Dragoș Șeuleanu 2001 – 2005 között igazgatta a Román Állami Rádiótársaságot, az ő kezdeményezésére kezdődtek el bizonyos korszerűsítési munkálatok, amelyek a technikai felszerelést érintették és nem csak. Ugyancsak az ő igazgatóságának időszakában javult az állami rádió nemzetközi láthatósága és ismertsége, előrevetítve az ország NATO és Európai Unióhoz való csatlakozását.
Dragoș Șeuleanu közgazdasági tanulmányokat folytatott, majd a rádióban minden etapot végigjárva jutott el az elnök-vezérigazgatói pozicióig, kezdetben szerkesztőként dolgozott az intézményben.
Az iráni főváros Teherán lakossága tömegesen próbálja elhagyni a várost az izraeli csapások következtében kialakult feszültség miatt – közölte Kamiar Babak, az Euronews Perzsia vezetője.
Teheránban több mint tíz millió ember él, de csak néhány millióan tudtak elmenekülni. A középosztály már korábban elhagyta az országot, az ott maradottak közül sokan a Kaszpi-tenger partvidékére menekültek. A főváros közszolgáltatásai akadoznak: a központi bazár napok óta zárva van, a bankrendszer alig működik, folyamatosak az áramszünetek és az internetkapcsolat rendkívül lassú a gyakori kibertámadások miatt. Tegnap több órán keresztül a mobilhálózat is elérhetetlen volt.A mozgást a benzinellátás is nehezíti – autónként mindössze 15 litert lehet tankolni. Az infrastruktúra nem képes milliós menekülttömeget kiszolgálni, emiatt hatalmas dugók alakultak ki, az élelmiszerüzleteket pedig kiürítették az emberek.
A helyiek abban reménykednek, hogy hamarosan visszatérhetnek otthonaikba, de a biztonság vidéken sem garantált, hiszen több régióban is bombázásokról számoltak be. A helyzet továbbra is rendkívül bizonytalan Iránban. A társadalom félelemben él, és nem látják, mikor térhet vissza az élet a normális kerékvágásba.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy kész találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, de kételkedik Zelenszkij döntéseinek legitimitásában – tudósít az MTI.
Kész vagyok találkozni mindenkivel, beleértve Zelenszkijt is. A kérdés az, hogy ki fogja aláírni a dokumentumokat a békéről – mondta Putyin nemzetközi hírügynökségek vezetőivel tartott találkozóján Szentpéterváron. Az ukrán elnököt öt évre választják meg, és még hadiállapot esetén sem létezik lehetőség a mandátum meghosszabbítására. Hadiállapot esetén csak a parlament munkája hosszabbítható meg. Az elnök jogairól ebben az esetben sehol sem írnak – tette hozzá. Mi is szeretnénk ezt a konfliktust befejezni, és minél gyorsabban, és jobb, ha békés úton – nyilatkozott Putyin. Hozzátette, az a legenda, miszerint Oroszország rátámadni készül Európára és a NATO-országokra, a leghihetetlenebb hazugság, amelyet a nyugat-európai országok lakosságára rá akarnak erőltetni – mondta az államfő, felhívva a figyelmet arra, hogy a NATO katonai költségvetése a többszöröse Oroszországénak.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) arra figyelmezteti az adófizetőket, hogy egy hamis weboldal jelent meg, amely külsőre megtévesztően hasonlít az intézmény hivatalos honlapjára, és személyes adatok illetéktelen megszerzését célozza. Az ANAF hangsúlyozza: a hivatalos oldal kizárólag a www.anaf.ro címen érhető el. Minden ettől eltérő, különösen a szokatlan végződéseket (.net, .info, .com.ro stb.) tartalmazó cím, illetve az ilyen oldalakon megjelenő gyanús űrlapok, amelyek kitöltését kérik, potenciális veszélyforrást jelentenek.
Dragoș Șeuleanu 2001 – 2005 között igazgatta a Román Állami Rádiótársaságot, az ő kezdeményezésére kezdődtek el bizonyos korszerűsítési munkálatok, amelyek a technikai felszerelést érintették és nem csak. Ugyancsak az ő igazgatóságának időszakában javult az állami rádió nemzetközi láthatósága és ismertsége, előrevetítve az ország NATO és Európai Unióhoz való csatlakozását.
