Lemondott a belga közlekedési miniszter

Lemondott ma a belga közlekedési miniszter a brüsszeli robbantások miatt. Jacqueline Galant azt követően mondott le, hogy komoly bírálatok érték az ellenzék részéről, amiért figyelmen kívül hagyta az Európai Bizottság jelentéseit, amelyekben a belgiumi repülőterek biztonságának megerősítésére szólítottak fel. (tovább…)

Continue Reading

Nagyvárad/Oradea Mare kiállítás Bukarestben & Magyar színházi élet Brassóban

2010 óta január 11-e a Román Fotóművészet Napja. Az ünnep Szathmári Pap Károly születésnapjához kapcsolódik. A kolozsvári születésű festő- és fotóművész 1844-ben költözött Bukarestbe, ahol udvari festő és fényképész lett. Ő volt a Román Királyság első dokumentarista- és művészfotósa: ötven év alatt öt román uralkodót szolgált. Szathmári Pap Károlyról, a világ első háborús fotóriporteréről Radu Igazság fotóművész, egyetemi tanár tartott előadást a bukaresti Balassi Intézetben, ahol egyúttal megnyilt az idei év első kiállítása is Nagyvárad/Oradea Mare címmel. A kiállítás február 8-ig tekinthető meg. Az eseményen jelen volt Forró László is, és mikrofonhoz kérte a bukaresti Filmművészeti Főiskola professzorát. (tovább…)

Continue Reading

Arcfelismerő rendszer a párizsi reptereken

Arcfelismerő rendszert vezetnek be a párizsi reptereken. A készüléket májustól vezetik be kísérleti jelleggel. A tömeg gyorsabb ellenőrzésére képes rendszert már az Egyesült Államokban és Japánban is használnak ? jelentette be a párizsi repülőterek igazgatósága. Az arcfelismerő rendszer akkor is felismeri a körözött személyek arcát, ha parókát vagy erős sminket viselnek. (tovább…)

Continue Reading

Több száz katonát és harci repülőket küld az Iszlám Állam ellen Dánia

A dán parlament kedden úgy döntött, hogy ismét F-16-os harci repülőket küld Irakba és Szíriába az Iszlám Állam elleni harc miatt. A vadászgépeken kívül Dánia egy Hercules típusú katonai szállító repülőgéppel is kiveszi részét a dzsihadisták elleni harcból, illetve mintegy 400 dán katona is támogatja majd a kedden a jóváhagyott katonai missziót. (tovább…)

