A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten, verseket énekelnek, muzsikájuk sokszínű, a versekből következőek pedig sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja – olvashatjuk az együttes honlapján.
A Kaláka együttesről gondolom ennél többet nem is kell beszélnem, hiszen hallgatóink is jól ismerhetik megzenésített verseiket, a Kányádi Sándorral, Bogdán Zsolttal közös műsoraikat is. Az adventi időszakban a Kaláka együttes majdnem minden évben körútra érkezik Erdélybe. Idén, 19 év után ismét eljutottak Bukarestbe a Szabad-e ide bejönni betlehemmel című 1987-ben megjelent lemezükből készült műsorukkal. A bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban tartott adventi koncertet követően kértem mikrofon elé Gryllus Dánielt, a Kaláka együttes egyik alapítóját.
Kilencedik alkalommal szerveztek karácsonyi vásárt Kászon községben december közepén. A kézművesek felvonultatása mellett a község néptánccsoportjai az Őszirózsák nyugdíjas klub, a Nagykászoni egyházi kórus is megörvendeztette a vásárra érkezőket. Ott készült most következő összeállításunk, amelyben elsőnek az egyik szervezőt, Csűrös Zsoltot hallják.
A következő összeállításunkban hallgassák meg három erdélyi magyar történelmi egyházi vezető - Kovács Gergely római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református és Kovács István unitárius püspök - karácsonyi pásztorlevelét.
Karácsony környékén erősebbé válik az önzetlen szeretet jelenléte. Szívünk megnyitása adja a lehetőséget, hogy lelkünkbe tudjuk ezt fogadni, és gyarapodni tudjunk általa – állítja adásunk mai vendége, akivel már több ízben beszélgettünk a Natura Stúdióban a szakrális földrajzot kutatók látásmódjáról.
Balla Ede Zsolt szakrális-földrajz kutató egyik kötetében a székelyudvarhelyi Jézus Szíve kápolnát és a hozzá kapcsolódó szent helyeket ismerteti. A történelmi, egyháztörténeti, földrajzi múlt mellett – a Jézus szíve kápolna apropóján – a szerző tanításokat is megfogalmaz az emberhez méltó életről és a szív ébresztésének fontosságáról. Mai adásunkban őt kérjük meg, meséljen a Magura Kiadó gondozásában megjelent könyvéről.
A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten, verseket énekelnek, muzsikájuk sokszínű, a versekből következőek pedig sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja – olvashatjuk az együttes honlapján.
A Kaláka együttesről gondolom ennél többet nem is kell beszélnem, hiszen hallgatóink is jól ismerhetik megzenésített verseiket, a Kányádi Sándorral, Bogdán Zsolttal közös műsoraikat is. Az adventi időszakban a Kaláka együttes majdnem minden évben körútra érkezik Erdélybe. Idén, 19 év után ismét eljutottak Bukarestbe a Szabad-e ide bejönni betlehemmel című 1987-ben megjelent lemezükből készült műsorukkal. A bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban tartott adventi koncertet követően kértem mikrofon elé Gryllus Dánielt, a Kaláka együttes egyik alapítóját.
