Nem engedélyezte a szenátus a Titus Corlă?ean elleni bűnvádi eljárást

Nem járult hozzá a szenátus ahhoz, hogy a korrupcióellenfes ügyészség bűnvádi eljárást folytasson a parlamenti mandátummal rendelkező Titus Corlă?ean  ellen. A volt külügyminisztert hivatali visszaéléssel és a választójog gyakorlásának akadályozásával gyanúsítják. A tegnapi titkos szavazáson a szenátorok közül 26-an támogatták, 92-en pedig ellenezték szenátortársuk kiadását az igazságszolgáltatásnak. (tovább…)

Continue Reading

Harmonikus román?német kapcsolatok

Mára már megcáfolhatatlan, hogy a kisebbségpolitika alapvetően fontos a regionális béke és stabilitás biztosítása szempontjából ? jelentette ki tegnap Nagyszebenben Klaus Johannis. Az államfő Joachim Gauck német elnökkel együtt tett látogatást a Romániai Német Demokrata Fórumnál, ahol arról is szólt, hogy modellértékű a románok és az erdélyi szászok, svábok tiszteleten alapuló harmonikus együttélése és szolidaritása. (tovább…)

Continue Reading

Újra megszavazták az önkormányzati vezetők speciális nyugdíját

Kisebb módosításokkal tegnap ismét megszavazta a szenátus a volt önkormányzati vezetők extra nyugdíját előirányzó törvénytervezetet. A jövő év január elsejétől hatályba lépő jogszabályt egyetlen ellenszavazattal és hat tartózkodás mellett szavazták meg a honatyák. A törvény hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3568 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(461086) [1]=> int(461026) [2]=> int(461107) [3]=> int(461105) [4]=> int(461103) } ["paged"]=> int(2738) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(461026) [1]=> int(461086) [2]=> int(461103) [3]=> int(461105) [4]=> int(461107) } ["paged"]=> int(2738) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3569 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3567 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (461026,461086,461103,461105,461107) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 32844, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(147775) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-22 09:37:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-22 07:37:24" ["post_content"]=> string(886) "Nem járult hozzá a szenátus ahhoz, hogy a korrupcióellenfes ügyészség bűnvádi eljárást folytasson a parlamenti mandátummal rendelkező Titus Corlă?ean  ellen. A volt külügyminisztert hivatali visszaéléssel és a választójog gyakorlásának akadályozásával gyanúsítják. A tegnapi titkos szavazáson a szenátorok közül 26-an támogatták, 92-en pedig ellenezték szenátortársuk kiadását az igazságszolgáltatásnak. A DNA azt állítja a szociáldemokrata politikusról, hogy a 2014-es elnökválasztáson külügyminiszterként a külföldi szavazás rossz megszervezésével szándékosan akadályozta a hagyományosan jobbra húzó román diaszpóra voksolását, hogy ezzel saját pártja államfőjelöltje, Victor Ponta akkori kormányfő megválasztásának esélyeit növelje a jobboldal jelöltjével, Klaus Johannisszal szemben." ["post_title"]=> string(76) "Nem engedélyezte a szenátus a Titus Corlă?ean elleni bűnvádi eljárást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "nem-engedelyezte-a-szenatus-a-titus-corlatean-elleni-bunvadi-eljarast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-22 09:37:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-22 07:37:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=147775" ["menu_order"]=> int(35341) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3402 (24) { ["ID"]=> int(336116) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-03-16 14:21:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-03-16 11:21:38" ["post_content"]=> string(518) "A belügyminisztérium csütörtök esti összesítése szerint 14 megye 38 településén tett kárt az árvíz. Az érintett megyék: Brassó, Bacău, Călăraşi, Kovászna, Dâmboviţa, Giurgiu, Hargita, Maros, Prahova, Szeben, Teleorman, Vaslui és Vrancea. A legsúlyosabb helyzet a Kovászna megyei Köpecen és a Brassó megyei Ágostonfalván alakult ki, ahol több tucat családot kilakoltattak. Ágostonfalván megerősítették az Olt gátját, a gátszakadás veszélye azonban már elmúlt." ["post_title"]=> string(33) "Elmúlt a gátszakadás veszélye" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "elmult-a-gatszakadas-veszelye" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-03-17 14:21:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-03-17 11:21:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=336116" ["menu_order"]=> int(35342) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3565 (24) { ["ID"]=> int(141655) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-01 13:42:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-01 11:42:01" ["post_content"]=> string(706) "

