A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten, verseket énekelnek, muzsikájuk sokszínű, a versekből következőek pedig sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja – olvashatjuk az együttes honlapján.
A Kaláka együttesről gondolom ennél többet nem is kell beszélnem, hiszen hallgatóink is jól ismerhetik megzenésített verseiket, a Kányádi Sándorral, Bogdán Zsolttal közös műsoraikat is. Az adventi időszakban a Kaláka együttes majdnem minden évben körútra érkezik Erdélybe. Idén, 19 év után ismét eljutottak Bukarestbe a Szabad-e ide bejönni betlehemmel című 1987-ben megjelent lemezükből készült műsorukkal. A bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban tartott adventi koncertet követően kértem mikrofon elé Gryllus Dánielt, a Kaláka együttes egyik alapítóját.
Kilencedik alkalommal szerveztek karácsonyi vásárt Kászon községben december közepén. A kézművesek felvonultatása mellett a község néptánccsoportjai az Őszirózsák nyugdíjas klub, a Nagykászoni egyházi kórus is megörvendeztette a vásárra érkezőket. Ott készült most következő összeállításunk, amelyben elsőnek az egyik szervezőt, Csűrös Zsoltot hallják.
A következő összeállításunkban hallgassák meg három erdélyi magyar történelmi egyházi vezető - Kovács Gergely római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református és Kovács István unitárius püspök - karácsonyi pásztorlevelét.
Karácsony környékén erősebbé válik az önzetlen szeretet jelenléte. Szívünk megnyitása adja a lehetőséget, hogy lelkünkbe tudjuk ezt fogadni, és gyarapodni tudjunk általa – állítja adásunk mai vendége, akivel már több ízben beszélgettünk a Natura Stúdióban a szakrális földrajzot kutatók látásmódjáról.
Balla Ede Zsolt szakrális-földrajz kutató egyik kötetében a székelyudvarhelyi Jézus Szíve kápolnát és a hozzá kapcsolódó szent helyeket ismerteti. A történelmi, egyháztörténeti, földrajzi múlt mellett – a Jézus szíve kápolna apropóján – a szerző tanításokat is megfogalmaz az emberhez méltó életről és a szív ébresztésének fontosságáról. Mai adásunkban őt kérjük meg, meséljen a Magura Kiadó gondozásában megjelent könyvéről.
A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten, verseket énekelnek, muzsikájuk sokszínű, a versekből következőek pedig sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja – olvashatjuk az együttes honlapján.
A Kaláka együttesről gondolom ennél többet nem is kell beszélnem, hiszen hallgatóink is jól ismerhetik megzenésített verseiket, a Kányádi Sándorral, Bogdán Zsolttal közös műsoraikat is. Az adventi időszakban a Kaláka együttes majdnem minden évben körútra érkezik Erdélybe. Idén, 19 év után ismét eljutottak Bukarestbe a Szabad-e ide bejönni betlehemmel című 1987-ben megjelent lemezükből készült műsorukkal. A bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban tartott adventi koncertet követően kértem mikrofon elé Gryllus Dánielt, a Kaláka együttes egyik alapítóját.
Elhárultak az akadályok a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapítása elől – tájékoztat a maszol.ro portál. Az RMDSZ az iskola újraindításának lépéseiről tanácskozott Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelővel, és abban egyeztek meg, hogy a lehető legrövidebb időn belül megteszik a szükséges adminisztratív intézkedéseket. (tovább…)
A pénzügy, a belügy és az egészségügy kapja a legtöbb pénzt a költségvetés-kiegészítéskor – derült ki a pénzügyi szaktárca által elkészített tervezetből. A szaktárca előrejelzései optimisták, és azt állítják, az állami költségvetés alapját képező gazdasági növekedés is a várakozásoknak megfelelően alakul. (tovább…)
Tovább terjed az afrikai disznópestis, amely már nyolc megyében erőteljesen jelen van. A gócpontok száma 578-ra növekedett jelentette be Geronimo Brănescu, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság elnöke tegnap. A nyolc érintett megye: Szatmár, Bihar, Szilágy, Tulcea, Brăila, Konstanca, Ialomiţa és Galac, ám lassan az egész ország felkerül a veszélyeztetett megyék listájára. (tovább…)
