Az évtizedek óta tartó drogellenes műveletek ellenére Kolumbia továbbra is a világ egyik legnagyobb kokaintermelőjének számít.
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3580 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
Az évtizedek óta tartó drogellenes műveletek ellenére Kolumbia továbbra is a világ egyik legnagyobb kokaintermelőjének számít.
Continue ReadingA mianmari kormány 2016-os hatalomra kerülésekor azt ígérte, hogy megtisztítja az iparágat a visszás viszonyoktól, de azóta semmi sem változott.
Continue Reading
A kínai külügyi tárca szóvivője ma Canberrát is arra szólította, hogy ne avatkozzon Kína belügyeibe.
Continue ReadingA nem végleges eredmények szerint több mint kétharmados többség támogatta a változtatásokat, amelyek egyebek mellett lehetővé teszik, hogy Vlagyimir Putyin 2036-ig elnök maradhasson.
Continue Reading
Az utolsó betegeket is kiengedték a kórházból, és közel két hete nem jegyeztek új eseteket – közölték ma az Arad megyei hatóságok.
Continue ReadingA Határőrség több mint 1500 személyt küldött karanténba vagy otthoni elszigetelésbe az elmúlt 24 órában.
Continue Reading
A találkozón részt vesz Nelu Tătaru egészségügyi, Virgil Popescu gazdasági és Marcel Vela belügyminiszter is – közölte a kormány sajtóirodája.
Continue Reading
A Szeben Megyei Kórház alkalmazottainak 2,5 százaléka kapta el az új koronavírust – jelentette be a prefektúra.
Continue Reading
Éves összevetésben májusban 96,9 százalékkal csökkent a vendéglátóipari egységekbe érkezett személyek száma. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint májusban a turisták száma 34.600 volt, ennek 3,8 százaléka külföldi.
Continue ReadingElbocsátja meghatározott időre szóló szerződéssel rendelkező alkalmazottainak egy részét a craiovai Ford gyár – jelentette be a vállalat, amely a piaci körülmények miatt kényszerül erre az intézkedésre.
(tovább…) Continue ReadingAurescu kijelentette: a gazdaságfejlesztési programról szóló megállapodásnak olyan alapvető elveket kellene tartalmaznia, mint a román hatóságok szerepe, a program átlátható és diszkriminációmentes jellege, valamint az alkalmazás összhangja a versenyre és az állami segélyre vonatkozó román és EU-s szabályozásokk.
Continue ReadingAz eseményre már több mint százhúszan jelentkeztek erdélyi magyarok mellett román muzsikusok is.
Continue ReadingTöbb mint 7,5 tonna kokaint foglaltak le a kolumbiai és az amerikai hatóságok közös akciójában - jelentette be a bogotái kormány. A tájékoztatás szerint a lefoglalt kábítószer piaci értéke mintegy 286 millió dollár. A kokaint építőipari termékek közé rejtették, amelyeket a kolumbiai Cartagena kikötőjéből szállították Panamába.
Az évtizedek óta tartó drogellenes műveletek ellenére Kolumbia továbbra is a világ egyik legnagyobb kokaintermelőjének számít.
" ["post_title"]=> string(84) "Több mint 7,5 tonna kokaint foglaltak le egy kolumbiai-amerikai közös műveletben" ["post_excerpt"]=> string(138) "Az évtizedek óta tartó drogellenes műveletek ellenére Kolumbia továbbra is a világ egyik legnagyobb kokaintermelőjének számít. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "tobb-mint-75-tonna-kokaint-foglaltak-le-egy-kolumbiai-amerikai-kozos-muveletben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-03 08:34:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-03 05:34:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389439" ["menu_order"]=> int(24879) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(389436) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-02 13:30:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 10:30:01" ["post_content"]=> string(1229) "Száztizenhárom bányász meghalt Mianmar északi részén egy jádebányánál történt földcsuszamlásban – közölték ma a helyi hatóságok. A bányászok a Kacsin állambeli Hpakant térségében dolgoztak egy kőfejtőnél, amikor egy tóba belecsúszott egy meddőhányó. Más jelentések arról szólnak, hogy egy 300 méter magas szikla csúszott a tóba. A kiáramló iszap és víz bányászok tucatjait temette maga alá.
