A világ legrangosabb pénzintézeteit és banki vezérigazgatóit a portál olvasói, és egy pénzügyi újságírókból álló zsűri választja ki.
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Gáll Zoltán Zsolt lugosi református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Ukrajna közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt robbanás egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott - tájékoztatott a román védelmi minisztérium. Az ukrán védelmi minisztérium válaszolt Radu Miruță védelmi miniszter 14 kérdésére a június 5-i konstancai incidenssel kapcsolatban, amikor felrobbant egy drón a konstancai kikötőben. Az ukrán fél megerősítette, hogy Szevasztopol közelében megszakadt a kommunikáció négy Sargan-3000 típusú tengeri drónnal. Ettől a pillanattól kezdve a drónok irányíthatatlanná váltak, és az ukrán erőknek később sem sikerült helyreállítaniuk velük a kapcsolatot. A kijevi minisztérium tájékoztatta a román felet, hogy a drónok fel fognak robbanni. A történtek után a bukaresti védelmi minisztérium hivatalosan arra kérte Ukrajnát: a Fekete-tengeren indított tengeri drónokat úgy programozzák be, hogy ha bármilyen okból a román partok közelébe sodródnának, az önmegsemmisítésük még a román felségvizeken kívül, biztonságos térségben történjen.
" ["post_title"]=> string(46) "Ukrajna magyarázatai a konstancai robbanásra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "ukrajna-magyarazatai-a-konstancai-robbanasra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-04 13:06:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-04 10:06:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465262" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3421 (24) { ["ID"]=> int(465260) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-04 13:04:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-04 10:04:55" ["post_content"]=> string(759) "Öt férfit vettek őrizetbe az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében. A vádhatóság szerint a nyomozás egy 2023 óta működő bűnszervezetet tárt fel. Tagjai pénzért több tucat vizsgázónak segítettek csalni az érettségi vizsgákon. A csalásban részt vevő diákok az írásbeli vizsgák megkezdése után lefotózták vagy lefilmezték, majd távközlési eszközökkel elküldték a bűnszervezet tagjainak a még nem nyilvános tételeket, akik gyorsan kidolgozták a válaszokat. Ezeket a csoport egyik tagja lediktálta a vizsgatermekben ülő, rejtett fülhallgatót viselő vizsgázóknak.
" ["post_title"]=> string(63) "Öt férfit vettek őrizetbe az érettségicsalási botrányban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "ot-ferfit-vettek-orizetbe-az-erettsegicsalasi-botranyban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-04 13:04:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-04 10:04:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465260" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3649 (24) { ["ID"]=> int(465258) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-04 13:02:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-04 10:02:09" ["post_content"]=> string(361) "A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgáján - számolt be az oktatási minisztérium. A hiányzók száma 36 volt, és senkit nem zártak ki csalás vagy csalási kísérlet miatt.
" ["post_title"]=> string(48) "Kevesen hiányoztak az anyanyelv-érettségiről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "kevesen-hianyoztak-az-anyanyelv-erettsegirol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-04 13:02:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-04 10:02:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465258" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3426 (24) { ["ID"]=> int(465039) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-05 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-05 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Gáll Zoltán Zsolt lugosi református lelkipásztor igehirdetését hallják.


A világ legrangosabb pénzintézeteit és banki vezérigazgatóit a portál olvasói, és egy pénzügyi újságírókból álló zsűri választja ki.
Continue Reading
Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy amerikai ATACMS rakétákkal csapott le oroszországi katonai célpontokra.
Continue Reading
Az orosz hadsereg 47 különböző típusú rakétával és 476 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.
Continue ReadingEzzel Klimt festménye lett a legdrágább modern művészeti alkotás.
Continue Reading
Közel 10 százalékkal drágulnak a vonatjegyek december közepétől – jelentette be a CFR.
Continue ReadingA képviselőház által ma döntő házként elfogadott törvényjavaslat teszi ezt lehetővé.
Continue Reading
Jelenleg mintegy 41 ezer személy dolgozik az ágazatban
Continue Reading
Szatmár megyében nem megfelelően tárolt kalcium-ammónium-nitrátot találtak.
Continue Reading
A hadsereg szakértői ma átfésülik a terepet.
Continue Reading
A védelmi miniszter szerint az, amit a bírák és ügyészek képviselői a múlt heti megbeszélésen kértek, ‘elfogadhatatlan’.