Szíria „felszabadításának” a folytatását, és a terrorizmus elleni további küzdelmet ígérte ma választási győzelme utáni első beszédében Recep Tayyip Erdogan újonnan megválasztott török államfő. (tovább…)
Szombaton emléktáblát avattak gróf Széchenyi Istvánnak a Nagy-Kazán-szorosban, azon a helyen, ahol a Magyar Mérnök- és Építészegylet 1885-ben állított egyet a Duna szabályozásának tervét kidolgozó polihisztornak, volt közlekedési miniszternek. (tovább…)
Az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága ma dönt a Sargentini-jelentésről, mely legfőbb megállapításai szerint Magyarországon veszélyben van a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok. (tovább…)
A határon átnyúló jó testvértelepülési együttműködés példájaként egy tűzoltóautót adományozott a Hajdú-Bihar megyei Egyek nagyközség az Arad megyei Kisperegnek (amely közigazgatásilag a közeli Németpereghez tartozik). (tovább…)
Muszlim célpontok ellen tervezett merényleteket egy szélsőséges csoport Franciaországban, a csoport tíz tagját őrizetbe vették a terrorelhárítók. (tovább…)
Tizenöt évvel ezelőtt a sok évtizedes várfogságból kikerült, az akkor már négy esztendeje restaurálás alatt lévő Szabadság-szobor újbóli felállításának háttérintézményeként alapították meg az aradi Szabadság-szobor Egyesületet. (tovább…)
Az ország 14 megyéjében 28 településen és a fővárosban is 439 lakást és 455 udvart öntött el a víz az elmúlt 24 órában leesett jelentős csapadékmennyiség miatt. (tovább…)
Ma az idegen nyelvekből átvett közszavak magyaros írásmódjáról lesz szó. Ezek egy idő után annyira meghonosodhatnak, hogy feledésbe merül, valójában honnan is erednek. Az idegen szavakat attól függően írjuk magyaros vagy az eredeti írásmód szerint, hogy mennyire épültek be a magyar nyelvbe. (tovább…)
Indul újabb elnöki mandátumért Klaus Johannis. Az államfő erről ma délelőtt beszélt Nagyszebenben, ahol azt mondta, szilárd elhatározása megpályázni az…
object(WP_Query)#3599 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(457604)
[1]=>
int(458021)
[2]=>
int(458023)
[3]=>
int(458124)
[4]=>
int(458176)
}
["paged"]=>
int(2218)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(457604)
[1]=>
int(458021)
[2]=>
int(458023)
[3]=>
int(458124)
[4]=>
int(458176)
}
["paged"]=>
int(2218)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3410 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3411 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (457604,458021,458023,458124,458176) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 26604, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3418 (24) {
["ID"]=>
int(363986)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-06-25 13:59:53"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 10:59:53"
["post_content"]=>
string(660) "Szíria "felszabadításának" a folytatását, és a terrorizmus elleni további küzdelmet ígérte ma választási győzelme utáni első beszédében Recep Tayyip Erdogan újonnan megválasztott török államfő. Hangsúlyozta, hogy országa folytatni akarja a harcot a terrorista szervezetek ellen. Erdogan - aki a választás után rögtön életbe lépő elnöki rendszer irányítója lesz mostantól - megállapította, hogy ezeken a választásokon a demokrácia aratott győzelmet. Utalt a rendkívül magas - 80 százalék feletti - részvételi arányra. Sok országban ennek a részvételi aránynak a felét sem tapasztalni - mondta."
["post_title"]=>
string(40) "Győzött az államfő Törökországban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "gyozott-az-allamfo-torokorszagban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-06-25 13:59:53"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 10:59:53"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=363986"
["menu_order"]=>
int(22799)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3416 (24) {
["ID"]=>
int(356506)
["post_author"]=>
string(3) "205"
["post_date"]=>
string(19) "2018-05-31 15:45:45"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-05-31 12:45:45"
["post_content"]=>