A bányászok jádekövet termeltek ki a területen, ahol heves esőzések voltak az elmúlt időben. A mianmari tájékoztatási minisztérium egyik képviselője Lin Maung azt mondta, hogy száz holttestet emeltek ki. A többi bányász holtteste még az iszapban van.
A mianmari kormány 2016-os hatalomra kerülésekor azt ígérte, hogy megtisztítja az iparágat a visszás viszonyoktól, de azóta semmi sem változott. Az országban egy 2016-2017-es hivatalos adat szerint mintegy 750 millió amerikai dollár értékű követ adtak el, főleg Kínába. Szakértők szerint az eladások valódi mértéke ennél nagyobb.
" ["post_title"]=> string(65) "Iszap és víz temette maga alá bányászok tucatjait Mianmarban" ["post_excerpt"]=> string(155) "A mianmari kormány 2016-os hatalomra kerülésekor azt ígérte, hogy megtisztítja az iparágat a visszás viszonyoktól, de azóta semmi sem változott." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "iszap-es-viz-temette-maga-ala-banyaszok-tucatjait-mianmarban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-02 13:30:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 10:30:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389436" ["menu_order"]=> int(24880) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(389434) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-02 13:23:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 10:23:02" ["post_content"]=> string(1601) "Londonnak viselnie kell majd annak következményeit, hogy zöld utat ad a brit állampolgárság megszerzésére az erre jogosult hongkongiak számára - figyelmeztetett Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő mai sajtótájékoztatóján. Hozzátette: Kína fenntartja a jogot, hogy ellenlépéseket tegyen az Egyesült Királysággal szemben, de részletekbe nem bocsátkozott.
Boris Johnson brit miniszterelnök tegnap egyenes utalást tett arra, hogy London elindítja a szükséges folyamatot, miután leszögezte: a kínai kormány által elfogadott és bevezetett nemzetbiztonsági törvény súlyosan megsérti a Hongkong státusát rögzítő, 1984-ben aláírt kínai-brit közös deklarációt. A felajánlás értelmében a brit kormány lehetővé teszi a nagy-britanniai tartózkodást és munkavállalást azoknak a hongkongiaknak, akiknek úgynevezett brit tengerentúli státusuk van, azzal a céllal, hogy végül brit állampolgárságért folyamodhassanak. A szükséges jogosultsággal közel 3 millió hongkongi rendelkezik.
A kínai külügyi tárca szóvivője ma Canberrát is arra szólította, hogy ne avatkozzon Kína belügyeibe. A szóvivő ezzel arra reagált, hogy Scott Morrison ausztrál kormányfő ma kijelentette: Ausztrália is fontolóra veszi, hogy menedéket ad azoknak a hongkongi lakosoknak, akiket fenyeget az új nemzetbiztonsági törvény.
" ["post_title"]=> string(88) "Peking figyelmeztette Londont a hongkongiaknak felajánlott brit állampolgárság miatt" ["post_excerpt"]=> string(112) "A kínai külügyi tárca szóvivője ma Canberrát is arra szólította, hogy ne avatkozzon Kína belügyeibe. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "peking-figyelmeztette-londont-a-hongkongiaknak-felajanlott-brit-allampolgarsag-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-02 13:23:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 10:23:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389434" ["menu_order"]=> int(24881) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(389431) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-02 12:52:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 09:52:40" ["post_content"]=> string(1578) "A választásra jogosultak csaknem 65 százaléka voksolt az orosz alkotmány módosításáról. A nem végleges eredmények szerint több mint kétharmados többség támogatta a változtatásokat, amelyek egyebek mellett lehetővé teszik, hogy Vlagyimir Putyin 2036-ig elnök maradhasson – közölte tegnap este a Rosszija 24 hírtelevízió az orosz Központi Választási Bizottságra hivatkozva .
A leadott szavazatok 65 százalékának feldolgozása alapján az alaptörvény megváltoztatásának támogatottsága 77,15 százalékon állt, 21,89 százalék pedig ellene szavazott.
A 85-ből az egyetlen régió, ahol az alkotmánymódosítást leszavazták, a Nyenyec Autonóm Terület volt. Az Interfax hírügynökség szerint a "nem" szavazatok ott 54 százalékos többségbe kerültek.