Continue Reading
Az érdekvédelmi szervezetek képviselői szerint a költségvetési hiány csökkentésére irányuló intézkedéseken dolgozók nem tudják, hogy tanárok százai mondanak le naponta az óradíjjal fizetett óráikról.
Continue Reading
A parlament két háza tegnapi együttes ülésén elfogadta azt a fiskális csomagot, amelyért a kormány szeptember elsején felelősséget vállalt.
Continue ReadingAz év legjobb kelet-európai fejlesztési bankjává választották a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) az International Banker Awards 2025 keretében - közölte ma a pénzintézet az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a világ legrangosabb pénzintézeteit és banki vezérigazgatóit a portál olvasói, és egy pénzügyi újságírókból álló zsűri választja ki.
Az értékelés során fontos szempontot jelent a vállalat növekedése, likviditási helyzete és jövedelmezősége, továbbá az innováció, a vállalatirányítás, a fenntarthatóság és az átláthatóság. Az elismerést több kategóriában hirdetik ki. Az idén a Magyar Fejlesztési Bank "Az év legjobb fejlesztési bankja Kelet-Európában" kategóriában lett győztes. Az elismerés tükrözi az MFB elmúlt időszakban tanúsított, hiánypótló gazdaságfejlesztési tevékenységét.
" ["post_title"]=> string(86) "A Magyar Fejlesztési Bank lett "Az év legjobb fejlesztési bankja Kelet-Európában"" ["post_excerpt"]=> string(153) "A világ legrangosabb pénzintézeteit és banki vezérigazgatóit a portál olvasói, és egy pénzügyi újságírókból álló zsűri választja ki. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "a-magyar-fejlesztesi-bank-lett-az-ev-legjobb-fejlesztesi-bankja-kelet-europaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-19 14:00:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 12:00:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456806" ["menu_order"]=> int(1888) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3632 (24) { ["ID"]=> int(456803) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-19 13:58:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 11:58:32" ["post_content"]=> string(1129) "Lelőtt az orosz légvédelem négy amerikai gyártmányú ATACMS-rakétát, amellyel az ukrán hadsereg voronyezsi objektumokra kísérelt meg csapást mérni
tegnap - közölte ma a moszkvai védelmi minisztérium.
A közlemény szerint a négy rakétát Sz-400-as és Pancir rakétavédelmi rendszerek lőtték le. A tájékoztatás értelmében a Voronyezs elleni támadásnak civil sérültjei nem voltak, a lezuhant törmelékek megrongálták a Voronyezsi Regionális Gerontológiai Központ és az árvaház tetőszerkezetét, valamint egy magánházat. A minisztérium szerint az orosz légvédelem mára virradó éjszaka 65 ukrán repülőgép típusú drónt semmisített meg; 16-ot a Fekete-tenger, 14-14-et a voronyezsi és krasznodari, 11-et a belgorodi régió, kilencet az Azovi-tenger, egyet pedig Brjanszk megye felett.
Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy amerikai ATACMS rakétákkal csapott le oroszországi katonai célpontokra.
" ["post_title"]=> string(77) "Négy amerikai gyártmányú ATACMS-rakétát lőtt le az orosz légvédelem" ["post_excerpt"]=> string(122) "Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy amerikai ATACMS rakétákkal csapott le oroszországi katonai célpontokra. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "negy-amerikai-gyartmanyu-atacms-raketat-lott-le-az-orosz-legvedelem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-19 13:58:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 11:58:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456803" ["menu_order"]=> int(1889) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3497 (24) { ["ID"]=> int(456800) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-19 13:57:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 11:57:26" ["post_content"]=> string(912) "Az orosz hadsereg 47 különböző típusú rakétával és 476 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat keddre virradóra, a légicsapásoknak több halálos áldozatuk volt, többtucatnyian megsebesültek, továbbá lakóépületek és energetikai létesítmények rongálódtak meg - közölte a légierő, a rendőrség és helyi vezetők.
A légierő parancsnokságának mai Telegram-jelentése szerint a légvédelem 41 rakétát és 442 drónt lelőtt, illetve eredeti pályájukról rádióelektronikai eszközök bevetésével eltérített. A közlemény szerint 14 helyszínen 7 rakéta és 34 csapásmérő drón viszont célba talált, 6 esetben pedig a támadóeszközök lezuhanó roncsai okoztak károkat. A fő célterület Lviv, Ternopil és Harkiv megye volt.
