Közel 80 milliárd euróban fog részesülni Románia az európai alapokból – jelentette be ma Klaus Johannis államelnök Brüsszelben, az Európai Tanács csúcstalálkozójának végén.
Continue Reading
Új szakaszba lépett az Arad megyei Pécska és a Békés vármegyei Battonya közötti történelmi út felújítási-újjáépítési terve.
A magyarországi közmunkálatokért felelős minisztérium és az országos útügyi hatóságok képviselői a közelmúltban a helyszínen egyeztettek a két település polgármesterével, és terepszemlét is tartottak az első világháború előtt napi rendszerességgel használt út újjáépítéséről. Antal Péter pécskai és Mákos Árpád battonyai polgármesterek szerint az új román–magyar közúti összeköttetésről elérhető lesz a dél-erdélyi autópályaszakasz is, így a román és a magyar országos sztrádahálózatba is bekapcsolják a két testvértelepülést. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
Valamivel több mint egy éve van hivatalban a Hargita megyei Kászon község új polgármestere András Tamás, akivel a kilencedik kászoni karácsonyi vásáron találkoztam és kértem meg, vonja meg ennek a valamivel több, mint egy éves mandátumnak a mérlegét.
A kilencedik kászoni karácsonyi vásáron készült összeállításunkat december 25-i műsorunkban hallhatják.
" ["post_title"]=> string(19) "2025 a Kászonokban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "2025-a-kaszonokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-12-18 14:54:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-12-18 12:54:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=457978" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3288 (24) { ["ID"]=> int(457976) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2025-12-18 14:52:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-12-18 12:52:31" ["post_content"]=> string(1214) "Közösségteremtő ereje van a közös adventi gyertyagyújtásnak – ezt bizonyította be a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület 2017-ben elindított kezdeményezése, amely mára már tradícióvá vált, és a karácsonyvárás időszakában mind többen vesznek részt a vasárnapi szentmisét követő eseményeken.
Nyolc évvel ezelőtt még nem volt szokás a romániai városokban köztéri adventi koszorúk állítása, ezért a civil kezdeményezés úttörőnek számított. Balta-Taics Tünde ötletgazda szerint családias hangulatú az adventi gyertyagyújtás, a közösség a magáénak érzi, és minden vasárnap más-más adventi hírnököt kérnek fel a gyertyagyújtásra. Pataky Lehel Zsolt kérdezte a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület elnökét, Balta-Taics Tündét.
December 21-én, vasárnap – kelet-európai idő szerint 17 óra 2 perckor – lesz a téli napforduló, azaz a csillagászati tél kezdete. Az év leghosszabb éjszakája vár majd ránk, de másnaptól egészen a nyári napfordulóig hosszabbodnak a nappalok. A téli napforduló amúgy a legtöbb ősi vallás egyik legalapvetőbb ünnepe volt, azt hirdette, hogy a sötétség felett mindig úrrá lesz a világosság.
Most jött el az ideje annak, hogy rátérjek a karácsonyra, illetve az azt megelőző szentestére. Krisztus születésének megünneplése 325 és 335 között, a 325 május 20. és július 25. között tartott niceai zsinat intézkedései kapcsán került be a köztudatba. Az ünnep napját nem volt egyszerű kitűzni, mivel egyesek szerint Jézus december 20-án született, mások viszont úgy vélték, hogy április 18-án vagy 19-én, de november 25-e és január 6-a is felmerült a világrajövetelének dátumaként. Végül az illetékesek december 25-ét jelölték meg az ünnep napjának, ezzel is ellensúlyozva a téli napforduló alkalmával tartott pogány ünnepet.
A mai részben a karácsony szavunk eredetére is kitérek: az etimológiai szótár szerint déli szláv, valószínűleg bolgár jövevényszó, a magyarba a keleti egyház műszavaként került be, sokan viszont úgy vélik, hogy ősi magyar szó.
