Dragoș Șeuleanu 2001 – 2005 között igazgatta a Román Állami Rádiótársaságot, az ő kezdeményezésére kezdődtek el bizonyos korszerűsítési munkálatok, amelyek a technikai felszerelést érintették és nem csak. Ugyancsak az ő igazgatóságának időszakában javult az állami rádió nemzetközi láthatósága és ismertsége, előrevetítve az ország NATO és Európai Unióhoz való csatlakozását.
Dragoș Șeuleanu közgazdasági tanulmányokat folytatott, majd a rádióban minden etapot végigjárva jutott el az elnök-vezérigazgatói pozicióig, kezdetben szerkesztőként dolgozott az intézményben.
Az iráni főváros Teherán lakossága tömegesen próbálja elhagyni a várost az izraeli csapások következtében kialakult feszültség miatt – közölte Kamiar Babak, az Euronews Perzsia vezetője.
Teheránban több mint tíz millió ember él, de csak néhány millióan tudtak elmenekülni. A középosztály már korábban elhagyta az országot, az ott maradottak közül sokan a Kaszpi-tenger partvidékére menekültek. A főváros közszolgáltatásai akadoznak: a központi bazár napok óta zárva van, a bankrendszer alig működik, folyamatosak az áramszünetek és az internetkapcsolat rendkívül lassú a gyakori kibertámadások miatt. Tegnap több órán keresztül a mobilhálózat is elérhetetlen volt.A mozgást a benzinellátás is nehezíti – autónként mindössze 15 litert lehet tankolni. Az infrastruktúra nem képes milliós menekülttömeget kiszolgálni, emiatt hatalmas dugók alakultak ki, az élelmiszerüzleteket pedig kiürítették az emberek.
A helyiek abban reménykednek, hogy hamarosan visszatérhetnek otthonaikba, de a biztonság vidéken sem garantált, hiszen több régióban is bombázásokról számoltak be. A helyzet továbbra is rendkívül bizonytalan Iránban. A társadalom félelemben él, és nem látják, mikor térhet vissza az élet a normális kerékvágásba.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy kész találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, de kételkedik Zelenszkij döntéseinek legitimitásában – tudósít az MTI.
Kész vagyok találkozni mindenkivel, beleértve Zelenszkijt is. A kérdés az, hogy ki fogja aláírni a dokumentumokat a békéről – mondta Putyin nemzetközi hírügynökségek vezetőivel tartott találkozóján Szentpéterváron. Az ukrán elnököt öt évre választják meg, és még hadiállapot esetén sem létezik lehetőség a mandátum meghosszabbítására. Hadiállapot esetén csak a parlament munkája hosszabbítható meg. Az elnök jogairól ebben az esetben sehol sem írnak – tette hozzá. Mi is szeretnénk ezt a konfliktust befejezni, és minél gyorsabban, és jobb, ha békés úton – nyilatkozott Putyin. Hozzátette, az a legenda, miszerint Oroszország rátámadni készül Európára és a NATO-országokra, a leghihetetlenebb hazugság, amelyet a nyugat-európai országok lakosságára rá akarnak erőltetni – mondta az államfő, felhívva a figyelmet arra, hogy a NATO katonai költségvetése a többszöröse Oroszországénak.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) arra figyelmezteti az adófizetőket, hogy egy hamis weboldal jelent meg, amely külsőre megtévesztően hasonlít az intézmény hivatalos honlapjára, és személyes adatok illetéktelen megszerzését célozza. Az ANAF hangsúlyozza: a hivatalos oldal kizárólag a www.anaf.ro címen érhető el. Minden ettől eltérő, különösen a szokatlan végződéseket (.net, .info, .com.ro stb.) tartalmazó cím, illetve az ilyen oldalakon megjelenő gyanús űrlapok, amelyek kitöltését kérik, potenciális veszélyforrást jelentenek.
Dragoș Șeuleanu 2001 – 2005 között igazgatta a Román Állami Rádiótársaságot, az ő kezdeményezésére kezdődtek el bizonyos korszerűsítési munkálatok, amelyek a technikai felszerelést érintették és nem csak. Ugyancsak az ő igazgatóságának időszakában javult az állami rádió nemzetközi láthatósága és ismertsége, előrevetítve az ország NATO és Európai Unióhoz való csatlakozását.