Dragoș Șeuleanu közgazdasági tanulmányokat folytatott, majd a rádióban minden etapot végigjárva jutott el az elnök-vezérigazgatói pozicióig, kezdetben szerkesztőként dolgozott az intézményben.
Mexikó-szerte tüntettek az üzemanyag árának jelentős emelkedése ellen, a tiltakozó megmozdulások több tucat benzinkút és üzlet kifosztásába torkollottak. Az emberek helyi idő szerint tegnap vonultak utcára, miután a kormány deregulációs intézkedése nyomán a hét végén 20 százalékkal drágult a benzin. (tovább…)
Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt helyettes elnöke azt nyilatkozta, hogy a liberálisok az új kabinet ellen szavaznak, mert úgy gondolják, hogy a nevesített miniszter-jelöltek az PSD-ALDE érdekeit szolgálják majd és nem az ország javát. (tovább…)
Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnap bejelentette, hogy az RMDSZ megszavazza a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kormányt a parlamentben, miután a megbízott miniszterelnök és a koalíciós pártok vezetői találkoztak az RMDSZ-frakcióival. (tovább…)
Az RMDSZ kérésére a nemzeti kisebbségek kultúrájáért felelős államtitkári posztot hoznak létre a művelődési minisztériumban ? nyilatkozta tegnap a maszol.ro-nak Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető. (tovább…)
Kiábrándultan és csalódottan fogadta a civil szféra annak hírét, hogy a leköszönő Cioloş-kormány mégsem terjeszti elő Verespatakot az UNESCO Világörökség-listájára. (tovább…)
Harminc gyereket kezelnek kanyarófertőzéssel a temesvári, fertőző betegségeket kezelő osztályon, ahol az elmúlt év végén a járvány szövődményei okozták egy alig egyéves és három hónapos gyermek halálát. (tovább…)
A közúti bírságok növelését vonja maga után a minimálbér emelkedése. A minimálbér 1.450 lejre növelése jövő hónaptól azzal jár, hogy a büntetőpont a jelenlegi 125 lejről 145 lejre emelkedik. (tovább…)
Nagy-Britannia váratlanul lemondott EU-nagykövete szerint a brit kormányban nincs meg a szükséges tapasztalat a Brexit-tárgyalások lebonyolításához. (tovább…)
A nyugat-törökországi Izmir városában őrizetbe vettek öt embert, aki gyaníthatóan kapcsolatban áll az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel, és köze lehet a szilveszter éjszakai isztambuli merénylethez – jelentette szerdán az Anadolu török hírügynökség. (tovább…)
Ma reggel nyolckor elkezdődött a miniszterjelöltek meghallgatása a parlamenti bizottságokban. Mivel mindenki pozitív véleményezésben részesült, a parlament mai együttes ülésén meg is szavazhatják a kormányt, este pedig valószínűleg leteszik az esküt, és Sorin Grindeanu miniszterelnökkel együtt kormányülést is tartanak. (tovább…)
object(WP_Query)#2917 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(451470)
[1]=>
int(451477)
[2]=>
int(451476)
[3]=>
int(451475)
[4]=>
int(451474)
}
["paged"]=>
int(2481)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(451470)
[1]=>
int(451474)
[2]=>
int(451475)
[3]=>
int(451476)
[4]=>
int(451477)
}
["paged"]=>
int(2481)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3172 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#2958 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (451470,451474,451475,451476,451477) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 29760, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3174 (24) {
["ID"]=>
int(202995)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-05 14:26:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-05 12:26:35"
["post_content"]=>
string(1254) "Mexikó-szerte tüntettek az üzemanyag árának jelentős emelkedése ellen, a tiltakozó megmozdulások több tucat benzinkút és üzlet kifosztásába torkollottak. Az emberek helyi idő szerint tegnap vonultak utcára, miután a kormány deregulációs intézkedése nyomán a hét végén 20 százalékkal drágult a benzin.
A legtöbb zavargás Mexikó, Michoacán és Hidalgo szövetségi államokban, valamint Mexikóvárosban volt. A hatóságok közlése szerint több mint 250 demonstrálót vettek őrizetbe fosztogatás és garázdaság miatt, és összesen 79 üzletet raboltak ki. A mexikói kormány kemény válaszlépést helyezett kilátásba a visszaélések miatt.