Continue Reading

Ukrajnában bukkantak rá az ellopott holland festményekre

Négy 17. századi holland mesterművet talált meg az ukrán titkosszolgálat tíz évvel az után, hogy azokat ellopták egy Amszterdam közeli múzeumból – jelentette be tegnap Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter. A Hornsban lévő Westfries Múzeumból 2005-ben összesen 24 festményt loptak el, a hiányzó 20 kép közül számos az oroszbarát szeparatisták által uralt Kelet-Ukrajnában van, több kép esetleg Oroszországban – közölte Vasziljo Hricak, az SZBU ukrán állambiztonsági szolgálat vezetője. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3660 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(462733) [1]=> int(462731) [2]=> int(462729) [3]=> int(462727) [4]=> int(462725) } ["paged"]=> int(2857) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(462725) [1]=> int(462727) [2]=> int(462729) [3]=> int(462731) [4]=> int(462733) } ["paged"]=> int(2857) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3639 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3438 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (462725,462727,462729,462731,462733) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 34272, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3665 (24) { ["ID"]=> int(128565) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-15 12:31:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-15 10:31:39" ["post_content"]=> string(609) "Lemondott ma a belga közlekedési miniszter a brüsszeli robbantások miatt. Jacqueline Galant azt követően mondott le, hogy komoly bírálatok érték az ellenzék részéről, amiért figyelmen kívül hagyta az Európai Bizottság jelentéseit, amelyekben a belgiumi repülőterek biztonságának megerősítésére szólítottak fel. A jelentések jóval a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren március 22-én végrehajtott kettős robbantások előtt készültek, az egyik tavaly, a másik pedig 2011-ben. Charles Michel belga kormányfő elfogadta Jacqueline Galant lemondását." ["post_title"]=> string(41) "Lemondott a belga közlekedési miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "lemondott-a-belga-kozlekedesi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-15 12:31:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-15 10:31:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=128565" ["menu_order"]=> int(36469) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(318816) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-23 16:52:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-23 13:52:58" ["post_content"]=> string(1225) "2010 óta január 11-e a Román Fotóművészet Napja. Az ünnep Szathmári Pap Károly születésnapjához kapcsolódik. A kolozsvári születésű festő- és fotóművész 1844-ben költözött Bukarestbe, ahol udvari festő és fényképész lett. Ő volt a Román Királyság első dokumentarista- és művészfotósa: ötven év alatt öt román uralkodót szolgált. Szathmári Pap Károlyról, a világ első háborús fotóriporteréről Radu Igazság fotóművész, egyetemi tanár tartott előadást a bukaresti Balassi Intézetben, ahol egyúttal megnyilt az idei év első kiállítása is Nagyvárad/Oradea Mare címmel. A kiállítás február 8-ig tekinthető meg. Az eseményen jelen volt Forró László is, és mikrofonhoz kérte a bukaresti Filmművészeti Főiskola professzorát. Ezt követően brassói munkatársunk, Ambrus Attila kérdezi Kiss Gábor színház- és közönségszervezőt a Cenk alatti városban tavaly újraindított magyar színházi életről. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/Mozaik-2018-01-23.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/Mozaik-2018-01-23.ogg"][/audio]    " ["post_title"]=> string(84) "Nagyvárad/Oradea Mare kiállítás Bukarestben & Magyar színházi élet Brassóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "nagyvarad-oradea-mare-kiallitas-bukarestben-magyar-szinhazi-elet-brassoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-23 17:31:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-23 14:31:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=318816" ["menu_order"]=> int(36470) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3469 (24) { ["ID"]=> int(129885) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-19 14:31:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-19 12:31:57" ["post_content"]=> string(1321) "A szenátus elfogadott egy törvénytervezetet, amely szerint egytől három évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, aki a nyilvánosság előtt megvetést tanúsít a román nemzeti jelképek iránt. A jogszabály különbséget tesz a nemzeti szimbólumok ? vagyis a trikolór, a december elsejei nemzeti ünnep, a himnusz és címer -, valamint az állami hatóságok jelvényei között. Az utóbbiakkal szembeni tiszteletlen magatartásért ?csak? hat hónaptól két évig terjedő börtön járna. A 36 szociáldemokrata vagy szociáldemokrata színekben megválasztott törvényhozó tervezete azt is leszögezi, mit kell érteni megvetés alatt: "a megbecsülés vagy tiszteletlenség hiányát, ócsárlást, illetve azt az érzést, hogy az illető dolog nem méltó a figyelemre?. A kezdeményezők a tervezet indoklásában azt is kifejtik: elejét akarják venni a ?megvető grimaszok elharapózásának". ? Bárki börtönbe kerülhet, akik nem tűnik eléggé hazafinak ? foglalta össze a javaslat lényegét a romániai Helsinki Bizottság (APADOR-CH) kezdeményezésére született tiltakozó állásfoglalás, amelyet több civil szervezet aláírt a tervezet múlt év októberi benyújtásakor. A kérdésről a képviselőháznak is szavaznia kell, hogy hatályba lépjen." ["post_title"]=> string(31) "Börtön járhat egy fintorért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "egy-fintorert-bortonbe-kerulhet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-19 14:32:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-19 12:32:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=129885" ["menu_order"]=> int(36471) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3479 (24) { ["ID"]=> int(320866) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-27 15:46:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-27 12:46:01" ["post_content"]=> string(924) "A spanyol kormány megtámadja az alkotmánybíróságon Carles Puigdemont leváltott katalán elnök újbóli elnökjelöltségét, annak ellenére, hogy legfőbb tanácsadói testülete, az államtanács nem ért egyet ezzel a lépéssel. Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettes szerint Carles Puigdemont nincs abban a helyzetben, hogy elnökjelölt legyen, mivel körözés és letartóztatási parancs van érvényben vele szemben súlyos, a demokrácia és az állami intézmények elleni bűncselekmények miatt, ami ezt kizárja. A volt katalán elnök ellen, valamint a leváltott katalán kormány és a feloszlatott katalán parlament elnökségének tagjaival szemben a tavaly októberi függetlenségi népszavazás, valamint a függetlenség egyoldalú kinyilvánítása miatt indult eljárás ? lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt." ["post_title"]=> string(85) "A madridi kormány alkotmánybíróságon támadja meg Puigdemont újraválasztását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "a-madridi-kormany-alkotmanybirosagon-tamadja-meg-puigdemont-ujravalasztasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-27 15:46:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-27 12:46:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=320866" ["menu_order"]=> int(36472) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3590 (24) { ["ID"]=> int(319806) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-25 15:16:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-25 12:16:38" ["post_content"]=> string(647) "Kivonultak a kormánypárti képviselők a magyar Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának délelőtti rendkívüli üléséről, így a testület határozatképtelen volt. A bizottság szocialista elnöke ezután bejelentette, levélben kér tájékoztatást Soros Györgytől úgynevezett tervéről, és február 8-ra újra összehívja a testületet. Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke megismételte: az LMP-s Szél Bernadett jelenléte egy olyan ülésen, ahol a "Soros-tervről", a "Soros-hálózatról" van szó, nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért nem járulnak hozzá a bizottság munkájához." ["post_title"]=> string(48) "Később vonják felelősségre Soros Györgyöt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "kesobb-vonjak-felelossegre-soros-gyorgyot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-25 15:16:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-25 12:16:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=319806" ["menu_order"]=> int(36474) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3591 (24) { ["ID"]=> int(135625) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-09 13:31:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-09 11:31:41" ["post_content"]=> string(797) "

