A román közszolgálati rádió 2026. március 2. és április 2. között országos tudatosító kampányt bonyolít Maradj biztonságban a neten címmel. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermekek és serdülők felelőtlen internethasználatának valós veszélyeire: az online kihívásokra, a like-függőségre, a káros tartalmakra, az online zaklatásra, a manipulációra és a valós kapcsolatok háttérbe szorulására. A kampány egyik fontos üzenete: a gyerekeknek nemcsak szabályokra, hanem magyarázatra és párbeszédre van szükségük. Az egészséges online jelenlét. A Román Rádió célja, hogy felelős közszolgálati szereplőként segítse a családokat és az iskolákat abban, hogy a digitális tér biztonságosabb legyen a fiatal generációk számára.
A mai műsor vendége BBTE kommunikáció és közkapcsolatok szakának oktatóját, Benedek István közösségimédia-szakértő – akit Rácz Éva kérdezett arról, hogyan is maradhatnak a fiatalok de talán az idősebbek is “biztonságban a neten” - tartsanak velünk!
Műsorunk következő részében azt vizsgáljuk meg az utóbbi két évben végzett magyarországi illetve nemzetközi kutatások eredményein keresztül, hogy melyek azok a veszélyek amelyeknek a fiatalkorúak ki vannak téve az online térben – milyen természetűek ezek a veszélyek, hogyan ismerhetjük fel őket – mit tehetünk a gyakorlatban? Az internet nem az ellenség. De a vakon használt internet igen. A cél nem az, hogy a gyerekek ne legyenek online — hanem hogy biztonságban legyenek ott. Ehhez nem elég az államra vagy az iskolára várni. Szükség van a szülőkre. És magára a kamaszra is.
Felhasznált felmérések: *Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság: Digital Parenting Magyar gyerekek, képernyőidő, cyberbullying, 2025 *Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány: InternetMOST Magyar kamaszok motivációi, biztonságérzet 2024–25 *WHO/HBSC: Problémás közösségimédia-használat *Európai Parlament : Eurobarometer EU-s fiatalok médiafogyasztása, 2025 *Saferinternet.at : Platformhasználat, 11–17 évesek, 2025
Kuba megtiltotta az Egyesült Államok havannai nagykövetségének, hogy dízelt importáljon a képviselet áramfejlesztő generátoraihoz – írja a Washington Post. A kubai külügyminisztérium diplomáciai jegyzékben utasította el az amerikai kérelmet, „szégyentelennek” nevezve azt, hogy a nagykövetség olyan ellátást igényel, amely a lakosság számára nem elérhető az ország súlyos energiaválsága közepette.
Washington az elmúlt hónapokban jelentősen korlátozta Kuba olajellátását, többek között vámfenyegetésekkel és a venezuelai import visszaszorításával, miközben a szigetország villamosenergia‑termelése nagymértékben függ az olajtól.
Olaszországban március 23-án és 24-én tartanak népszavazást az igazságügyi reformról, amely alapjaiban írja át az olasz igazságszolgáltatás szervezeti felépítését. A reform központi elemei alkotmányos szintű változtatások, legfontosabb része a bírói és az ügyészi karrier szétválasztása. Ennek célja, hogy csökkentse az igazságszolgáltatáson belüli csoportosulások, a politikai érdekcsoportok befolyásolását.
A referendum kérdése erőteljes belpolitikai vitát kavar Olaszországban. A jobboldali párok azzal érvelnek, hogy csak így lehet véget vetni az évtizedek óta tartó bírói önkénynek, az úgynevezett vörös tógák hatalmának. Az ellenzék szerint az új rendszer meggyengíti a bírói függetlenséget és kiszolgáltatottá teszi az ügyészeket a mindenkori hatalomnak.
A voksolás egyfajta bizalmi szavazás a kormányról. Győzelem esetén Giorgia Meloni miniszterelnök megerősödik a jövő évi választások előtt; vereség esetén az ellenzék „vérszemet kap”.
A Wetterstein‑hegységben lebontják a Schneeferner sífelvonót, amely a világ egyik legnagyobb szintkülönbségét hidalta át. A létesítmény tartóoszlopainak stabilitását már nem lehetett biztosítani, mert a gleccser gyors ütemben olvad.
A Bajor Tudományos Akadémia korábban törölte a déli gleccsermaradványokat a hivatalos listáról, és a kutatók szerint a megmaradt négy bajorországi gleccser is súlyos veszteségeket szenvedett: felületük egynegyede eltűnt két év alatt.
