Botrány robbant ki a fővárosi Katonai Ítélőtáblán, ahol többszázan jelentkeztek kihallgatásra az 1990. június 13-15-i bányászjárással kapcsolatos ügyben. (tovább…)
Continue Reading
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be módosító indítványokat, este 6 és 10 óra között a szakbizottságok együttes üléseken vizsgálják meg és véleményezik a tervezetet, majd a jelentésüket továbbítják a költségvetési bizottságoknak.
A testületek holnap általános vitát tartanak a tervezetről, majd részletesen tárgyalnak a számokról a fő költségvetési intézmények képviselőinek részvételével. Szerdán délután 4 órakor kezdődik a parlament két házának együttes ülése, amelyen megvitatják a két törvénytervezetet, a végszavazást pedig csütörtökön tartják. Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke bejelentette, hogy a szociáldemokraták módosító indítványokat nyújtanak be. Közlése szerint ezek célja a PSD által javasolt szolidaritási csomag teljes finanszírozásának biztosítása. Az intézkedéscsomag többek között az alacsony jövedelmű nyugdíjasok, a fogyatékossággal élő gyermekek, a gyermeknevelési szabadságon lévő anyák és a háborús veteránok támogatását szolgálja. Az AUR szintén jelezte, hogy módosító indítványok benyújtását tervezi. Az ellenzéki párt többek között azt javasolja, hogy az állam vállalja át az anyák egészségbiztosítási járulékát. Közben az USR közölte, hogy nem nyújt be és nem támogat egyetlen módosító indítványt sem.
" ["post_title"]=> string(46) "Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "kezdodik-a-koltsegvetes-parlamenti-vitaja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-16 14:27:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 12:27:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460902" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3619 (24) { ["ID"]=> int(460900) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-16 14:27:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 12:27:07" ["post_content"]=> string(873) "A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e továbbra is a párt bizalmát - jelentette ki tegnap este Sorin Grindeanu.
A PSD elnöke az Antena 3 CNN-nek nyilatkozva elmondta, hogy a költségvetési vita lezárása után mérleget vonnak: előbb a párt kormányzási teljesítményét és a szociáldemokrata miniszterek munkáját értékelik ki, majd a teljes kormány tevékenységét elemzik. Grindeanu hangsúlyozta, hogy a végső döntést a párt mintegy ötezer tisztségviselője - polgármesterek, megyei tanácsi vezetők és parlamenti képviselők - fogják meghozni.
" ["post_title"]=> string(53) "Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "jovo-heten-donthet-a-koalicios-sorsarol-a-psd" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-16 14:27:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 12:27:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460900" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3618 (24) { ["ID"]=> int(460898) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-16 14:26:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 12:26:18" ["post_content"]=> string(1057) "Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti meghallgatásuk után nem alakult ki többség a kinevezésük támogatására.
Alex Florența jelenlegi legfőbb ügyész a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség helyettes főügyészi tisztségére pályázik, míg Marius Voineag, a korrupcióellenes ügyészség jelenlegi vezetője a legfőbb ügyész helyettesi posztjára jelentkezett. Ugyancsak hétfőn hallgatják meg Ioan Viorel Cerbut, akit Radu Marinescu igazságügyi miniszter a korrupcióellenes ügyészség főügyészi tisztségére jelölt. Az eddig meghallgatott öt jelölt közül egyedül a DIICOT főügyészi tisztségére pályázó Codrin Horațiu Miron alkalmasságát véleményezte kedvezően a CSM ügyészi részlege.
" ["post_title"]=> string(41) "Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "ismet-szavaznak-az-ugyesz-jeloltekrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-16 15:31:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 13:31:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460898" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3591 (24) { ["ID"]=> int(460896) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-16 14:25:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 12:25:22" ["post_content"]=> string(571) "A román nyelv és irodalommal megkezdődött a nyolcadik osztályosok próba-képességvizsgája. Holnap matematikából, míg szerdán a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákoknak anyanyelvből mérik fel a tudását.
A tanügyminisztérium közleménye szerint országszerte közel 5 ezer pedagógus jelentkezett javító tanárnak román nyelvből, körülbelül 4.500 matematikából, mintegy 300 anyanyelvből.