Megkezdődött Bukarestben az Európai Filmek Fesztiválja, amelyet a Román Kulturális Intézet, az Európai Bizottság romániai képviselete és az Európai Uniós Nemzetek Kulturális Intézeteinek Egyesülete szervez. A május 15-ig tartó rendezvény keretében hat helyszínen vetítenek naponta két-két európai filmet. Ma este fél hétkor a Eforie moziban megnézhető Almási Tamás Tititá című alkotása, szombaton este kilenctől pedig a Saul fia Oscar-díjas filmet vetítik az Európai Filmek Fesztiváljának huszadik kiadásán. Az ország több városában tartanak ünnepségeket május 9-e tiszteletére, amikor Románia állami függetlenségét, a második világháború végét és Európa Napját ünnepli.

" ["post_title"]=> string(28) "Európai Filmek Fesztiválja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "europai-filmek-fesztivalja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-09 13:31:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-09 11:31:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=135625" ["menu_order"]=> int(36475) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3592 (24) { ["ID"]=> int(320846) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-27 15:44:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-27 12:44:47" ["post_content"]=> string(811) "A lengyel parlament megszavazta azt a törvényt, amely büntethetővé teszi, ha a sajtóban Lengyelországra hárítják a náci Németország által elkövetett bűntettekért való felelősséget, többek között azáltal, hogy a "lengyel haláltáborok" kifejezést alkalmazzák. Az ilyen tettet pénzbírsággal vagy három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtanák. Az új szabályozás egyaránt vonatkozik a lengyel és külföldi állampolgárokra, "függetlenül a tett elkövetésének helyszínén érvényes előírásoktól". A kormányzó Jog és Igazságosság párt, valamint az ellenzéki Kukiz'15 által szorgalmazott tervezet szavazásakor 130 ellenzéki képviselő tartózkodott. A törvénymódosítást még a szenátusnak és az államfőnek kell jóváhagynia." ["post_title"]=> string(70) "Bűncselekmény lesz a "lengyel haláltáborok" kifejezés használata" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "buncselekmeny-lesz-a-lengyel-halaltaborok-kifejezes-hasznalata" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-27 15:44:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-27 12:44:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=320846" ["menu_order"]=> int(36476) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3593 (24) { ["ID"]=> int(128545) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-15 12:28:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-15 10:28:53" ["post_content"]=> string(655) "Arcfelismerő rendszert vezetnek be a párizsi reptereken. A készüléket májustól vezetik be kísérleti jelleggel. A tömeg gyorsabb ellenőrzésére képes rendszert már az Egyesült Államokban és Japánban is használnak ? jelentette be a párizsi repülőterek igazgatósága. Az arcfelismerő rendszer akkor is felismeri a körözött személyek arcát, ha parókát vagy erős sminket viselnek. Ha egy emberrel - a fotója alapján - gondok vannak, a rendszer automatikusan riasztja a rendőri szerveket, amelyek azonnal kihallgatják az illetőt ? nyilatkozta Augustin de Romanet, a párizsi repülőtéri igazgatóság vezetője." ["post_title"]=> string(44) "Arcfelismerő rendszer a párizsi reptereken" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "arcfelismero-rendszer-a-parizsi-reptereken" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-15 12:28:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-15 10:28:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=128545" ["menu_order"]=> int(36477) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3594 (24) { ["ID"]=> int(130395) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-20 11:25:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-20 09:25:28" ["post_content"]=> string(589) "A dán parlament kedden úgy döntött, hogy ismét F-16-os harci repülőket küld Irakba és Szíriába az Iszlám Állam elleni harc miatt. A vadászgépeken kívül Dánia egy Hercules típusú katonai szállító repülőgéppel is kiveszi részét a dzsihadisták elleni harcból, illetve mintegy 400 dán katona is támogatja majd a kedden a jóváhagyott katonai missziót. Mintegy 120 dán katona és műszaki támogatásuk jelenleg is az iraki el-Aszad légitámaszponton szolgál, ahol iraki katonáknak és a kurd biztonsági erők tagjainak kiképzése a feladatuk." ["post_title"]=> string(79) "Több száz katonát és harci repülőket küld az Iszlám Állam ellen Dánia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "tobb-szaz-katonat-es-harci-repuloket-kuld-az-iszlam-allam-ellen-dania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-20 11:25:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-20 09:25:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=130395" ["menu_order"]=> int(36479) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3595 (24) { ["ID"]=> int(319726) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-28 10:00:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-28 07:00:36" ["post_content"]=> string(179) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/2018-01-28vas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/2018-01-28vas.