Mintegy 8 ezer tanár vonult ma utcára Bukarestben.

A tanügyi szakszervezetek demonstrációja délelőtt a Kormány székházától indult, ahonnan a pedagógusok a Cotroceni palotához meneteltek, fizetésemelést követelve. A tanárok a közelgő vizsgák bojkottjával is fenyegetnek. Mint ismeretes, tegnap a kormány 5 százalékos béremelést ajánlott a tanároknak augusztus elsejétől, ezt azonban nem fogadták el a szakszervezetek, akik 10 százalékos fizetésemelést kérnek.

A tanárok tüntetése miatt ma Bukarestben forgalomkorlátozásokra lehet számítani.

" ["post_title"]=> string(39) "Utcára vonultak a tanárok Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "utcara-vonultak-a-tanarok-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-01 13:42:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-01 11:42:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=141655" ["menu_order"]=> int(35343) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3593 (24) { ["ID"]=> int(336096) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-03-16 14:21:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-03-16 11:21:00" ["post_content"]=> string(1009) "Két évig lesz érvényes ezután a 2%-os adófelajánlás - többek között ezt is előírja az a sürgősségi kormányrendelet, amelyet tegnapi ülésén fogadott el a kabinet az egységes adónyilatkozatról. "Az adófizető dönthet úgy, hogy adójának két százalékát valamely civil vagy egyházi szervezetnek adományozza, illetve hozzájárul magánösztöndíj odaítéléséhez. Eme szándékáról írásban rendelkezik, ami legtöbb két egymás utáni pénzügyi évre érvényes" - tájékoztat a pénzügyminisztérium közleménye. A szaktárca szerint az intézkedés célja, hogy a civil szervezetek már év közben megkapják az adófizetők által adományozott összegeket. "Az eddig érvényben volt jogszabály szerint a civil szervezetek csak a jövedelem megvalósítását követő évben jutottak hozzá az átutalt adóhányadhoz. Ugyanakkor az új módszer leegyszerűsíti a 2 százalék átutalására vonatkozó eljárást" - magyarázza a közlemény." ["post_title"]=> string(41) "Változnak az adófelajánlás szabályai" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "valtoznak-az-adofelajanlas-szabalyai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-03-17 14:21:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-03-17 11:21:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=336096" ["menu_order"]=> int(35344) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3392 (24) { ["ID"]=> int(147795) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-22 09:38:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-22 07:38:23" ["post_content"]=> string(838) "Mára már megcáfolhatatlan, hogy a kisebbségpolitika alapvetően fontos a regionális béke és stabilitás biztosítása szempontjából ? jelentette ki tegnap Nagyszebenben Klaus Johannis. Az államfő Joachim Gauck német elnökkel együtt tett látogatást a Romániai Német Demokrata Fórumnál, ahol arról is szólt, hogy modellértékű a románok és az erdélyi szászok, svábok tiszteleten alapuló harmonikus együttélése és szolidaritása. Szerinte a példás együttélés büszkeségre ad okot, de ugyanakkor magasra is teszi a mércét. Joachim Gauck német államfő pedig örömét fejezte ki amiatt, hogy Romániában nincsenek román?német konfliktusok. Mint mondta: a romániai németek anélkül vesznek részt a román demokrácia építésében, hogy a múlt súlyát kellene viselniük." ["post_title"]=> string(36) "Harmonikus román?német kapcsolatok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "harmonikus-roman-nemet-kapcsolatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-22 09:38:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-22 07:38:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=147795" ["menu_order"]=> int(35345) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3418 (24) { ["ID"]=> int(335886) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-03-17 15:11:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-03-17 12:11:46" ["post_content"]=> string(1108) "Viorica Dăncilă miniszterelnök követeli a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és más állami szervek, elsősorban az ügyészségek között létrejött titkos megállapodások nyilvánosságra hozását. A titkosítás feloldásától a koalíció politikusai azt remélik, hogy fényt deríthet azokra az illegális összefonódásokra és visszaélésekre, amelyekkel az úgynevezett párhuzamos államot vádolják. A miniszterelnök bejelentése előtt az elnöki hivatal közölte: az említett megállapodások létrejöttében a Klaus Johannis által elnökölt Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) nem érintett, a titkosításuk feloldását azoktól az intézményektől kell kérni, amelyek a titkosítást elrendelték. Tudorel Toader igazságügyi miniszter péntek este közölte: saját hatáskörben felszólítja a legfőbb ügyészséget és a korrupcióellenes ügyészség a titkosszolgálatokkal kötött megállapodások titkosításának feloldására, ha a kormányfő ezt nem tenné meg, vagy intézkedése csak a Román Hírszerző Szolgálatot érintené." ["post_title"]=> string(43) "Nincs gazdája a titkos megállapodásoknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "nincs-gazdaja-a-titkos-megallapodasoknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-03-17 14:12:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-03-17 11:12:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=335886" ["menu_order"]=> int(35346) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3606 (24) { ["ID"]=> int(141635) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-01 13:41:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-01 11:41:31" ["post_content"]=> string(753) "