" ["post_title"]=> string(40) "Megkezdődött a próba-képességvizsga" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "megkezdodott-a-proba-kepessegi-vizsga" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-16 15:31:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 13:31:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460896" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3620 (24) { ["ID"]=> int(460902) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-16 14:27:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 12:27:51" ["post_content"]=> string(1671) "Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be módosító indítványokat, este 6 és 10 óra között a szakbizottságok együttes üléseken vizsgálják meg és véleményezik a tervezetet, majd a jelentésüket továbbítják a költségvetési bizottságoknak.
A testületek holnap általános vitát tartanak a tervezetről, majd részletesen tárgyalnak a számokról a fő költségvetési intézmények képviselőinek részvételével. Szerdán délután 4 órakor kezdődik a parlament két házának együttes ülése, amelyen megvitatják a két törvénytervezetet, a végszavazást pedig csütörtökön tartják. Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke bejelentette, hogy a szociáldemokraták módosító indítványokat nyújtanak be. Közlése szerint ezek célja a PSD által javasolt szolidaritási csomag teljes finanszírozásának biztosítása. Az intézkedéscsomag többek között az alacsony jövedelmű nyugdíjasok, a fogyatékossággal élő gyermekek, a gyermeknevelési szabadságon lévő anyák és a háborús veteránok támogatását szolgálja. Az AUR szintén jelezte, hogy módosító indítványok benyújtását tervezi. Az ellenzéki párt többek között azt javasolja, hogy az állam vállalja át az anyák egészségbiztosítási járulékát. Közben az USR közölte, hogy nem nyújt be és nem támogat egyetlen módosító indítványt sem.
" ["post_title"]=> string(46) "Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "kezdodik-a-koltsegvetes-parlamenti-vitaja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-16 14:27:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-16 12:27:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460902" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37980) ["max_num_pages"]=> int(9495) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "dde4e3cbc4804d63c0f0c4a7e8e9c9e8" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:abde50209dae9a6f54d88ac0277432ac" }Botrány robbant ki a fővárosi Katonai Ítélőtáblán, ahol többszázan jelentkeztek kihallgatásra az 1990. június 13-15-i bányászjárással kapcsolatos ügyben. (tovább…)
Continue ReadingAchim Irimescu mezőgazdasági miniszter leváltását követelő, úgynevezett egyszerű indítványt fogadott el tegnap a Képviselőház. (tovább…)
Continue ReadingEgy héttel elhalasztották Viorica Dăncilă kormányfő meghallgatását a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amiért autistának nevezte azokat, akik félretájékoztatják Brüsszelt. (tovább…)
Continue ReadingElérte a 39-et az influenza halálos áldozatainak a száma. (tovább…)
Continue ReadingNégy F16-os vadászgépet szándékszik vásárolni Románia a közeljövőben és további 36 ilyen repülőgépre kértek ajánlatot az Amerikai Egyesült Államoktól ? jelentette ki a nemzetvédelmi miniszter. (tovább…)
Continue ReadingA közlekedési rendőrség máris jelezte, hogy a tengerparton, a Május 2 üdülőtelep és Vama Veche közötti szakaszon beállt a forgalom…
Continue ReadingKedvezően véleményezték a szenátus költségvetési, gazdasági és jogi bizottságai azt a törvénytervezetet, amely korlátozza az ingatlanokra és a fogyasztásra felvett hitelek éves kamatát. (tovább…)
Continue ReadingMódosította a Parlament az ország címerét, amelyen a sasra visszahelyezték az ország függetlenségét és a román királyságot jelképező acélkoronát. Erről a képviselőház fogadott el tegnap egy módosító indítványt, amelyet a liberális Grigore Crăciunescu képviselő terjesztett be. (tovább…)
Continue ReadingTörvénytelenül fizetett ki a Turisztikai minisztérium majdnem kétmillió millió lejt az ország turisztikai arculatának reklámozására 2016-ban ? állapította meg a Számvevőszék. (tovább…)
Continue ReadingMárciusban az előző hónaphoz képest egytizedes csökkenést mutatnak az adatok. A 6,4 százalékos ráta 600 ezernél valamivel kevesebb munkanélkülit jelent.…
Continue ReadingA holokauszt kutatásával foglalkozó Elie Wiesel Intézet közleményben szólította fel a román hatóságokat, hogy járjanak el a háborús bűnösök kultuszának felélesztési kísérleteivel szemben. (tovább…)
Continue ReadingValószínűleg tengerbe zuhant az Egyptair A320 típusú gépe fedélzetén 66 utassal. Az Airbus megerősítette, hogy mára virradóra, helyi idő szerint…
Continue ReadingAchim Irimescu mezőgazdasági miniszter leváltását követelő, úgynevezett egyszerű indítványt fogadott el tegnap a Képviselőház.
