Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.
Adásunkban Markó Béla A szeretet pokla című új szonettkötetét ajánljuk figyelmükbe, majd Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház alapító igazgatójának újabb chișinăui rendezéséről hallhatnak. Műsorunk végén a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat júniusi lapszámait ismertetjük.
Valószínűleg korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad az ország élén, miután az elmúlt napok történései nem vitték közelebb a politikai pártokat a kormányválság megoldásához. Ma van a parlamenti ülésszak utolsó napja, holnaptól pedig vakációra mennek a honatyák.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap délután úgy nyilatkozott, hogy mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között. Az Agerpres hírügynökség által idézett szövetségi elnök hangsúlyozta, július végéig mindenképpen megoldást kell találni a helyzetre, mert az országnak működőképes kormányra van szüksége, hogy az augusztus végi határidőig fogadják el a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó intézkedéseket, és tudják lehívni az ezekhez rendelt uniós forrásokat. Kelemen Hunor szerint ha a korábbi négypárti koalíció újjáalakítására nincs lehetőség, életképes megoldás lenne egy PNL-PSD-RMDSZ koalíció is, valamennyi fél számára elfogadható miniszterelnökkel és a pártok által jelölt miniszterekkel.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök ugyancsak hétfőn azt nyilatkozta: a múlt heti cotroceni-i egyeztetésen a PSD támogatta Kelemen Hunor javaslatát egy PSD-PNL-RMDSZ összetételű kormány alakítására, Ilie Bolojan liberális pártelnök azonban nem értett egyet ezzel. Grindeanu hangsúlyozta, jelenleg nagyon nehéz enyhíteni a feszültséget a politikai színtéren, de Romániának mielőbb működőképes kormányra van szüksége.
A védelmi minisztérium kedden közölte: egy tulceai lakos a 112-es egységes segélyhívószámon jelentette, hogy drónmaradványokra bukkant Rachelu település térségében. A helyszínre kiérkezett szakemberek megállapították, hogy a roncsokon robbanótöltet is van; ezt kedden reggel ellenőrzött körülmények között megsemmisítettek. Az ügyet a konstancai ítélőtáblai ügyészség vizsgálja.
Az előzetes szakértői vizsgálatok szerint a roncsdarabok egy olyan dróntól származnak, amelyet az ukrán kikötői infrastruktúra ellen 2026 áprilisában végrehajtott támadások során vetett be Oroszország, tehát a galaci drónbecsapódás előtt kerültek romániai területre - tájékoztatott a szaktárca.
Júniusban két új számmal jelentkezik a Helikon irodalmi folyóirat. A június 10-i lapszám hónap szerzője Csehy Zoltán költő és műfordító, akivel új Ovidius-fordítása kapcsán készült nagyinterjú. A június 25-i szám ezzel szemben tematikus összeállítás: az Erdélyi Helikon marosvécsi írótársaságának századik évfordulójára emlékezik, és az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb közösségének örökségét járja körül.
A június 10-i számban Csehy Zoltán nemcsak interjúalanyként, hanem költőként is hangsúlyosan jelen van. A Száz Pállal folytatott beszélgetés középpontjában az Átváltozások új magyar fordítása áll, de szó esik műfordításról, klasszikus műveltségről és a kortárs irodalomról is. A szépirodalmi rovatban többek között Csabai László prózája, Liliana Corobca regényrészlete, valamint Benedek Szabolcs, Molnár Dávid és Borsodi L. László versei olvashatók. A kritikai rovatban film- és színházi írások, illetve friss könyvkritikák is helyet kaptak.
A hónap második lapszáma már kifejezetten a helikoni hagyományra összpontosít. Karácsonyi Zsolt vezércikke azt vizsgálja, milyen jelentősége lehet ma a marosvécsi írótalálkozók szellemiségének. Balázs Imre József tanulmánya az egykori írótársaságot „irodalmi parlamentként” értelmezi, míg Balog Alexandra a Helikon egykori népművelő és olvasásnépszerűsítő kezdeményezéseit mutatja be. A tanulmányok mellett a lapszám gazdag versanyaggal jelentkezik: többek között Nagy Zalán, Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt új versei szerepelnek benne.