Enrique Pena Nieto mexikói elnök védelmébe vette az üzemanyag árának emelését a növekvő világpiaci árakra hivatkozva. Az államfő szerint az üzemanyag ára hosszú távon ismét csökkenni fog, amennyiben beérik a mexikói kormány 2014-ben útnak indított k?olajipari reformja. Utóbbi keretében Nieto véget vetett az olajtermelés 76 éves állami monopóliumának és megnyitotta az ágazatot a külföldi cégek el?tt. A Pemex állami olajkonszern így elvesztette uralkodó helyzetét a benzin és a gázolaj eladása terén."
["post_title"]=>
string(76) "Fosztogatásokba torkollott Mexikóban a benzináremelés elleni tiltakozás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(71) "fosztogatasokba-torkollott-mexikoban-a-benzinaremeles-elleni-tiltakozas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-05 14:26:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-05 12:26:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=202995"
["menu_order"]=>
int(28390)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3173 (24) {
["ID"]=>
int(202895)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-04 15:07:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 13:07:17"
["post_content"]=>
string(868) "Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt helyettes elnöke azt nyilatkozta, hogy a liberálisok az új kabinet ellen szavaznak, mert úgy gondolják, hogy a nevesített miniszter-jelöltek az PSD-ALDE érdekeit szolgálják majd és nem az ország javát. Az ellenzék amiatt is elégedetlen, hogy a jelöltek közül többnek különféle okokból gondja volt, vagy van a törvényhozással. A liberálisok kérték, hogy a jelölteket ne ma, hanem egy későbbi dátumon hallgassák meg a szakbizottságokban, tekintve, hogy a kormányprogram 171 oldalas, és kevés az idő az átnézésére. Az ellenvetésektől eltekintettek és ma meghallgatták a jelölteket a szakbizottságokban, adásunk idején mutatják be a parlament két házának együttes ülésén a kormányprogramot, illetve szavaznak az új miniszterek beiktatásáról is."
["post_title"]=>
string(27) "Az ellenzék nem ért egyet"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(25) "az-ellenzek-nem-ert-egyet"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-04 15:07:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 13:07:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=202895"
["menu_order"]=>
int(28393)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3206 (24) {
["ID"]=>
int(202865)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-04 15:05:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 13:05:35"
["post_content"]=>
string(802) "Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnap bejelentette, hogy az RMDSZ megszavazza a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kormányt a parlamentben, miután a megbízott miniszterelnök és a koalíciós pártok vezetői találkoztak az RMDSZ-frakcióival.Erről egyhangúlag döntött a szövetség szenátusi és képviselőházi frakciója, miután megállapították, hogy a kormányprogram sok olyan célkitűzést tartalmaz, amely az RMDSZ választási programjában is szerepel - tette hozzá Kelemen Hunor. Példaként a gyermekvállalás ösztönzését segítő családi adókedvezményeket, a helyi közigazgatásban, közszférában dolgozók bérének növelését, az üdülési kedvezményeket, az új vállalkozások támogatását, a minimálbér növelését említette."
["post_title"]=>
string(37) "Megszavazza az RMDSZ az új kabinetet"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "megszavazza-az-rmdsz-az-uj-kabinetet"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-04 15:05:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 13:05:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=202865"
["menu_order"]=>
int(28394)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3180 (24) {
["ID"]=>
int(202835)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-04 15:04:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 13:04:18"
["post_content"]=>
string(933) "Az RMDSZ kérésére a nemzeti kisebbségek kultúrájáért felelős államtitkári posztot hoznak létre a művelődési minisztériumban ? nyilatkozta tegnap a maszol.ro-nak Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető. A szövetség a kormányprogram több pontjával nem ért egyet, de mivel elsősorban a parlamenti együttműködésben gondolkodik, megszavazza a Grindeanu-kormányt ? mondta a politikus. A RMDSZ két frakciója kedd délután együttes ülést tartott. Ennek első felében részt vettek a PSD-ALDE szociálliberális koalíció vezetői is, akikkel közösen tekintették át a Grindeanu-kormány programját. A megbeszélésen az RMDSZ kérte a kormánytöbbség vezetőit, hogy ? akárcsak az oktatási tárcának ? a művelődési minisztériumnak is legyen egy, a kisebbségek kultúrájáért felelős államtitkára.Azt még nem jelentették be az RMDSZ kit nevesít erre a tisztségre."