string(1411) "Szombaton emléktáblát avattak gróf Széchenyi Istvánnak a Nagy-Kazán-szorosban, azon a helyen, ahol a Magyar Mérnök- és Építészegylet 1885-ben állított egyet a Duna szabályozásának tervét kidolgozó polihisztornak, volt közlekedési miniszternek. A Vaskapu vízerőmű megépítésével olyannyira megemelkedett a folyó szintje, hogy az tábla a víz alá került. A Magyar Hajózásért Egyesület kezdeményezésére állított új tábla az eredeti szövegét tartalmazza, csak a magyar mellett román és angol nyelven is. A szombati ünnepségen a Dunának országokat és nemzeteket összekötő szimbolikus jelentőségét, valamint Széchenyi István egész Európa gazdasági-társadalmi fejlődésére hatással lévő folyamszabályozási tervét méltatták a magyar diplomácia és a történelmi egyházak képviselői. A 973,3-es folyamkilométernél lévő emlékhely csak vízen közelíthető meg. A táblát a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István és a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye frissen kinevezett püspöke, Pál József Csaba áldotta meg. Pataky Lehel Zsolt is részt vett az ünnepségen.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/Szechenyi-emlektabla_a_Nagy-Kazan_szorosban.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/Szechenyi-emlektabla_a_Nagy-Kazan_szorosban.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(31) "Emléktáblát avattak a Dunán"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(27) "emlektablat-avattak-a-dunan"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-05-30 14:01:26"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-05-30 11:01:26"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=356506"
["menu_order"]=>
int(22800)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3415 (24) {
["ID"]=>
int(363966)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-06-25 13:59:29"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 10:59:29"
["post_content"]=>
string(650) "Az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága ma dönt a Sargentini-jelentésről, mely legfőbb megállapításai szerint Magyarországon veszélyben van a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok. A jelentést összeállító holland politikus, Judith Sargentini szerint Magyarországon sérülnek a közösség alapelvei, ezért kezdeményezi az uniós alapszerződés 7-es cikkely szerinti eljárást Magyarország ellen, mondta az M1 brüsszeli tudósítója. Kiemelte, hogy ez ugyan egy hosszú folyamat, de akár Magyarország szavazati jogának felfüggesztésével is zárulhat."
["post_title"]=>
string(25) "Előtérben Magyarország"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(22) "eloterben-magyarorszag"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-06-25 13:59:29"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 10:59:29"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=363966"
["menu_order"]=>
int(22801)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3545 (24) {
["ID"]=>
int(350786)
["post_author"]=>
string(3) "205"
["post_date"]=>
string(19) "2018-05-10 15:45:52"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-05-10 12:45:52"
["post_content"]=>
string(1062) "A határon átnyúló jó testvértelepülési együttműködés példájaként egy tűzoltóautót adományozott a Hajdú-Bihar megyei Egyek nagyközség az Arad megyei Kisperegnek (amely közigazgatásilag a közeli Németpereghez tartozik). A járművet pénteken, a tűzoltók védőszentjének ünnepén, Szent Flórián napján adták át a helybéli óvodások és kisiskolások érdeklődése közepette. Egyek és Kispereg kapcsolata a 18. századra nyúlik vissza, hiszen az 1700-as évek második felében a peregi pusztán telepedett le az a mintegy 300 református, akiknek épp a hitük miatt kellett elvándorolniuk Egyekről. A mai kor emberének azonban azt kell keresnie, amit összeköti a két közösséget, nem pedig azt, ami elválasztja őket ? hangzott el a tűzoltóautó kisperegi átadásán, amelyen Pataky Lehel Zsolt is jelen volt.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/Egyeki_tuzoltoauto_Kisperegnek.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/Egyeki_tuzoltoauto_Kisperegnek.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(20) "Testvéri segítség"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(17) "testveri-segitseg"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-05-10 13:41:16"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-05-10 10:41:16"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=350786"
["menu_order"]=>
int(22802)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3405 (24) {
["ID"]=>
int(363946)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-06-25 13:58:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 10:58:40"
["post_content"]=>
string(668) "A várakozásoknak megfelelően, most sem történt igazi áttörés a bevándorlás kérdésében. A találkozót Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hívta össze. Konkrét koncepcióval érkeztek az olaszok, akik egyébként erősen szigorítanának, Angela Merkel német kancellár pedig azt mondta, hogy ahol lehet európai, ahol pedig nem, ott nemzeti szinten kell rendezni a kérdést. A bevándorlási krízis három évvel ezelőtt kezdődött, 2015-ben egymillió migráns vonult át fél Európán, leginkább Németországba tartottak. A kezdeti lelkesedést a nyugat-európai államokban is mostanra felváltotta az aggodalom."