Idén is meghirdették a magyaroknak fenntartott helyeket a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó rendőrakadémián, altisztképző és határőrképző iskolákba. (tovább…)
Két év múlva újraindítják az oltásgyártást a fővárosi Cantacuzino Intézetben ? nyilatkozta ma Mihai Fifor. A védelmi miniszter bejelentette: 200 állás betöltésére hirdetnek meg versenyvizsgát. Mint mondta: jelenleg a legfontosabb tennivaló új, elit szakértői csapat összeállítása. (tovább…)
A Nemzeti Liberális Párt a kulturális miniszter menesztését kéri Dacian Ciolos miniszterelnöktől, mert Radu F. Alexandru liberális honatya szerint a tárcavezető a saját véleményének adva hangot azt mondta, hogy a gyulafehérvári Battyháneum könyvtárat a román állam és a Vatikán közösen kellene igazgassa. (tovább…)
Ma délután 18 órától bemutatják Székely Ervin Egy asszimiláns feljegyzései című regényét a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság székhelyen. A kötet tavaly novemberben, a fővárosi Gaudeamus könyvvásáron jelent meg két nyelven: magyarul és románul. Akárcsak a szerző korábbi regénye – a Bársonyszék és aszfalt -, ez is a Curtea Veche könyvkiadónál látott napvilágot, és Klein Medeşan József fordította románra Cum am devenit român címmel. (tovább…)
Jelentkezett ma kihallgatásra a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóságon Emil Boc. Kolozsvár polgármesterét tanúként hallgatják ki a sikkasztással gyanúsított…
A háziorvosok április elsejétől sztrájkba léptek, nem bocsátottak ki recepteket ingyenes és ártámogatott gyógyszerekre, és beutalókat sem írtak, jelezve ezzel,…
Fegyelmi eljárást indított az Igazságügyi Felügyelet Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész és helyettese, Marius Constantin Iacob ellen kihágás miatt. (tovább…)
Hétszer olyan pusztítónak bizonyult a bukaresti Colectiv klubban tavaly október 30-án kitört tűzvész a szellőzési rendszer hiányossága miatt- derül ki a bűnügyi bizonyítékok hitelességének vizsgálatára hivatott intézmény szakértői véleményéből, amelyet a Mediafax szerzett meg. (tovább…)
Tanév közben, váratlanul és diákok konzultálása nélkül módosította az iskolai szabályzatot az oktatási minisztérium. A változásokat Liviu Pop tárcavezető tegnap este jelentette be a Facebook-oldalán. A romániai tanintézmények működésének és megszervezésének keretszabályzatát módosító miniszteri rendelet szerint többek között nem büntethető az a diák, aki nem hord egyenruhát, az osztályzatot nem alkalmazhatják szankcionálási célokra a pedagógusok, és az iskolákban megszüntetik a szolgálatos diák intézményét. (tovább…)
Ahogyan arról a tegnapi lapszemlében beszámoltunk a világ befolyásos személyiségeit kompromittáló dokumentumok kerültek napvilágra. Az úgynevezett Panama-dosszié dokumentumait egy titkos forrás szivárogtatta ki a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodától, amely névtelen offshore vállalatokat ad el az ügyfelei számára a világ számos részén. (tovább…)
Elítéli és a magyar közösséggel szembeni vérlázító provokációnak tartja a Székelyföldi Önkormányzati Tanács Mihai Tudose miniszterelnöknek a Realitatea hírtelevízióban elhangzott nyilatkozatát, miszerint ?akik kiteszik a székely zászlót, mellette fognak lógni.? ? olvasható testület közleményében. (tovább…)
Élelmiszerbiztonsági riasztást adott ki Románia a Lengyelországból származó Crazy Collection csokoládé bonbonra vonatkozóan.A termékben műanyagdarabokat találtak. A jelentést az Európai…
object(WP_Query)#3402 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(465066)