A balközép Szociáldemokrata Párt (PSD) által beterjesztett indítványt nagy többséggel szavazta meg a testület. Hazánkban az egyszerű indítvány a bizalmatlansági indítványhoz hasonló politikai eszköz, de nem kötelezi a kormányfőt minisztere leváltására. A szakértői kormányt vezető Dacian Ciolos miniszterelnök ugyanakkor többször nyomatékosította, hogy mandátuma idején figyelembe fogja venni a parlament döntéseit.
Az egyszerű indítvány szerint a mezőgazdaság jelenleg "katasztrofális" állapotban van, s ehhez hozzájárult az is, hogy akadozik az európai uniós pénzek lehívása, de a minisztérium az öntözőrendszerek fejlesztése terén sem teljesítette a célokat.
Ez volt az első egyszerű indítvány, amelyet a Parlament a tavaly novembertől hivatalban levő Ciolos-kormány egyik minisztere ellen fogadott el.
" ["post_title"]=> string(45) "Új mezőgazdasági miniszter a láthatáron?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "uj-mezogazdasagi-minister-a-lathataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-09 13:32:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-09 11:32:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=144515" ["menu_order"]=> int(35917) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3410 (24) { ["ID"]=> int(327946) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-20 15:47:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:47:32" ["post_content"]=> string(432) "Egy héttel elhalasztották Viorica Dăncilă kormányfő meghallgatását a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amiért autistának nevezte azokat, akik félretájékoztatják Brüsszelt. Asztalos Csaba a testület elnöke azt mondta, a műsorvezető Mihai Gadea kérésére halasztották el a meghallgatást, ugyanakkor figyelembe vették, hogy a miniszterelnök ma és holnap Brüsszelben van hivatalos látogatáson." ["post_title"]=> string(49) "Jövő kedden hallgatják ki a miniszterelnököt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "jovo-kedden-hallgatjak-ki-a-miniszterelnokot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-20 15:47:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:47:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=327946" ["menu_order"]=> int(35918) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3407 (24) { ["ID"]=> int(327926) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-20 15:46:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:46:59" ["post_content"]=> string(257) "Elérte a 39-et az influenza halálos áldozatainak a száma. A közegészségügyi intézet adatai szerint egy 55 éves Brassó megyei és egy 61 éves Konstanca megyei nő halt meg a betegségben. Egyikőjüket sem oltották be influenza ellen." ["post_title"]=> string(51) "Kettővel nőtt az influenza áldozatainak a száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "kettovel-nott-az-influenza-aldozatainak-a-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-20 15:46:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:46:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=327926" ["menu_order"]=> int(35920) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3630 (24) { ["ID"]=> int(327906) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-20 15:46:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:46:32" ["post_content"]=> string(391) "Négy F16-os vadászgépet szándékszik vásárolni Románia a közeljövőben és további 36 ilyen repülőgépre kértek ajánlatot az Amerikai Egyesült Államoktól ? jelentette ki a nemzetvédelmi miniszter. Mihai Fifor hozzátette, a tengerészet most vizsgálja a tengeralattjárókkal történő felszerelés programját, a tényleges vásárlás 2020 után lehetséges." ["post_title"]=> string(34) "Vadászgépeket vásárol Románia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "vadaszgepeket-vasarol-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-20 15:46:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:46:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=327906" ["menu_order"]=> int(35922) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3631 (24) { ["ID"]=> int(133465) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-29 11:21:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-29 09:21:17" ["post_content"]=> string(385) "A közlekedési rendőrség máris jelezte, hogy a tengerparton, a Május 2 üdülőtelep és Vama Veche közötti szakaszon beállt a forgalom a Bulgária felé tartó turisták nagy száma miatt. A hatóságok nagy erőkkel próbálják gyorsítani a forgalmat, ugyanakkor azt ajánlják az autósoknak, hogy Bulgária felé menet lehetőleg válasszák Negru-Vodă határállomást." ["post_title"]=> string(57) "Zsúfoltságra kell számítani az ortodox húsvét miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "zsufoltsagra-kell-szamitani-az-ortodox-husvet-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-29 11:21:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-29 09:21:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=133465" ["menu_order"]=> int(35923) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3433 (24) { ["ID"]=> int(327886) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-20 15:44:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:44:51" ["post_content"]=> string(629) "Kedvezően véleményezték a szenátus költségvetési, gazdasági és jogi bizottságai azt a törvénytervezetet, amely korlátozza az ingatlanokra és a fogyasztásra felvett hitelek éves kamatát. Daniel Zamfir liberális képviselő, a tervezet kezdeményezője elmondta, az ingatlanvásárlási hiteleknél a kamat nem haladhatja meg a jegybank irányadó kamatának a két és fél szeresét, ami jelenleg maximum 5,4 százalékot jelent. A fogyasztási hitelek esetében a kamat nem lehet több mint a 18 százaléka annak a maximális kamatnak, amelyet az állam kér adósaitól javaik elkobzása esetén." ["post_title"]=> string(35) "Korlátoznák a kamatok mértékét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "korlatoznak-a-kamatok-merteket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-20 15:46:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:46:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=327886" ["menu_order"]=> int(35924) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3401 (24) { ["ID"]=> int(144475) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-09 13:23:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-09 11:23:16" ["post_content"]=> string(1051) "Módosította a Parlament az ország címerét, amelyen a sasra visszahelyezték az ország függetlenségét és a román királyságot jelképező acélkoronát. Erről a képviselőház fogadott el tegnap egy módosító indítványt, amelyet a liberális Grigore Crăciunescu képviselő terjesztett be.
Az állami intézményeknek 2018-ig kell áttérniük az új címerre, addig párhuzamosan használható a régi és a most megszavazott új változat is. A törvény szerint ugyanakkor 2018 után is forgalomban maradnak a Román Nemzeti Bank által korábban kibocsátott, koronás címer nélküli pénzérmék. A királyi jelképet a kommunisták távolították el a címerből 1947 után, amikor megszűnt a Román Királyság.
Az 1992-ben elfogadott mai román címer alapját az első világháború után Köpeczi Sebestyén József erdélyi magyar heraldikus tervezte I. Ferdinánd román király felkérésére.
" ["post_title"]=> string(27) "Módosul az ország címere" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "modosul-az-orszag-cimere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-09 13:23:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-09 11:23:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=144475" ["menu_order"]=> int(35925) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3611 (24) { ["ID"]=> int(327866) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-20 15:43:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:43:46" ["post_content"]=> string(596) "Törvénytelenül fizetett ki a Turisztikai minisztérium majdnem kétmillió millió lejt az ország turisztikai arculatának reklámozására 2016-ban ? állapította meg a Számvevőszék. A hivatal adatai szerint a a szaktárca majdnem félmillió lejjel finanszírozott el nem végzett beruházásokat, illetve másfél millió lejt fizetett német utaztató cégeknek Románia reklámozására turisztikai desztinációként. További majdnem egymillió lejt nem gazdaságosan használtak fel az idegenforgalmi minisztériumban ? állapították meg a Számvevőszék ellenőrei." ["post_title"]=> string(49) "Rendellenességek a Turisztikai minisztériumnál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "rendellenessegek-a-turisztikai-miniszteriumnal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-20 15:43:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:43:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=327866" ["menu_order"]=> int(35926) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3403 (24) { ["ID"]=> int(133445) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-29 11:20:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-29 09:20:45" ["post_content"]=> string(325) "Márciusban az előző hónaphoz képest egytizedes csökkenést mutatnak az adatok. A 6,4 százalékos ráta 600 ezernél valamivel kevesebb munkanélkülit jelent. A Statisztikai Hivatal által közölt adatok éves összehasonlításban is javulást mutatnak. 