A hazai termelői kör képviselői szerint a teljes romániai sertéságazat jövőjét veszélyezteti az afrikai sertéspestis feltartóztathatatlannak tűnő terjedése. Ioan Ladoși, a romániai sertéshústermelők országos szövetségének elnöke szerint a helyzet azért aggasztó, mert kevesebb mint egy hónap alatt 72 százalékkal nőtt a gócpontok száma az országban. (tovább…)
Kelet Európa egyik legnagyobb és legnépszerűbb gitárfesztiváljának ad otthont Marosvásárhely augusztus 7. és 12. között. Az immáron 13. alkalommal megszervezett Harmonia Cordis Nemzetközi Klasszikus Gitárfesztiválon idén 11 ország elismert művészeit hallgathatják meg az érdeklődők, de a gitár történelméről szóló előadásokat is. (tovább…)
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Tudományos Tanácsa által meghirdetett Apáczai-díjra szeptember 1-jéig lehet beküldeni tudományos munkákat. A pályázaton a közoktatásban dolgozó vagy onnan nyugdíjba vonult pedagógusok vehetnek részt. (tovább…)
Portugáliában, Spanyolországban és Svédországban is napok óta küzdenek a lángokkal, a nagy meleg és szárazság miatt egyelőre eredménytelenül. Sok helyen megkezdődtek az evakuálások is. (tovább…)
Több mint 4 százalékkal nőtt a turisták száma Romániában az év első felében – jelentette ki az idegenforgalmi miniszter, aki ezt többek között annak tudja be, hogy 1,2 millió személy már megkapta az üdülési csekkeket. (tovább…)
A temesvári Szent György-székesegyházban ma délelőtt a Temesvári egyházmegye püspökévé szentelték fel Pál József Csabát, aki korábban a resicabányai Havas Boldogasszony templom plébánosa és hegyvidéki főesperes volt. (tovább…)
Megkezdődött a Korrupcióellenes Ügyészség vezetőjének kijelölési eljárása. Az érdekeltek augusztus 24-ig nyújthatják be irataikat az Igazságügyi minisztériumba, ahol szeptember 3-5 között hallgatja meg őket a tárcavezető. (tovább…)
Hazaárulás miatti feljelentést helyezett kilátásba a Szociáldemokrata Párt elnöke Klaus Iohannis államfőnek. Liviu Dragnea az Antena 3 hírtelevízió műsorában azt mondta, előbb egyeztet a kisebbik koalíciós párt, a Liberális-demokrata Szövetség vezetőjével, Călin Popescu Tăriceanuval. (tovább…)
object(WP_Query)#3639 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(457604)
[1]=>
int(458021)
[2]=>
int(458023)
[3]=>
int(458124)
[4]=>
int(458176)
}
["paged"]=>
int(2203)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(457604)
[1]=>
int(458021)
[2]=>
int(458023)
[3]=>
int(458124)
[4]=>
int(458176)
}
["paged"]=>
int(2203)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3556 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3553 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (457604,458021,458023,458124,458176) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 26424, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3559 (24) {
["ID"]=>
int(365093)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-14 11:53:30"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-14 08:53:30"
["post_content"]=>
string(936) "Elhárultak az akadályok a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapítása elől – tájékoztat a maszol.ro portál. Az RMDSZ az iskola újraindításának lépéseiről tanácskozott Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelővel, és abban egyeztek meg, hogy a lehető legrövidebb időn belül megteszik a szükséges adminisztratív intézkedéseket.
Az oktatási miniszter múlt heti rendelete, amelyben jogi személyiséggel ruházta fel a marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceumot, csak a kiindulópontja a tanintézmény újraindításának – állítja az RMDSZ vezetése. Az adminisztratív lépéseket követően a Szövetség teljes körű útbaigazítást ígér a szülőknek a diákok átiratkozásának menetéről.
A maszol.ro értesülései szerint a katolikus egyház Tamási Zsoltot, a tanintézmény korábbi igazgatóját jelöli az iskola vezetői tisztségébe."