["post_title"]=>
string(54) "A kisebbségek kultúrájáért felelős államtitkár"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(46) "a-kisebbsegek-kulturajaert-felelos-allamtitkar"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-04 15:04:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 13:04:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=202835"
["menu_order"]=>
int(28395)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#2915 (24) {
["ID"]=>
int(202815)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-04 15:00:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 13:00:35"
["post_content"]=>
string(1040) "Kiábrándultan és csalódottan fogadta a civil szféra annak hírét, hogy a leköszönő Cioloş-kormány mégsem terjeszti elő Verespatakot az UNESCO Világörökség-listájára. Dacian Ciolos azzal indokolta a döntést, hogy a leköszönő kormánynak már limitált hatáskörei vannak, és erre vonatkozóan már nem hozhat döntést. A civilek jó része ezt úgy értelmezi, hogy a kormányfő valójában megfutamodott a felelősség elől; a világörökségi jelöléshez szükséges dosszié tartalmát ugyanis már december 9-én véglegesítették, sőt maga a procedúra már 2011-ben elkezdődött, tehát a még működő kormánynak teljes mértékben jogában állna lépni ebben az ügyben, érveltek. Az UNESCO-jelölés leadási határideje február 1. Az új kormánynak tehát ahhoz, hogy ebbe a határidőbe beleférjen, mandátuma első napjaiban már gyakorlatilag ezzel kellene foglalkoznia. Ám kétséges, hogy a következő, PSD-vezette kormánynak mennyire lesz prioritása az ügy."
["post_title"]=>
string(34) "Verespatakért aggódnak a civilek"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "verespatakert-aggodnak-a-civilek"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-04 15:00:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 13:00:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=202815"
["menu_order"]=>
int(28396)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#2916 (24) {
["ID"]=>
int(202785)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-04 14:58:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 12:58:42"
["post_content"]=>
string(1224) "Spontán tüntetésbe kezdtek a lupényi kőszénbányában dolgozó vájárok ma reggel. Az első műszakban dolgozók elégedetlenek a Vajdahunyadi Energetikai Komplexum anyagi helyzetével és a kisegítő személyzet munkahetének csökkentésével. ?Az első váltás nem állt műszakba. Az emberek félnek, mert nem tudják, mi történik, és elégedetlenek amiatt, hogy a munkaidőt ideiglenesen megszakították? ? nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek Ioan Ciubotaru szakszervezeti vezető. Ciubotaru szerint a zsilyvajdejvulkáni (Vulcan) bányánál is zajlik egy tüntetés, ahol 15 munkás fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy a segítő személyzetnek hétfőnként nem kell dolgoznia. A vezetőség szerint ezzel az intézkedéssel 1,6 millió lejt spórolna meg az üzem, ugyanis a kisegítő személyzet csak 75%-kos fizetést kapna ezekre a napokra. A Vajdahunyadi Energetikai Komplexum kérte fizetésképtelenné nyilvánítását. Az energetikai konszern keretén belül körülbelül 5.300 személy dolgozik a lónyai (Lonea), lupényi (Lupeni), a livezényi és vulkáni bányákban, valamint a parosényi (Paroşeni) és marosnémeti (Mintia) hőerőművekben."
["post_title"]=>
string(30) "Spontán tüntetés Lupényben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "spontan-tuntetes-lupenyben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-04 14:58:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 12:58:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=202785"
["menu_order"]=>
int(28397)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#2906 (24) {
["ID"]=>
int(202765)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-04 14:56:32"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 12:56:32"
["post_content"]=>
string(871) "Harminc gyereket kezelnek kanyarófertőzéssel a temesvári, fertőző betegségeket kezelő osztályon, ahol az elmúlt év végén a járvány szövődményei okozták egy alig egyéves és három hónapos gyermek halálát. Virgil Musta, a Victor Babeşről elnevezett egészségügyi intézmény szóvivője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a legtöbb beteg gyerek nem volt beoltva. Jelenleg a fertőző betegségeket kezelő osztályon telt ház van, ott már nem tudnak több beteget fogadni. ?A gyerekeken kívül természetesen a szülőknek és a hozzátartozóknak is helyet kell adnunk, így a felnőttosztályra is kiterjeszkedtünk. A statisztikáink azt mutatják, tízből kilenc kanyarófertőzéssel kezelt gyerek nincs beoltva? ? mutatott rá a szóvivő, aki attól tart, hogy tovább növekedhet a kanyarós megbetegedések száma."