Az Európai Unió Copernicus programja szerint az elmúlt három év volt a valaha mért legmelegebb, a gleccserek felülete pedig 2015 óta több mint 40 százalékkal csökkent világszerte.
Az ENSZ pont szombaton tartja a gleccserek világnapját, hogy felhívja a világ figyelmét a megóvásuk fontosságára.
A román közszolgálati rádió 2026. március 2. és április 2. között országos tudatosító kampányt bonyolít Maradj biztonságban a neten címmel. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermekek és serdülők felelőtlen internethasználatának valós veszélyeire: az online kihívásokra, a like-függőségre, a káros tartalmakra, az online zaklatásra, a manipulációra és a valós kapcsolatok háttérbe szorulására. A kampány egyik fontos üzenete: a gyerekeknek nemcsak szabályokra, hanem magyarázatra és párbeszédre van szükségük. Az egészséges online jelenlét. A Román Rádió célja, hogy felelős közszolgálati szereplőként segítse a családokat és az iskolákat abban, hogy a digitális tér biztonságosabb legyen a fiatal generációk számára.
A mai műsor vendége BBTE kommunikáció és közkapcsolatok szakának oktatóját, Benedek István közösségimédia-szakértő – akit Rácz Éva kérdezett arról, hogyan is maradhatnak a fiatalok de talán az idősebbek is “biztonságban a neten” - tartsanak velünk!
Műsorunk következő részében azt vizsgáljuk meg az utóbbi két évben végzett magyarországi illetve nemzetközi kutatások eredményein keresztül, hogy melyek azok a veszélyek amelyeknek a fiatalkorúak ki vannak téve az online térben – milyen természetűek ezek a veszélyek, hogyan ismerhetjük fel őket – mit tehetünk a gyakorlatban? Az internet nem az ellenség. De a vakon használt internet igen. A cél nem az, hogy a gyerekek ne legyenek online — hanem hogy biztonságban legyenek ott. Ehhez nem elég az államra vagy az iskolára várni. Szükség van a szülőkre. És magára a kamaszra is.
Felhasznált felmérések: *Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság: Digital Parenting Magyar gyerekek, képernyőidő, cyberbullying, 2025 *Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány: InternetMOST Magyar kamaszok motivációi, biztonságérzet 2024–25 *WHO/HBSC: Problémás közösségimédia-használat *Európai Parlament : Eurobarometer EU-s fiatalok médiafogyasztása, 2025 *Saferinternet.at : Platformhasználat, 11–17 évesek, 2025
Kedden zártuk a farsangi időszakot, tegnap volt a hamvazószerda, ma pedig torkos csütörtök van, legalábbis a magyar nyelvterületen. A valamikor hamvas, száraz-, böjtfogó- és böjtfőszerdaként is emlegetett hamvazószerda a nyugati kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, mozgó ünnep, amelynek legkorábbi lehetséges időpontja február 4-re, a legkésőbbi pedig március 10-re esik.
A digitális világot csak egy nagyon érett érzelmi világú, nagyon érett gondolkodásmódú, nagyon szilárd döntésképességű személy képes igazán jól használni. Ez sok felnőttnek se sikerül – mutat rá Uzsalyné Dr. Pécsi Rita, neveléskutató, főiskolai tanár, akit A képernyő fejleszt vagy rombol című népszerű előadásával számos helyre meghívnak.
Példátlan diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és az Egyesült Államok között: Párizs gyakorlatilag megtiltotta a francia kormány tagjainak, hogy találkozzanak…
Az igazságügyi minisztériumban befejeződött a főügyészség vezető tisztségeire pályázók meghallgatása. A következő napokban mutatják be menedzseri terveiket a korrupcióellenes ügyosztály és a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyosztály vezető tisztségeire pályázók.
Nem lakoltatták ki Nagyváradon hétfőn délelőtt Fejes Rudolf Anzelm apátot, noha a bírósági végrehajtó által megjelölt határidő ekkor járt le. A helyszínen összegyűlt hívek és támogatók végül hiába várták az intézkedést: a nagyváradi polgármesteri hivatal halasztást kért – írja a Transtelex portál.
Hétfőn déltől kedd délutánig villámáradásokra, helyi árvizekre, a patakok és folyók vízhozamának növekedésére vonatkozó figyelmeztetést adott ki az Országos Vízügyi Hatóság.