["post_title"]=>
string(47) "Migrációs minicsúcsot tartottak Brüsszelben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(43) "migracios-minicsucsot-tartottak-brusszelben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-06-25 13:58:40"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 10:58:40"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=363946"
["menu_order"]=>
int(22803)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3575 (24) {
["ID"]=>
int(356486)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-05-31 15:40:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-05-31 12:40:05"
["post_content"]=>
string(400) "Sikeres volt Csíkszeredában a 28. Csík-Expó. Az Expo-Har Kft. szervezte nemzetközi kiállításon és vásáron mintegy hetven hazai és magyarországi cég mutatkozott be és kínálta termékeit. További részletek Biró Istvántól.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/CSik-expo-vagva.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/CSik-expo-vagva.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(40) "Nemzetközi seregszemle Csíkszeredában"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "nemzetkozi-seregszemle-csikszeredaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-05-30 13:59:38"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-05-30 10:59:38"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=356486"
["menu_order"]=>
int(22804)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3576 (24) {
["ID"]=>
int(363926)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-06-25 13:57:29"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 10:57:29"
["post_content"]=>
string(632) "Muszlim célpontok ellen tervezett merényleteket egy szélsőséges csoport Franciaországban, a csoport tíz tagját őrizetbe vették a terrorelhárítók. A rendőrségi tájékoztatás szerint a belső elhárítás egyszerre csapott le a gyanúsítottakra országszerte, két embert Korzikán, a többieket a párizsi régióban, valamint az ország nyugati részén vették őrizetbe vasárnap. A titkosszolgálatok által hetek óta megfigyelt AFO - Hadműveleti erők akciója nevű szélsőjobboldali csoportot egy visszavonult rendőr vezette, s tagjai közül többen korábban a fegyveres erőknél dolgoztak."
["post_title"]=>
string(44) "Merényletekre készültek Franciaországban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "merenyletekre-keszultek-franciaorszagban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-06-25 13:57:29"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 10:57:29"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=363926"
["menu_order"]=>
int(22805)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3577 (24) {
["ID"]=>
int(350756)
["post_author"]=>
string(3) "205"
["post_date"]=>
string(19) "2018-05-10 15:37:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-05-10 12:37:51"
["post_content"]=>
string(1564) "Tizenöt évvel ezelőtt a sok évtizedes várfogságból kikerült, az akkor már négy esztendeje restaurálás alatt lévő Szabadság-szobor újbóli felállításának háttérintézményeként alapították meg az aradi Szabadság-szobor Egyesületet. Egy évre rá, 2004 áprilisában viszontagságos munkával, román?magyar kormányközi megállapodás alapján sikerült újra köztéren elhelyezni Zala György monumentális kompozícióját, amely az 1849. október 6-án Aradon kivégzett forradalmár honvédtiszteknek állít emléket. A szoborcsoportot eredetileg 1890-ben állították fel Arad főterén, de a trianoni békediktátum után az új román hatalom az 1920-as években lebontotta, és több mint 70 évig nem volt látható. Tizennégy éve áll, ha nem is eredeti helyén, de köztéren, az egykori Attila téren. A Szabadság-szobor Egyesület létjogosultsága azonban nem szűnt meg, a szabadságharc nemzetközi jelképévé vált műalkotás gondozása mellett a civil szervezet a helytörténeti kutatómunkára, a könyvkiadásra, a magyar általános iskolások szórakoztató-oktató-nevelő programjainak szervezésére helyezi a hangsúlyt. Péntek este a teltházas aradi színházban ünnepelték meg a Szabadság-szobor Egyesület 15 éves fennállását, a köszöntők után a Benedekfi-testvérek, majd St. Martin és zenekara adott koncertet. Pataky Lehel Zsolt is jelen volt az eseményen.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/15_eves_a_Szabadsag-szobor_Egyesulet_MR.mp3"][/audio]"
["post_title"]=>
string(72) "Másfél évtizede alapították a Szabadság-szobor Egyesületet Aradon"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(65) "masfel-evtizede-alapitottak-a-szabadsag-szobor-egyesuletet-aradon"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-05-10 13:39:40"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-05-10 10:39:40"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=350756"
["menu_order"]=>
int(22806)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3541 (24) {
["ID"]=>
int(356386)
["post_author"]=>
string(3) "225"
["post_date"]=>
string(19) "2018-05-31 15:30:39"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-05-31 12:30:39"
["post_content"]=>
string(3510) "Ma olyan szavakról, kifejezésekről beszélek, amelyeket idegen nyelvekből vettünk át, és akarva-akaratlanul beépültek a mindennapjainkba.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/68Szovegkovacs.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/68Szovegkovacs.ogg"][/audio]
Ilyen többek között a szelfi, a lájkol, a fészbuk, az okostelefon, valamint az e-mail. A tudomány és a technika állandó változása, fejlődése a nyelvünkre is kihat, és bár vannak magyarítási kísérletek, csak néhánynak sikerül gyökeret vernie.