[1]=>
int(464961)
[2]=>
int(464949)
[3]=>
int(465046)
[4]=>
int(465048)
}
["paged"]=>
int(2935)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(464949)
[1]=>
int(464961)
[2]=>
int(465046)
[3]=>
int(465048)
[4]=>
int(465066)
}
["paged"]=>
int(2935)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3405 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3671 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (464949,464961,465046,465048,465066) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 35208, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3665 (24) {
["ID"]=>
int(124975)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-05 13:19:15"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:19:15"
["post_content"]=>
string(1571) "
Idén is meghirdették a magyaroknak fenntartott helyeket a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó rendőrakadémián, altisztképző és határőrképző iskolákba.A bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémián 5 magyar hely van a rendőr és 2-2 a határőr, a csendőr, a levéltár szakokon. Emellett összesen 17 összevont nemzetiségi helyre pályázhatnak a magyar diákok, köztük a câmpinai Vasile Lascăr és a kolozsvári Septimiu Mureşan altisztképző iskolákba, valamint a nagyváradi Avram Iancu határképző iskolába.Az oktatás nyelve a román, a magyaroknak biztosított helyekre azok a személyek jelentkezhetnek, akik magyar nyelven érettségiztek. Felvételi kritérium, hogy a felsőoktatási intézménybe jelentkezőknek román állampolgároknak kell lenniük, rendelkezniük kell romániai lakcímmel, ismerniük kell a román nyelvet. A felvételizők alsó korhatára 18 év, érettségi diplomával kell igazolniuk líceumi végzettségüket, a líceumi évek alatti magaviseleti jegy átlaga nem lehet kisebb nyolcasnál. Megfelelő egészségügyi állapotban kell lenniük, nem lehetnek büntetett előéletűek, párttagok sem. Minimális magasság: 160 cm a nők, 165 cm a férfiak esetében. A belügyminisztérium felsőoktatási intézményébe május 27-ig, a posztliceális képzésre pedig július 29-ig lehet jelentkezni. Részletes információkat a felvételi folyamatáról, a felvételi vizsgával kapcsolatban a belügyminisztérium oldalán találnak az érdeklődők."
["post_title"]=>
string(67) "Idén is vannak magyaroknak fenntartott helyek a rendőrakadémián"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(63) "iden-is-vannak-magyaroknak-fenntartott-helyek-a-rendorakademian"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-05 13:19:15"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:19:15"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=124975"
["menu_order"]=>
int(37987)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3677 (24) {
["ID"]=>
int(314386)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-10 15:46:09"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-10 12:46:09"
["post_content"]=>
string(660) "Két év múlva újraindítják az oltásgyártást a fővárosi Cantacuzino Intézetben ? nyilatkozta ma Mihai Fifor. A védelmi miniszter bejelentette: 200 állás betöltésére hirdetnek meg versenyvizsgát. Mint mondta: jelenleg a legfontosabb tennivaló új, elit szakértői csapat összeállítása. A tárcavezető szerint valószínűleg, ez lesz a legnagyobb kihívás, amelyet a hazai egyetemekkel közösen próbálnák megoldani.
Klaus Johannis államfő kihirdette azt a tavaly szeptemberi kormányrendeletet jóváhagyó törvényt, amellyel az intézet az egészségügyi minisztériumtól a hadsereg alárendeltségébe került."