" ["post_title"]=> string(55) "A fő célterület Lviv, Ternopil és Harkiv megye volt" ["post_excerpt"]=> string(134) "Az orosz hadsereg 47 különböző típusú rakétával és 476 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-fo-celterulet-lviv-ternopil-es-harkiv-megye-volt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-19 13:57:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 11:57:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456800" ["menu_order"]=> int(1890) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(456798) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-19 13:56:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 11:56:10" ["post_content"]=> string(1079) "Rekordáron, 236,4 millió dollárért kelt el Gustav Klimt osztrák festőművész Elisabeth Lederer portréja című alkotása tegnap a Sotheby's New York-i árverésén. Az árverési ház közleménye szerint ezzel Klimt festménye lett a legdrágább modern művészeti alkotás, amelyet aukción valaha értékesítettek.
Az Elisabeth Lederer portréja című festmény a művészettörténet aukción eladott második legdrágább műalkotása és a Sotheby's aukciós ház történetének legdrágább eladott műalkotása lett - fűzte hozzá az aukciósház. Az 1914 és 1916 között született, 1,8 méter magas képen a művészt támogató gyáriparos házaspár lányának portréja látható.
A tegnapi árverésbe számos licitáló kapcsolódott be, a győztes végül mintegy 20 percig tartó licitharc után nyerte meg a küzdelmet. Az árverési ház nem hozta nyilvánosságra a vásárló nevét.
" ["post_title"]=> string(42) "Rekordáron kelt el Gustav Klimt alkotása" ["post_excerpt"]=> string(71) "Ezzel Klimt festménye lett a legdrágább modern művészeti alkotás." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "rekordaron-kelt-el-gustav-klimt-alkotasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-19 13:56:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 11:56:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456798" ["menu_order"]=> int(1891) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3498 (24) { ["ID"]=> int(456795) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-19 13:53:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 11:53:06" ["post_content"]=> string(678) "Közel 10 százalékkal drágulnak a vonatjegyek december közepétől - jelentette be a Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító részlege.
A CFR Călători vezérigazgatója, Traian Preoteasa szerint az új vasúti menetrend december 14-i hatályba lépésétől az inflációhoz igazítják a jegyek árát, ami 9,88 százalékos drágulást jelent.
Az indexálást a törvény írja elő, más áremelést nem eszközölnek - szögezte le az igazgató.
" ["post_title"]=> string(24) "Drágulnak a vonatjegyek" ["post_excerpt"]=> string(94) "Közel 10 százalékkal drágulnak a vonatjegyek december közepétől - jelentette be a CFR. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "dragulnak-a-vonatjegyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-19 13:53:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 11:53:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456795" ["menu_order"]=> int(1892) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3438 (24) { ["ID"]=> int(456782) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-19 13:51:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 11:51:50" ["post_content"]=> string(650) "A képviselőház által ma döntő házként elfogadott törvényjavaslat lehetővé teszi a dokumentummásolat hitelességének elektronikus aláírással történő igazolását.
A civil perrendtartásra vonatkozó 2010/134-es törvény 1501. cikkelyét módosítja a mostani törvényjavaslat elfogadása.
Amennyiben a dokumentumok másolatait elektronikus úton továbbítják, lehetőség lesz elektronikus aláírással igazolni azok hitelességét - írja elő a módosító javaslat.
" ["post_title"]=> string(75) "A dokumentummásolat hitelessége elektronikus aláírással is igazolható" ["post_excerpt"]=> string(96) "A képviselőház által ma döntő házként elfogadott törvényjavaslat teszi ezt lehetővé." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "a-dokumentummasolat-hitelessege-elektronikus-alairassal-is-igazolhato" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-19 13:51:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 11:51:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456782" ["menu_order"]=> int(1893) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3499 (24) { ["ID"]=> int(456770) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-19 11:53:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 09:53:22" ["post_content"]=> string(558) "Számottevő bővülést értek el a gyorsfutár-szolgálatok az elmúlt öt évben hazánkban, és két évvel ezelőtt már 2 milliárd 800 millió lejjel járultak hozzá az állami költségvetéshez – derül ki egy szakmai tanulmányból. 2019-ben ez az összeg mindössze 173 millió lej volt.