["post_title"]=>
string(37) "Még mindig tart a kanyaró-járvány"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "meg-mindig-tart-a-kanyaro-jarvany"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-04 14:56:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 12:56:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=202765"
["menu_order"]=>
int(28398)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#2905 (24) {
["ID"]=>
int(202735)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-04 14:54:55"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 12:54:55"
["post_content"]=>
string(868) "A közúti bírságok növelését vonja maga után a minimálbér emelkedése. A minimálbér 1.450 lejre növelése jövő hónaptól azzal jár, hogy a büntetőpont a jelenlegi 125 lejről 145 lejre emelkedik. A közúti bírságok a mindenkori minimálbér 10 százalékát képezik, ennek megfelelően 290 és 435 lej közötti bírságra számíthat például az a gépkocsivezető, aki elmulasztja a biztonsági övet használni, vagy 10-20 kilométer per órás sebességgel túllépi az adott útszakaszon megengedett sebességhatárt. 580 és 725 lej közötti bírságot rónak arra, aki például nem tartja be a követési távolságot, nem tartja be a hangjelzésre vonatkozó szabályokat, és szabálytalanul parkol. Csaknem 900 lejes pénzbüntetést kaphat az, aki lejárt érvényességű jogosítvánnyal vezet gépjárművet.
"
["post_title"]=>
string(21) "Vezessünk óvatosan!"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(18) "vezessunk-ovatosan"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-04 14:54:55"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 12:54:55"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=202735"
["menu_order"]=>
int(28399)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#2904 (24) {
["ID"]=>
int(202705)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-04 14:47:21"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 12:47:21"
["post_content"]=>
string(610) "Nagy-Britannia váratlanul lemondott EU-nagykövete szerint a brit kormányban nincs meg a szükséges tapasztalat a Brexit-tárgyalások lebonyolításához. Theresa May jelenlegi kormányfő hivatalának szóvivője kedd esti szűkszavú nyilatkozatában kijelentette: Sir Ivan azért hozta meg ezt a döntést, hogy utódját ki lehessen nevezni még a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének március végéig esedékes aktiválása előtt. Ez a cikkely szabályozza ? és aktiválása hivatalosan el is indítja ? a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalássorozatot."
["post_title"]=>
string(36) "A Brexit-tárgyalások előjátékai"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "a-brexit-targyalasok-elojatekai"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-04 14:47:21"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 12:47:21"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=202705"
["menu_order"]=>
int(28400)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#2960 (24) {
["ID"]=>
int(202675)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-04 14:42:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 12:42:40"
["post_content"]=>
string(851) "A nyugat-törökországi Izmir városában őrizetbe vettek öt embert, aki gyaníthatóan kapcsolatban áll az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel, és köze lehet a szilveszter éjszakai isztambuli merénylethez - jelentette szerdán az Anadolu török hírügynökség. Ugyanennek a hírügynökségnek szerdán a török külügyminiszter megerősítette: tudják, ki ölt meg 39 embert. Egy török biztonságpolitikai szakértő szerint az újévi isztambuli merénylet elkövetője előre tudta, hogy a tervezett tömeggyilkosság helyszíne, a Reina klub előtt az előírt négy helyett csak egy rendőr áll majd, a szórakozóhely biztonsági őrei fegyvertelenek, és a lövöldözés után a kijáratnál nem fog rendőrrel találkozni. Kiderült az is: a támadás helyszínétől 200 méterre egy rendőrségi őrs van."