Fontos megjegyezni, hogy a magasztos érzelmi töltet ellenére kis kezdőbetűvel írjuk az ünnepek, nevezetes napok, történelmi események, időszakok nevét, és ebből kifolyólag az advent, a szenteste, a karácsony, a vízkereszt, a húsvét és a pünkösd szavakat is. Ugyanakkor az ünnepi jókívánságokban csupán az első szót kezdjük nagybetűvel, a többi kisbetűs. Idén egyébként december 21-én gyújtjuk meg a negyedik gyertyát, a szeretet szimbólumát az adventi koszorún.
December 31-én már a szilveszteri mulatságok kerülnek előtérbe, január elsején pedig boldog új évet kívánunk egymásnak. Ha írott formában küldünk üzenetet, ajánlott különbséget tenni a különírt új év és az egybeírt újév között. A különírt változat rövid idő óta tartó évet jelent, míg az egybeírt írásmóddal az év első napjára mint ünnepre célzunk. Mivel általában a jókívánság nem egyetlen napra, hanem a teljes évre szól, a „Boldog új évet kívánunk!” mondatban külön kell írni az új évet szavakat, és természetesen ilyenkor is csak a jókívánság első szavát kezdjük nagybetűvel. Az idén tízéves legújabb szabályzat szerint a csupa nagybetűs, pontok és felkiáltójel nélküli BÚÉK rövidítéssel is üzenhetünk majd a szeretteinknek. Kedves hallgatóink, köszönöm az egész évi figyelmüket. Ferencz Melániát hallották, áldott karácsonyt, és békés, boldog új esztendőt kívánok!
Új szakaszba lépett az Arad megyei Pécska és a Békés vármegyei Battonya közötti történelmi út felújítási-újjáépítési terve.
A magyarországi közmunkálatokért felelős minisztérium és az országos útügyi hatóságok képviselői a közelmúltban a helyszínen egyeztettek a két település polgármesterével, és terepszemlét is tartottak az első világháború előtt napi rendszerességgel használt út újjáépítéséről. Antal Péter pécskai és Mákos Árpád battonyai polgármesterek szerint az új román–magyar közúti összeköttetésről elérhető lesz a dél-erdélyi autópályaszakasz is, így a román és a magyar országos sztrádahálózatba is bekapcsolják a két testvértelepülést. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
Közel 80 milliárd euróban fog részesülni Románia az európai alapokból – jelentette be ma Klaus Johannis államelnök Brüsszelben, az Európai Tanács csúcstalálkozójának végén.
Continue Reading
A parlagfű irtásáról rendelkező új törvény lényegesen nagyobb büntetéseket ír elő azoknak, akik tétlenül szemlélik az allergén növény szaporodását saját területeiken.
(tovább…) Continue Reading
A Képviselőházban a szakbizottságok dolgoznak, a Szenátusban pedig jogalkotási szakaszba lép a képviselők által már korábban elfogadott állampolgári kezdeményezés, amely…
Continue Reading
Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) mai közleménye szerint az elmúlt 24 órában 681 új koronavírusos esetet regisztráltak a hatóságok, így az országban a fertőzöttek száma elérte a 38.139-et.
(tovább…) Continue Reading
Az élő közvetítés tanúsága szerint az el-Amal, vagyis Remény névre keresztelt Mars-szondát hordozó rakéta helyi idő szerint 6.58-kor hagyta el a kilövőállást a tanegasimai űrközpontból. Az el-Amal a tervek szerint hét hónap múlva, 2021 februárjában éri el a vörös bolygót, ahol Mars körüli pályára áll, és adatokat gyűjt a légkörről.
(tovább…) Continue Reading
Az elmúlt 2 hétben 11 új kanyaró-fertőzést regisztráltak Kolozs megyében, derült ki az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentéséből. Az országban…
Continue Reading
A jelölt-állítási határidő utolsó napján, vasárnap sem sikerült megállapodnia a három Hargita megyei területi RMDSZ-szervezetnek arról, hogy ki legyen az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltje az idei helyhatósági választásokon.
(tovább…) Continue Reading
Ludovic Orban kormányfő ünnepi köszöntőjében elmondta, tisztelet és hála illeti a hazai polgári és katonai légierő minden egyes alkalmazottját, hiszen…
Continue Reading
Kivégezték ma reggel Iránban azt a férfit, aki elárulta az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységét vezető Kászim Szulejmáni tartózkodási helyét az amerikai és az izraeli hírszerzésnek. A hírt az iráni állami televízió jelentette.