Dragoș Șeuleanu közgazdasági tanulmányokat folytatott, majd a rádióban minden etapot végigjárva jutott el az elnök-vezérigazgatói pozicióig, kezdetben szerkesztőként dolgozott az intézményben.
Az Észak-Atlanti Tanács ülését, amelyen a szövetséges tagállamok nagykövetei vesznek részt, keddre hívta össze Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, miután Törökország vasárnap a washingtoni szerződés negyedik cikkére hivatkozva kérte azt. (tovább…)
Tíz országból érkeznek versenyzők az ország legrangosabb Dirt on Fire nevű BMX és MTB-versenyére, amely valódi minifesztivál lesz, nemzetközi sztárokkal. (tovább…)
„Sajnos alig egy nappal azt követően, hogy a pragmatizmus és a hatékony román-magyar kapcsolatok mellett emelt szót, a magyar miniszterelnök Nagy Magyarország- és Székelyföld-jelképeket tartalmazó képeket jelentetett meg Facebook-oldalán” – írja a hazai külügyi tárca egy tegnapi bejegyzésében. (tovább…)
Magyar állami támogatást ígért az oltszemi Mikó-kastély felújítására Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a székelyföldi lovas turizmus fellendítése érdekében – írja mai számában a kolozsvári Krónika című napilap. (tovább…)
A nemzetközi intézmények közül a románok leginkább a NATO-ban bíznak -derült ki az Adevarul napilap által rendelt közvélemény kutatásból, melynek eredményeit ma hozták nyilvánosságra. (tovább…)
A közigazgatásban dolgozók körülbelül 20 százaléka nem felel meg az elvárásoknak, így nekik menniük kell – nyilatkozta Eugen Teodorovici a Digi24 hírtelevíziónak. (tovább…)
A Diszkriminációellenes Tanács figyelmeztetésben részesítette a múlt héten leköszönt közlekedési minisztert a külföldön élő románokról tett sértő megjegyzése miatt. (tovább…)
A NATO főtitkára megerősítette az észak-atlanti szervezet elkötelezettségét a deveselui rakétavédelmi bázis felépítése mellett. Jens Stoltenberg erről egy telefonbeszélgetés során biztosította Bogdan Aurescu román külügyminisztert, miután az Orosz Föderáció bejelentette, hogy stratégiai bombázókat vezényel a Fekete-tenger térségébe. (tovább…)
object(WP_Query)#2976 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(451470)
[1]=>
int(451477)
[2]=>
int(451476)
[3]=>
int(451475)
[4]=>
int(451474)
}
["paged"]=>
int(2857)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(451470)
[1]=>
int(451474)
[2]=>
int(451475)
[3]=>
int(451476)
[4]=>
int(451477)
}
["paged"]=>
int(2857)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3153 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#2975 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (451470,451474,451475,451476,451477) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 34272, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3149 (24) {
["ID"]=>
int(45455)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-27 15:09:46"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 12:09:46"
["post_content"]=>
string(1153) "Az Észak-Atlanti Tanács ülését, amelyen a szövetséges tagállamok nagykövetei vesznek részt, keddre hívta össze Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, miután Törökország vasárnap a washingtoni szerződés negyedik cikkére hivatkozva kérte azt. Ankara az elmúlt napok terrortámadásai miatt kialakult helyzet súlyosságára hivatkozva kért egyeztetést a szövetségesekkel. Ezek közül a legsúlyosabb, múlt hétfői merényletben, Suruc városában 32-en haltak meg és több mint 100 ember megsebesült.A hatóságok gyanúja szerint az Iszlám Állam hajtott végre a terrorcselekményt.Az észak-atlanti szövetséget életre hívó washingtoni szerződés negyedik cikke értelmében bármelyik szövetséges állam kérhet egyeztetést a többi szövetséges állammal, ha úgy ítéli meg, hogy valamelyik NATO-tag területi egységét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.A NATO közleménye szerint Törökország tájékoztatást is kíván adni a másik 27 szövetséges országnak arról, hogy a terrortámadásokat követően milyen lépéseket tett és készül tenni."