Kedden zártuk a farsangi időszakot, tegnap volt a hamvazószerda, ma pedig torkos csütörtök van, legalábbis a magyar nyelvterületen. A valamikor hamvas, száraz-, böjtfogó- és böjtfőszerdaként is emlegetett hamvazószerda a nyugati kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, mozgó ünnep, amelynek legkorábbi lehetséges időpontja február 4-re, a legkésőbbi pedig március 10-re esik.
Ezen a napon a pap az előző évi barka elégetése után keletkezett, megszentelt hamut szórja az eléje járuló hívek fejére vagy keresztet rajzol a homlokukra, és közben ezt mondja, „Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel.” Így idézi fel a bűnbánat ősi jelképét, ugyanis a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert. De mi is történt hosszú időn keresztül hamvazószerdán? Ezen a napon az asszonyok kitisztították a zsíros edényeket, mivel nem ettek zsírt és zsíros ételt az elkövetkező negyven napban, sőt a húst is mellőzték. Csak kenyérrel, zöldséggel, gyümölccsel, valamint ezekből készült meleg ételekkel táplálkoztak. És mit kell tudni a torkos csütörtökről? Noha egy-egy európai országban, például Olaszországban, Németországban és Lengyelországban február 12-én volt, a magyar nyelvterületen hagyományosan a hamvazószerdát követő csütörtökön zajlik. Egyes vélemények szerint azért, hogy a háztartásban, a húshagyókeddről megmaradt húsételeket ne kelljen eldobni a szigorú böjt alatt. Hogyan nevezik még a mai napot? Egyebek között zabáló-, tobzó-, csonka-, Erdélyben pedig kövércsütörtöknek. A nagyböjtöt tehát egyetlen napra felfüggesztettük, a következő időszak azonban a hagyomány szerint az önmegtagadásról, a lelki megújulásról és a bűnbánatról szól. Felvetődhet a kérdés, hogy mégis miként lehet motivációt szerezni a böjthöz. Sokat segíthet egy idézet Hippokratésztől, akit a nyugati orvostudomány alapítójának tartanak. Az ógörög orvos, természettudományos író, antropológus szerint „aki erős, egészséges és fiatal akar maradni, éljen mértékletesen, eddze a testét, lélegezzen tiszta levegőt és kínját inkább böjtöléssel, mintsem gyógyszerekkel gyógyítsa”. A mai rész vége előtt megjegyzem, hogy a húshagyókeddet, a hamvazószerdát és a nagyböjtöt egybeírjuk, míg a torkos csütörtököt külön, és természetesen az érzelmi töltet ellenére – a szabályzat szerint – mindegyiket csupa kisbetűvel.
A digitális világot csak egy nagyon érett érzelmi világú, nagyon érett gondolkodásmódú, nagyon szilárd döntésképességű személy képes igazán jól használni. Ez sok felnőttnek se sikerül – mutat rá Uzsalyné Dr. Pécsi Rita, neveléskutató, főiskolai tanár, akit A képernyő fejleszt vagy rombol című népszerű előadásával számos helyre meghívnak.
A pécsi szakember az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára, az Organikus Pedagógia Módszertani Központ vezetője, a Katolikus Pedagógia folyóirat felelős szerkesztője és rovatvezetője, az Organikus Pedagógia Egyesület elnöke, valamint a Bárdos Kórus karigazgatója. A közelmúltban több mint tíz erdélyi településen adott elő. Az egyik helyszínen Benedek Csilla kérte mikrofonhoz.
Ez jelentősen növelné a katonai feszültséget a térségben, ahol az Egyesült Államok évtizedek óta nem látott haderőösszevonást hajtott végre, írja a Reuters.
A Reuters szerint a tárgyalások a tavalyi Izrael–Irán háború után gyorsultak fel. A CM‑302 típusú rakéták akár 290 kilométeres hatótávolságukkal komoly fenyegetést jelentenének az amerikai haditengerészetre: alacsonyan és nagy sebességgel repülnek, így nehezen elfoghatók.
Irán további kínai rendszerekről is tárgyal: légvédelmi rakétákról, hordozható légvédelmi eszközökről, sőt műholdellenes fegyverekről is.
A megállapodás elvileg az ENSZ fegyverembargóját is sértené, viszont Kína már korábban jelezte, hogy nem tartja legálisnak az ENSZ‑szankciók újbóli bevezetését.
A szenátus elfogadta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy válás után a felek a volt házastárs beleegyezése nélkül is megtarthassák a házassági nevüket. A tervezet szerint a bíróság egyszerűen tudomásul veszi a felek döntését, és ha nem nyilatkoznak, mindkét fél automatikusan megtartja a közös nevet.
