Kilencedik alkalommal szerveztek karácsonyi vásárt Kászon községben december közepén. A kézművesek felvonultatása mellett a község néptánccsoportjai az Őszirózsák nyugdíjas klub, a Nagykászoni egyházi kórus is megörvendeztette a vásárra érkezőket. Ott készült most következő összeállításunk, amelyben elsőnek az egyik szervezőt, Csűrös Zsoltot hallják.
A következő összeállításunkban hallgassák meg három erdélyi magyar történelmi egyházi vezető - Kovács Gergely római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református és Kovács István unitárius püspök - karácsonyi pásztorlevelét.
Karácsony környékén erősebbé válik az önzetlen szeretet jelenléte. Szívünk megnyitása adja a lehetőséget, hogy lelkünkbe tudjuk ezt fogadni, és gyarapodni tudjunk általa – állítja adásunk mai vendége, akivel már több ízben beszélgettünk a Natura Stúdióban a szakrális földrajzot kutatók látásmódjáról.
Balla Ede Zsolt szakrális-földrajz kutató egyik kötetében a székelyudvarhelyi Jézus Szíve kápolnát és a hozzá kapcsolódó szent helyeket ismerteti. A történelmi, egyháztörténeti, földrajzi múlt mellett – a Jézus szíve kápolna apropóján – a szerző tanításokat is megfogalmaz az emberhez méltó életről és a szív ébresztésének fontosságáról. Mai adásunkban őt kérjük meg, meséljen a Magura Kiadó gondozásában megjelent könyvéről.
A detonáció ugyanott történt, ahol két nappal korábban egy autóba rejtett bomba megölte az orosz vezérkar egyik magas rangú tisztjét, Fanil Szarvarov altábornagyot.
Két közlekedési rendőr megközelített egy gyanúsan viselkedő férfit, aki ekkor aktiválta a nála lévő robbanószerkezetet. A két hatósági személy és egy harmadik civil is életét vesztette.
Oroszország szerint a tábornok elleni merénylet mögött ukrán hírszerzés állhat. Az elmúlt években több magas rangú orosz katonai vezető és háborúpárti közszereplő volt merényletek célpontja Oroszországban és az orosz hadsereg által megszállt területeken. Ukrajna esetenként elismerte a felelősségét.
Kilencedik alkalommal szerveztek karácsonyi vásárt Kászon községben december közepén. A kézművesek felvonultatása mellett a község néptánccsoportjai az Őszirózsák nyugdíjas klub, a Nagykászoni egyházi kórus is megörvendeztette a vásárra érkezőket. Ott készült most következő összeállításunk, amelyben elsőnek az egyik szervezőt, Csűrös Zsoltot hallják.
Hatalmas tűz pusztított tegnap este a Rio de Janeiró-i brazil Nemzeti Múzeumban. A televíziós híradások tanúsága szerint lángba borult a múzeum történelmi épületének szinte egésze. (tovább…)
A brassói Aranyszarvas Fesztivállal egy időben ma megnyílt a Gaudeamus könyvvásár. A Román Rádió által kezdeményezett eseményt első alkalommal szervezik meg Brassóban. (tovább…)
Így azok, akik kíváncsiak arra, hogy a munkáltató befizeti-e a hozzájárulást, egy, a Nyugdíjpénztár által rendelkezésre bocsátott rendszerben ellenőrizhetik le. (tovább…)
Márton Áronra, Erdély egykori püspökére emlékeztek szülőfalujában, Csíkszentdomokoson. Victor Vasarely munkáiból nyílt kiállítás Aradon. Vidra Birtalan Éva tűzzománc technikával készített alkotásai láthatóak a marosvásárhelyi Studium Prospero Kulturális Központban. Készülnek az új évadra a csíkszeredai Csíki Játékszínnél. (tovább…)
Ismert magyar sportolókat, művészeket és tudósokat is kitüntettek az idei aradi városnapokon. Az ünnepi rendezvényről kollégánk, Pataky Lehel Zsolt számol be.