Kezdeném a szelfi szóval, amelyet az új helyesírási szabályzatban magyar kiejtés szerinti írásmóddal találunk meg. Olyan fényképről van szó, amelyet önmagáról készít valaki, majd feltölti valamelyik közösségi oldalra. A szomagyarito.hu internetes oldalon összesen húsz javaslat érkezett a magyarítására; egyebek mellett az önfénykép, önfotó, önkép, magamkép, énkép, pillanatportré kifejezésekkel is lehet találkozni, sőt egyesek az öncsi, az önmás és az egykezes változatokkal is kísérleteztek.
És mire valók a közösségi oldalakra feltöltött szelfik? Elsősorban arra, hogy lájkolják, vagyis kedveljék őket a családtagok, barátok és ismerősök. A lájk szót ugyancsak megtaláljuk A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásában, amelyet 2015 szeptembere óta forgathatunk. A szelfihez hasonlóan az angol, illetve a magyaros írásmód szerint is használhatjuk. És milyen szavakkal lehetne helyettesíteni az internetes felhasználók szerint? Például tetszikel, pártol, kedvjelez, tetszjelez és az igenel. A láttamoz javaslatot senki sem támogatta.
Megérkeztem a fészbuk szóhoz, amelynek magyaros írásmódja nem szerepel a helyesírási szabályzatban? egyelőre. A megnevezés az egyik legnépszerűbb közösségi hálózatot takarja, amely 2004. február 4. óta működik és világszerte ismert, olyannyira, hogy 2017 júniusára az aktív felhasználók száma meghaladta a kétmilliárd főt. A magyaros fészbuk írásmód amúgy tizenkét igen és huszonhat nem szavazatot kapott a szomagyarito.hu oldalon. Ezenkívül javasolták még az arckönyv, arcképcsarnok, barátságháló, orcajegyzék megnevezést, a bátrabbak pedig a pofakódex és a képmutyi változatokat is szorgalmazták.
A fészbuk manapság okostelefonról is elérhető, amelyet sokan a normális emberi kommunikáció legfőbb ellenségének tartanak, mások viszont kimondottan pártolják. Az okostelefon egyébként az angol smart phone tükörfordítása, és a helyesírási szabályzatban is megtalálhatjuk. Egyesek az intellifon, az okostávbeszélő és a kütyümobil szókapcsolatokat javasolták helyette. A szomagyarito.hu oldalon lévő meghatározás szerint egy miniatűr számítógép, ami telefonként is képes működni.