["post_title"]=>
string(88) "A marosvásárhelyi katolikus gimnázium újraindításának lépéseiről tanácskoztak"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(77) "a-marosvasarhelyi-katolikus-gimnazium-ujrainditasanak-lepeseirol-tanacskoztak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-14 11:53:30"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-14 08:53:30"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365093"
["menu_order"]=>
int(22602)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3558 (24) {
["ID"]=>
int(364907)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-07 14:28:15"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-07 11:28:15"
["post_content"]=>
string(1158) "A pénzügy, a belügy és az egészségügy kapja a legtöbb pénzt a költségvetés-kiegészítéskor – derült ki a pénzügyi szaktárca által elkészített tervezetből. A szaktárca előrejelzései optimisták, és azt állítják, az állami költségvetés alapját képező gazdasági növekedés is a várakozásoknak megfelelően alakul. A Román Hírszerző Szolgálat, a kutatási és az energetikai tárca veszít a legtöbbet a költségvetés kiegészítés tervezete szerint. A pénzügyminisztérium majdnem 2 milliárd lejjel kap többet, amelyből többek között befizeti az ország Európai Uniós hozzájárulását, visszafizeti az üzemanyag utáni pótlólagos illetéket és fedezi a család meghatározásáról szóló népszavazás költségeit. A belügyminisztérium 366 millió lejt kap egyebek mellett személyzeti költségre, a katonai nyugdíjak kifizetésére és a felszerelés modernizálására. Az egészségügyi minisztérium 333 millió lejt kap pluszba. Továbbá pénzt kap még többek között az oktatási minisztérium, a közlekedési minisztérium és a mezőgazdasági minisztérium is."
["post_title"]=>
string(30) "Költségvetés-kiegészítés"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(24) "koltsegvetes-kiegeszites"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-07 14:28:15"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-07 11:28:15"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364907"
["menu_order"]=>
int(22604)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3636 (24) {
["ID"]=>
int(364904)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-07 14:26:37"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-07 11:26:37"
["post_content"]=>
string(1597) "Tovább terjed az afrikai disznópestis, amely már nyolc megyében erőteljesen jelen van. A gócpontok száma 578-ra növekedett jelentette be Geronimo Brănescu, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság elnöke tegnap. A nyolc érintett megye: Szatmár, Bihar, Szilágy, Tulcea, Brăila, Konstanca, Ialomiţa és Galac, ám lassan az egész ország felkerül a veszélyeztetett megyék listájára. Geronimo Brănescu elmondta, minden olyan telep vagy háztartás, ahol laborvizsgálat igazolta, hogy egy vagy több sertés afrikai sertéspestissel fertőzött, járványgócnak tekintendő Az állategészségügyi hatóság beszámolója szerint eddig 78 ezer állatot pusztítottak el országszerte. Kovászna megye a veszélyeztetett megyék közé tartozik, ezért megyeszerte az afrikai pestis tüneteit, hatását leíró kampányba kezdtek az illetékes hatóságok. A helyi állatenyésztők közül sokan szkeptikusak az afrikai disznópestis kapcsán, azt állítván, hogy mindez csupán afféle gazdasági összeesküvés. Az állategészségügyi hatóság ugyanakkor arra szólítja fel a lakosságot, tartsa be azokat az szabályokat, amelyeket a betegség megfékezése érdekében hoztak, azaz azonnal értesítsék a hatóságokat ha saját gazdaságukban fedezik fel a betegség tüneteit, de a kirándulókat is arra kérik, ha elhullt vaddisznót látnak jelezzék ezt az illetékeseknek. A betegséget a vaddisznópopuláció hordozza és terjeszti, a fertőzés egyes források szerint heti 18 kilométert halad."
["post_title"]=>
string(44) "Továbbra is terjed az afrikai sertéspestis"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "tovabbra-is-terjed-az-afrikai-sertespestis"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-07 14:26:37"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-07 11:26:37"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364904"
["menu_order"]=>
int(22605)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3565 (24) {
["ID"]=>
int(364901)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-07 14:22:01"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-07 11:22:01"
["post_content"]=>
string(1420) "A hazai termelői kör képviselői szerint a teljes romániai sertéságazat jövőjét veszélyezteti az afrikai sertéspestis feltartóztathatatlannak tűnő terjedése. Ioan Ladoși, a romániai sertéshústermelők országos szövetségének elnöke szerint a helyzet azért aggasztó, mert kevesebb mint egy hónap alatt 72 százalékkal nőtt a gócpontok száma az országban. Ladoși az Economica.net portálnak, melyet a Krónika napilap idéz úgy nyilatkozott, a kór megjelenésének első következménye várhatóan az lesz, hogy megemelkedik a sertéshús-behozatal, és megdrágul a disznóhús az országban, ami megduplázná, egymilliárd euróra emelné a romániai ágazat költségeit. A sertéshústermelők máris beadványban fordultak a kormányhoz annak érdekében, hogy ne csak az állataikat feláldozó gazdák részesüljenek kártérítésben, hanem a hizlaldák tulajdonosai is. Ők járulékos veszteséget is elszenvednek, hiszen sokan bankhitelből indították útjára a farmot, ugyanakkor ha fel kell áldozniuk a teljes állományt, kidobhatják a drága pénzen vásárolt takarmányt is” – hívta fel a figyelmet Ladoși. Románia egyébként közel kilencszer annyi disznóhúst importál, mint amennyit exportál: tavaly az országba 475 millió euró értékben hoztak be sertéshúst, miközben a kivitel mindössze 56 millió eurónyira rúgott."
