiségei, valamint egyes politikai személyiségek kaphatják majd.
" ["post_title"]=> string(39) "Készül a kormány 2018. december 1-re" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "keszul-a-kormany-2018-december-1-re" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-22 14:09:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-22 12:09:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=121205" ["menu_order"]=> int(38239) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(309676) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-01 15:00:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-01 12:00:44" ["post_content"]=> string(173) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2018-01-01.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2018-01-01.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(27) "Boldog újévet kívánunk!" ["post_excerpt"]=> string(225) "Tamás József csíkszeredai római-katolikus segédpüspök, Kató Béla református püspök, Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök, valamint Zelenák József evangélikus püspökhelyettes mond újévi köszöntőt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "boldog-ujevet-kivanunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-22 12:37:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-22 09:37:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=309676" ["menu_order"]=> int(38240) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3564 (24) { ["ID"]=> int(121185) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-22 14:08:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-22 12:08:38" ["post_content"]=> string(942) "Visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, miután Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését. Vizi E. Szilveszter az MTI-nek elmondta: döntéséről levélben tájékoztatta Románia budapesti nagykövetét. Ebben kifejezte meglepetését és mélységes csalódását, hogy Románia államelnöke visszavonta T?kés Lászlótól, a Románia Csillaga kitüntetést. Kitért Tőkés László romániai forradalomban játszott szerepére. Az államfő tette azt sugallja, Ceausescu szellemiségének valamiféle rehabilitációja jelenik meg Romániában - mutatott rá. Vizi E. Szilveszter 2006-ban tudományos tevékenysége elismeréseként kapta a díjat Traian Basescu akkori román elnöktől.
" ["post_title"]=> string(47) "Lemond a kitüntetéséről Vizi E. Szilveszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "lemond-a-kitunteteserol-vizi-e-szilveszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-22 14:08:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-22 12:08:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=121185" ["menu_order"]=> int(38241) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3565 (24) { ["ID"]=> int(309636) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-31 10:00:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-31 07:00:30" ["post_content"]=> string(179) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-12-31vas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-12-31vas.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(38) "Református igehirdetés, december 31." ["post_excerpt"]=> string(66) "Kászoni Szilárd, nagysolymosi református lelkész hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "reformatus-igehirdetes-december-31" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-22 12:25:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-22 09:25:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=309636" ["menu_order"]=> int(38242) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3566 (24) { ["ID"]=> int(121165) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-22 14:06:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-22 12:06:58" ["post_content"]=> string(1228) "Újabb 30 napra, április végéig meghosszabbította a bukaresti táblabíróság Szőcs Zoltánnak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi elnökének vizsgálati fogságát, akit az alkotmányos rend megdöntését célzó cselekményekre való felbujtással gyanúsít a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség - közli az Agerpres. A vádhatóság azt állítja: a gyanúsított egy tavaly október 10-én tartott "gyűlésen" arra biztatta a HVIM kézdivásárhelyi tagjait, hogy házi készítésű bombát robbantsanak közterületen, a román nemzeti ünnep alkalmával tartandó december elsejei rendezvényen. A DIICOT szerint az ügy másik gyanúsítottja, Beke István, a HVIM kézdivásárhelyi elnöke Szőcs Zoltán felbujtására látott hozzá egy robbanó szerkezet elkészítéséhez, amihez 400 darab petárdát vásárolt. Beke István tavaly december elseje óta van előzetes letartóztatásban, Szőcs Zoltánt december végén tartóztatták le, miután a téli ünnepekre szabadságot kapott franciaországi munkahelyéről, és hazalátogatott Kézdivásárhelyre. Ügyükben nem emelt még vádat a DIICOT.
" ["post_title"]=> string(41) "Továbbra is előzetesben a vármegyések" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "tovabbra-is-elozetesben-a-varmegyesek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-22 14:08:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-22 12:08:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=121165" ["menu_order"]=> int(38243) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3567 (24) { ["ID"]=> int(309526) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-27 15:00:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-27 12:00:53" ["post_content"]=> string(979) "[caption id="attachment_309576" align="alignleft" width="545"]
Bajczi Marianna és Zabó Kitti[/caption]
Anya és lánya közösen dolgozik. Több mint 7 éve - kreativitás fejlesztőkként - rajztanfolyamokat tartanak. Dolgoztak pszichiátriai kezeltekkel, börtönben - férfi elítéltekből álló csoporttal -, valamint gyermekotthonokban. Nem mindennapi módszerükről 2014-ben számoltak be a Natúra Stúdióban.