A múlt héten megszervezett Kolozsvári Magyar Napok alkalmával bemutatták a Kuncz Aladár életműsorozat negyedik kötetét. Erről beszélget Boka László irodalomtörténésszel László Tibor. (tovább…)
Centenáriumi székely nagygyűlésre hívja november 18-án 13 órára Sepsiszentgyörgy főterére a székelyeket és a velük szolidaritást vállaló erdélyi magyarokat a Székely Nemzeti Tanács – tájékoztat az SZNT közleménye, amely szerint a tanács olyan egységes megmozdulást hirdet, amilyen öt évvel ezelőtt a Székelyek Nagy menetelése volt. (tovább…)
Átszakadt ma egy gát Mianmar középső részén, és elöntött több közeli falvat és egy várost – közölte a tűzoltóság egy közösségi portálon, hozzátéve, hogy az ország három legfontosabb városát, a Rangunt, Mandalajt és a fővárost, Najpjidót összekötő főút szintén járhatatlanná vált. (tovább…)
Lezárta az Európai Bizottság az évente kétszer esedékes óraátállítás szükségességéről indított európai konzultációt, amelyről az uniós tagállamokból több mint 4,6 millió ember nyilvánította ki véleményét. (tovább…)
object(WP_Query)#3589 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(458021)
[1]=>
int(458023)
[2]=>
int(458124)
[3]=>
int(458176)
[4]=>
int(458287)
}
["paged"]=>
int(2187)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(458021)
[1]=>
int(458023)
[2]=>
int(458124)
[3]=>
int(458176)
[4]=>
int(458287)
}
["paged"]=>
int(2187)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3591 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3626 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (458021,458023,458124,458176,458287) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 26232, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3315 (24) {
["ID"]=>
int(365628)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-03 14:09:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-03 11:09:51"
["post_content"]=>
string(1063) "Hatalmas tűz pusztított tegnap este a Rio de Janeiró-i brazil Nemzeti Múzeumban. A televíziós híradások tanúsága szerint lángba borult a múzeum történelmi épületének szinte egésze.
A múzeum igazgatósága ugyanakkor azt közölte, hogy senki sem sérült meg, miután a tűz kitörésekor már zárva volt a Sao Cristóvao városrészben álló egykori palota. A károkra vonatkozó becslések egyelőre nincsenek, helyi médiajelentések szerint azonban az idén 200 éves múzeum kiállítási tárgyainak nagyobbik része valószínűleg megsemmisült vagy megrongálódott.Brazília egyik legrégebbi múzeumáról és a kontinens egyik legfontosabb kiállítási intézményéről van szó, amely 1892 óta működött ebben a formájában, és hatalmas geológiai, botanikai, paleontológiai és archeológiai gyűjteményt halmozott fel. A dél-amerikai térségből származó darabokon kívül a múzeum egyiptomi múmiákkal, ógörög és római kori szobrokkal és etruszk kincsekkel is rendelkezett."
["post_title"]=>
string(44) "Leégett a Rio de Janeiró-i Nemzeti Múzeum"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "leegett-a-rio-de-janeiro-i-nemzeti-muzeum"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-04 11:44:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 08:44:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365628"
["menu_order"]=>
int(22379)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3590 (24) {
["ID"]=>
int(365434)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-29 14:39:13"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-29 11:39:13"
["post_content"]=>
string(608) "A brassói Aranyszarvas Fesztivállal egy időben ma megnyílt a Gaudeamus könyvvásár. A Román Rádió által kezdeményezett eseményt első alkalommal szervezik meg Brassóban.
A szeptember 2-ig nyitva tartó vásárra naponta délelőtt 11 órától este 9 óráig várják a látogatókat. A Gaudeamus könyvvásár több szempontból is ünnepi kiadás: így a hazai centenárium, valamint a Román Rádió megalakulásának kilencven éves évfordulója miatt is – tájékoztatnak a szervezők. Az eseménnyel kapcsolatos egyéb részletek a www.gaudeamus.ro honlapon találhatók."
["post_title"]=>
string(34) "Gaudeamus könyvvásár Brassóban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "gaudeamus-konyvvasar-brassoban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-29 14:40:06"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-29 11:40:06"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365434"
["menu_order"]=>
int(22380)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3588 (24) {
["ID"]=>
int(365626)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-03 14:07:37"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-03 11:07:37"
["post_content"]=>
string(531) "A 32 éves Va Lon és a 28 éves Kjav Szo O tíz rohingja férfi és fiú legyilkolása ügyében végzett oknyomozást Arakán szövetségi államban.