A kezdeményezők szerint a módosítás összhangba hozza a hazai szabályozást az európai joggyakorlattal, és megkönnyíti a gyermekes anyák helyzetét, akik szeretnék elkerülni a névváltoztatást.
A hatályos törvény még megköveteli a volt házastárs hozzájárulását, vagy annak bizonyítását a bíróság előtt, hogy a név megtartása indokolt. A módosítást a képviselőháznak is jóvá kell hagynia, amely a döntéshozó fórum.
Példátlan diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és az Egyesült Államok között: Párizs gyakorlatilag megtiltotta a francia kormány tagjainak, hogy találkozzanak az amerikai nagykövettel, írja a Reuters.
A lépés előzménye, hogy Charles Kushnert korábban bekérették a francia külügyminisztériumba, miután nyilvánosan kommentálta egy francia szélsőjobboldali aktivista halálát. Az amerikai diplomata már második alkalommal ignorálta a felkérést, ami a diplomáciai szabályok szerint több egyszerű meghívásnál, ezért a francia kormány úgy döntött, hogy nem engedi közvetlenül találkozni a kormány tagjaival. Először 2025-ban azért kérették be Kushner, aki amúgy az amerikai elnök apatársa, mert nyilvánosan bírálta Franciaországot az antiszemitizmus elleni fellépés miatt.
A diplomata bojkottálása azt jelzi, hogy Párizs nem tűri a belpolitikai ügyekbe való amerikai beleszólást.
Ezt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette ki egy reggeli rádióinterjúban, kiemelve, hogy több kérdés még nyitott, a koalícióban komoly viták zajlanak a beruházások, a szociális támogatások és a PNRR‑mérföldkövek ügyében.
A szövetségi elnök hangsúlyozta: a közberuházások tartják életben a román gazdaságot, ha ezek leállnak, elsősorban a román vállalatok mennek csődbe, nem a multik. Továbbá, társfinanszírozásokra van szükség az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt és az európai alapokból finanszírozott projektek esetében is, és ezt a fejezetet még nem sikerült lezárni.
Nincs megállapodás a szociális csomagról sem, amelynek kapcsán több változatot vizsgálnak. Az RMDSZ javaslata szerint a 3000 lej alatti nyugdíjasok kapnának egyszeri, fix összegű támogatást, egy vagy két részletben.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést, ha nem kerül bele az általa javasolt szolidaritási csomag. Mihai Fifor szociáldemokrata képviselő úgy fogalmazott: a kormány „brutális megszorításai” társadalmi elégedetlenséget és gazdasági‑szociális válságot okoztak, és szerinte szolidaritási intézkedések nélkül nincs stabil költségvetés. A politikus Ilie Bolojan kormányfőt bírálta, mondván: a kiadáscsökkentés és az elbocsátások aláássák a társadalmi kohéziót, és akár „társadalmi robbanáshoz” is vezethetnek.
Közben a kormánykoalíció hétfői ülésén egyhangú megállapodás született a központi és helyi közigazgatás reformjáról, valamint az adókedvezmények bevezetéséről.
Kelemen Hunor szövetségi elnök közölte: az RMDSZ javaslatára csökkentik az adóterheket, így a 100 évnél régebbi épületek 25, az 50 és 100 év közöttiek 15 százalékos kedvezményt kapnak. A súlyos fogyatékkal élők ingatlan- és gépjárműadója a felére, az előrehaladott fogyatékkal élőké negyedére csökken, meghatározott értékhatárok mellett.
A pénzügyminisztérium dolgozza ki a jogszabály végleges szövegét, beleértve az elszámolást azok számára, akik már befizették az éves adót.
A koalíció a közigazgatási reformról is döntött: megszüntetik az intézményi átfedéseket, csökkentik a bürokráciát és a kiadásokat.
A változtatásokra azért volt szükség, mert a helyi adók januári emelése országszerte elégedetlenséget és tüntetéseket váltott ki, az önkormányzatok pedig törvénymódosítás nélkül nem csökkenthették az adókat
Az ukrán elnök arra kéri az Európai Uniót, hogy minél előbb álljon elő egy dátummal, amikor Ukrajna csatlakozhat a közösséghez. Volodimir Zelenszkij szerint a csatlakozásnak már 2027-ben meg kéne történnie, hogy Oroszország ne tudja blokkolni azt akár a következő 50 évre.