A most következő kifejezést valószínűleg nem kell bemutatni. A magyaros írásmóddal is használható e-mailről van szó, amelynek egyik legnépszerűbb magyarított változata az elektronikus levél. De van olyan, aki villanypostaként, villanylevélként, villámpostaként, más pedig éterküldeményként, drótgalambként vagy fénypostaként használja. Utóbbiról eszembe jutott az 1960-as, ?70-es és ?80-as évek egyik legnépszerűbb televíziós rajzfilmsorozata, a Mézga család, amelyben a 30. századi rokon, MZ/X fénypostával küld modern holmikat a kamaszkorú Aladárnak."
["post_title"]=>
string(37) "A szelfi és a lájkol bűvöletében"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "a-szelfi-es-a-lajkol-buvoleteben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-05-30 13:56:48"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-05-30 10:56:48"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=356386"
["menu_order"]=>
int(22808)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3542 (24) {
["ID"]=>
int(363846)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-06-23 12:54:39"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-06-23 09:54:39"
["post_content"]=>
string(571) "Az ország 14 megyéjében 28 településen és a fővárosban is 439 lakást és 455 udvart öntött el a víz az elmúlt 24 órában leesett jelentős csapadékmennyiség miatt. Az áradás 55 hidat 39 gépkocsit, 3 megyei utat és egy vasúti szakaszt rongált meg ? közölte az Országos Sürgősségi Felügyelőség. A felhőszakadások miatt kialakult áradások Fehér, Arad, Beszterce-Naszód, Kolozs, Galac, Hargita, Ilfov, Ialomita, Maros, Teleorman, Temes, Szatmár, Valcea, Vrancea megyékben és Bukarestben okoztak károkat és fennakadásokat."
["post_title"]=>
string(38) "Ítéletidő pusztított az országban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "iteletido-pusztitott-az-orszagban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-06-23 12:54:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-06-23 09:54:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=363846"
["menu_order"]=>
int(22809)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3543 (24) {
["ID"]=>
int(350656)
["post_author"]=>
string(3) "225"
["post_date"]=>
string(19) "2018-05-10 15:30:06"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-05-10 12:30:06"
["post_content"]=>
string(3566) "Ma az idegen nyelvekből átvett közszavak magyaros írásmódjáról lesz szó. Ezek egy idő után annyira meghonosodhatnak, hogy feledésbe merül, valójában honnan is erednek. Az idegen szavakat attól függően írjuk magyaros vagy az eredeti írásmód szerint, hogy mennyire épültek be a magyar nyelvbe.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/65Szovegkovacs.mp3"][/audio]
Amikor latin betűs írású nyelvekből átvett, közkeletűvé vált köznyelvi és szaknyelvi idegen szavakkal találkozunk, általában magyarosan írjuk, ami azt jelenti, hogy a szokásos kiejtésüket a magyar hangjelölés szabályai szerint tükröztetjük. Tehát a digitális, a diktafon, a dzsúsz, a fájl, a kapucsínó, a kóla, a lézer, a menedzser, illetve a televízió szavakat magyar kiejtés szerint írjuk le.
Felvetődhet a kérdés, hogy mi történik a jacht, a mechanika, a mechanikus, a monarchia, a technika és a technikus szavakkal. Írásban ch-val jelennek meg, az élő beszédben viszont h betűvel ejtjük ki őket, ellentétben a román nyelvvel, ahol az írott változat is h betűs.
És megérkeztem az x betűt tartalmazó idegen eredetű közszavakhoz. A ksz-nek ejtett x többnyire az írott változatban is megmarad. Gondolok itt egyebek mellett az expressz, a fix, az oxigén, a taxi és a textil szavakra, és csak néhány kivételes esetben jelenik meg helyette a ksz. Például a bokszol szóban.
Az egzakt, az egzotikus és az egzisztencia szavakban az x-et gz-nek írjuk át, a szövegmagyarázat, szentírás-magyarázat jelentésű exegézis és a nemzetségen vagy csoporton kívüli házasság kötelezettségét jelentő exogámia esetében azonban megmarad az x. Sőt a hexameter szót is az eredeti írásmód szerint vetjük papírra; ez amúgy nem más, mint a klasszikus eposzi költészet versmértéke, amely hat verslábból áll.
