Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke - közölte az RMDSZ. A román sajtó, köztük az Antena 1 televízió híradója, az Observatornews úgy tudja, hogy Takács Csaba egy balesetben hunyt el a Kolozs megyei Szilkeréken, ahol egy traktor ismeretlen körülmények között maga alá temette, a helyszínre kiérkezett tűzoltók és orvosok már nem tudták megmenteni.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke oldalán úgy fogalmazott: felfoghatatlan mondat, hiszen sose gondolt arra, hogy „a romániai magyar közösség szíve leáll”. Úgy fogalmazott: „Takács Csaba nagy idők nagy tanúja, a történelem alakítója, az RMDSZ örökös ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány elnöke, és mégis leginkább a közösség szíve, a Szövetség lelkiismerete volt. Örök társunk volt a küzdelemben (…) Ez a szív sokszor dobbant értünk. Dobbant helyettünk is, amikor elfáradtunk. És dobognia kell tovább bennünk, mert sok munka vár még erre a közösségre. Amit ő elkezdett, azt folytatnunk kell” - olvasható Kelemen Hunor bejegyzésében.
Takács Csaba 1955-ben született, parlamenti képviselő volt az 1990-es évek első felében, de igazán maradandót az RMDSZ második embereként, ügyvezető elnökként alkotott, hiszen az ő érdeme is, hogy az RMDSZ-nek több mint három évtizeden át sikerült megmaradnia a romániai magyarság mérvadó és egységes érdekképviseletének. Számos munkatársa úgy vallott róla megrendülten a közösségi médiában, hogy neki köszönhetően sikerült rendet tartani az RMDSZ-ben. A vele dolgozók úgy fogalmaztak: mindig lehetett rá számítani, nagy munkabírásával rendszerint kivívta munkatársai tiszteletét. Igazi háttérember volt, aki kerülte a nyilvános szereplést, de munkájával lehetővé tette, hogy az RMDSZ sokrétű munkája és a Communitas Alapítvány tevékenysége gördülékeny és hatékony legyen. Az RMDSZ tavaly tüntette ki a 70. életévének betöltése alkalmából. Az RMDSZ saját halottjának tekinti Takács Csabát.
Mai rendhagyó adásunk első felében interjúkat hallhatnak az erdélyi magyarság sorsát meghatározó két egyházi személyiségről, Márton Áronról, Erdély egykori nagy katolikus püspökéről, illetve Balázs Ferenc unitárius lelkészről, íróról és közösségszervezőről.
A román parlament Márton Áron-emlékévvé nyilvánította az idei esztendőt, amikor számos program várható, amelyek a nagy katolikus püspök személyére, hitvallására, példamutatására és tanítására kívánják felhívni a figyelmet. Ezen programok sorát gazdagítja a csíkszeredai Székelyföld folyóirat, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a kolozsvári Verbum Kiadó által „Istenien egyszerű!” mottóval meghirdetett alkotópályázat, amely a fiataloknak szól. A pályázat mottója egy idézet Márton Árontól. A felhívásban szereplő kérdések sora gondolkodásra kívánja késztetni a fiatalokat, akik június 15-éig jelentkezhetnek pályamunkáikkal. Erről az alkotópályázatról Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumot irányító önkéntese nyilatkozott Rácz Évának, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének.
A Magyar Unitárius Egyház március végén nyitotta meg „Balázs Ferenc 125 éve kortársunk” címmel az egykori mészkői unitárius lelkésznek szentelt emlékévet. Az 1901-ben Kolozsváron született és mindössze 36 évesen elhunyt Balázs Ferenc hat éven át szolgált Mészkőn. Az emlékév keretében legalább tizenegy szempontból lehet kutatni, értékelni és továbbgondolni mindazt, amit lelkészként, közösségszervezőként, teológusként és íróként örökül hagyott. A két világháború közti Aranyosszék talán legmarkánsabb figurája önreflexióra hangolt, makacs alkat volt, templomot javíttatott, iskolát bővített, cséplőgépet vásárolt, népfőiskolát működtetett. Közben mesét, verset, cikket írt. A nagyformátumú Balázs Ferencről Bálint Róbert Zoltán mészkői unitárius lelkész nyilatkozott Rostás Péter Istvánnak, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének a Tetőteraszban. Ebből az interjúból hallhatnak részletet.