A módosított alkotmány - amellett, hogy elfogadása esetén konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket vezet be, illetve módosít a hatalmi ágak viszonyán - a hivatalban lévő elnök esetében eltörli az újraválaszthatóság eddigi korlátozását, és újabb két ciklust engedélyez számára. Putyin elnöki vagy kormányfői minőségben immár 20 éve áll Oroszország élén.
A módosított alaptörvényt a szövetségi és a regionális parlamentek már megszavazták.
" ["post_title"]=> string(59) "A többség megszavazta az orosz alkotmány módosítását" ["post_excerpt"]=> string(194) "A nem végleges eredmények szerint több mint kétharmados többség támogatta a változtatásokat, amelyek egyebek mellett lehetővé teszik, hogy Vlagyimir Putyin 2036-ig elnök maradhasson." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "a-tobbseg-megszavazta-az-orosz-alkotmany-modositasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-02 12:52:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 09:52:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389431" ["menu_order"]=> int(24882) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(389428) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-02 12:40:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 09:40:11" ["post_content"]=> string(1053) "COVID-19-mentes övezet lett Arad megye, miután az utolsó betegeket is kiengedték a kórházból, és közel két hete nem jegyeztek új eseteket – közölték ma a helyi hatóságok. Iustin Cionca, az Arad megyei tanács elnöke sajtótájékoztatón közölte, hogy az utolsó beteg egy nő volt, akinek negatívak lettek a teszteredményei a kezelés után, így kiengedték a kórházból. 'Az utóbbi hónapban átlagban 3-4 páciens volt beutalva. Az intézkedéseknek köszönhetően a járvány ellenőrzés alatt van, annak dacára, hogy Arad országhatár mellett terül el, tranzitrégió, ahol naponta emberek ezrei haladnak végig a határátkelőkön' - mondta a tanácselnök.
A sajtótájékoztatón Gheorghe Domşa, az Arad megyei sürgősségi kórház képviselője is részt vett, aki arra figyelmeztetett, hogy az óvintézkedéseket továbbra is szigorúan be kell tartani, mert más megyékben naponta nagy az esetszám.
" ["post_title"]=> string(77) ""COVID-19-mentes" övezetté kiáltották ki Arad megyét a helyi hatóságok" ["post_excerpt"]=> string(147) "Az utolsó betegeket is kiengedték a kórházból, és közel két hete nem jegyeztek új eseteket – közölték ma az Arad megyei hatóságok. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "covid-19-mentes-ovezette-valt-arad-megye" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-02 12:44:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 09:44:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389428" ["menu_order"]=> int(24883) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(389425) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-02 11:38:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 08:38:55" ["post_content"]=> string(325) "A Határőrség több mint 1500 személyt küldött karanténba vagy otthoni elszigetelésbe az elmúlt 24 órában, amikor több mint 88 ezer személy lépte át az országhatárt. 41 ezren külföldre mentek és 47 ezren beléptek Romániába - közölte a Határőrség.
" ["post_title"]=> string(27) "Másfél ezren karanténban" ["post_excerpt"]=> string(116) "A Határőrség több mint 1500 személyt küldött karanténba vagy otthoni elszigetelésbe az elmúlt 24 órában." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "masfel-ezren-karantenban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-02 11:38:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 08:38:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389425" ["menu_order"]=> int(24884) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(389424) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-02 11:38:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 08:38:18" ["post_content"]=> string(581) "A szállodák, vendéglők és kávézók képviselőivel (HoReCa) találkozik ma déután Ludovic Orban kormányfő. A találkozón részt vesz Nelu Tătaru egészségügyi, Virgil Popescu gazdasági és Marcel Vela belügyminiszter is - közölte a kormány sajtóirodája.
Ludovic Orban tegnap jelentette be a közszolgálati televízióban, hogy a zárt terű vendéglők újbóli megnyitását előkészítendő találkozót kezdeményez a HoReCa képviselőivel.
A Szeben Megyei Kórház alkalmazottainak 2,5 százaléka kapta el az új koronavírust - jelentette be a prefektúra. A világjárvány kezdete óta 90 egészségügyi alkalmazott betegedett meg, ebből 68 a nagyszebeni megyei kórházból. Az alkalmazottak a betegektől vagy szabadidejükben kapták el a vírust - jelentette ki a megyei kórház igazgatója.