Ugyancsak fejtörést okoznak a qu betűegyüttest magukban foglaló közszavak, amelyeket kv betűkapcsolattal írunk. Gondolok itt az akvárium, az antikvárium, a kvartett és a kvint szavakra.
Képtelen vagyok kihagyni a nem latin betűs írású nyelvekből átvett és már meghonosodott szavakat. Ezeket a forrásnyelvre vonatkozó átírási szabályoktól függetlenül a magyar nyelv szerinti kiejtés alapján írjuk. Például gésa, karate, láma, mecset, minaret, pagoda, szamovár, tájfun, illetve tajga.
És mi van akkor, ha olyan idegen eredetű képzővel látunk el egy-egy szót, mint az -ikus, -ista, -itás, -izál és az -izmus. Néhány esetben a szótő belsejében lévő hosszú magánhangzó röviddel váltakozik. Így lesz a passzív szóból passzivitás, a periódusból periodikus, a reálisból realista, realizál és realizmus, a típusból tipikus, illetve tipizál, a szlávból szlavista és szlavisztika, a héroszból heroikus és heroizmus, a hipnózisból hipnotikus és hipnotizál, a szuverénből szuverenitás, az iróniából ironikus és ironizál, és még hosszasan lehetne folytatni a sort.
Egy-egy szó származékában viszont ? nem mindig következetesen ? megmarad a hosszú magánhangzó. Ilyen többek között az akadémia szóból származó akadémikus, akadémizmus és akadémista, valamint az esztéta szóból eredő esztétika, esztétikum és esztétikus.
Legközelebb az idegen eredetű tulajdonnevek magyaros írásmódjáról lesz szó. Megemlítem egyebek mellett a latin és a nem latin betűs írású nyelvekből átvett személyneveket és országneveket."
["post_title"]=>
string(28) "Idegen közszavak magyarosan"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(27) "idegen-kozszavak-magyarosan"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-05-10 13:37:47"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-05-10 10:37:47"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=350656"
["menu_order"]=>
int(22810)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3579 (24) {
["ID"]=>
int(363826)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-06-23 12:54:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-06-23 09:54:17"
["post_content"]=>
string(200) "Indul újabb elnöki mandátumért Klaus Johannis. Az államfő erről ma délelőtt beszélt Nagyszebenben, ahol azt mondta, szilárd elhatározása megpályázni az újabb államelnöki mandátumot."
["post_title"]=>
string(18) "Újrázik Johannis"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(16) "ujrazik-johannis"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-06-23 12:54:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-06-23 09:54:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=363826"
["menu_order"]=>
int(22811)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3418 (24) {
["ID"]=>
int(363986)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-06-25 13:59:53"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 10:59:53"
["post_content"]=>
string(660) "Szíria "felszabadításának" a folytatását, és a terrorizmus elleni további küzdelmet ígérte ma választási győzelme utáni első beszédében Recep Tayyip Erdogan újonnan megválasztott török államfő. Hangsúlyozta, hogy országa folytatni akarja a harcot a terrorista szervezetek ellen. Erdogan - aki a választás után rögtön életbe lépő elnöki rendszer irányítója lesz mostantól - megállapította, hogy ezeken a választásokon a demokrácia aratott győzelmet. Utalt a rendkívül magas - 80 százalék feletti - részvételi arányra. Sok országban ennek a részvételi aránynak a felét sem tapasztalni - mondta."
["post_title"]=>
string(40) "Győzött az államfő Törökországban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(33) "gyozott-az-allamfo-torokorszagban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-06-25 13:59:53"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 10:59:53"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=363986"
["menu_order"]=>
int(22799)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(37169)
["max_num_pages"]=>
int(3098)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "f582b81d4a1ba19f5362e3666fc66cc6"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:b0e70246d0cdb80c2dcef3991dc67e5d"
}