2015 máciusában 613 ezerre tették az állástalan számát." ["post_title"]=> string(45) "Tovább csökkent a munkanélküliségi ráta" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "tovabb-csokkent-a-munkanelkulisegi-rata" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-29 11:20:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-29 09:20:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=133445" ["menu_order"]=> int(35927) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3612 (24) { ["ID"]=> int(327846) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-20 15:42:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:42:48" ["post_content"]=> string(964) "A holokauszt kutatásával foglalkozó Elie Wiesel Intézet közleményben szólította fel a román hatóságokat, hogy járjanak el a háborús bűnösök kultuszának felélesztési kísérleteivel szemben. Az intézet arra hivatkozva kérte ezt, hogy a hét végén Nagyváradon filmvetítéssel emlékeztek Wass Albertre, az író születésének 110. és halálának 20. évfordulója alkalmából. Az Elie Wiesel Intézet arra emlékeztetett, hogy egy 2002-ben elfogadott sürgősségi kormányrendelet betiltotta a fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő szervezeteket, szimbólumokat és megnyilvánulásokat, bűncselekménynek nyilvánította a tömeggyilkosságokért vagy háborús bűnökért elítélt személyek kultuszát. Wass Albert halála után az író egyik fia elindította a rehabilitálás romániai folyamatát, de perújrafelvétel kérését a román legfelsőbb bíróság 2008-ban jogerősen elutasította." ["post_title"]=> string(64) "Wass Albert vetítés miatt szólalt fel az Elie Wiesel Intézet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "wass-albert-vetites-miatt-szolalt-fel-az-elie-wiesel-intezet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-20 15:42:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:42:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=327846" ["menu_order"]=> int(35928) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3574 (24) { ["ID"]=> int(138165) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-19 11:36:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-19 09:36:25" ["post_content"]=> string(1085) "Valószínűleg tengerbe zuhant az Egyptair A320 típusú gépe fedélzetén 66 utassal. Az Airbus megerősítette, hogy mára virradóra, helyi idő szerint 2.30 óra körül a Földközi-tenger fölött tartó géppel megszakadt a kapcsolat. A Párizsból Kairóba tartó járat az EgyptAir szerint 4.26 órakor adott életjelet magáról utoljára, csaknem két órával azután, hogy eltűnt a radarképernyőkről ? írja a The Guardian. A repülőgép fedélzetén 30 egyiptomi, 15 francia, 2 iraki, valamint 1-1 brit, belga, kuwaiti, szaúdi, szudáni, csádi, portugál, algériai és kanadai tartózkodott. Alább a gép gyártójának Twitteren megosztott közleménye látható." ["post_title"]=> string(56) "Eltűnt egy utasszállító a Földközi-tenger fölött" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "eltunt-egy-utasszallito-a-foldkozi-tenger-folott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-19 11:36:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-19 09:36:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=138165" ["menu_order"]=> int(35929) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3449 (24) { ["ID"]=> int(327966) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-20 15:48:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:48:00" ["post_content"]=> string(654) "Botrány robbant ki a fővárosi Katonai Ítélőtáblán, ahol többszázan jelentkeztek kihallgatásra az 1990. június 13-15-i bányászjárással kapcsolatos ügyben. Az ülésterembe nem fértek be a beidézett személyek, ezért az udvaron vártak sorukra. A Legfelsőbb Törvényszéken ma kezdődött meg a bányászjárással kapcsolatos ügy tárgyalása, amely nem nyilvános. Az ügyben Ion Iliescu volt államfőt, Petre Roman volt miniszterelnököt, hogy Virgil Magureanut, a Román Hírszerző Szolgálat egykori igazgatóját további 15 személlyel együtt az emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolnak." ["post_title"]=> string(38) "Megkezdődött a bányászjárás pere" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "megkezdodott-a-banyaszjaras-pere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-20 15:48:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:48:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=327966" ["menu_order"]=> int(35916) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37976) ["max_num_pages"]=> int(3165) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5b1aea74018e807047ef5f529cbf7254" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:164fce7ff02fef3442cef21e5c636cd1" }Airbus statement on the loss of an #EgyptAir A320 plane pic.twitter.com/GcLL27SPJJ
? Michael Horowitz (@michaelh992) May 19, 2016