A kutatás szerint jelenleg mintegy 41 ezer személy dolgozik az ágazatban, közülük 28 ezer fő közvetlenül a gyorskézbesítésben vesz részt.
" ["post_title"]=> string(61) "Számottevő bővülést értek el a gyorsfutár-szolgálatok" ["post_excerpt"]=> string(56) "Jelenleg mintegy 41 ezer személy dolgozik az ágazatban" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "szamottevo-bovulest-ertek-el-a-gyorsfutar-szolgalatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-19 11:53:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 09:53:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456770" ["menu_order"]=> int(1895) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3495 (24) { ["ID"]=> int(456767) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-19 11:52:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 09:52:15" ["post_content"]=> string(575) "Az Országos Környezetvédelmi Felügyelőség nagyszabású ellenőrzéseket jelentett be az üzemanyag-raktárakban, miután Szatmár megyében nem megfelelően tárolt kalcium-ammónium-nitrátot találtak.
A Felügyelőség munkatársai összesen 200 ezer lejre bírságolták a két, ugyanahhoz a cégcsoporthoz tartozó vállalatot, javasolták a környezetvédelmi engedélyek felfüggesztését, és értesítették a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőséget.
" ["post_title"]=> string(69) "Üzemanyag-raktárakat érintő nagyszabású ellenőrzések zajlanak" ["post_excerpt"]=> string(83) "Szatmár megyében nem megfelelően tárolt kalcium-ammónium-nitrátot találtak. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "uzemanyag-raktarakat-erinto-nagyszabasu-ellenorzesek-zajlanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-19 11:52:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 09:52:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456767" ["menu_order"]=> int(1896) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(456764) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-19 11:50:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 09:50:05" ["post_content"]=> string(969) "Ismeretlen drón sértette meg a román légteret mára virradó éjszaka – közölte a védelmi minisztérium. A riasztás miatt két német vadászgép szállt fel a Mihail Kogălniceanu légibázisról.
A drónt először, mintegy 8 kilométerre a határtól, Tulcea megye északi részén észlelték, ezért Ro-Alert riasztást is kiadtak. A jel ezután időszakosan felbukkant Galați megye irányában is, ahol szintén figyelmeztették a lakosságot. Emiatt további két F–16-os gép is felszállt az aranyosgyéresi légibázisról.
A drón később eltűnt a radarokról, a védelmi minisztérium közleménye szerint becsapódást nem észleltek, de a hadsereg szakértői ma átfésülik a terepet.
A vadászgépek hajnali fél kettő és fél három között tértek vissza bázisaikra.
A koalícióban ma lezárják a tárgyalásokat a bírói és ügyészi különnyugdíjakkal kapcsolatos törvénytervezetről - jelentette ki tegnap Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A tárcavezető szerint a hétfői koalíciós egyeztetésen abban állapodtak meg, hogy a mai nap végére elkészül a tervezetnek az a változata, amellyel a koalíciót alkotó valamennyi párt egyetért.
Ionuț Moșteanu szerint az, amit a bírák és ügyészek képviselői a múlt heti megbeszélésen kértek, 'elfogadhatatlan'.
" ["post_title"]=> string(127) "Ionuț Moșteanu: Ma lezárulnak a tárgyalások a bírói és ügyészi különnyugdíjakkal kapcsolatos törvénytervezetről" ["post_excerpt"]=> string(132) "A védelmi miniszter szerint az, amit a bírák és ügyészek képviselői a múlt heti megbeszélésen kértek, 'elfogadhatatlan'." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(110) "ionut-mosteanu-ma-lezarulnak-a-targyalasok-a-biroi-es-ugyeszi-kulonnyugdijakkal-kapcsolatos-torvenytervezetrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-19 09:25:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 07:25:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456759" ["menu_order"]=> int(1898) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(456757) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-19 09:20:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 07:20:49" ["post_content"]=> string(1376) "Sztrájkőrséget áll ma az oktatási minisztérium épülete előtt a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség tagjai.
Tegnapi közös közleményükben felrótták, hogy a kormány az oktatásban dolgozók bérköltségeinek további csökkentésére készül egy újabb jogszabállyal, 'amelyről zárt ajtók mögött tárgyalnak a Victoria-palotában'. Az intézkedés amellett, hogy nem időszerű, mélységesen igazságtalan, és súlyos következményekkel jár, példátlan válságot idézhet elő a rendszerben, és súlyosan sértené a gyermekek oktatáshoz való jogát - szögezték le.