Huszonhat ember ellen indult bűnvádi eljárás, közülük 18 határrendőr és vámos, aki a román-szerb határon levő Alsósztamora-Temesmóra határátkelőnél dolgozott.

A vádhatóság szerint a határrendőrök ember- és árucsempészektől fogadtak el megvesztegetést, és lehetővé tették körözött személyek határátlépését is. Az ügyészség összesen 80 ember ellen folytat előzetes vizsgálatot szervezett bűnözési csoport létrehozása miatt.

A határrendőröket és vámosokat a határátkelő vezetője szervezte be a váltásvezetőkkel együtt, a csúszópénzt elosztották egymás között.

" ["post_title"]=> string(35) "Határrendőröket vettek őrizetbe" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "hatarrendoroket-vettek-orizetbe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-01 13:41:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-01 11:41:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=141635" ["menu_order"]=> int(35347) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3398 (24) { ["ID"]=> int(336076) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-03-16 14:20:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-03-16 11:20:12" ["post_content"]=> string(736) "A Sepsiszentgyörgyön élő, Babérkoszorú és József Attila-díjas író, költő, műfordító a kitüntetést az Országházban rendezett ünnepségen vette át Áder János köztársasági elnöktől. Az indoklás szerint Farkas Árpád az egyetemes magyar irodalmat autentikus erdélyi színezettel gazdagító, örökérvényű témákkal foglalkozó költői életműve elismeréseként kapta meg a Kossuth-díjat. ?Erdélyiként annyiban vagyunk mások, hogy gondjaink valamelyest speciálisabbak a világ más részén élőknél? ? mondta a kitüntetés kapcsán Farkas Árpád. Hozzátette: az erdélyi magyar irodalmon Magyarország, illetve az egész európai és kortárs irodalom minden gondja átfolyik." ["post_title"]=> string(36) "Kossuth-díjat kapott Farkas Árpád" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "kossuth-dijat-kapott-farkas-arpad" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-03-17 14:20:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-03-17 11:20:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=336076" ["menu_order"]=> int(35348) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3576 (24) { ["ID"]=> int(147755) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-22 09:35:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-22 07:35:38" ["post_content"]=> string(1193) "Kisebb módosításokkal tegnap ismét megszavazta a szenátus a volt önkormányzati vezetők extra nyugdíját előirányzó törvénytervezetet. A jövő év január elsejétől hatályba lépő jogszabályt egyetlen ellenszavazattal és hat tartózkodás mellett szavazták meg a honatyák. A törvény hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség. Mint ismert, a jogszabály tavaly decemberi első változata elbukta a normakontrollt. A kihirdetésre váró törvénytervezet alapján a polgármesterek és helyetteseik, valamint a megyei tanácselnökök és helyetteseik a tisztségért járó munkabér 26-79 százalékának megfelelő nyugdíj-kiegészítést kapnának mandátumuk időtartamának függvényében, amikor elérik a nyugdíjkorhatárt. Nem igényelhetik a