"
["post_title"]=>
string(130) "Márton Áron és Balázs Ferenc életpéldájára hívja fel a figyelmet a két egyházi személyiségnek szentelt idei emlékév"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(129) "marton-aron-es-balazs-ferenc-eletpeldajara-es-tanitasara-hivja-fel-a-figyelmet-a-ket-egyhazi-szemelyisegnek-szentelt-idei-emlekev"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2026-04-27 18:01:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2026-04-27 15:01:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=462345"
["menu_order"]=>
int(0)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3689 (24) {
["ID"]=>
int(462652)
["post_author"]=>
string(3) "234"
["post_date"]=>
string(19) "2026-05-01 10:30:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2026-05-01 07:30:00"
["post_content"]=>
string(1528) "
Mai műsorunkban a heti hírösszefoglalóban ismét a hazai belpolitikai válságról beszélünk, amely új szakaszába lépett. A PSD az AUR-ral együtt nyújtott be bizalmatlansági indítványt, ami gyökeresen megváltoztatja a politikai helyzetet a múlt héthez képest, hiszen közel kerültünk a kormánybuktatáshoz, illetve ahhoz a forgatókönyvhöz, mely szerint a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség, az AUR kerülhet hatalomra. Az egyik nagy ismeretlen ebben a történetben az, hogy a PSD-nek milyen haszna származik ebből az egész válságból, amit ők robbantottak ki. A gazdasági szereplők egyre nehezebben viselik a hazai politika szeszélyes és kiszámíthatatlan hangulatát, és számos gazdasági szereplő megkongatta a vészharangot arra figyelmeztetve, hogy ennek az újabb válságnak milyen súlyos következményei lehetnek.
A heti hírösszefoglaló után Szőcs Levente jelentkezik összefoglalóval arról, hogy Franciaország leválik az amerikai számítógépes rendszerekről, hogy visszaszerezze digitális szuverenitását.
Majd Garzó Ferenc olvassa fel a A győztesek önigazolása című jegyzetét.
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és 1 euró értéke elérte az 5 lej 14 banit.
Flavius Jakubowicz, a Romániai Bank- és Pénzügyi Elemzők Egyesületének elnöke szerint ez nem kizárólag a piac természetes mozgását jelzi, hanem több tényezőt tükröz, elsősorban a belső politikai bizonytalanságot, a költségvetési hiány nyomását, a magas inflációt, ami a háborús körülményeknek is betudható. Nincs egyensúly, a beruházók pedig jobban figyelnek Románia kockázataira - mondta a szakember.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke - közölte az RMDSZ. A román sajtó, köztük az Antena 1 televízió híradója, az Observatornews úgy tudja, hogy Takács Csaba egy balesetben hunyt el a Kolozs megyei Szilkeréken, ahol egy traktor ismeretlen körülmények között maga alá temette, a helyszínre kiérkezett tűzoltók és orvosok már nem tudták megmenteni.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke oldalán úgy fogalmazott: felfoghatatlan mondat, hiszen sose gondolt arra, hogy „a romániai magyar közösség szíve leáll”. Úgy fogalmazott: „Takács Csaba nagy idők nagy tanúja, a történelem alakítója, az RMDSZ örökös ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány elnöke, és mégis leginkább a közösség szíve, a Szövetség lelkiismerete volt. Örök társunk volt a küzdelemben (…) Ez a szív sokszor dobbant értünk. Dobbant helyettünk is, amikor elfáradtunk. És dobognia kell tovább bennünk, mert sok munka vár még erre a közösségre. Amit ő elkezdett, azt folytatnunk kell” - olvasható Kelemen Hunor bejegyzésében.
Takács Csaba 1955-ben született, parlamenti képviselő volt az 1990-es évek első felében, de igazán maradandót az RMDSZ második embereként, ügyvezető elnökként alkotott, hiszen az ő érdeme is, hogy az RMDSZ-nek több mint három évtizeden át sikerült megmaradnia a romániai magyarság mérvadó és egységes érdekképviseletének. Számos munkatársa úgy vallott róla megrendülten a közösségi médiában, hogy neki köszönhetően sikerült rendet tartani az RMDSZ-ben. A vele dolgozók úgy fogalmaztak: mindig lehetett rá számítani, nagy munkabírásával rendszerint kivívta munkatársai tiszteletét. Igazi háttérember volt, aki kerülte a nyilvános szereplést, de munkájával lehetővé tette, hogy az RMDSZ sokrétű munkája és a Communitas Alapítvány tevékenysége gördülékeny és hatékony legyen. Az RMDSZ tavaly tüntette ki a 70. életévének betöltése alkalmából. Az RMDSZ saját halottjának tekinti Takács Csabát.