["post_title"]=>
string(24) "Holnap ülésezik a NATO"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(22) "holnap-ulesezik-a-nato"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-27 14:20:03"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 11:20:03"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=45455"
["menu_order"]=>
int(33434)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3151 (24) {
["ID"]=>
int(45415)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-27 15:11:45"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 12:11:45"
["post_content"]=>
string(1032) "A hírek szerint 15 halálos áldozatot követelő terrortámadásra került sor tegnap Szomáliában egy mogadishui luxusszállodában. A támadást egy, az al-Shabaab iszlamista csoporthoz tartozó öngyilkos merénylő hajtott végre. Ugyanakkor károk keletkeztek a szomáliai kínai nagykövetség irodáiban, amelyek a hotel felső emeletein vannak, és a képviselet néhány munkatársa is megsebesült. Abdisalam Omer szomáliai külügyminiszter közlése szerint a 15 halott között van egy kínai diplomata is, de a mogadishui kínai nagykövetség egy "kínai állampolgár" halálhírét erősítette meg. Közölte, hogy a követség egyik fegyveres őre halt bele súlyos sebesüléseibe, míg a külképviselet három másik megsebesült dolgozója még orvosi kezelés alatt áll. A rendőrség szerint a körülbelül egy tonna robbanóanyaggal megpakolt teherautó a szállodától néhány méterre, az épületet körülvevő fal kapujánál robbant, de így is súlyos károkat okozott."
["post_title"]=>
string(34) "Öngyilkos merénylet Mogadishuban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "ongyilkos-merenylet-mogadishuban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-27 14:17:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 11:17:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=45415"
["menu_order"]=>
int(33435)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3152 (24) {
["ID"]=>
int(45475)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-27 15:07:09"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 12:07:09"
["post_content"]=>
string(864) "Tíz országból érkeznek versenyzők az ország legrangosabb Dirt on Fire nevű BMX és MTB-versenyére, amely valódi minifesztivál lesz, nemzetközi sztárokkal. A versenyre Csíkszeredában kerül sor július 30.-augusztus 2. között a RideMore egyesület szervezésében, amelyet Kinda Géza snowboardos és Demián Barnabás BMX-biciklis vezet. A kerékpáros megmérettetést ötödik alkalommal szervezik meg, az első két kiadás Csíkszeredában zajlott, majd kettő különféle fesztiválokon, a B Festen Bukarestben vagy Bonchidán az Electric Castel fesztiválon, ez utóbbiak célja a sportág népszerűsítése volt. Idén a Sport.ro tévé élőben fogja közvetíteni a döntőt, és elsőként Romániában a nemzetközi szövetség körforgásába is bekerült a verseny, a profi Freeride Mountain Bike World Tour része lesz."
["post_title"]=>
string(49) "Extrém bicikliverseny nemzetközi részvétellel"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "extrem-bicikliverseny-nemzetkozi-reszvetellel"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-27 14:23:19"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 11:23:19"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=45475"
["menu_order"]=>
int(33436)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3201 (24) {
["ID"]=>
int(45545)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-27 15:05:46"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 12:05:46"
["post_content"]=>
string(977) ""Sajnos alig egy nappal azt követően, hogy a pragmatizmus és a hatékony román-magyar kapcsolatok mellett emelt szót, a magyar miniszterelnök Nagy Magyarország- és Székelyföld-jelképeket tartalmazó képeket jelentetett meg Facebook-oldalán" - írja a hazai külügyi tárca egy tegnapi bejegyzésében. A román külügyminisztérium Facebook-bejegyzésben azt kifogásolta, hogy Orbán Viktor saját közösségi oldalán olyan, a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen készült fotókat tett közzé, amelyek a tárca szerint revizionista jelképeket tartalmaznak.Orbán Viktor oldalán több hangulatkép jelent meg az erdélyi szabadegyetemről, köztük az egyik fénykép egy jelvényárus standján készült, a jelvények között volt olyan is, amelyen Nagy-Magyarország-térképe, vagy a székely zászló látható. A külügy ezt revizionista jelképek népszerűsítéseként értékelte, amit elfogadhatatlannak nevezett."