["post_title"]=>
string(61) "Újraindítják az oltásgyártást a Cantacuzino Intézetben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(54) "ujrainditjak-az-oltasgyartast-a-cantacuzino-intezetben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-10 15:46:09"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-10 12:46:09"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=314386"
["menu_order"]=>
int(37988)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3704 (24) {
["ID"]=>
int(124945)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-05 13:16:31"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:16:31"
["post_content"]=>
string(1283) "A Nemzeti Liberális Párt a kulturális miniszter menesztését kéri Dacian Ciolos miniszterelnöktől, mert Radu F. Alexandru liberális honatya szerint a tárcavezető a saját véleményének adva hangot azt mondta, hogy a gyulafehérvári Battyháneum könyvtárat a román állam és a Vatikán közösen kellene igazgassa. Radu F. Alexandru tegnapi sajtóértekezletén a miniszter hozzá nem értésére, és a nemzeti érdekek semmibe vételére hivatkozva kérte, hogy menesszék - számol be az Agerpres hírügynökség. Mint ismert Romániának jogvitája van a római katolikus egyházzal az értékes könyvritkaságokat és ősnyomtatványokat tartalmazó gyulafehérvári gyűjtemény tulajdonjogát illetően. Vlad Alexandrescu kulturális miniszter időközben egy Facebook bejegyzésben cáfolta, hogy a Battyháneum közös igazgatását javasolta volna. A szaktárcavezető azt mondja, csupán annyit javasolt legutóbbi gyulafehérvári látogatásán Jakubinyi György római katolikus érseknek, hogy próbáljanak meg peren kívüli megegyezésre jutni a könyvtárat befogadó, leromlott állapotba került műemlék-épület sorsát illetően, hogy megkezdhessék annak felújítását európai uniós források igénybevételével."
["post_title"]=>
string(43) "Nem csitul a Battyháneum körüli huzavona"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "nem-csitul-a-battyhaneum-koruli-huzavona"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-05 13:16:31"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:16:31"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=124945"
["menu_order"]=>
int(37989)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3670 (24) {
["ID"]=>
int(315506)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-16 15:30:52"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-16 12:30:52"
["post_content"]=>
string(1714) "Ma délután 18 órától bemutatják Székely Ervin Egy asszimiláns feljegyzései című regényét a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság székhelyen. A kötet tavaly novemberben, a fővárosi Gaudeamus könyvvásáron jelent meg két nyelven: magyarul és románul. Akárcsak a szerző korábbi regénye - a Bársonyszék és aszfalt -, ez is a Curtea Veche könyvkiadónál látott napvilágot, és Klein Medeşan József fordította románra Cum am devenit român címmel.
Adásunkban Székely Ervint új könyvéről kérdezzük. A szerző ebben az identitás kérdéskörét feszegeti, arra vállalkozik, hogy főhőse történetein keresztül olyan görcsöket oldjon fel az olvasóban, amelyeket mindannyian magunkkal hozunk - megtanult sztereotípiák formájában - a nemzetiségi szembenállás kulturális, történelmi és mentalitásbeli különbségei miatt. Az Egy asszimiláns feljegyzései őszinte, szókimondó regény.
Adásunk második felében Szuszámi Zsuzsa beszélget Bartis Attila íróval A vége című regénye román nyelvű fordítása kapcsán. A marosvásárhelyi születésű, de 16 éves kora óta, 1984-től él Budapesten élő író szerint az irodalmi művek, megszületésük, vagyis a szerző általi megírásuk után, már a maguk életét élik. A különböző nyelvre történő fordításuk is már független az írótól. Ekkor már a fordító hatalmas és felelősségteljes feladata alakítja a regényt, a verset, a novellát.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/Mozaik2018-01-16.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/Mozaik2018-01-16.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(40) "Egy asszimiláns feljegyzései & A vége"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(35) "egy-asszimilans-feljegyzesei-a-vege"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-16 17:44:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-16 14:44:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=315506"
["menu_order"]=>
int(37990)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3638 (24) {
["ID"]=>
int(314366)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-10 15:45:34"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-10 12:45:34"
["post_content"]=>
string(554) "Jelentkezett ma kihallgatásra a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóságon Emil Boc. Kolozsvár polgármesterét tanúként hallgatják ki a sikkasztással gyanúsított Mihai Lucan orvos ellen folyó bűnvádi eljárás keretében. Bocot azt követően hívta be a DIICOT, hogy Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség parlamenti képviselője a nyilvánosság előtt azzal vádolta meg az elöljárót, hogy koncessziós szerződéssel segítette Mihai Lucant a Lukmed nevet viselő magánlkinika létrehozásában."