(tovább…) Continue Reading
Hajnalig tartó tárgyalások után ma délután folytatódik Brüsszelben az eredetileg péntek-szombatra tervezett uniós csúcs. Az állam- és kormányfők még mindig nem jutottak megállapodásra az Európai Unió költségvetéséről és a koronavírus helyreállítási alapjáról.
(tovább…) Continue Reading
Három váltásban kellene dolgozzanak az egészségügyi miniszter szerint a koronavírus-tesztet végző laboratóriumok, ahhoz, hogy eleget tegyenek a növekvő igényeknek.
(tovább…) Continue ReadingMostanáig 22.488 koronavírusból meggyógyult személyt, és 36.691 igazolt fertőzöttet és tartanak nyilván hazánkban. 2.377 tünetmentes személy pedig 10 nap után hazaengedtek a kórházból – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingKözel 80 milliárd euróban fog részesülni Románia az európai alapokból - jelentette be ma Klaus Johannis államelnök Brüsszelben, az Európai Tanács csúcstalálkozójának végén. Johannis szerint ezt az összeget kórházak, iskolák építésére, az infranstruktúra fejlesztésére, illetve a gazdaság újjáépítésére lehet felhasználni.
'Ez egy szép eredmény' - mondta még Johannis a finanszírozás összegével kapcsolatban.
" ["post_title"]=> string(19) "Pénz Brüsszelből" ["post_excerpt"]=> string(191) "Közel 80 milliárd euróban fog részesülni Románia az európai alapokból - jelentette be ma Klaus Johannis államelnök Brüsszelben, az Európai Tanács csúcstalálkozójának végén." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(16) "penz-brusszelbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-21 10:29:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-21 07:29:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390129" ["menu_order"]=> int(14746) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3639 (24) { ["ID"]=> int(390120) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-20 14:10:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 11:10:20" ["post_content"]=> string(739) "A parlagfű irtásáról rendelkező új törvény lényegesen nagyobb büntetéseket ír elő azoknak, akik tétlenül szemlélik az allergén növény szaporodását saját területeiken.
Magánszemélyek 1.000 és 5.000 lej közötti összegre bírságolhatók ezért, az irtást elmulasztó cégek esetében a büntetés 10 és 20 ezer lej között van. A törvény értelmében a telektulajdonosok mellett felelősségre vonhatók az építkezések megrendelői, a közút- és vasútkezelők, a folyó- és állóvizek, öntözőrendszerek kezelői, halgazdaságok működtetői.
" ["post_title"]=> string(52) "Borsos bírság jár a parlagfű ki nem irtásáért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "boros-birsag-jar-a-parlagfu-ki-nem-irtasaert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-21 09:13:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-21 06:13:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390120" ["menu_order"]=> int(14748) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3574 (24) { ["ID"]=> int(390117) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-20 14:05:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 11:05:32" ["post_content"]=> string(821) "A Képviselőházban a szakbizottságok dolgoznak, a Szenátusban pedig jogalkotási szakaszba lép a képviselők által már korábban elfogadott állampolgári kezdeményezés, amely szerint nem tölthetne be köztisztséget büntetett előéletű személy. A jogszabály tervezet több mint egy éve jogalkotási szakaszban van, ezen a héten kerül a Szenátus elé, amely a döntő házként szavaz róla. A Mentsétek meg Romániát szövetség elnöke, Dan Barna, a képviselőházi vitán elmondta: fontos a román állampolgárok szava és véleménye ebben az ügyben.Ugyancsak ezen a héten kerül napirendre a parlamentben az a tervezet is, amely szerint azok a nagyszülők, akik unokáikra vigyáznak, havi 650 lejes állami támogatásban részesülnek.
" ["post_title"]=> string(56) "Rendkívüli ülésszakot tart a Parlament ezen a héten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "rendkivuli-ulesszakot-tart-a-parlament-ezen-a-heten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-20 14:05:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 11:05:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390117" ["menu_order"]=> int(14749) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3580 (24) { ["ID"]=> int(390114) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-20 13:55:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 10:55:37" ["post_content"]=> string(920) "Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) mai közleménye szerint az elmúlt 24 órában 681 új koronavírusos esetet regisztráltak a hatóságok, így az országban a fertőzöttek száma elérte a 38.139-et.