" ["post_title"]=> string(44) "Az óvintézkedések dacára terjed a vírus" ["post_excerpt"]=> string(118) "A Szeben Megyei Kórház alkalmazottainak 2,5 százaléka kapta el az új koronavírust - jelentette be a prefektúra." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "az-ovintezkedesek-dacara-terjed-a-virus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-02 11:34:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 08:34:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389421" ["menu_order"]=> int(24886) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(389419) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-02 11:29:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 08:29:51" ["post_content"]=> string(1320) "Éves összevetésben májusban 96,9 százalékkal csökkent a vendéglátóipari egységekbe érkezett személyek száma. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint májusban a turisták száma 34.600 volt, ennek 3,8 százaléka külföldi.
A legtöbb külföldi látogató Európából, főként az Európai Unió tagállamaiból érkezett. A vendégéjszakák száma 97 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly májusban és a turisták 93,9 százaléka romániai volt. A vendéglátóipari egységekben eltöltött átlagos idő 1,9 nap volt a román és 3 nap a külföldi turisták esetében, a legtöbben motelekben, menedékházakban és panziókban szálltak meg. Az év elejétől május végéig 1 millió 810 ezer turista érkezett, ami 57,9 százalékkal kevesebb, mint tavaly. A látogatók 84,3 százaléka romániai volt. A vendégéjszakák száma valamivel több mint 3,5 millió volt, 57,5 százalékkal kevesebb, mint tavaly januártól május végéig. Megyei bontásban a legtöbb turista Bukarestbe, Brassó és Prahova megyébe érkezett az év első öt hónapjában - derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból, amelyek már tükrözik a COVID-19 válság hatását.
" ["post_title"]=> string(36) "Drasztikus visszaesés a turizmusban" ["post_excerpt"]=> string(248) "Éves összevetésben májusban 96,9 százalékkal csökkent a vendéglátóipari egységekbe érkezett személyek száma. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint májusban a turisták száma 34.600 volt, ennek 3,8 százaléka külföldi." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "drasztikus-visszaeses-a-turizmusban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-02 11:29:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 08:29:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389419" ["menu_order"]=> int(24887) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(389412) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-02 11:28:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 08:28:37" ["post_content"]=> string(1164) "Elbocsátja meghatározott időre szóló szerződéssel rendelkező alkalmazottainak egy részét a craiovai Ford gyár - jelentette be a vállalat, amely a piaci körülmények miatt kényszerül erre az intézkedésre.
A Ford gyárban 770 meghatározott időre szóló szerződés van, ebből 213-at nem hosszabbítanak meg lejártuk után. A craiova vállalatnál több mint 6 ezer alkalmazott dolgozik, de egy részük még mindig kényszerszabadságon van és a gyár két váltásban működik. Számos autógyárban még nem állt vissza a tevékenység a válság előtti szintre, mert nagyon alacsony a piaci kereslet. A Ford május végéig 62 ezer gépkocsit gyártott Craiovában. A termelést 40 napra leállították és május 4-től újították fel a munkát, de már akkor bejelentették, hogy több hónapba telik, amíg a termelés eléri a válság előtti szintet. A vállalat több mint 30 ezer szemellenzőt gyártott a válság idején, a legtöbbet adományként értékesítették.
" ["post_title"]=> string(40) "Elbocsátások a craiovai Ford gyárnál" ["post_excerpt"]=> string(280) "A Ford gyárban 770 meghatározott időre szóló szerződés van, ebből 213-at nem hosszabbítanak meg lejártuk után. A craiova vállalatnál több mint 6 ezer alkalmazott dolgozik, de egy részük még mindig kényszerszabadságon van és a gyár két váltásban működik. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "elbocsatasok-a-craiovai-ford-gyarnal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-02 11:28:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 08:28:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389412" ["menu_order"]=> int(24888) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(389413) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-02 10:59:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 07:59:56" ["post_content"]=> string(719) "Románia várja Magyarország részéről azt a megállapodás-tervezetet, amely alapján mielőbb el lehet kezdeni a tárgyalásokat a magyar gazdaságfejlesztési programról - erről Bogdan Aurescu külügyminiszter nyilatkozott tegnap az Agerpres hírügynökségnek.