["post_title"]=>
string(22) "Emil Boc a DIICOT-nál"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(21) "emil-boc-a-diicot-nal"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-10 15:45:34"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-10 12:45:34"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=314366"
["menu_order"]=>
int(37992)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3639 (24) {
["ID"]=>
int(124915)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-05 13:13:25"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:13:25"
["post_content"]=>
string(611) "A háziorvosok április elsejétől sztrájkba léptek, nem bocsátottak ki recepteket ingyenes és ártámogatott gyógyszerekre, és beutalókat sem írtak, jelezve ezzel, hogy nem értenek egyet az egészségügyi minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által kidolgozott keretszerződés-tervezettel, a finanszírozás mértékével, illetve a rendszer működésével. Mától ismét teljes körű ellátást biztosítanak betegeiknek, ám jelezték, a tiltakozásról nem mondtak le, azt, hogy milyen formában folytatják majd egy későbbi időpontban hozzák nyilvánosságra."
["post_title"]=>
string(39) "Mától ismét dolgoznak a háziorvosok"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(35) "matol-ismet-dolgoznak-a-haziorvosok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-05 13:13:25"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:13:25"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=124915"
["menu_order"]=>
int(37993)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3640 (24) {
["ID"]=>
int(315486)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-12 14:52:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-12 11:52:12"
["post_content"]=>
string(652) "Fegyelmi eljárást indított az Igazságügyi Felügyelet Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész és helyettese, Marius Constantin Iacob ellen kihágás miatt. Kövesinél többek között azt kifogásolják, hogy a júniusban nyilvánosságra hozott hangfelvételeket miniszterek elleni ügyek összeállítását kérte az ügyészség megítélésének javítása érdekében. Marius Constantin Iacobnál azt kifogásolják, nem tartózkodott egyik kivizsgálás lefolytatásától, habár tudta, hogy összeférhetetlen az üggyel. A két esetben a Legfelsőbb Bírói Tanács dönt a foganatosítandó intézkedésekről."
["post_title"]=>
string(56) "Fegyelmi eljárás a korrupcióellenes főügyész ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(50) "fegyelmi-eljaras-a-korrupcioellenes-fougyesz-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-12 14:52:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-12 11:52:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=315486"
["menu_order"]=>
int(37994)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3641 (24) {
["ID"]=>
int(124875)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-05 13:11:41"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:11:41"
["post_content"]=>
string(729) "Hétszer olyan pusztítónak bizonyult a bukaresti Colectiv klubban tavaly október 30-án kitört tűzvész a szellőzési rendszer hiányossága miatt- derül ki a bűnügyi bizonyítékok hitelességének vizsgálatára hivatott intézmény szakértői véleményéből, amelyet a Mediafax szerzett meg. A dokumentumok szerint a szellőztetőrendszer csupán a kinti levegőt juttatta be a klub belsejébe, amely a tűz felerősödéséhez vezetett. A szakértők szerint a lángok átlagosan 0,56 m/s sebességgel terjedtek volna el, adott körülmények között azonban a 3,5 m/s sebességet is elérték.Ügyészségi források szerint a Colectiv tulajdonosai ellen hamarosan vádat emelnek.
"
["post_title"]=>
string(49) "Vádat emelnek a Colectiv klub tulajdonosai ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(48) "vadat-emelnek-a-colectiv-klub-tulajdonosai-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-05 13:11:41"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:11:41"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=124875"
["menu_order"]=>
int(37995)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3642 (24) {
["ID"]=>
int(314346)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-10 15:44:48"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-10 12:44:48"
["post_content"]=>
string(1162) "Tanév közben, váratlanul és diákok konzultálása nélkül módosította az iskolai szabályzatot az oktatási minisztérium. A változásokat Liviu Pop tárcavezető tegnap este jelentette be a Facebook-oldalán. A romániai tanintézmények működésének és megszervezésének keretszabályzatát módosító miniszteri rendelet szerint többek között nem büntethető az a diák, aki nem hord egyenruhát, az osztályzatot nem alkalmazhatják szankcionálási célokra a pedagógusok, és az iskolákban megszüntetik a szolgálatos diák intézményét.