Az érdekvédelmi szervezetek képviselői szerint a költségvetési hiány csökkentésére irányuló intézkedéseken dolgozók nincsenek tisztában a romániai tanügy helyzetével, nem tudják, hogy gyermekek ezreit jelenleg is szakképzetlen pedagógusok tanítják, és tanárok százai mondanak le naponta az óradíjjal fizetett óráikról. 'Minden további költségcsökkentés csak súlyosbítaná ezt a válságot, ami közvetlen következményekkel járna a gyermekekre nézve' - hívták fel a figyelmet.
" ["post_title"]=> string(45) "Ismét tiltakoznak a tanügyi szakszervezetek" ["post_excerpt"]=> string(224) "Az érdekvédelmi szervezetek képviselői szerint a költségvetési hiány csökkentésére irányuló intézkedéseken dolgozók nem tudják, hogy tanárok százai mondanak le naponta az óradíjjal fizetett óráikról. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "ismet-tiltakoznak-a-tanugyi-szakszervezetek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-19 09:20:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 07:20:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456757" ["menu_order"]=> int(1899) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(456755) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-19 09:18:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 07:18:23" ["post_content"]=> string(892) "A parlament két háza tegnapi együttes ülésén elfogadta azt a fiskális csomagot, amelyért a kormány szeptember elsején felelősséget vállalt. A jogszabály szerint az adókat egy átmeneti mechanizmus segítségével számítják ki 2027 januárjáig, amikor bevezetik a piaci érték alapján történő adóztatást.
A Profit.ro számításai szerint a helyi adók akár 75-80 százalékkal is emelkedhetnek most januártól. Például egy fővárosi háromszobás lakás esetében, amelyre az ingatlanadó idén 198 lej volt, a tulajdonosnak jövőre 355 lejt kell fizetnie. Ami a gépkocsiadót illeti, a „szennyező fizet” elvet tartják szem előtt, azaz a hengerűrtartalom és a környezetvédelmi besorolás figyelembevételével állapítják meg az illetéket.
" ["post_title"]=> string(66) "Jelentősen emelkedhetnek a helyi adók és illetékek januártól" ["post_excerpt"]=> string(152) "A parlament két háza tegnapi együttes ülésén elfogadta azt a fiskális csomagot, amelyért a kormány szeptember elsején felelősséget vállalt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "jelentosen-emelkedhetnek-a-helyi-adok-es-illetekek-januartol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-19 12:47:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 10:47:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456755" ["menu_order"]=> int(1900) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3634 (24) { ["ID"]=> int(456806) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-11-19 14:00:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 12:00:03" ["post_content"]=> string(983) "Az év legjobb kelet-európai fejlesztési bankjává választották a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) az International Banker Awards 2025 keretében - közölte ma a pénzintézet az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a világ legrangosabb pénzintézeteit és banki vezérigazgatóit a portál olvasói, és egy pénzügyi újságírókból álló zsűri választja ki.
Az értékelés során fontos szempontot jelent a vállalat növekedése, likviditási helyzete és jövedelmezősége, továbbá az innováció, a vállalatirányítás, a fenntarthatóság és az átláthatóság. Az elismerést több kategóriában hirdetik ki. Az idén a Magyar Fejlesztési Bank "Az év legjobb fejlesztési bankja Kelet-Európában" kategóriában lett győztes. Az elismerés tükrözi az MFB elmúlt időszakban tanúsított, hiánypótló gazdaságfejlesztési tevékenységét.
" ["post_title"]=> string(86) "A Magyar Fejlesztési Bank lett "Az év legjobb fejlesztési bankja Kelet-Európában"" ["post_excerpt"]=> string(153) "A világ legrangosabb pénzintézeteit és banki vezérigazgatóit a portál olvasói, és egy pénzügyi újságírókból álló zsűri választja ki. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "a-magyar-fejlesztesi-bank-lett-az-ev-legjobb-fejlesztesi-bankja-kelet-europaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-11-19 14:00:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-11-19 12:00:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=456806" ["menu_order"]=> int(1888) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39126) ["max_num_pages"]=> int(3261) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "865babd2500318e81fb21935a32212ae" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ab6d653cfc4fa9f3666ceb222f7b4821" }