Az elmúlt egy napban egyébként 8.570 koronavírus-tesztnek lett meg az eredménye Romániában. Hétfőig 25.213 koronavírus miatt beutalt páciens távozhatott a kórházból, akik közül 22.747 személyt már gyógyultnak nyilvánítottak, míg 2.466 páciens 10 nap után sem mutatott tüneteket, így ők is hazamehettek. Mostanáig 972 igazoltan koronavírusos páciens hagyta el a kórházat saját kérésére. A betegség miatt az elmúlt egy napban 12 ember vesztette életét, így az országban már 2.038 áldozatot szedett a járvány.
" ["post_title"]=> string(52) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-strategiai-kommunikacios-csoport-mai-jelentese-4" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-20 15:06:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 12:06:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390114" ["menu_order"]=> int(14750) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3524 (24) { ["ID"]=> int(390085) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-20 13:02:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 10:02:03" ["post_content"]=> string(1120) "Az élő közvetítés tanúsága szerint az el-Amal, vagyis Remény névre keresztelt Mars-szondát hordozó rakéta helyi idő szerint 6.58-kor hagyta el a kilövőállást a tanegasimai űrközpontból. Az el-Amal a tervek szerint hét hónap múlva, 2021 februárjában éri el a vörös bolygót, ahol Mars körüli pályára áll, és adatokat gyűjt a légkörről.
A szonda az indulás után nagyjából egy órával kinyitja napelemeit, és önállóan folytatja útját 493,5 millió kilométeren át, átlag 121 ezer kilométeres óránkénti sebességgel. A programot Dubaiból irányítják. Az Egyesült Arab Emírségek 2014-ben jelentette be, hogy Mars-kutatásra készül, és 2017-ben indult el az ország nemzeti űrprogramja. Célja, hogy 100 éven belül telepet létesítsenek a Marson. Jelenleg 8 különféle misszió kutatja a vörös bolygót. Kína és az Egyesült Államok még idén egy-egy újabb küldetést tervez indítani a Marsra.
" ["post_title"]=> string(71) "Ma reggel elindult a világűrbe az első arab Mars-misszió Japánból" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "ma-reggel-elindult-a-vilagurbe-az-elso-arab-mars-misszio-japanbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-20 13:02:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 10:02:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390085" ["menu_order"]=> int(14751) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3525 (24) { ["ID"]=> int(390082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-20 12:58:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 09:58:16" ["post_content"]=> string(609) "Az elmúlt 2 hétben 11 új kanyaró-fertőzést regisztráltak Kolozs megyében, derült ki az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentéséből. Az országban sehol máshol nem regisztráltak az utóbbi időben ennyi új kanyarós beteget. A járvány 4 éve jelent meg Romániában, és azóta is tart. Július 17-ig az országban 20.204 kanyarós beteget regisztráltak, a betegség pedig 64 személy halálát okozta. Az elmúlt 2 hétben országosan 12 új esetet regisztráltak, egyet Szatmár megyében, a többit pedig Kolozs megyében.
" ["post_title"]=> string(25) "Kanyaró Kolozs megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "kanyaro-kolozs-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-20 12:58:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 09:58:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390082" ["menu_order"]=> int(14752) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3526 (24) { ["ID"]=> int(390075) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-20 12:55:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 09:55:22" ["post_content"]=> string(1253) "A jelölt-állítási határidő utolsó napján, vasárnap sem sikerült megállapodnia a három Hargita megyei területi RMDSZ-szervezetnek arról, hogy ki legyen az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltje az idei helyhatósági választásokon.