Az elnök az orosz invázió negyedik évfordulója alkalmából adott interjút a Financial Timesnak, és sokat beszélt az esetleges békekötésről. Szerinte Donald Trump rá sokkal nagyobb nyomást próbál helyezni, mint Oroszországra, miközben Moszkva apró gesztusokkal próbálja gyengíteni Kijev pozícióját az amerikai elnök szemében.
Zelenszkij szerint a fegyverszünet csak akkor lehet tartós, ha komoly biztonsági garanciák társulnak hozzá. Büszkén beszélt az ukrán fegyvergyártás fejlődéséről, például az FP‑5 Flamingo rakétáról, amely 1400 km‑re lévő orosz célpontot is elért.
Zelenszkij szerint Belarusz már nem tagadhatja részvételét a háborúban, mivel területéről indítanak dróntámadásokat. A háború után csak akkor normalizálódhat a viszony, ha EU‑barát, demokratikus vezetés kerül hatalomra Minszkben – mondta az ukrán elnök.
Ukrajna nemcsak saját szabadságáért, hanem egész Európa biztonságáért harcol - jelentette ki a román államfő a háború kitörésének negyedik évfordulóján.
Nicușor Dan emlékeztetett arra, hogy négy éve vált valóra Európa egyik legsötétebb forgatókönyve, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Úgy vélte, az ukrán nép „bátor és kitartó ellenállása” nélkül a kontinens sokkal nagyobb veszélyben lenne. A háború emberi ára – szétszakadt családok, elveszett életek – óriási, és Románia hálával tartozik Ukrajnának, fogalmazott az elnök.
Megerősítette: Románia addig támogatja Ukrajnát, ameddig szükség lesz rá. Nicusor Dan szerint a béketárgyalásoknak csak akkor van értelme, ha igazságos és tartós békéhez vezetnek. Leszögezte: a biztonsági garanciák elengedhetetlenek ahhoz, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg hasonló agresszió.
A háború kitörésének negyedik évfordulóján több romániai középületet – köztük az elnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni‑palotát – az ukrán zászló színeiben világítják ki, ezzel is kifejezve Románia szolidaritását az ukrán néppel.
Oroszország egyre nehezebben pótolja az ukrajnai háborúban elszenvedett hatalmas emberveszteségeket – derül ki egy friss elemzésből. A hadseregnek havonta mintegy harmincezer új katonára lenne szüksége, de ezt már nem tudják biztosítani, miközben a Kreml továbbra is kerüli az újabb országos mozgósítást. A toborzás ezért egyre inkább kényszerre, zsarolásra és korrupcióra épül: a beszámolók szerint sorozottakat fenyegetéssel vesznek rá a szerződéskötésre, lazítják az egészségügyi alkalmassági szabályokat, és a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeit célozzák meg: hajléktalanokat, adósságban élőket, munkanélkülieket.
A börtönökben is folytatódik a toborzás, sőt már vádemelés előtt álló gyanúsítottakat is a frontra küldenének büntetés helyett. Emellett egyre több külföldi – főként afrikai és ázsiai fiatal – kerül orosz szerződéses katonának hamis ígéretek alapján. A háború ötödik évében a rendszer így próbálja elkerülni az újabb mozgósítást, miközben a fronton továbbra is súlyos veszteségeket szenved.
Két hiánypótló - az erdélyi teológiai gondolkodás és egyházi stratégia fontos kérdéseiről szóló - kötetet mutattak be nem rég Kolozsváron. A szerzőkkel, Batizán Attilával és Juhász Ábellel László Tibor, a Kolozsvári Rádió munkatársa beszélgetett. Adásunk végén Ferencz-Nagy Zoltán a Helikon irodalmi folyóirat februári lapszámait ajánlja figyelmünkbe.
Az egyház mint diaszpóra című könyvében Batizán Attila azt kutatja, hogy hogyan őrizheti meg identitását és küldetését a református közösség a mai világ változó körülményei között. A szerző református lelkész, aki marosvásárhelyi származása ellenére nagy ismerője a dél-erdélyi szórványnak, ugyanis 2004 és 2010 között a Hunyad megyei rákosdi szórványgyülekezetben szolgált. 2010 óta a Maros megyei Szentgericén szolgál, és emellett 2024-től ő a Küküllői Református Egyházmegye esperese, a marosvásárhelyi Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium lelkészi igazgatója, a Marosvásárhelyi Református Kollégium Egyesületének elnöke, de tagja a Romániai Református Egyház Zsinatának, egyháza nyugdíjbizottságának és lelkészképesítő bizottságának, valamint a Diakónia Keresztyén Alapítvány Marosvásárhelyi Fiókszervezetének kuratóriumi elnöke.