Megváltozott mától a Brassó ? Budapest útvonalon közlekedő Hargita Intercity vonat útvonala és menetrendje. A változás a Brassóból Budapestre reggel induló, illetve a Budapestről Brassóba tartó, Székelyföldre este érkező szerelvényeket érinti. (tovább…)
Mint arról korábbi híradóinkban is beszámoltunk, bíróság elé került az Európai Bizottság kvótaügyi keresete a Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen indított kötelezettségszegési eljárásban. (tovább…)
A hallgatólagosan elfogadott jogszabálytervezet szerint azok a pedagógusok részesülnének extra nyugdíjban, akik legalább 30 évet dolgoztak a tanügyben. (tovább…)
Nemzetközi gyorsvonat gépkocsikat szállító tehervagonján elrejtőzött határsértők elfogásáról számolt be tegnap a határrendészet. Az autók alá bújt négy marokkói és líbiai férfit a román-magyar határ előtt Kürtösön fedezték fel román határrendészek. (tovább…)
A kormány elfogadta ugyanis azt a határozatot, amely értelmében ezentúl felhasználható a Roncsautó programmal kapott értékjegy az Első gépkocsi elnevezésű programnál. (tovább…)
A tervek szerint nemsokára tucatnyi foglyot telepít át a Pentagon a guantánamói börtöntáborból legalább két országba, amelyek beleegyeztek az érintett személyek fogadásába – mondta helyi idő szerint tegnap egy amerikai tisztségviselő. (tovább…)
A Lady Bird és a Három óriásplakát Ebbing határában vitte a legjelentősebb díjakat, míg a szériák esetében Nicole Kidman sorozata négy díjat is bezsebelt. (tovább…)
Életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót ma, hajnali 4 órakor budapesti otthonában érte a halál – tájékoztatta a Magvető Könyvkiadó az MTI-t. (tovább…)
Három balesetet okozott, hat embert gázolva el egy tizenhat éves fiú Beszterce-Naszód megyében, tegnap este – tájékoztat a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. (tovább…)
Kedvezően véleményezte a dohányzásellenes törvény több cikkelyét a Szenátus jogi bizottsága. Ennek értelmében enyhíthetnek a dohányzásellenes törvényen. (tovább…)
Codruţ Olaru ügyészt választották a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) alelnökévé ? jelentette be Mariana Ghena, a testület távozó elnöke. Codruţ Olaru 10 támogató és 9 ellenszavazatot kapott a tegnap délután tartott voksoláson. (tovább…)
A családorvosok az egészségbiztosítási pénztár által javasolt 2016-2017-es évre vonatkozó egészségügyi keretszerződést kifogásolják.
Ezenfelül a konzultációért is fizetnie kell annak, aki holnap menne családorvosához. A sürgős eseteket a sürgősségi osztályokra irányítják holnap. Mint ismert, az orvosok követelik a kormánytól, hogy növelje meg a családorvosi rendelők költségvetését. Szerintük az új adótörvénykönyv alapján túl nagy adóval terheli az állam a családorvosi rendelőket.
"
["post_title"]=>
string(85) "Nem adnak árkedvezményes és ingyenes gyógyszerekre vényt a családorvosok holnap"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(79) "nem-adnak-arkedvezmenyes-es-ingyenes-gyogyszerekre-venyt-a-csaladorvosok-holnap"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-31 13:53:04"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-31 11:53:04"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=123555"
["menu_order"]=>
int(36903)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3693 (24) {
["ID"]=>
int(311616)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-08 15:19:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-08 12:19:12"
["post_content"]=>
string(774) "Mint arról korábbi híradóinkban is beszámoltunk, bíróság elé került az Európai Bizottság kvótaügyi keresete a Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen indított kötelezettségszegési eljárásban. A magyar igazságügyi miniszter-helyettes, Völner Pál, a per kapcsán úgy fogalmazott: most kiderül, hogy az EU jogállami elvek szerint működik-e, és megbüntetik-e Magyarországot egy olyan szabály alapján, amely már nem létezik, illetve amit nem tartott be szinte senki. Völner Pál utalt arra is, hogy az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz, hiszen csak három tagállamnál kifogásolja az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítását, miközben azt több ország sem hajtotta végre érdemben."