["post_title"]=>
string(33) "Megsértődött a román külügy"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(27) "megsertodott-a-roman-kulugy"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-27 14:27:16"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 11:27:16"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=45545"
["menu_order"]=>
int(33437)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3108 (24) {
["ID"]=>
int(45505)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-27 15:06:25"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 12:06:25"
["post_content"]=>
string(1003) "Magyar állami támogatást ígért az oltszemi Mikó-kastély felújítására Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a székelyföldi lovas turizmus fellendítése érdekében - írja mai számában a kolozsvári Krónika című napilap. Semjén Zsolt szombaton részt vett az Oltszemen szervezett lipicai ménszemlén. A Mikó kastély műemlék épületét és a hozzá tartozó tízhektáros kastélykertet tavaly vásárolta meg a Kovászna megyei és a települési önkormányzat, ahol turisztikai központot alakítanának ki. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta: székely lovas múzeumot, konferenciatermet és szálláshelyeket rendeznének be a felújításra váró kastélyban. Mint mondta, eddig önerőből végeztek el felújítási és karbantartási munkálatokat, a tetőszerkezetet újjáépítették, lomtalanították az épületet és a pincéket, az udvaron pedig farmot hoztak létre felújított lóistállókkal és kifutóval."
["post_title"]=>
string(44) "Támogatást kaphat a székely lovasturizmus"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "tamogatast-kaphat-a-szekely-lovasturizmus"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-27 14:25:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 11:25:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=45505"
["menu_order"]=>
int(33438)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3109 (24) {
["ID"]=>
int(45595)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-27 15:03:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 12:03:22"
["post_content"]=>
string(1658) "A nemzetközi intézmények közül a románok leginkább a NATO-ban bíznak -derült ki az Adevarul napilap által rendelt közvélemény kutatásból, melynek eredményeit ma hozták nyilvánosságra. Az INSCOP közvélemény-kutató intézet legutóbbi, idén áprilisban végzett felmérésének eredményeihez képest valamennyi nemzetközi intézmény támogatottsága, még Nemzetközi Valutaalapé is, átlagosan három százalékkal javult. A jelenséget kommentáló szociológusok ezt is annak tulajdonítják, hogy a románok nemzetközi szövetségeseiktől remélnek támaszt a térségben megnövekedett feszültség közepette. Az ENSZ-re, EU-ra, Európai Parlamentre és Világbankra is érvényes általános tendenciát csak az Európai Bizottságba vetett bizalom nem követte, amely 50 százalékon stagnál.Az állami végrehajtó intézmények sorában továbbra is a hadseregnek van a legmagasabb bizalmi indexe, amely 75 százalékra emelkedett. A katonaságot a bizalmi rangsorban a csendőrség követi 65 százalékkal, harmadik a korrupcióellenes ügyészség 61 százalékkal, a sereghajtó pedig az adóhatóság 39 százalék alatti eredménnyel.A politikai intézmények közül a legtöbben az elnöki hivatalban bíznak, de a februári csúcshoz képest bizalmi indexe csaknem 3 százalékkal romlott, és 49 százalék alá esett vissza.Klaus Johannis államfővé választása után az elnöki hivatal bizalmi indexe 51 százalék fölé ugrott. A kormányban a megkérdezettek 25 százaléka bízik, míg a parlament bizalmi indexe 11, a politikai pártoké pedig alig 7 százalékos."
