Európai viszonylatban Románia második helyen áll a tüzekben leégett területek szempontjából. Idén tízszer nagyobb területen tettek kárt a tüzek, mint az elmúlt 15 év átlaga – közölte a Környezetvédelmi Őrség volt vezetője.
(tovább…) Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Európai viszonylatban Románia második helyen áll a tüzekben leégett területek szempontjából. Idén tízszer nagyobb területen tettek kárt a tüzek, mint az elmúlt 15 év átlaga – közölte a Környezetvédelmi Őrség volt vezetője.
(tovább…) Continue Reading
Nemkívánatos személynek nyilvánították a román hatóságok az Orosz Föderáció bukaresti nagykövetségének egyik képviselőjét. A Külügyminisztérium szerint az illető a diplomáciai…
Continue ReadingVisszafogottságra intette tegnap este Klaus Johannis a Bisztroje-csatornánál zajló munkálatokról nyilatkozó román politikusokat.
Continue ReadingNyolc európai város, Marseille, Lyon, Athén, Firenze, Helsinki, Oslo, Riga és Tirana polgármesterei írtak alá megállapodást Kijevben az ukrán városok…
Continue Reading
Folytatódnak a tárgyalások a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség képviselőinek látogatásáról az orosz ellenőrzés alatt lévő ukrajnai Zaporizsijai atomerőműhöz.
(tovább…) Continue Reading
Megtámadta az Alkotmánybíróságon a kedden jóváhagyott magánnyugdíjakat szabályozó törvény módosítását a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Jobboldal Ereje.
Continue Reading
A kormányfő elmondta: a koalíció ülésén az RMDSZ vezetője kifejtette, hogy jómaga nem vett részt a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédén, és nem vonható felelősségre más politikusok nyilatkozatai miatt.
Continue Reading
Lengyelország és Csehország jövő héten, augusztus 27-én megállapodást ír alá a szlovák légtér közös őrizetéről – jelentette be Jana Cernochová cseh védelmi miniszter tegnap Varsóban, miután a lengyel hivatali partnerével, Mariusz Blaszczakkal tárgyalt.
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 133 új fertőzéses esetet regisztráltak – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue Reading
A felek hamarosan, akár már a következő napokban újra találkozni fognak.
Continue ReadingA kifogásolt és vizsgálat alá vont művek között szerepel a Biblia mellett Anna Frank naplójának egy képes kiadása, valamint LMBTQ-témáról szóló ifjúsági kiadványok.
Continue Reading
A törvénytervezet első olvasatban még áprilisban fogadta el titokban az ország legfőbb jogalkotó testülete, az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága, ma második olvasatban is elfogadta.
Continue ReadingEurópai viszonylatban Románia második helyen áll a tüzekben leégett területek szempontjából. Idén tízszer nagyobb területen tettek kárt a tüzek, mint az elmúlt 15 év átlaga - közölte a Környezetvédelmi Őrség volt vezetője.
Octavian Berceanu közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy az égésekből származó hamu károsítja a városlakókat, mert hiányoznak a védelmi erdősávok a városok körül. Az európai tájékoztató rendszer adatai szerint idén majdnem 150 ezer hektár terület vált a tűz martalékává Romániában a 2006-2021 közötti 15 ezer hektáros átlaghoz képest. Idén a legtöbb tűzeset március végén volt, amikor egy hét alatt majdnem 270 bejelentés érkezett. Európában Romániánál nagyobb területek csak Portugáliában estek tűz áldozatául.
" ["post_title"]=> string(46) "Élen jár Románia a tűzkárok tekintetében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "elen-jar-romania-a-tuzkarok-tekinteteben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-20 10:43:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-20 07:43:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418243" ["menu_order"]=> int(16733) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(418241) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-20 09:58:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-20 06:58:51" ["post_content"]=> string(441) "Nemkívánatos személynek nyilvánították a román hatóságok az Orosz Föderáció bukaresti nagykövetségének egyik képviselőjét. A Külügyminisztérium szerint az illető a diplomáciai kapcsolatokat szabályozó Bécsi Egyezménnyel összeférhetetlen tevékenységet folytatott. A kiutasított személy már elhagyta Románia területét - közölte a Külügyminisztérium.