["post_title"]=>
string(29) "Kettős mércét alkalmaz EU?"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(25) "kettos-mercet-alkalmaz-eu"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-08 15:19:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-08 12:19:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=311616"
["menu_order"]=>
int(36904)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3652 (24) {
["ID"]=>
int(123515)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-31 13:38:41"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-31 11:38:41"
["post_content"]=>
string(384) "
A hallgatólagosan elfogadott jogszabálytervezet szerint azok a pedagógusok részesülnének extra nyugdíjban, akik legalább 30 évet dolgoztak a tanügyben. Ők a nyugdíjazás előtti utolsó évük bruttó átlagjövedelmének 80 százalékát kapnák speciális nyugdíjként. A jogszabályt a szenátusnak is meg kell szavaznia.
"
["post_title"]=>
string(64) "Jóváhagyta a Képviselőház a tanárok speciális nyugdíját"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(55) "jovahagyta-a-kepviselohaz-a-tanarok-specialis-nyugdijat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-31 13:38:41"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-31 11:38:41"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=123515"
["menu_order"]=>
int(36905)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3660 (24) {
["ID"]=>
int(314886)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-11 15:51:01"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-11 12:51:01"
["post_content"]=>
string(672) "Nemzetközi gyorsvonat gépkocsikat szállító tehervagonján elrejtőzött határsértők elfogásáról számolt be tegnap a határrendészet. Az autók alá bújt négy marokkói és líbiai férfit a román-magyar határ előtt Kürtösön fedezték fel román határrendészek.
A 18 és 27 év közötti határsértők azt állították: Temesváron szálltak fel a Németországba tartó intercityre, és azért bújtak el, mert nincs érvényes beutazási vízumuk a schengeni övezetbe. A négy határsértő menedékkérőként szerepel a hatóságok nyilvántartásában. A határrendészet büntetőeljárást kezdeményezett ellenük.
"
["post_title"]=>
string(66) "Tehervagonon elrejtőzött határsértőket fogtak el Romániában"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(59) "tehervagonon-elrejtozott-hatarsertoket-fogtak-el-romaniaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-11 15:51:01"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-11 12:51:01"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=314886"
["menu_order"]=>
int(36906)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3661 (24) {
["ID"]=>
int(123495)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-31 13:38:11"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-31 11:38:11"
["post_content"]=>
string(486) "
A kormány elfogadta ugyanis azt a határozatot, amely értelmében ezentúl felhasználható a Roncsautó programmal kapott értékjegy az Első gépkocsi elnevezésű programnál.
Az új autók vásárlását ösztönző program által 50 ezer lej alatti gépkocsik vásárlására kapnak kormányzati biztosítékot a fizikai személyek. Az előleg az ár legalább 5 százaléka kell, hogy legyen.
A tervek szerint nemsokára tucatnyi foglyot telepít át a Pentagon a guantánamói börtöntáborból legalább két országba, amelyek beleegyeztek az érintett személyek fogadásába - mondta helyi idő szerint tegnap egy amerikai tisztségviselő.
Az amerikai védelmi minisztérium intézkedése annak jele, hogy Barack Obama amerikai elnök még megbízatásának decemberi lejárta előtt igyekszik bezáratni a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások után létrehozott, élesen bírált intézményt.
A név nélkül nyilatkozó illetékes azt mondta, az első csoportot a következő néhány napban szállítják el Guantánamóról, a további transzferek az elkövetkező hetekben várhatóak. Az érintett foglyok egyike a jemeni állampolgárságú Tarik Ba Oda, aki 2007 óta éhségsztrájkol és mára egykori testsúlyának több mint felét elveszítette. A Pentagon korábbi tájékoztatása szerint készen állnak arra, hogy 37 személyt visszaküldjenek hazájukba vagy más országokba.