Egy másik fontos módosítás szerint a szülő vagy az arra felhatalmazott személy köteles elkísérni az elemi osztályos diákot az iskolába, illetve tanórák végén onnan elhozni. A szülők ugyanakkor havonta egyszer kötelesek a tanítótól/osztályfőnöktől tájékozódni a diák tanulmányi előmeneteléről.
A változások értelmében a diákok mobiltelefonját tanórák közben egy erre kijelöt helyen kell tárolni.
A tanulók szervezetei máris jelezték, sérelmezik, hogy a minisztérium nem bocsátotta közvitára a szabályzat módosításait."
["post_title"]=>
string(30) "Tanév közben, váratlanul..."
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "tanev-kozben-varatlanul"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-10 15:44:48"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-10 12:44:48"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=314346"
["menu_order"]=>
int(37996)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3643 (24) {
["ID"]=>
int(124845)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-05 13:09:41"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:09:41"
["post_content"]=>
string(1959) "
Ahogyan arról a tegnapi lapszemlében beszámoltunk a világ befolyásos személyiségeit kompromittáló dokumentumok kerültek napvilágra. Az úgynevezett Panama-dosszié dokumentumait egy titkos forrás szivárogtatta ki a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodától, amely névtelen offshore vállalatokat ad el az ügyfelei számára a világ számos részén.A hírt vasárnap a Süddeutsche Zeitung hozta nyilvánosságra, a tényfeltáró munkában azonban részt vesz az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma is, melynek tagja a romániai Rise Projekt is. A román állami rádió ma reggel telefonos interjút készített Paul Raduval, a Rise Projekt igazgatójával, aki elmondta, hogy több mint száz romániai érintettje is van a botránynak, akik offshore cégeket, vagy titkos bankszámlákat hoztak létre. A műsorvezető kérdésére, hogy csupán üzletemberekről, vagy más befolyásos személyekről is szó van Paul Radu azt válaszolta, nem csak az üzleti szférából vannak érintettek, de egyelőre nem adhat ki ennél konkrétabb adatokat, annyit azonban elmondott, hogy ügyvédek, a különféle iparágakban, például a kőolajiparban, bányászatban érdekeltek is rajta vannak a listán. A Rise Projekt vezetőjétől azt is megkérdezte a műsorvezető, hogy mire lehet számítani azután, hogy egyre több befolyásos politikus, vagy ismert személyiség neve felbukkan az úgynevezett Panama-iratokban. Paul Radu szerint a logikus reakció az lenne, hogy a kormányok, melyek között reméli, hogy Románia kormánya is ott lesz olyan mechanizmusokat dolgoznak ki, amelyek átláthatóságot biztosítanának. Magyarán azt, hogy a cégek kötelesek legyenek bevallani, hogy valójában ki a haszonélvezőjük. Példaként említette, hogy Romániában több mint tízezer olyan cég létezik, amelyekről nem lehet tudni, hogy valójában ki áll mögöttük."
["post_title"]=>
string(40) "A Panama Papers román vonatkozásairól"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "a-panama-papers-roman-vonatkozasairol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-05 13:09:41"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:09:41"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=124845"
["menu_order"]=>
int(37997)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3644 (24) {
["ID"]=>
int(315466)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-12 14:51:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-12 11:51:05"
["post_content"]=>
string(1193) "Elítéli és a magyar közösséggel szembeni vérlázító provokációnak tartja a Székelyföldi Önkormányzati Tanács Mihai Tudose miniszterelnöknek a Realitatea hírtelevízióban elhangzott nyilatkozatát, miszerint ?akik kiteszik a székely zászlót, mellette fognak lógni.? ? olvasható testület közleményében. A székely zászló egy közösség regionális szimbóluma, használatának tiltása a 21. században nevetséges és abszurd, szembemegy a szabad önkifejezés legalapvetőbb jogával. A Székelyföldi Önkormányzati Tanács felszólítja Mihai Tudose miniszterelnököt, hogy kérjen bocsánatot a méltóságukban megbántott és fizikai mivoltukban megfenyegetett székelyföldi emberektől. A Tanács mélységes csalódottságát fejezi ki annak okán, hogy a miniszterelnök a centenárium évének kezdetén nem a nemzeti közösségek békés együttélésére és a történelmi viszályok és sérelmek feloldására tesz példaértékű felhívást, hanem a román közvéleményt a magyar emberek ellen hangolja, és a magyar emberek akasztását helyezi kilátásba ? olvasható a Székelyföldi Önkormányzati Tanács közleményében."