A gyergyószéki küldöttek kitartottak amellett, hogy jelöltjük, Barti Tihamér, a Hargita megyei önkormányzat jelenlegi alelnöke legyen az RMDSZ tanácselnök-jelöltje, és ne a csíkszékiek által javasolt Borboly Csaba, aki 2008 óta tölti be a megyei tanácselnöki tisztséget. A most kialakult helyzetben az RMDSZ országos vezetősége fog dönteni a jelölt személyéről. A Szövetségi Elnökségnek gyorsan kell döntenie a tanácselnökjelölt személyéről, ugyanis július 19-ig szabott határidőt a haladékot kérő területi szervezeteknek a jelöltállítás befejezésére. Az Állandó Választási Hatóság a múlt héten közölte, hogy július 20-tól, hétfőtől megkezdődik a választási időszak, amikor pártok és a jelöltek megkezdhetik az induláshoz szükséges támogató aláírások összegyűjtését.
" ["post_title"]=> string(29) "Patthelyzet Hargita megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "patthelyzet-hargita-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-20 12:55:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 09:55:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390075" ["menu_order"]=> int(14753) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3527 (24) { ["ID"]=> int(390072) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-20 12:20:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 09:20:22" ["post_content"]=> string(636) "Ludovic Orban kormányfő ünnepi köszöntőjében elmondta, tisztelet és hála illeti a hazai polgári és katonai légierő minden egyes alkalmazottját, hiszen az új koronavírus okozta világjárvány kezdete óta az első sorban küzdenek annak megfékezéséért. Munkájuk révén az állampolgárok biztonságosan utazhatnak repülővel, az életmentő orvosi ellátásra szorulók a lehető leggyorsabban jutnak el a kórházba, és nem utolsósorban, biztosítják Románia légterének a védelmét –mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy csodálja munkájukat.
" ["post_title"]=> string(45) "Ma van a Román Repülés és Légierő napja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ma-van-a-roman-repules-es-legiero-napja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-20 12:20:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 09:20:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390072" ["menu_order"]=> int(14754) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3528 (24) { ["ID"]=> int(390069) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-20 12:07:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 09:07:41" ["post_content"]=> string(1360) "Kivégezték ma reggel Iránban azt a férfit, aki elárulta az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységét vezető Kászim Szulejmáni tartózkodási helyét az amerikai és az izraeli hírszerzésnek. A hírt az iráni állami televízió jelentette.
A halálos ítéletet ma reggel hajtották végre Mahmúd Muszávi-Madzsd iráni állampolgáron, aki információkkal látta el az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) és a Moszad izraeli hírszerzést Szulejmáni hollétéről. Az Egyesült Államok január 3-án likvidálta a Közel-Keleten jelentős befolyással bíró Kászim Szulejmánit egy drónnal a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében. A tábornok meggyilkolását Irán azzal torolta meg, hogy rakétatámadást intézett két iraki támaszpont ellen, ahol amerikai katonák is állomásoznak. Washington azzal vádolta Szulejmánit, hogy különféle síita milíciákat támogatott a térségben. A tábornok 1998-tól haláláig vezette a Forradalmi Gárda külföldi és titkos műveleteiért felelős al-Kudszot. Az iszlám köztársaság tavaly nyáron bejelentette, hogy 17, a CIA-nek dolgozó kémet fogott el, akik közül többeket halálra ítélt.
" ["post_title"]=> string(19) "Kivégzés Iránban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(16) "kivegzes-iranban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-20 12:07:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 09:07:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390069" ["menu_order"]=> int(14755) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3529 (24) { ["ID"]=> int(390067) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-20 12:02:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 09:02:47" ["post_content"]=> string(1170) "Hajnalig tartó tárgyalások után ma délután folytatódik Brüsszelben az eredetileg péntek-szombatra tervezett uniós csúcs. Az állam- és kormányfők még mindig nem jutottak megállapodásra az Európai Unió költségvetéséről és a koronavírus helyreállítási alapjáról.
A 27 tagország vezetői hatalmas összegről, 1 820 milliárd eurós csomagról folytatnak tárgyalásokat, amely a 7 éves költségvetést és egy speciális újjáépítési alapot foglal magába. Utóbbi a koronavírus-járvány hatásait ellensúlyozni kívánó 750 milliárd eurós mentőcsomag. A kelet-európai vezetők ellenzik, hogy a kifizetéseket a jogállamiság feltételeihez kössék. A déli vezetők pedig elutasítják az úgynevezett fukar országok azon igényét, hogy 350 milliárdos felső korlátja legyen a támogatásnak, és hogy azt gazdasági reformoktól tegyék függővé. Az egyeztetések ma délután négy órától folytatódnak - közölte az Európai Tanács elnökének szóvivője.