Decemberben Rangunban tartóztatták le őket államtitkok megszerzéséért. A két férfi azt állítja, hogy tőrbe csalták őket: rendőrök adtak át nekik hivatalos iratokat, amelyeket a hatóságok államtitoknak minősítenek.Bebörtönzésüket azonnal elítélte a Reuters, Nagy-Britannia – az Európai Unió nevében is – és az Egyesült Államok."
["post_title"]=>
string(111) "Hét év börtönre és kényszermunkára ítélték Mianmarban a Reuters hírügynökség két tudósítóját"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(92) "het-ev-bortonre-es-kenyszermunkara-iteltek-mianmarban-a-reuters-hirugynokseg-ket-tudositojat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-04 11:46:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 08:46:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365626"
["menu_order"]=>
int(22381)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3638 (24) {
["ID"]=>
int(365445)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-29 14:42:43"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-29 11:42:43"
["post_content"]=>
string(615) "Így azok, akik kíváncsiak arra, hogy a munkáltató befizeti-e a hozzájárulást, egy, a Nyugdíjpénztár által rendelkezésre bocsátott rendszerben ellenőrizhetik le.
Egy email cím és jelszó megadásával lehet tájékozódhat arról, hogy milyen összeg szerepel a nyugdíjalapban az ő neve alatt, illetve arról, hogy mikor nyújthatja be a nyugdíjazási kérelmét. A rendszer már használható, olyan értelemben, hogy az érdeklődők bejelentkezhetnek – közölte a Maros Megyei Nyugdíjpénztár vezetője.
A rendszer, a 2011-es évtől tartalmaz adatokat – tette hozzá."
["post_title"]=>
string(77) "Interneten is ellenőrizhetővé vált a nyugdíjalapba való hozzájárulás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(68) "interneten-is-ellenorizhetove-valt-a-nyugdijalapba-valo-hozzajarulas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-29 14:42:43"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-29 11:42:43"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365445"
["menu_order"]=>
int(22382)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3373 (24) {
["ID"]=>
int(365624)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-04 15:30:28"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 12:30:28"
["post_content"]=>
string(585) "Márton Áronra, Erdély egykori püspökére emlékeztek szülőfalujában, Csíkszentdomokoson. Victor Vasarely munkáiból nyílt kiállítás Aradon. Vidra Birtalan Éva tűzzománc technikával készített alkotásai láthatóak a marosvásárhelyi Studium Prospero Kulturális Központban. Készülnek az új évadra a csíkszeredai Csíki Játékszínnél. Kedves hallgatóink, ezek mai adásunk témái.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/09/Mozaik-2018-09-04.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/09/Mozaik-2018-09-04.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(28) "Mozaik, 2018. szeptember 4-e"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "mozaik-2018-szeptember-4-e"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-10 08:47:31"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-10 05:47:31"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365624"
["menu_order"]=>
int(22383)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3623 (24) {
["ID"]=>
int(365439)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-29 14:41:25"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-29 11:41:25"
["post_content"]=>
string(446) "Heti 150 lejes árakkal indítja szeptember 2-30 között a Tengerpart mindenkinek elnevezésű programot a Román Turizmus Munkaadói Szövetsége.
A program olyan személyeknek szól, akik „kevés összeget tudnak nyaralásra fordítani”. A kezdőárak heti 150 és 600 lej között vannak, ez 70 százaléka a csúcsszezon árainak. A 16 évvel ezelőtt indított programban idéntől elfogadják a vakációs jegyeket is."
["post_title"]=>
string(39) "Indul a Tengerpart mindenkinek program!"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "indul-a-tengerpart-mindenkinek-program"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-29 15:42:30"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-29 12:42:30"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365439"
["menu_order"]=>
int(22384)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3371 (24) {
["ID"]=>
int(365441)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-29 14:41:48"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-29 11:41:48"
["post_content"]=>
string(624) "Alapképzésen összesen 642, mesterképzésen 197 helyre lehet jelentkezni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem őszi felvételijén.
A költség-hozzájárulásos helyek mellett tandíjmentes helyek is várják a felvételizőket. Az egyetem csíkszeredai karán, alapképzésen 89, mesteri szakokon 14, a marosvásárhelyi kar alapképzésén 38, mesteri szakán 30, Kolozsváron pedig 25 alapképzéses és 1 mesteri tandíjmentes hely van.