["post_title"]=>
string(70) "A NATO-ban, a hadseregben és az államelnökben bíznak a romániaiak"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(64) "a-nato-ban-a-hadseregben-es-az-allamelnokben-biznak-a-romaniaiak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-27 14:29:31"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 11:29:31"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=45595"
["menu_order"]=>
int(33439)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3110 (24) {
["ID"]=>
int(45625)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-27 15:01:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 12:01:36"
["post_content"]=>
string(1446) "A közigazgatásban dolgozók körülbelül 20 százaléka nem felel meg az elvárásoknak, így nekik menniük kell - nyilatkozta Eugen Teodorovici a Digi24 hírtelevíziónak. A pénzügyminiszter elismerte, hogy Romániában a közszféra nem hatékony és mesterségesen felduzzasztott.Hozzátette, egy átfogó reformhoz tiszta és világos politikai döntésre van szükség. A politikai döntést egy felmérésnek kellene követnie, meg kellene nézni, kik terhelik a rendszert. Túl sokan akarják felügyelni ezt az országot, többen, mint ahányan dolgoznak is - magyarázta a pénzügyminiszter, aki szerint azok akik ellenőriznek gyakorta sokkal nagyobb fizetést kapnak, mint azok, akik dolgoznak is. A pénzügyminiszter azt is hozzátette, hogy csökkentik a munkaadói és munkavállalói társadalombiztosítási járulékot, azt azonban nem említette, erre mikor kerülne sor.Eugen Teodorovici a Mediafax szerint azt is mondta, hogy az idei költségvetés kiegészítéskor a Szállításügyi Minisztérium nem kap további támogatást, mert éveken keresztül csak azt bizonyította, hogy képtelen hatékonyan bánni a számára kiutalt összegekkel.A pénzügyminiszter azt mondta, ez a döntése nem képezi vita tárgyát. A Szállításügyi Minisztériumnak októberben kell beszámolnia éves tevékenységről, megvalósításairól, addig szó sem lehet költségvetés-kiegészítésről."
["post_title"]=>
string(40) "Romániában nem hatékony a közszféra"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(35) "romaniaban-nem-hatekony-a-kozszfera"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-27 14:31:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 11:31:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=45625"
["menu_order"]=>
int(33440)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3111 (24) {
["ID"]=>
int(41355)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-26 10:00:02"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-26 07:00:02"
["post_content"]=>
string(184) "Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/07/2015-07-26.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/07/2015-07-261.ogg"][/audio]
"
["post_title"]=>
string(38) "Evangélikus igehirdetés, július 26."
["post_excerpt"]=>
string(64) "Tóth Károly, csíkszeredai evangélikus lelkész hirdet igét."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "evangelikus-igehirdetes-julius-26"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-14 13:42:43"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-14 10:42:43"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=41355"
["menu_order"]=>
int(33442)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3112 (24) {
["ID"]=>
int(45385)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-25 16:38:26"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-25 13:38:26"
["post_content"]=>
string(815) "A Román Nemzeti Bankot 1990 óta szinte megszakítás nélkül irányító Mugur Isărescu először foglalt állást ennyire nyíltan a kormány által tervezett adócsökkentés ügyében. Szerinte a GDP 2,3 százalékának megfelelő bevételkiesés felborítaná a gazdaság makrogazdasági egyensúlyát. Hozzátette: ehhez még nem számolta hozzá a kormány által tervezett közalkalmazotti béremeléseket, amelyek a GDP 1,7 százalékának megfelelő többletkiadást jelentenének. A jegybank elnök szerint a román gazdasági így is gyors ütemben, mintegy 4 százalékkal nő, ezért nincs értelme deficitnövelő intézkedésekkel tovább serkenteni a gazdaságot, mert az visszaüthet. Emlékeztetett, hogy Románia 2005-ben és 2008-ban is elkövette a hibát, hogy túlfűtötte a gazdaságot."
["post_title"]=>
string(86) "A jegybank elnöke szerint drámai következményei lehetnek azt áfa-csökkentésnek."
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(78) "a-jegybank-elnoke-szerint-dramai-kovetkezmenyei-lehetnek-azt-afa-csokkentesnek"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-25 16:38:26"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-25 13:38:26"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=45385"
["menu_order"]=>
int(33443)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3113 (24) {
["ID"]=>
int(45365)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-25 16:37:11"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-25 13:37:11"
["post_content"]=>
string(422) "Erre várhatóan augusztus 15-e után kerül sor. A Szenátus után a Képviselőház is összeül. A kormánykoalíció honatyái igennel fognak szavazni, mondta Victor Ponta, aki úgy fogalmazott a honatyák talán ?nincsenek teljesen meghibbanva?, hogy először igennel, majd három hét után ugyanarra nemmel voksoljanak. Klaus Johannis múlt héten az Adótörvénykönyv újratárgyalását kérte a Parlamenttől."