Transzilvanista kálvinizmus című könyvében Juhász Ábel arra keresi a választ, hogy mi határozza meg az erdélyi református identitást. A kézdivásárhelyi születésű szerző a hargita megyei Telekfalva református lelkipásztora. Tanulmányait a kolozsvári, nagyszebeni és sárospataki teológiai intézetekben végezte, fél évig az Amszterdami Szabadegyetem kutatói ösztöndíjával képezte tovább magát. 2011–2014 között a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Doktori Iskolájának hallgatója volt, ahol abszolutóriumot szerzett. Kutatási területe az egyház és társadalom kapcsolata, valamint az egyházi kommunikáció- és diskurzuselemzések, illetve a két világháború közötti erdélyi teológiatörténet.
Az igazságügyi minisztériumban befejeződött a főügyészség vezető tisztségeire pályázók meghallgatása. A következő napokban mutatják be menedzseri terveiket a korrupcióellenes ügyosztály és a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyosztály vezető tisztségeire pályázók.
A főügyészi tisztség március 31-én üresedik meg. A meghallgatások eredményét március 2-án közlik, majd a jelölteket jóvá kell hagynia a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak és csak ez után dönt az államfő a javasoltak kinevezéséről vagy elutasításáról.
Nem lakoltatták ki Nagyváradon hétfőn délelőtt Fejes Rudolf Anzelm apátot, noha a bírósági végrehajtó által megjelölt határidő ekkor járt le. A helyszínen összegyűlt hívek és támogatók végül hiába várták az intézkedést: a nagyváradi polgármesteri hivatal halasztást kért – írja a Transtelex portál.
A premontrei templom előtt a délelőtti órákban több százan fordultak meg, sokan imával fejezték ki szolidaritásukat az apáttal, aki a templomban tartott mise után csatlakozott az utcán várakozókhoz. A jelenlévők a végrehajtót várták az esős időben, ám időközben kiderült: az önkormányzat kezdeményezte az eljárás elnapolását. A városháza indoklása szerint az iskolai vakációt követően újraindult a tanítás az egykor a premontrei rendhez tartozó Mihai Eminescu Főgimnáziumban, és az érintett helyiségek egy része az oktatási tevékenységhez kapcsolódik, ezért az azonnali kilakoltatás fennakadást okozhatott volna. A közlemény ugyanakkor egyértelművé tette: a halasztás ideiglenes, az eljárás továbbra is érvényben marad, és később, az oktatás zavarása nélkül végrehajtható.
Hétfőn déltől kedd délutánig villámáradásokra, helyi árvizekre, a patakok és folyók vízhozamának növekedésére vonatkozó figyelmeztetést adott ki az Országos Vízügyi Hatóság.
A sárga színjelzésű elsőfokú riasztás Szatmár, Máramaros, Kolozs, Bihar, Hunyad, Arad, Fehér, Krassó-Szörény, Temes, Olt, Teleorman, Arges, Dâmbovița, Giurgiu és Ilfov megyék vizeinek egyes szakaszaira érvényesek. Az érintett megyék lakosságát felkérik, kerüljék a vizek és az árvíz veszélyeztette övezetek közelében tartózkodást, tartsák tiszteletben a helyi hatóságok és a katasztrófavédelem utasításait. Ugyanakkor javasolják megelőző intézkedések meghozatalát a javak védelme és a személyes biztonság szavatolására a vízszint gyors növekedése esetén.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint korai még a nyugdíjak befagyasztásának feloldásáról tárgyalni.
A TVR Info műsorában úgy fogalmazott: bármilyen emelésre csak fenntartható módon, a gazdasági adatok és a költségvetés alakulásának függvényében kerülhet sor. A miniszter hangsúlyozta: jelentős javulást kell felmutatni a költségvetési helyzetben, különben az ígéretek fedezet nélkül maradnának. Emlékeztetett: a befagyasztásról tavaly nyáron döntött a kormánykoalíció, és az intézkedés szükséges a 2026-os hiánycél teljesítéséhez. Nazare ugyanakkor nem zárta ki, hogy az év folyamán újratárgyalják a kérdést, amennyiben a költségvetési adatok javulnak. Jelenleg azonban – mint mondta – még nem tartanak ott.