A felvételi Csíkszeredában szeptember 4-10. között, Marosvásárhelyen szeptember 8-10., Kolozsváron pedig szeptember 3-a és 12-e között zajlik."
["post_title"]=>
string(63) "Szeptember közepéig lejárnak a Sapientia felvételi vizsgái"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(58) "szeptember-kozepeig-lejarnak-a-sapientia-felveteli-vizsgai"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-29 14:41:48"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-29 11:41:48"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365441"
["menu_order"]=>
int(22385)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3341 (24) {
["ID"]=>
int(365622)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-28 15:30:21"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-28 12:30:21"
["post_content"]=>
string(550) "Ismert magyar sportolókat, művészeket és tudósokat is kitüntettek az idei aradi városnapokon. Az ünnepi rendezvényről kollégánk, Pataky Lehel Zsolt számol be.
A múlt héten megszervezett Kolozsvári Magyar Napok alkalmával bemutatták a Kuncz Aladár életműsorozat negyedik kötetét. Erről beszélget Boka László irodalomtörténésszel László Tibor.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/09/Mozaik-2018-08-28.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/09/Mozaik-2018-08-28.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(44) "Aradi városnapok & Kolozsvári Magyar Napok"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "aradi-varosnapok-kolozsvari-magyar-napok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-03 14:29:03"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-03 11:29:03"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365622"
["menu_order"]=>
int(22386)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3603 (24) {
["ID"]=>
int(365431)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-29 14:38:32"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-29 11:38:32"
["post_content"]=>
string(540) "Centenáriumi székely nagygyűlésre hívja november 18-án 13 órára Sepsiszentgyörgy főterére a székelyeket és a velük szolidaritást vállaló erdélyi magyarokat a Székely Nemzeti Tanács – tájékoztat az SZNT közleménye, amely szerint a tanács olyan egységes megmozdulást hirdet, amilyen öt évvel ezelőtt a Székelyek Nagy menetelése volt.
A centenáriumi nagygyűlés – a felhívás szerint – egy olyan, jövőnek szóló rendezvény is lesz, amely új lendületet ad az autonómiaküzdelemnek."
["post_title"]=>
string(51) "Nagygyűlésre hívja Erdély magyarságát az SZNT"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "nagygyulesre-hivja-erdely-magyarsagat-az-sznt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-29 14:38:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-29 11:38:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365431"
["menu_order"]=>
int(22388)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3604 (24) {
["ID"]=>
int(365430)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-29 14:38:15"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-29 11:38:15"
["post_content"]=>
string(662) "Átszakadt ma egy gát Mianmar középső részén, és elöntött több közeli falvat és egy várost - közölte a tűzoltóság egy közösségi portálon, hozzátéve, hogy az ország három legfontosabb városát, a Rangunt, Mandalajt és a fővárost, Najpjidót összekötő főút szintén járhatatlanná vált.
A tűzoltók elkezdték a mentést a túlélők után a Szvar nevű gátnál, amelyet a közeli városról neveztek el. Ez az a város, amelyet elöntött az árvíz. A helyszínre utazott a mianmari hadsereg-főparancsnok a Kumudra című helyi újság értesülése szerint. Az áldozatok száma egyelőre nem ismert. (MTI)"
["post_title"]=>
string(53) "Víz alá került két falu és egy város Mianmarban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "viz-ala-kerult-ket-falu-es-egy-varos-mianmarban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-29 14:38:15"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-29 11:38:15"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365430"
["menu_order"]=>
int(22390)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3605 (24) {
["ID"]=>
int(365609)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-01 22:52:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-01 19:52:42"
["post_content"]=>
string(938) "A chicagói hercegnő című előadását háromszor mutatta/mutatja be a Vásárhelyi Forgatag keretében.
Kálmán Imre művét háromszor játsszák a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Ma adásunkkal egy időben, 15 órától, valamint este hét órai kezdettel. Az első bemutató tegnap este volt.