["post_title"]=>
string(33) "Aggódnak a sertéshús-termelők"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(29) "aggodnak-a-serteshus-termelok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-07 14:22:01"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-07 11:22:01"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364901"
["menu_order"]=>
int(22606)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3584 (24) {
["ID"]=>
int(364899)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-07 14:15:33"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-07 11:15:33"
["post_content"]=>
string(1514) "Kelet Európa egyik legnagyobb és legnépszerűbb gitárfesztiváljának ad otthont Marosvásárhely augusztus 7. és 12. között. Az immáron 13. alkalommal megszervezett Harmonia Cordis Nemzetközi Klasszikus Gitárfesztiválon idén 11 ország elismert művészeit hallgathatják meg az érdeklődők, de a gitár történelméről szóló előadásokat is. A ma kezdődő fesztivál fő meghívottja a Romániában először fellépő, a Django Reinhardt szellemi nyomdokán haladó holland gipsy jazz banda, a The Rosenberg Trio. A zenei rendezvény főbb koncertjei a Kultúrpalotában és a várban zajlanak, ahol Olaszország, Venezuela, Hollandia, Görögország, Ausztria, Franciaország, Németország, Oroszország, Magyarország, Argentína és Románia elismert művészeit hallgathatja ingyenesen a közönség. A koncertsorozatot ma Tudor Gliga és Orosz Dávid duója nyitja, őket az említett The Rosenberg Trió követi. A 26 albumot számláló holland zenekart egy testvérpár, illetve unokatestvérük alkotja, ketten is Selmer-gitáron játszanak, ami Django Reinhardt kedvenc hangszertípusa volt. Klasszikus, pop, bossa nova és gypsy swing stílusban is megszólaltatják hangszereiket. A marosvásárhelyi fesztivál 2018 novemberétől egy belgiumi és egy svédországi rendezvénnyel együtt csatlakozik az EuroStrings nevű gitárfesztivál-közösséghez, így résztvevői könnyebben bekerülhetnek a klasszikus gitárművészek európai körforgásába."
["post_title"]=>
string(51) "A The Rosenberg Trio a Harmonia Cordis fesztiválon"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(50) "a-the-rosenberg-trio-a-harmonia-cordis-fesztivalon"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-07 14:18:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-07 11:18:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364899"
["menu_order"]=>
int(22607)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3324 (24) {
["ID"]=>
int(364897)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-07 14:12:14"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-07 11:12:14"
["post_content"]=>
string(790) "A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Tudományos Tanácsa által meghirdetett Apáczai-díjra szeptember 1-jéig lehet beküldeni tudományos munkákat. A pályázaton a közoktatásban dolgozó vagy onnan nyugdíjba vonult pedagógusok vehetnek részt. Az Apáczai-díj kisplasztikából, sorszámozott oklevélből és pénzjutalomból áll. Pályázni egyénileg vagy csoportosan lehet. A pályamunkák nyomtatott változatát postán az RMPSZ Országos Információs Irodájának címére kell elküldeni, a tudományos munkák elektronikus formátumát, valamint az online közzétett linkjét az apaczaidij@rmpsz.ro címre kell elküldeni. Az Apáczai-díj pályázati felhívása és űrlapja letölthető a szövetség honlapjáról, a www.rmpsz.ro oldalról."
["post_title"]=>
string(18) "Apáczai-díj 2018"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(16) "apaczai-dij-2018"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-07 14:12:14"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-07 11:12:14"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364897"
["menu_order"]=>
int(22608)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3323 (24) {
["ID"]=>
int(364895)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-07 14:11:13"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-07 11:11:13"
["post_content"]=>
string(679) "Izrael bukaresti nagykövetsége hétfőn megerősítette, hogy együttes kormányülésre készül Izrael és Románia- jelenti a Rador hírügynökség. A találkozóra november elején kerülhet sor, és a delegációban Netanyahu kabinetjének tagjai vesznek rész.Az együttes kormányülésen várhatóan a kétoldalú kapcsolatokról, az Európai Unióval ápolt viszonyról, illetve a román–izraeli együttműködésről lesz szó. Ami Románia nagykövetségének Tel Avivból Jeruzsálembe való költöztetését illeti, Izrael bukaresti nagykövetsége leszögezte, hogy e téma továbbra is nyitott, úgy a román fél, mint más államok számára is."