["post_title"]=>
string(87) "A Székelyföldi Önkormányzati tanács is tiltakozik a kormányfő nyilatkozata miatt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(80) "a-szekelyfoldi-onkormanyzati-tanacs-is-tiltakozik-a-kormanyfo-nyilatkozata-miatt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-12 14:51:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-12 11:51:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=315466"
["menu_order"]=>
int(37998)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3645 (24) {
["ID"]=>
int(124825)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-05 13:04:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:04:05"
["post_content"]=>
string(317) "Élelmiszerbiztonsági riasztást adott ki Románia a Lengyelországból származó Crazy Collection csokoládé bonbonra vonatkozóan.A termékben műanyagdarabokat találtak. A jelentést az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztórendszerében április elsejei dátummal jegyezték.
"
["post_title"]=>
string(27) "Műanyagdarabok a bonbonban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "muanyagdarabok-a-bonbonban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-05 13:04:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:04:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=124825"
["menu_order"]=>
int(37999)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3665 (24) {
["ID"]=>
int(124975)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-05 13:19:15"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:19:15"
["post_content"]=>
string(1571) "
Idén is meghirdették a magyaroknak fenntartott helyeket a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó rendőrakadémián, altisztképző és határőrképző iskolákba.A bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémián 5 magyar hely van a rendőr és 2-2 a határőr, a csendőr, a levéltár szakokon. Emellett összesen 17 összevont nemzetiségi helyre pályázhatnak a magyar diákok, köztük a câmpinai Vasile Lascăr és a kolozsvári Septimiu Mureşan altisztképző iskolákba, valamint a nagyváradi Avram Iancu határképző iskolába.Az oktatás nyelve a román, a magyaroknak biztosított helyekre azok a személyek jelentkezhetnek, akik magyar nyelven érettségiztek. Felvételi kritérium, hogy a felsőoktatási intézménybe jelentkezőknek román állampolgároknak kell lenniük, rendelkezniük kell romániai lakcímmel, ismerniük kell a román nyelvet. A felvételizők alsó korhatára 18 év, érettségi diplomával kell igazolniuk líceumi végzettségüket, a líceumi évek alatti magaviseleti jegy átlaga nem lehet kisebb nyolcasnál. Megfelelő egészségügyi állapotban kell lenniük, nem lehetnek büntetett előéletűek, párttagok sem. Minimális magasság: 160 cm a nők, 165 cm a férfiak esetében. A belügyminisztérium felsőoktatási intézményébe május 27-ig, a posztliceális képzésre pedig július 29-ig lehet jelentkezni. Részletes információkat a felvételi folyamatáról, a felvételi vizsgával kapcsolatban a belügyminisztérium oldalán találnak az érdeklődők."
["post_title"]=>
string(67) "Idén is vannak magyaroknak fenntartott helyek a rendőrakadémián"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(63) "iden-is-vannak-magyaroknak-fenntartott-helyek-a-rendorakademian"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-05 13:19:15"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:19:15"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=124975"
["menu_order"]=>
int(37987)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39077)
["max_num_pages"]=>
int(3257)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "7e8c7699fd1862fd9c55a342b603146d"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:14afba27a61be82005046fb5f8c77689"
}