A társulat marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Béres Attila rendező elmondta: továbbra is Marosvásárhely jelenti számára az otthont, büszke az előadásra, és örül annak, hogy szülővárosában is bemutathatják. A sepsiszentgyörgyi születésű Dancs Annamari színésznő is azt emelte ki, hogy rendkívül nagy élmény számára Marosvásárhelyen játszani, ahol pályafutása elején is fellépett.
Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója reményét fejezte ki, hogy az Operettszínház vendégjátéka egy kezdet, amelynek lesz folytatása.
"
["post_title"]=>
string(69) "Először lépett fel Marosvásárhelyen a Budapesti Operettszínház"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(62) "eloszor-lepett-fel-marosvasarhelyen-a-budapesti-operettszinhaz"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-01 22:52:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-01 19:52:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365609"
["menu_order"]=>
int(22391)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3593 (24) {
["ID"]=>
int(365428)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-29 14:37:38"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-29 11:37:38"
["post_content"]=>
string(1536) "Lezárta az Európai Bizottság az évente kétszer esedékes óraátállítás szükségességéről indított európai konzultációt, amelyről az uniós tagállamokból több mint 4,6 millió ember nyilvánította ki véleményét.
Az eredmények szerint a válaszadók több mint 80 százaléka lemondana az óraátállításról. Az EB hivatalosan még nem kommentálta az eredményeket, Peter Liese német EP-képviselő szerint viszont a konzultáció eredménye világos, így az uniós döntéshozók nem hagyhatják figyelmen kívül.
Az Európai Parlament (EP) februárban kezdeményezte az óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát és kérte fel az Európai Bizottságot, hogy végezzen alapos értékelést a nyári időszámításról szóló irányelvről, és szükség esetén tegyen javaslatot annak felülvizsgálatára. Indoklásuk szerint, az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a széles nyilvánosság fejezi ki aggodalmát egészségi okokra hivatkozva az évente kétszer, márciusban és októberben esedékes óraátállítás miatt. Ezzel szemben vizsgálatok azt állapították meg, hogy elhanyagolható mértékű az energiamegtakarítás, amit az óraátállítás eredményez.
Az óraátállítás kérdésének napirendre tűzését Finnország kezdeményezte azt követően, hogy állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, a jövőben tekintsen el az évi kétszeri óraátállítástól, és maradjon a nyári időszámítás. (MTI)"
["post_title"]=>
string(71) "Több millió uniós polgár foglalt állást óraátállítás-ügyben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(59) "tobb-millio-unios-polgar-foglalt-allast-oraatallitas-ugyben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-29 14:37:38"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-29 11:37:38"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365428"
["menu_order"]=>
int(22392)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3315 (24) {
["ID"]=>
int(365628)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-09-03 14:09:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-09-03 11:09:51"
["post_content"]=>
string(1063) "Hatalmas tűz pusztított tegnap este a Rio de Janeiró-i brazil Nemzeti Múzeumban. A televíziós híradások tanúsága szerint lángba borult a múzeum történelmi épületének szinte egésze.
A múzeum igazgatósága ugyanakkor azt közölte, hogy senki sem sérült meg, miután a tűz kitörésekor már zárva volt a Sao Cristóvao városrészben álló egykori palota. A károkra vonatkozó becslések egyelőre nincsenek, helyi médiajelentések szerint azonban az idén 200 éves múzeum kiállítási tárgyainak nagyobbik része valószínűleg megsemmisült vagy megrongálódott.Brazília egyik legrégebbi múzeumáról és a kontinens egyik legfontosabb kiállítási intézményéről van szó, amely 1892 óta működött ebben a formájában, és hatalmas geológiai, botanikai, paleontológiai és archeológiai gyűjteményt halmozott fel. A dél-amerikai térségből származó darabokon kívül a múzeum egyiptomi múmiákkal, ógörög és római kori szobrokkal és etruszk kincsekkel is rendelkezett."
["post_title"]=>
string(44) "Leégett a Rio de Janeiró-i Nemzeti Múzeum"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "leegett-a-rio-de-janeiro-i-nemzeti-muzeum"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-09-04 11:44:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-09-04 08:44:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=365628"
["menu_order"]=>
int(22379)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(37168)
["max_num_pages"]=>
int(3098)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "65d63a975e5fb40096a41a665e64f164"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:125c7d7e71c433bc93e451c0d842d6b5"
}