" ["post_title"]=> string(48) "Ma délután folytatódik a "maratoni" EU-csúcs" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "ma-delutan-folytatodik-a-maratoni-eu-csucs" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-20 12:02:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 09:02:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390067" ["menu_order"]=> int(14756) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3530 (24) { ["ID"]=> int(390064) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-20 11:56:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 08:56:31" ["post_content"]=> string(994) "Három váltásban kellene dolgozzanak az egészségügyi miniszter szerint a koronavírus-tesztet végző laboratóriumok, ahhoz, hogy eleget tegyenek a növekvő igényeknek.
A külföldi nyaralásra készülő, és emiatt koronavírus-tesztet igénylő személyek nagy száma miatt késik a teszteredmények feldolgozása és közlése – magyarázta tegnap Nelu Tătaru egészségügyi miniszter. A miniszter Jászvásáron azt mondta, hogy az országban jelenleg működő 133, COVID-19-tesztet végző laboratórium túlterhelése miatt naponta 6-7 ezer teszt feldolgozása késik.A laboratóriumok alkalmazottai jelenleg két váltásban dolgoznak, hogyha három váltásban végeznék munkájukat akkor naponta 27-28 ezer teszt feldolgozására lenne lehetőség – fejtette ki az egészségügyi tárca vezetője, Nelu Tătaru.
" ["post_title"]=> string(55) "Megnőtt a COVID-19-et kimutató tesztek iránti igény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "megnott-a-covid-19-et-kimutato-tesztek-iranti-igeny" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-20 11:56:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-20 08:56:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390064" ["menu_order"]=> int(14757) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3531 (24) { ["ID"]=> int(390057) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-18 13:06:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-18 10:06:15" ["post_content"]=> string(665) "Mostanáig 22.488 koronavírusból meggyógyult személyt, és 36.691 igazolt fertőzöttet és tartanak nyilván hazánkban. 2.377 tünetmentes személy pedig 10 nap után hazaengedtek a kórházból - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az elmúlt 24 órában 889-cel nőtt az igazolt esetek száma, és 21-el a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 2 009-re emelkedett. Jelenleg 280 személyt ápolnak az intenzív osztályokon. Eddig országszerte 943.733 tesztet végeztek.
" ["post_title"]=> string(50) "GCS: Eddig országszerte 943.733 tesztet végeztek" ["post_excerpt"]=> string(261) "Mostanáig 22.488 koronavírusból meggyógyult személyt, és 36.691 igazolt fertőzöttet és tartanak nyilván hazánkban. 2.377 tünetmentes személy pedig 10 nap után hazaengedtek a kórházból - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "gcs-eddig-orszagszerte-943-733-tesztet-vegeztek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-18 13:06:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-18 10:06:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390057" ["menu_order"]=> int(14759) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3573 (24) { ["ID"]=> int(390129) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-21 10:29:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-21 07:29:56" ["post_content"]=> string(559) "Közel 80 milliárd euróban fog részesülni Románia az európai alapokból - jelentette be ma Klaus Johannis államelnök Brüsszelben, az Európai Tanács csúcstalálkozójának végén. Johannis szerint ezt az összeget kórházak, iskolák építésére, az infranstruktúra fejlesztésére, illetve a gazdaság újjáépítésére lehet felhasználni.
'Ez egy szép eredmény' - mondta még Johannis a finanszírozás összegével kapcsolatban.
" ["post_title"]=> string(19) "Pénz Brüsszelből" ["post_excerpt"]=> string(191) "Közel 80 milliárd euróban fog részesülni Románia az európai alapokból - jelentette be ma Klaus Johannis államelnök Brüsszelben, az Európai Tanács csúcstalálkozójának végén." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(16) "penz-brusszelbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-21 10:29:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-21 07:29:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390129" ["menu_order"]=> int(14746) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37108) ["max_num_pages"]=> int(3093) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "eed33d78c281a199e3f81e2553faf995" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f3984860f80fd2336a3fae703447778a" }