" ["post_title"]=> string(61) "Kiutasították az orosz nagykövetség egyik alkalmazottját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "kiutasitottak-az-orosz-nagykovetseg-egyik-alkalmazottjat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-20 09:58:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-20 06:58:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418241" ["menu_order"]=> int(16734) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(424049) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-23 10:39:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-23 08:39:54" ["post_content"]=> string(786) "
Visszafogottságra intette tegnap este Klaus Johannis a Bisztroje-csatornánál zajló munkálatokról nyilatkozó román politikusokat. Az államfő szerint az ügyben előbb a szakértőknek kellene állást foglalniuk.
Johannis szerint jogos a delta élővilágát féltő aggodalom, de ebben az esetben szerinte inkább feltűnésre vágyó politikusok hangulatkeltéséről van szó, akiket nem annyira a környezetvédelem, mint inkább a jövő évi választások foglalkoztatnak.
Az államfő a varsói ukrán nagykövetségen a Bukaresti Kilencek rendkívüli csúcstalálkozója után nyilatkozott a sajtónak.
" ["post_title"]=> string(54) "Johannis: A szakértőknek kellene állást foglalniuk" ["post_excerpt"]=> string(137) "Visszafogottságra intette tegnap este Klaus Johannis a Bisztroje-csatornánál zajló munkálatokról nyilatkozó román politikusokat. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "johannis-a-szakertoknek-kellene-allast-foglalniuk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-23 10:39:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-23 08:39:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=424049" ["menu_order"]=> int(16736) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(418239) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-20 09:57:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-20 06:57:47" ["post_content"]=> string(415) "Nyolc európai város, Marseille, Lyon, Athén, Firenze, Helsinki, Oslo, Riga és Tirana polgármesterei írtak alá megállapodást Kijevben az ukrán városok fenntartható újjáépítéséről. A Marseille-i polgármesteri hivatal közlése szerint az aláíráson jelen volt Volodimir Zelenszkij ukrán államfő is - közli a France Presse hírügynökség.
" ["post_title"]=> string(31) "Újjáépítésre vállalkoztak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "ujjaepitesre-vallalkoztak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-20 09:57:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-20 06:57:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418239" ["menu_order"]=> int(16737) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(418237) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-20 09:56:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-20 06:56:27" ["post_content"]=> string(696) "Folytatódnak a tárgyalások a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség képviselőinek látogatásáról az orosz ellenőrzés alatt lévő ukrajnai Zaporizsijai atomerőműhöz.
Emmanuel Macron francia államfővel folytatott telefonbeszélgetése során úgy tűnt, hogy Vlagyimir Putyin már nem tart ki amellett, hogy az ügynökség képviselőinek látogatása mindenképpen Oroszországon keresztül történjen. Rafael Grossi, az ügynökség igazgatója üdvözölte a Kijevben és Moszkvában elhangzott nyilatkozatokat - írja a BBC.
" ["post_title"]=> string(39) "Megnyílhat az út az atomerőmű felé" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "megnyilhat-az-ut-az-atomeromu-fele" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-20 09:56:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-20 06:56:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418237" ["menu_order"]=> int(16738) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(424047) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-23 10:33:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-23 08:33:22" ["post_content"]=> string(1087) "Megtámadta az Alkotmánybíróságon a kedden jóváhagyott magánnyugdíjakat szabályozó törvény módosítását a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Jobboldal Ereje.
A két ellenzéki párt tegnapi közleménye szerint a módosított jogszabály lehetőséget ad a Pénzügyi Felügyeletnek (ASF) arra, hogy 'a piacgazdaság elvein alapuló egyértelmű kritériumok meghatározása nélkül' megszabja a magánnyugdíjalapok kezelőinek azokat a befektetéseket, amelyekkel gyarapíthatják a befizetők pénzét. Például arra kötelezheti az alapkezelőket, hogy állami vállalatokba fektessenek be.
Az USR és a Jobboldal Ereje szerint a törvénymódosítás veszteségeket okoz a magánnyugdíjalapoknak, Románia elhagyására kényszeríti az alapkezelőket, és a sérti a tulajdonjogot, a jogbiztonság elvét, illetve a jogszabályok kiszámíthatóságának és egyértelműségének elvét.