Miután több éven át telente Indiában oktattak, 2016 elején elkezdtek tanfolyamokat tartani Vietnamban is. Mai adásunkban az ottani életük élményeibe avatnak be bennünket.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-12-27ns.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-12-27ns.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(72) "Bajczi Marianna és Zabó Kitti mindennapjai Vietnamban és Malajziában"
["post_excerpt"]=>
string(120) "A Natúra Stúdió egyórás különkiadásának vendégei a Délkelet-Ázsiában élő Bajczi Marianna és Zabó Kitti."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(68) "bajczi-marianna-es-zabo-kitti-mindennapjai-vietnamban-es-malajziaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-12-22 12:15:45"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-12-22 09:15:45"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=309526"
["menu_order"]=>
int(38244)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3568 (24) {
["ID"]=>
int(121135)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-22 14:06:14"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-22 12:06:14"
["post_content"]=>
string(661) "A Magyar Ifjúsági Értekezletnek az ifjúsági törvénytervezethez megfogalmazott módosítási javaslatait ismertették a szervezet küldöttei tegnap a parlamentben, ahol részt vettek az RMDSZ frakciógyűlésein. Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke hangsúlyozta, azokhoz a javaslatokhoz kérik az RMDSZ szenátorainak és képviselőinek a támogatását, amelyeket a MIÉRT az Ifjúsági- és Sportminisztérium által szervezett konzultációkon nyújtott be. A módosítási javaslatok gazdasági és szociális kérdéseket érintenek ? hangsúlyozta Antal Lóránt.
" ["post_title"]=> string(29) "Bukarestben lobbizik a MIÉRT" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "bukarestben-lobbizik-a-miert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-22 14:06:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-22 12:06:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=121135" ["menu_order"]=> int(38245) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3569 (24) { ["ID"]=> int(309476) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-25 15:00:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-25 12:00:53" ["post_content"]=> string(173) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-12-25.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-12-25.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(42) "Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!" ["post_excerpt"]=> string(251) "Adásunkban a négy történelmi egyház vezetői - Jakubinyi György római-katolikus érsek, Kató Béla református-, Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök és Zelenák József evangélikus püspökhelyettes - mondanak karácsonyi üzenetet." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "aldott-karacsonyi-unnepeket-kivanunk-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-22 12:18:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-22 09:18:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=309476" ["menu_order"]=> int(38246) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3570 (24) { ["ID"]=> int(309426) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-24 10:00:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-24 07:00:26" ["post_content"]=> string(179) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-12-24vas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-12-24vas.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(36) "Katolikus igehirdetés, december 24." ["post_excerpt"]=> string(70) "Boldizsár Ferenc, erdőszentgyörgyi katolikus lelkész hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "katolikus-igehirdetes-december-24" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-22 11:33:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-22 08:33:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=309426" ["menu_order"]=> int(38248) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(121085) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-22 14:04:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-22 12:04:24" ["post_content"]=> string(848) "Három ideiglenes vágópont működhet a húsvéti időszakban Hargita megyében. Mától vághatók a bárányok ? írja a székelyhon.ro portál. A kászoni és felsősófalvi kérések mellett Csíkszentmiklósról is tettek le igénylést ideiglenes vágópont működtetésére a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatósághoz. Püsök László szóvivő elmondta: a két korábbi kérés esetében a helyszíni ellenőrzéseket már elvégezték, így csak az utolsó jóváhagyás szükséges a vágópontok üzembe helyezéséhez. A székelyhon.ro portál szerint a bárányhús az ideiglenes vágópontok mellett két állandó vágóhídról is beszerezhető ? ezek közül az egyik Csíkcsicsóban, a másik Gyergyószentmiklóson működik.
" ["post_title"]=> string(32) "Ideiglenes vágópontok nyílnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "ideiglenes-vagopontok-nyilnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-22 14:04:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-22 12:04:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=121085" ["menu_order"]=> int(38249) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(121245) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-22 14:11:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-22 12:11:00" ["post_content"]=> string(645) "Az Otopeni nemzetközi repülőtéren is rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be a délelőtti brüsszeli támadásokat követően. A Tarom Brüsszelbe tartó járatát Amsterdamba irányították át. Ugyanennek a gépnek kellett volna visszajönnie Brüsszelből és még egy délutáni járatot ellátnia Brüsszel felé, ezt, akárcsak a holnapi Bukarest-Brüsszel járatot törölte a Tarom légitársaság. A Blue Air fapados légitársaság is törölte a Bákó-Brüsszel járatát biztonsági okokból, illetve azért, mert a belga fővárosban teljes a zárlat.
" ["post_title"]=> string(27) "Járatokat törölt a TAROM" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "jaratokat-torolt-a-tarom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-22 14:11:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-22 12:11:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=121245" ["menu_order"]=> int(38237) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39065) ["max_num_pages"]=> int(3256) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5c0df9058ff276a3c60c18fe56b47cea" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:2cdcec469da68c0347d296005820f713" }