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(37) "Református igehirdetés, január 28." ["post_excerpt"]=> string(73) "Kötő Ferencz Barna, búzásbocsárdi református lelkész hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "reformatus-igehirdetes-januar-28" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-24 15:31:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-24 12:31:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=319726" ["menu_order"]=> int(36480) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3596 (24) { ["ID"]=> int(128525) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-15 12:28:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-15 10:28:10" ["post_content"]=> string(757) "Négy 17. századi holland mesterművet talált meg az ukrán titkosszolgálat tíz évvel az után, hogy azokat ellopták egy Amszterdam közeli múzeumból - jelentette be tegnap Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter. A Hornsban lévő Westfries Múzeumból 2005-ben összesen 24 festményt loptak el, a hiányzó 20 kép közül számos az oroszbarát szeparatisták által uralt Kelet-Ukrajnában van, több kép esetleg Oroszországban - közölte Vasziljo Hricak, az SZBU ukrán állambiztonsági szolgálat vezetője. A négy megtalált festményre még decemberben bukkantak rá az oroszbarát szeparatisták által ellenőrzés alatt tartott kelet-ukrajnai Donyeck egyik villájában, de csak most jelentették be az ukrán hatóságok." ["post_title"]=> string(59) "Ukrajnában bukkantak rá az ellopott holland festményekre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "ukrajnaban-bukkantak-ra-az-ellopott-holland-festmenyekre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-15 12:28:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-15 10:28:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=128525" ["menu_order"]=> int(36481) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(320826) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-27 15:43:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-27 12:43:56" ["post_content"]=> string(897) "Az utcai lövöldözés Grote Wittenburgerstraat környékén történt. Két ember megsérült, őket kórházba szállították. Az elkövetők kiléte ismeretlen, de sajtójelentések szerint egyelőre úgy tűnik, nem terrorcselekmény történt. Az Amszterdamban megjelenő Telegraf című lap úgy értesült, a támadás célzott volt. Az elkövetők automata fegyverekkel besétáltak egy közösségi központba, és gyakorlatilag kivégezték az áldozatot. A lap úgy tudja, egy tinédzserről van szó, de a rendőrség nem erősítette meg az információt. A lakosok dühösen fogadták a gyilkosság hírét, és ma délután, helyi idő szerint négy órakor demonstrációt tartanak, hogy felemeljék szavukat az Amszterdamban tapasztalható erőszakhullám ellen." ["post_title"]=> string(63) "Egy ember meghalt tegnap este egy amszterdami lövöldözésben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "egy-ember-meghalt-tegnap-este-egy-amszterdami-lovoldozesben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-27 15:43:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-27 12:43:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=320826" ["menu_order"]=> int(36482) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3665 (24) { ["ID"]=> int(128565) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-15 12:31:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-15 10:31:39" ["post_content"]=> string(609) "Lemondott ma a belga közlekedési miniszter a brüsszeli robbantások miatt. Jacqueline Galant azt követően mondott le, hogy komoly bírálatok érték az ellenzék részéről, amiért figyelmen kívül hagyta az Európai Bizottság jelentéseit, amelyekben a belgiumi repülőterek biztonságának megerősítésére szólítottak fel. A jelentések jóval a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren március 22-én végrehajtott kettős robbantások előtt készültek, az egyik tavaly, a másik pedig 2011-ben. Charles Michel belga kormányfő elfogadta Jacqueline Galant lemondását." ["post_title"]=> string(41) "Lemondott a belga közlekedési miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "lemondott-a-belga-kozlekedesi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-15 12:31:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-15 10:31:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=128565" ["menu_order"]=> int(36469) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38440) ["max_num_pages"]=> int(3204) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "117a404bd3aed3c37fe452dc60e5069a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:503e13d1b6fbd7002c13a7424e6402b3" }