pótlékot azok, akiket önkormányzati vezetői tisztségük idején elkövetett korrupciós bűncselekményért jogerősen elítéltek, illetve azoknak, akik más extra nyugdíjat is kaphatnak, választaniuk kell, melyik kedvezményre tartanak igényt. Az extra nyugdíjak kifizetése nem az állami költségvetést, hanem az önkormányzatokat terheli majd." ["post_title"]=> string(70) "Újra megszavazták az önkormányzati vezetők speciális nyugdíját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "ujra-megszavaztak-az-onkormanyzati-vezetok-specialis-nyugdijat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-22 09:35:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-22 07:35:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=147755" ["menu_order"]=> int(35349) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3577 (24) { ["ID"]=> int(335846) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-03-17 16:10:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-03-17 13:10:23" ["post_content"]=> string(768) "Magyarország legsikeresebb tehetségkutatója nyolcadik alkalommal indul el. Az erdélyi meghallgatásokat május 3-6. között tartják, 8 városban, hogy a lehető legtöbb tehetség lehetőséghez jusson. A műsorhoz 14 évnél idősebb, énekelni szerető, énekléssel hobbi vagy komolyabb szinten foglalkozó versenyzőket keresnek, valamint duókat, zenekarokat, együtteseket. A meghallgatások a következő időpontokban és helyszíneken lesznek: május 3-án Szatmárnémetiben és Nagyváradon, május 4-én Kolozsvárott és Marosvásárhelyen, május 5-én Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában, illetve május 6-án Sepsiszentgyörgyön és Brassóban." ["post_title"]=> string(54) "Idén is tart meghallgatásokat Erdélyben az X-Faktor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "iden-is-tart-meghallgatasokat-erdelyben-az-x-faktor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-03-17 14:10:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-03-17 11:10:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=335846" ["menu_order"]=> int(35350) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3438 (24) { ["ID"]=> int(141555) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-01 13:39:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-01 11:39:19" ["post_content"]=> string(2137) "

Aggasztják a szakértőket és az aktivistákat az Európai Bizottság (EB) online gyűlöletbeszéd visszaszorítását célzó új magatartási kódexéhez hasonló, az internetes szólásszabadságot korlátozó trendek, amelyek szerintük kormányzati döntési jogköröket adnak a magánvállalatok kezébe.

Az EB szigorú kötelezettségvállalásokkal járó új magatartási kódexét tegnap a Facebook, a Twitter, a YouTube és a Microsoft amerikai internetes óriásvállalat is aláírta. A szóban forgó cégek kötelezték magukat, hogy 24 órán belül felülvizsgálják a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos panaszok többségét, és szükség esetén eltávolítják a vitatott tartalmakat. Az európai kormányok az utóbbi időben a közösségi média felületein elharapódzó iszlamista, antiszemita vagy éppen bevándorlóellenes radikális tartalmakat próbálják meg visszaszorítani a korlátozásokkal.