["post_title"]=>
string(24) "Tudják ki az elkövető"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(21) "tudjak-ki-az-elkoveto"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-04 14:42:40"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 12:42:40"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=202675"
["menu_order"]=>
int(28401)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#2909 (24) {
["ID"]=>
int(202655)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-04 14:41:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 12:41:22"
["post_content"]=>
string(521) "A Moldovai Köztársaság elnöke megfosztotta Traian Băsescu volt román államfőt a moldovai állampolgárságától. Az erről szóló rendeletet Igor Dodon kedden írta alá. A román politikus felesége, Maria Băsescu megőrizhette moldovai állampolgárságát.Traian Băsescu a sajtóból tudta meg, hogy megvonták tőle moldovai állampolgárságát - nyilatkozta az Agerpresnek. A volt államfő szerint ez a döntés azt bizonyítja, hogy Igor Dodon, a Moldovai Köztársaság elnöke fél tőle."
["post_title"]=>
string(40) "Már nem moldovai állampolgár Băsescu"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "mar-nem-moldovai-allampolgar-basescu"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-04 14:41:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 12:41:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=202655"
["menu_order"]=>
int(28402)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3083 (24) {
["ID"]=>
int(202635)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-04 15:11:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 13:11:17"
["post_content"]=>
string(975) "Ma reggel nyolckor elkezdődött a miniszterjelöltek meghallgatása a parlamenti bizottságokban. Mivel mindenki pozitív véleményezésben részesült, a parlament mai együttes ülésén meg is szavazhatják a kormányt, este pedig valószínűleg leteszik az esküt, és Sorin Grindeanu miniszterelnökkel együtt kormányülést is tartanak. A PSD-ALDE kormánykoalíciónak 26 minisztere lesz. Néggyel több minisztériumot javasoltak, mint amennyi eddig volt, az ALDE pedig négy tárca vezetését kapja meg. Az egyik miniszterelnök-helyettesi tisztséget is ALDE-s politikus tölti majd be: Daniel Constantin, az ALDE társelnöke, aki környezetvédelmi miniszter lesz. A másik kormányfőhelyettes Sevil Shhaideh, akit a fejlesztési minisztérium élére javasoltak. Shhaideh, a PSD-ALDE első kormányfőjelöltje - akit Klaus Johannis államfő elutasított - már korábban is vezette ezt a tárcát, Liviu Dragnea 2015-ös lemondása után."
["post_title"]=>
string(40) "Este már ülésezhet is az új kormány"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(35) "este-mar-ulesezhet-is-az-uj-kormany"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-04 15:14:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-04 13:14:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=202635"
["menu_order"]=>
int(28403)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3174 (24) {
["ID"]=>
int(202995)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2017-01-05 14:26:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-01-05 12:26:35"
["post_content"]=>
string(1254) "Mexikó-szerte tüntettek az üzemanyag árának jelentős emelkedése ellen, a tiltakozó megmozdulások több tucat benzinkút és üzlet kifosztásába torkollottak. Az emberek helyi idő szerint tegnap vonultak utcára, miután a kormány deregulációs intézkedése nyomán a hét végén 20 százalékkal drágult a benzin.
A legtöbb zavargás Mexikó, Michoacán és Hidalgo szövetségi államokban, valamint Mexikóvárosban volt. A hatóságok közlése szerint több mint 250 demonstrálót vettek őrizetbe fosztogatás és garázdaság miatt, és összesen 79 üzletet raboltak ki. A mexikói kormány kemény válaszlépést helyezett kilátásba a visszaélések miatt.
Enrique Pena Nieto mexikói elnök védelmébe vette az üzemanyag árának emelését a növekvő világpiaci árakra hivatkozva. Az államfő szerint az üzemanyag ára hosszú távon ismét csökkenni fog, amennyiben beérik a mexikói kormány 2014-ben útnak indított k?olajipari reformja. Utóbbi keretében Nieto véget vetett az olajtermelés 76 éves állami monopóliumának és megnyitotta az ágazatot a külföldi cégek el?tt. A Pemex állami olajkonszern így elvesztette uralkodó helyzetét a benzin és a gázolaj eladása terén."
["post_title"]=>
string(76) "Fosztogatásokba torkollott Mexikóban a benzináremelés elleni tiltakozás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(71) "fosztogatasokba-torkollott-mexikoban-a-benzinaremeles-elleni-tiltakozas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-01-05 14:26:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-01-05 12:26:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=202995"
["menu_order"]=>
int(28390)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(35268)
["max_num_pages"]=>
int(2939)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "982ba32cc9ff15716d790c54bc2c1379"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(84) "wp_query:c683a767a35c8d36b8440bb327387739:0.53184300 17503944540.54795200 1750394454"
}