["post_title"]=>
string(38) "Izraeli-román kormányülés készül"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "izraeli-roman-kormanyules-keszul"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-07 14:11:13"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-07 11:11:13"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364895"
["menu_order"]=>
int(22609)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3322 (24) {
["ID"]=>
int(364892)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-07 14:10:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-07 11:10:08"
["post_content"]=>
string(1213) "Portugáliában, Spanyolországban és Svédországban is napok óta küzdenek a lángokkal, a nagy meleg és szárazság miatt egyelőre eredménytelenül. Sok helyen megkezdődtek az evakuálások is. Több mint ezer tűzoltó és katona már negyedik napja küzd a lángokkal, csak helikopterekből szórják a vizet, mert a füst miatt a repülőgépek nem tudnak felszállni. Ám a tűz szinte megállítatlanul terjed tovább. Eddig közel száz hektárnyi, azaz mintegy 1200 futballpályányi erdőt perzseltek fel a lángok. Több sérültje is van a tűzvésznek. Spanyolország délnyugati részén szintén erdőtüzek pusztítanak. A hatóságok több mint kétszáz tűzoltót vezényeltek a térségbe. Munkájukat a hőség és a szárazság mellett az alacsony páratartalom és a szél is nehezíti. Az erdőtüzeket az ibériai félszigetet sújtó afrikai hőhullám idézte elő. A csapadékhiány és szárazság miatt könnyedén gyulladnak ki a fenyőerdők. A rendkívüli időjárás még Svédország északköri térségében is erdőtüzeket okozott. A tűz megfékezésébe az Európai Unió tagországai is besegítettek. Mintegy 360 tűzoltó vesz részt a műveletekben."
["post_title"]=>
string(11) "Európa ég"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(9) "europa-eg"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-07 14:10:08"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-07 11:10:08"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364892"
["menu_order"]=>
int(22610)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3321 (24) {
["ID"]=>
int(364884)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-06 14:08:56"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-06 11:08:56"
["post_content"]=>
string(776) "Több mint 4 százalékkal nőtt a turisták száma Romániában az év első felében – jelentette ki az idegenforgalmi miniszter, aki ezt többek között annak tudja be, hogy 1,2 millió személy már megkapta az üdülési csekkeket. Bogdan Trif az elmúlt majdnem három évtized legjobb kormányzati intézkedésének nevezte, hogy a köztisztviselők 1450 lej értékű üdülési csekket kapnak idéntől, amit kizárólag belföldön használhatnak fel. Az idegenforgalmi ügynökségek országos egyesülete is sikerként könyvelte el a kezdeményezést, amely fellendíti a hazai turizmust – mondta Bogdan Trif. Az üdülési csekkeket 2009-ben vezették be Romániában, de egy évvel később megtiltották kiadásukat a gazdasági válság miatt."
["post_title"]=>
string(50) "Fellendítették a turizmust az üdülési csekkek"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "fellenditettek-a-turizmust-az-udulesi-csekkek"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-06 14:08:56"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-06 11:08:56"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364884"
["menu_order"]=>
int(22612)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3458 (24) {
["ID"]=>
int(364882)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-06 14:08:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-06 11:08:18"
["post_content"]=>
string(858) "A temesvári Szent György-székesegyházban ma délelőtt a Temesvári egyházmegye püspökévé szentelték fel Pál József Csabát, aki korábban a resicabányai Havas Boldogasszony templom plébánosa és hegyvidéki főesperes volt. A temesvári Szent György-székesegyházban három nyelven - németül, magyarul és románul - tartott szertartás keretében mintegy negyven romániai, magyarországi, szerbiai, horvátországi, németországi római katolikus, illetve görög katolikus püspök tette Pál József Csaba fejére a kezét. A püspök felkenésének, a főpásztori jelképek átadásának ceremóniáját Martin Roos leköszönő püspök, valamint Ioan Robu bukaresti érsek, metropolita és Jakubinyi György gyulafehérvári érsek vezette. A ceremónián Semjén Zsolt nagyar miniszterelnök-helyettes is részt vett."