" ["post_title"]=> string(74) "USR: A törvénymódosítás veszteségeket okoz a magánnyugdíjalapoknak" ["post_excerpt"]=> string(188) "Megtámadta az Alkotmánybíróságon a kedden jóváhagyott magánnyugdíjakat szabályozó törvény módosítását a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Jobboldal Ereje. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "usr-a-torvenymodositas-vesztesegeket-okoz-a-magannyugdijalapoknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-23 10:33:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-23 08:33:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=424047" ["menu_order"]=> int(16740) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(418234) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-19 11:05:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-19 08:05:04" ["post_content"]=> string(810) "Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kielégítő magyarázatot adott Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére, megteremtve a feltételeit ‘a politikai stabilitás fenntartásának és a kormánykoalíció működésének’ – jelentette ki Nicolae Ciucă.
A kormányfő elmondta: a koalíció ülésén az RMDSZ vezetője kifejtette, hogy jómaga nem vett részt a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédén, és nem vonható felelősségre más politikusok nyilatkozatai miatt.
A kormányfő hangsúlyozta: egyértelművé vált számára, hogy sem Kelemen Hunor, sem az RMDSZ nem távolodik el az euroatlanti demokratikus értékektől és elvektől.
" ["post_title"]=> string(62) "Nicolae Ciucă: Kelemen Hunor kielégítő magyarázatot adott" ["post_excerpt"]=> string(225) "A kormányfő elmondta: a koalíció ülésén az RMDSZ vezetője kifejtette, hogy jómaga nem vett részt a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédén, és nem vonható felelősségre más politikusok nyilatkozatai miatt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "nicolae-ciuca-kelemen-hunor-kielegito-magyarazatot-adott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-19 11:05:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-19 08:05:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418234" ["menu_order"]=> int(16741) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(418232) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-19 10:53:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-19 07:53:29" ["post_content"]=> string(329) "Lengyelország és Csehország jövő héten, augusztus 27-én megállapodást ír alá a szlovák légtér közös őrizetéről - jelentette be Jana Cernochová cseh védelmi miniszter tegnap Varsóban, miután a lengyel hivatali partnerével, Mariusz Blaszczakkal tárgyalt.
" ["post_title"]=> string(93) "Lengyelország és Csehország megállapodást köt a szlovák légtér közös őrizetéről" ["post_excerpt"]=> string(277) "Lengyelország és Csehország jövő héten, augusztus 27-én megállapodást ír alá a szlovák légtér közös őrizetéről - jelentette be Jana Cernochová cseh védelmi miniszter tegnap Varsóban, miután a lengyel hivatali partnerével, Mariusz Blaszczakkal tárgyalt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "lengyelorszag-es-csehorszag-megallapodast-kot-a-szlovak-legter-kozos-orizeterol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-19 10:53:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-19 07:53:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418232" ["menu_order"]=> int(16742) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(403305) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-10 14:03:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 11:03:29" ["post_content"]=> string(803) "Mostanáig 1 043 604 koronavírusból meggyógyultról és közel 1 millió 79 ezer fertőzöttről jelentettek a hatóságok hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az elmúlt 24 órában 133 új fertőzéses esetet és 24 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 31 531-re emelkedett. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 1 343 személyt kezelnek, közülük 265-öt ápolnak intenzív osztályokon. Eddig 9.318.083 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel hazánkban, ebből 29 823-at az elmúlt 24 órában készítettek.
" ["post_title"]=> string(56) "GCS: Az elmúlt 24 órában 29 823 tesztet dolgoztak fel" ["post_excerpt"]=> string(126) "Az elmúlt 24 órában 133 új fertőzéses esetet regisztráltak - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "gcs-az-elmult-24-oraban-29-823-tesztet-dolgoztak-fel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-10 14:03:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 11:03:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403305" ["menu_order"]=> int(16743) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(418230) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-19 10:51:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-19 07:51:41" ["post_content"]=> string(1197) "Nem volt előrelépés, nem született semmiféle megegyezés a szerb és a koszovói vezetők részvételével tartott brüsszeli megbeszélés során - közölte Josep Borrell, az Európai Bizottság kül- és biztonságpolitikai főképviselője, a Szerbia és Koszovó kapcsolatának helyreállítását célzó, úgynevezett Belgrád-Pristina párbeszéd ülését követően tegnap.
Josep Borrell Aleksandar Vucic szerb elnökkel, Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel, valamint Miroslav Lajcak, az Európai Unió Szerbia és Koszovó közötti párbeszédért felelős különmegbízottjával folyatott megbeszélését követően tartott sajtótájékoztatóján közölte, a tárgyalás a legégetőbb kérdésekre, a két fél közötti legnagyobb feszültséget okozó témákra összpontosított, de elmozdulás nem történt a megoldás irányába.