Az EB erőfeszítéseihez csatlakozó cégek megpróbálták csökkenteni a megegyezés jelentőségét, amely szerintük mindössze kiterjesztése annak a tevékenységkörnek, amelyet amúgy is folytatnak. Az Egyesült Államokkal ellentétben Európa több országában a gyűlöletbeszéd számos formája - például a neonáci propaganda - tiltottnak minősül.

Daphne Keller, a Google volt tanácsadója és a Stanford Központnak az internet és a társadalom kapcsolatával foglalkozó főmunkatársa szerint "Ez a megegyezés felkeltheti az érdeklődését mindenkinek, aki bizonyos tartalmakat el akar távolítani az internetről" - mutatott rá. Az uniós kódex az internetes vállalatok kezébe adja a döntés jogát arról, hogy egy adott országban mi tartozik a legális közbeszéd kategóriájába és mi nem. Ezáltal összemosódhatnak a határok a valóban illegális, illetve az adott cég szolgáltatásának igénybe vételekor megszabott tiltott tartalmak között, miközben ez utóbbi jóval szélesebb kategória.

" ["post_title"]=> string(95) "A szólásszabadságot féltik szakértők az internetes cégekkel aláírt uniós kódex miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "a-szolasszabadsagot-feltik-szakertok-az-internetes-cegekkel-alairt-unios-kodex-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-01 13:39:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-01 11:39:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=141555" ["menu_order"]=> int(35351) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3437 (24) { ["ID"]=> int(335826) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-03-17 15:09:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-03-17 12:09:42" ["post_content"]=> string(716) "Franciaország és Németország együtt készít útitervet júniusra az Európai Unió megreformálásához - jelentette be Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár. A két politikus tegnap találkozott Párizsban, először Angela Merkel kancellári mandátumának megújítását követően. A francia államfő azt ígérte: az útiterv ?világos és ambiciózus? lesz, kiterjed a gazdasági és pénzügyi unióra ? főként az eurózónára ?, a bevándorlásra, a védelmi politikára, valamint a kutatásra és oktatásra és más, még meghatározandó nagy ügyekre is. Európa számára ?nélkülözhetetlenek? a gyökeresen új elképzelések ? mondta Macron." ["post_title"]=> string(48) "Készül az EU reformjára a német-francia duó" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "keszul-az-eu-reformjara-a-nemet-francia-duo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-03-17 14:10:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-03-17 11:10:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=335826" ["menu_order"]=> int(35352) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(147775) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-22 09:37:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-22 07:37:24" ["post_content"]=> string(886) "Nem járult hozzá a szenátus ahhoz, hogy a korrupcióellenfes ügyészség bűnvádi eljárást folytasson a parlamenti mandátummal rendelkező Titus Corlă?ean  ellen. A volt külügyminisztert hivatali visszaéléssel és a választójog gyakorlásának akadályozásával gyanúsítják. A tegnapi titkos szavazáson a szenátorok közül 26-an támogatták, 92-en pedig ellenezték szenátortársuk kiadását az igazságszolgáltatásnak. A DNA azt állítja a szociáldemokrata politikusról, hogy a 2014-es elnökválasztáson külügyminiszterként a külföldi szavazás rossz megszervezésével szándékosan akadályozta a hagyományosan jobbra húzó román diaszpóra voksolását, hogy ezzel saját pártja államfőjelöltje, Victor Ponta akkori kormányfő megválasztásának esélyeit növelje a jobboldal jelöltjével, Klaus Johannisszal szemben." ["post_title"]=> string(76) "Nem engedélyezte a szenátus a Titus Corlă?ean elleni bűnvádi eljárást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "nem-engedelyezte-a-szenatus-a-titus-corlatean-elleni-bunvadi-eljarast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-22 09:37:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-22 07:37:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=147775" ["menu_order"]=> int(35341) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38029) ["max_num_pages"]=> int(3170) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "54135205b30adc4833385062a14af7aa" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:0089d0a51b37f72e1537ea8972626da6" }