["post_title"]=>
string(44) "Felszentelték az új temesvári püspököt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "felszenteltek-az-uj-temesvari-puspokot"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-06 14:08:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-06 11:08:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364882"
["menu_order"]=>
int(22613)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3336 (24) {
["ID"]=>
int(364878)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-06 14:07:01"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-06 11:07:01"
["post_content"]=>
string(898) "Megkezdődött a Korrupcióellenes Ügyészség vezetőjének kijelölési eljárása. Az érdekeltek augusztus 24-ig nyújthatják be irataikat az Igazságügyi minisztériumba, ahol szeptember 3-5 között hallgatja meg őket a tárcavezető. Tudorel Toadernek szeptember 6-án kell bejelentenie döntését, a jelölt nevét a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak is láttamoznia kell, majd Románia elnöke nevezi ki az új főügyészt. A Korrupcióellenes Ügyészség vezető tisztsége július 9-én üresedett meg, amikor az államfő visszavonta Laura Codruţa Kövesi megbízatását. Augustin Lazăr legfőbbügyész felkérte az ügyészségek vezetőit, akárcsak a többi vezetői tapasztalattal rendelkező ügyészt, hogy vegyenek részt az Igazságügyi Minisztérium által meghirdetett versenyvizsgán a Korrupcióellenes Ügyészség vezetői állásának elfoglalására."
["post_title"]=>
string(58) "Újra vezetőt keresnek a Korrupcióellenes Ügyészségre"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(52) "ujra-vezetot-keresnek-a-korrupcioellenes-ugyeszsegre"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-06 14:07:01"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-06 11:07:01"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364878"
["menu_order"]=>
int(22614)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3573 (24) {
["ID"]=>
int(364880)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-06 14:07:45"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-06 11:07:45"
["post_content"]=>
string(986) "Hazaárulás miatti feljelentést helyezett kilátásba a Szociáldemokrata Párt elnöke Klaus Iohannis államfőnek. Liviu Dragnea az Antena 3 hírtelevízió műsorában azt mondta, előbb egyeztet a kisebbik koalíciós párt, a Liberális-demokrata Szövetség vezetőjével, Călin Popescu Tăriceanuval. A PSD elnöke szerint Iohannis "több közelmúltbeli tette" is kimerítette a hazaárulás fogalmát. Ezek közé sorolta azt, hogy az elnök felszólította a kormányt, közölje, van-e pénz az államkasszában nyugdíjakra és a közalkalmazottak bérére. Dragnea szerint ugyanakkor az alkotmányos rend megváltoztatására való felbujtással vádolható az államfő, mert "nem parlamenti eszközökkel" próbálta megbuktatni a kormányt, azaz a kormány és a parlament ellen "uszított", "hazugságokat" állított, és ezáltal azt a benyomást kelthette a külföldi befektetők körében, hogy nem stabil a román gazdaság – mondta Liviu Dragnea."
["post_title"]=>
string(46) "Feljelenthetik a kormánypártok az államfőt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "feljelenthetik-a-kormanypartok-az-allamfot"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-06 14:07:45"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-06 11:07:45"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364880"
["menu_order"]=>
int(22615)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3559 (24) {
["ID"]=>
int(365093)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-14 11:53:30"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-14 08:53:30"
["post_content"]=>
string(936) "Elhárultak az akadályok a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapítása elől – tájékoztat a maszol.ro portál. Az RMDSZ az iskola újraindításának lépéseiről tanácskozott Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelővel, és abban egyeztek meg, hogy a lehető legrövidebb időn belül megteszik a szükséges adminisztratív intézkedéseket.
Az oktatási miniszter múlt heti rendelete, amelyben jogi személyiséggel ruházta fel a marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceumot, csak a kiindulópontja a tanintézmény újraindításának – állítja az RMDSZ vezetése. Az adminisztratív lépéseket követően a Szövetség teljes körű útbaigazítást ígér a szülőknek a diákok átiratkozásának menetéről.
A maszol.ro értesülései szerint a katolikus egyház Tamási Zsoltot, a tanintézmény korábbi igazgatóját jelöli az iskola vezetői tisztségébe."
["post_title"]=>
string(88) "A marosvásárhelyi katolikus gimnázium újraindításának lépéseiről tanácskoztak"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(77) "a-marosvasarhelyi-katolikus-gimnazium-ujrainditasanak-lepeseirol-tanacskoztak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-14 11:53:30"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-14 08:53:30"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365093"
["menu_order"]=>
int(22602)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(37169)
["max_num_pages"]=>
int(3098)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "049b29f262a65dfda8accfe2732142dd"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:db6e366e244124a5c46560fb59ab9f5d"
}