Nem született megegyezés, de még nincs vége a történetnek. A felek hamarosan, akár már a következő napokban újra találkozni fognak – fogalmazott Borrell.
" ["post_title"]=> string(81) "Borrell: Nem volt előrelépés a Belgrád és Pristina közötti megbeszélésen" ["post_excerpt"]=> string(78) "A felek hamarosan, akár már a következő napokban újra találkozni fognak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "borrell-nem-volt-elorelepes-a-belgrad-es-pristina-kozotti-megbeszelesen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-19 10:51:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-19 07:51:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418230" ["menu_order"]=> int(16745) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(418227) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-19 10:50:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-19 07:50:04" ["post_content"]=> string(906) "Egy texasi tankerület vezetői többek között a Biblia eltávolítására is felszólították az iskolák könyvtárait, miután közérdekű panaszra vizsgálat indult több kiadvány ellen, hogy összeegyeztethetők-e a tanintézmények oktatási elveivel.
A kifogásolt és vizsgálat alá vont művek között szerepel a Biblia mellett Anna Frank naplójának egy képes kiadása, valamint LMBTQ-témáról szóló ifjúsági kiadványok.
A tankerület iskolavezetőknek küldött levelét a Texas Tribune napilap hozta nyilvánosságra, ezután a tankerület közleményt adott ki. Eszerint azok a könyvek, amelyek megfelelnek az áltáluk megállapított új oktatási irányelvenek, azonnal visszakerülnek az iskolák könyvtáraiba.
" ["post_title"]=> string(95) "Tartalomvizsgálat miatt a Bibliát is el kell távolítani egy texasi tankerület iskoláiból" ["post_excerpt"]=> string(184) "A kifogásolt és vizsgálat alá vont művek között szerepel a Biblia mellett Anna Frank naplójának egy képes kiadása, valamint LMBTQ-témáról szóló ifjúsági kiadványok. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "tartalomvizsgalat-miatt-a-bibliat-is-el-kell-tavolitani-egy-texasi-tankerulet-iskolaibol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-19 10:50:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-19 07:50:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418227" ["menu_order"]=> int(16746) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(403312) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-10 14:00:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 11:00:14" ["post_content"]=> string(427) "Kínában elfogadták ma a külföldi szankciókat ellensúlyozó törvényt - közölte a CCTV állami televízió.
A törvénytervezet első olvasatban még áprilisban fogadta el titokban az ország legfőbb jogalkotó testülete, az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága, ma második olvasatban is elfogadta.
" ["post_title"]=> string(73) "Kínában elfogadták a külföldi szankciókat ellensúlyozó törvényt" ["post_excerpt"]=> string(204) "A törvénytervezet első olvasatban még áprilisban fogadta el titokban az ország legfőbb jogalkotó testülete, az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága, ma második olvasatban is elfogadta." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "kinaban-elfogadtak-a-kulfoldi-szankciokat-ellensulyozo-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-10 14:00:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 11:00:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403312" ["menu_order"]=> int(16747) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(418243) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-20 10:00:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-20 07:00:01" ["post_content"]=> string(1012) "Európai viszonylatban Románia második helyen áll a tüzekben leégett területek szempontjából. Idén tízszer nagyobb területen tettek kárt a tüzek, mint az elmúlt 15 év átlaga - közölte a Környezetvédelmi Őrség volt vezetője.
Octavian Berceanu közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy az égésekből származó hamu károsítja a városlakókat, mert hiányoznak a védelmi erdősávok a városok körül. Az európai tájékoztató rendszer adatai szerint idén majdnem 150 ezer hektár terület vált a tűz martalékává Romániában a 2006-2021 közötti 15 ezer hektáros átlaghoz képest. Idén a legtöbb tűzeset március végén volt, amikor egy hét alatt majdnem 270 bejelentés érkezett. Európában Romániánál nagyobb területek csak Portugáliában estek tűz áldozatául.
" ["post_title"]=> string(46) "Élen jár Románia a tűzkárok tekintetében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "elen-jar-romania-a-tuzkarok-tekinteteben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-20 10:43:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-20 07:43:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418243" ["menu_order"]=> int(16733) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e1eecb4b563a4dbf4641192ce8d8ccdb" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1945912db63fdfcd297cace2825b8d9b" }