A Kuba délkeleti részén fekvő amerikai haditengerészeti támaszponton található börtöntáborban jelenleg 91 embert tartanak fogva, legtöbbjüket terrorizmus gyanúja miatt bírósági eljárás és vádemelés nélkül. Barack Obama amerikai elnök 2008-as választási kampányában tett ígéretet az intézmény felszámolására, és februárban ismertette a börtöntábor bezárására vonatkozó tervét. Eszerint a legveszélyesebbnek ítélt guantánamói rabokat az Egyesült Államokban, a legszigorúbb biztonsági fokozatú büntetés-végrehajtási intézményekben őrzik majd tovább.
Az elképzelést hevesen bírálták a republikánusok és néhány demokrata képviselő is felszólalt ellene.
"
["post_title"]=>
string(53) "Áttelepítik a guantánamói börtöntábor foglyait"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(46) "attelepitik-a-guantanamoi-bortontabor-foglyait"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-31 13:36:26"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-31 11:36:26"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=123455"
["menu_order"]=>
int(36909)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3663 (24) {
["ID"]=>
int(311556)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-08 15:14:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-08 12:14:17"
["post_content"]=>
string(723) "A Lady Bird és a Három óriásplakát Ebbing határában vitte a legjelentősebb díjakat, míg a szériák esetében Nicole Kidman sorozata négy díjat is bezsebelt.A sorozatok közül papírforma szerint a Hatalmas kis hazugságok teljesített a legjobban, míg a nagyjátékfilmek között volt meglepetés. A legjobb musical vagy vígjáték mezőnyből a Lady Bird, a drámák közül pedig a Három óriásplakát Ebbing határában nyerte el a Golden Globe-díjat a helyi idő szerint vasárnap este a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben 75. alkalommal megrendezett ceremónián, amelyen a legnagyobb figyelmet a produkciókon és alkotóikon kívül a szexuális zaklatások elleni fellépés kapta."
["post_title"]=>
string(32) "Golden Globe-díj 75. alkalommal"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "golden-globe-dij-75-alkalommal"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-08 15:14:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-08 12:14:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=311556"
["menu_order"]=>
int(36910)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3664 (24) {
["ID"]=>
int(123475)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-31 13:37:26"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-31 11:37:26"
["post_content"]=>
string(1036) "
Életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót ma, hajnali 4 órakor budapesti otthonában érte a halál - tájékoztatta a Magvető Könyvkiadó az MTI-t.
Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. A második világháború idején 14 éves korában zsidó származása miatt 1944-ben Auschwitzba vitték, 1945-ben tért vissza Magyarországra. 1953-tól szellemi szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként tevékenykedett.
Első műve, az önéletrajzi ihletésű, a holokausztélményével foglalkozó Sorstalanság 1975-ben jelent meg. 2009-ben tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, emiatt képtelen lesz írni. Még egy utolsó könyvre szánja magát, amely a halál elfogadásáról szól. 2014-ben megkapta a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Szent István Rendet.
"
["post_title"]=>
string(21) "Elhunyt Kertész Imre"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(20) "elhunyt-kertesz-imre"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-31 14:03:03"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-31 12:03:03"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=123475"
["menu_order"]=>
int(36911)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3687 (24) {
["ID"]=>
int(311496)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-06 22:00:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-06 19:00:40"
["post_content"]=>
string(974) "Három balesetet okozott, hat embert gázolva el egy tizenhat éves fiú Beszterce-Naszód megyében, tegnap este - tájékoztat a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Crina Sîrb szerint a tinédzser alkoholos állapotban, egy kisteherautó volánja mögött, este nyolc óra után indult útnak. Előbb két kiskorú gyalogost gázolt el Turjágón, majd tovább hajtott Marosborgóra, ahol további két balestet okozott: előbb három, majd egy útszéli gyalogost ütött el. Az áldozatok közül egy felnőtt, öt pedig kiskorú, 11 és 16 év közöttiek. A sérülteket a besztercei sürgősségi kórházba szállították, akárcsak a vétkes gépkocsivezetőt, aki szintén megsérült a balesetsorozatban.
A bistriteanul.ro beszámolója szerint az egyik sérült ? egy 16 éves lány ? az éjszaka folyamán belehalt sérüléseibe.
A balesetet okozó fiú szülei érthetetlenül állnak a történtek előtt ? közli az Agerpres."