Aurescu kijelentette: a gazdaságfejlesztési programról szóló megállapodásnak olyan alapvető elveket kellene tartalmaznia, mint a román hatóságok szerepe, a program átlátható és diszkriminációmentes jellege, valamint az alkalmazás összhangja a versenyre és az állami segélyre vonatkozó román és EU-s szabályozásokk.
" ["post_title"]=> string(118) "Bogdan Aurescu: Várjuk Magyarország részéről a gazdaságfejlesztési programról szóló megállapodástervezetet" ["post_excerpt"]=> string(341) "Aurescu kijelentette: a gazdaságfejlesztési programról szóló megállapodásnak olyan alapvető elveket kellene tartalmaznia, mint a román hatóságok szerepe, a program átlátható és diszkriminációmentes jellege, valamint az alkalmazás összhangja a versenyre és az állami segélyre vonatkozó román és EU-s szabályozásokk." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(105) "bogdan-aurescu-varjuk-magyarorszag-reszerol-a-gazdasagfejlesztesi-programrol-szolo-megallapodastervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-02 10:59:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 07:59:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389413" ["menu_order"]=> int(24889) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(389409) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-02 10:52:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 07:52:56" ["post_content"]=> string(1062) "Amatőr és profi muzsikusok részvételével szeptember 5-én Kolozsvárott rendezi meg idei nemzetközi rockzenei flashmobját a Cityrocks - közölték a szervezők tegnap Szegeden. A Cityrocks sorozat két éve a szegedi Dóm téren indult, akkor négyszáz zenész - dobos, basszusgitáros, gitáros, énekes - adott elő közösen két-két magyar és angol nyelvű számot.
A tavalyi kecskeméti rendezvényen pedig már ötszázan muzsikáltak együtt. Idén július 25-én Dunaújváros adott volna otthont a zenei flashmobnak, de a szervezést a járványhelyzet miatt le kellett állítani, az eseményt a tervek szerint jövőre tartják meg - tette hozzá.
Nagy Zoltán Levente, a kolozsvári Iskola Alapítvány elnöke elmondta, bár csupán néhány napja tették közzé az esemény részleteit, már több mint százhúszan jelentkeztek erdélyi magyarok mellett román muzsikusok is.
" ["post_title"]=> string(85) "Kolozsvárra költözteti idei nemzetközi rockzenei villámcsődületét a Cityrocks" ["post_excerpt"]=> string(103) "Az eseményre már több mint százhúszan jelentkeztek erdélyi magyarok mellett román muzsikusok is." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "kolozsvarra-koltozteti-idei-nemzetkozi-rockzenei-villamcsoduletet-a-cityrocks" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-02 10:52:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 07:52:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389409" ["menu_order"]=> int(24890) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(389439) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-02 13:35:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-02 10:35:23" ["post_content"]=> string(613) "Több mint 7,5 tonna kokaint foglaltak le a kolumbiai és az amerikai hatóságok közös akciójában - jelentette be a bogotái kormány. A tájékoztatás szerint a lefoglalt kábítószer piaci értéke mintegy 286 millió dollár. A kokaint építőipari termékek közé rejtették, amelyeket a kolumbiai Cartagena kikötőjéből szállították Panamába.
Az évtizedek óta tartó drogellenes műveletek ellenére Kolumbia továbbra is a világ egyik legnagyobb kokaintermelőjének számít.
" ["post_title"]=> string(84) "Több mint 7,5 tonna kokaint foglaltak le egy kolumbiai-amerikai közös műveletben" ["post_excerpt"]=> string(138) "Az évtizedek óta tartó drogellenes műveletek ellenére Kolumbia továbbra is a világ egyik legnagyobb kokaintermelőjének számít. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "tobb-mint-75-tonna-kokaint-foglaltak-le-egy-kolumbiai-amerikai-kozos-muveletben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-03 08:34:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-03 05:34:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389439" ["menu_order"]=> int(24879) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ebeffc10a55f120fda0b13aef5df5e2c" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:abd9e858710aef68bfdb269c348366ba" }