["post_title"]=>
string(75) "A Szenátus rendkívüli ülésen tárgyalja újra az Adótörvénykönyvet"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(64) "a-szenatus-rendkivuli-ulesen-targyalja-ujra-az-adotorvenykonyvet"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-25 16:37:11"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-25 13:37:11"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=45365"
["menu_order"]=>
int(33444)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3114 (24) {
["ID"]=>
int(45335)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-25 16:36:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-25 13:36:10"
["post_content"]=>
string(804) "A Diszkriminációellenes Tanács figyelmeztetésben részesítette a múlt héten leköszönt közlekedési minisztert a külföldön élő románokról tett sértő megjegyzése miatt. Ioan Rus júniusban egy televíziós műsorban úgy vélte: a Nyugaton dolgozó mintegy hárommillió román építőmunkás szívesen hazatérne, ha munkát kínálnának neki itthon, az idegenben kapott talán 1500 euróért ugyanis nem éri meg, hogy - a miniszter szavai szerint - a gyerekből csavargó legyen, az asszonyból pedig kurva. A diszkriminációellenes tanács elnöke, Asztalos Csaba a Hotnews hírportálnak azt mondta, Rus-t pénzbírsággal sújtották volna, de a testület figyelembe vette, hogy a politikus lemondott kormányzati tisztségéről, és bocsánatot kért szavaiért."
["post_title"]=>
string(24) "Megbírságolt miniszter"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(22) "megbirsagolt-miniszter"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-25 16:36:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-25 13:36:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=45335"
["menu_order"]=>
int(33445)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3115 (24) {
["ID"]=>
int(45305)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-25 16:33:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-25 13:33:22"
["post_content"]=>
string(765) "A NATO főtitkára megerősítette az észak-atlanti szervezet elkötelezettségét a deveselui rakétavédelmi bázis felépítése mellett. Jens Stoltenberg erről egy telefonbeszélgetés során biztosította Bogdan Aurescu román külügyminisztert, miután az Orosz Föderáció bejelentette, hogy stratégiai bombázókat vezényel a Fekete-tenger térségébe. A Külügyminisztérium közleménye szerint a román diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy alaptalannak tartja a moszkvai bejelentést, mivel a NATO rakétavédelmi rendszere nem Oroszország ellen irányul. A NATO korábban közölte, hogy nem érinti a romániai rakétabázist az iráni atomprogramról született múlt heti megállapodás, a rendszer kiépítése folytatódik."
["post_title"]=>
string(53) "Folytatják a rakétavédelmi rendszer kiépítését"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(46) "folytatjak-a-raketavedelmi-rendszer-kiepiteset"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-25 16:33:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-25 13:33:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=45305"
["menu_order"]=>
int(33446)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3149 (24) {
["ID"]=>
int(45455)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-27 15:09:46"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 12:09:46"
["post_content"]=>
string(1153) "Az Észak-Atlanti Tanács ülését, amelyen a szövetséges tagállamok nagykövetei vesznek részt, keddre hívta össze Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, miután Törökország vasárnap a washingtoni szerződés negyedik cikkére hivatkozva kérte azt. Ankara az elmúlt napok terrortámadásai miatt kialakult helyzet súlyosságára hivatkozva kért egyeztetést a szövetségesekkel. Ezek közül a legsúlyosabb, múlt hétfői merényletben, Suruc városában 32-en haltak meg és több mint 100 ember megsebesült.A hatóságok gyanúja szerint az Iszlám Állam hajtott végre a terrorcselekményt.Az észak-atlanti szövetséget életre hívó washingtoni szerződés negyedik cikke értelmében bármelyik szövetséges állam kérhet egyeztetést a többi szövetséges állammal, ha úgy ítéli meg, hogy valamelyik NATO-tag területi egységét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.A NATO közleménye szerint Törökország tájékoztatást is kíván adni a másik 27 szövetséges országnak arról, hogy a terrortámadásokat követően milyen lépéseket tett és készül tenni."
["post_title"]=>
string(24) "Holnap ülésezik a NATO"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(22) "holnap-ulesezik-a-nato"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-27 14:20:03"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-27 11:20:03"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=45455"
["menu_order"]=>
int(33434)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(35268)
["max_num_pages"]=>
int(2939)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "28272ea477fdafb58939b6872982647b"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(84) "wp_query:0f6f4f34c768dab83ecec5c4e7c59524:0.20489300 17503819790.22062900 1750381979"
}