["post_title"]=>
string(72) "Egy embert megölt, ötöt megsebesített egy ittasan vezető tinédzser"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(65) "egy-embert-megolt-otot-megsebesitett-egy-ittasan-vezeto-tinedzser"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-06 22:00:40"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-06 19:00:40"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=311496"
["menu_order"]=>
int(36912)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3707 (24) {
["ID"]=>
int(123435)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2016-03-31 13:34:37"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-03-31 11:34:37"
["post_content"]=>
string(767) "
Kedvezően véleményezte a dohányzásellenes törvény több cikkelyét a Szenátus jogi bizottsága. Ennek értelmében enyhíthetnek a dohányzásellenes törvényen.
A javaslat szerint zárt közterületnek olyan helyiség minősül, amelyet nemcsak két oldalról határol fal ? mint ahogyan az a jelenlegi jogszabályban szerepel ? hanem, amelyet teljesen körülvesznek a falak, és mennyezettel is rendelkezik.
A dohányosok egyesületekbe vagy klubokba tömörülhetnének, amelyek kialakíthatnának kimondottan dohányzásra szánt helyiségeket ? áll az új javaslatban. A kezdeményezést a továbbiakban a Felsőház vitatja meg.
"
["post_title"]=>
string(48) "Újragondolják a dohányzásellenes törvényt?"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "ujragondoljak-a-dohanyzasellenes-torvenyt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-03-31 13:34:37"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-03-31 11:34:37"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=123435"
["menu_order"]=>
int(36913)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3706 (24) {
["ID"]=>
int(311536)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-06 22:02:07"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-06 19:02:07"
["post_content"]=>
string(1169) "Codruţ Olaru ügyészt választották a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) alelnökévé ? jelentette be Mariana Ghena, a testület távozó elnöke. Codruţ Olaru 10 támogató és 9 ellenszavazatot kapott a tegnap délután tartott voksoláson.
Olaru a Legfőbb Ügyészség képviseletében tagja a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak. Korábban a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyészi tisztségét látta el, valamint a legfőbb ügyész helyettese volt. A pénteki szavazáson ő volt az egyetlen jelölt a CSM alelnöki tisztségére. A CSM elnökét már kora délután megválasztották, ő Simona Camelia Marcu bíró, a legfelső bíróság tagja, mint arról tegnapi híradónkban már beszámoltunk.
Az igazságszolgáltatásban dolgozók egységét és a másik két államhatalmi ággal való ?nyílt és becsületes? párbeszédet szorgalmazta a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) frissen megválasztott elnöke. Simona Camelia Marcu hangsúlyozta: az igazságszolgáltatás haszonélvezője az állampolgár, és ezt a jövőben is szem előtt kell tartania a CSM-t vezető csapatnak."
["post_title"]=>
string(67) "A DIICOT korábbi főügyészét választották a CSM alelnökévé"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(57) "a-diicot-korabbi-fougyeszet-valasztottak-a-csm-alelnokeve"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-06 22:02:07"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-06 19:02:07"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=311536"
["menu_order"]=>
int(36914)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3646 (24) {
["ID"]=>
int(314826)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-11 15:49:26"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-11 12:49:26"
["post_content"]=>
string(842) "Megváltozott mától a Brassó ? Budapest útvonalon közlekedő Hargita Intercity vonat útvonala és menetrendje. A változás a Brassóból Budapestre reggel induló, illetve a Budapestről Brassóba tartó, Székelyföldre este érkező szerelvényeket érinti.
A módosítás következtében a Hargita vonat Marosvásárhelyt is útba ejti. Korábban volt egy Marosvásárhelyről induló vasúti kocsi, amelyet a szerelvényhez csatlakoztattak, de ez tavaly december 10-től már nem közlekedik. A szerelvény mától a Déda ? Marosvásárhely ? Székelykocsárd ? Aranyosgyéres ? Kolozsvár szakaszon halad, és visszafelé is ugyanott jön.
Az útvonal módosítása miatt a menetrendben is változások történtek, a változásokról a vasútállomásokon lehet érdeklődni, vagy az interneten tájékozódni."
["post_title"]=>
string(48) "Változások a Hargita Intercity menetrendjében"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "valtozasok-a-hargita-intercity-menetrendjeben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-11 16:00:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-11 13:00:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=314826"
["menu_order"]=>
int(36902)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(38444)
["max_num_pages"]=>
int(3204)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "65617c4632048c68cadd0eec8bcf3fed"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:ac3a3a65f4475a441b96d62de6508e63"
}