Gondolatok az anyanyelvről

„Nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig” – idéztem a költő és műfordító Nagy Lászlót. A hallgatók már sejthetik, hogy ma egy két nappal ezelőtti jeles nap kerül nagyító alá: 1999-ben az UNESCO közgyűlése az anyanyelv nemzetközi napjává nevezte ki február 21-ét, amikor egy 1952-es, tragikus végkimenetelű eseményre emlékeznek, amelynek előzménye, hogy az akkor még Pakisztánhoz tartozó, bengáli nyelvet beszélő Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé. Tiltakozásul a bangladesi diákok február 21-én az utcára vonultak, a rendőrség ötöt megölt közülük.

(tovább…) Continue Reading

Ismétlődik a történelem

Új Atlanti Chartáról állapodott meg Boris Johnson brit miniszterelnök és Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke. A nyolc pontból és húsz részletesen kifejtett alpontból álló dokumentum első pontja leszögezi, hogy a két ország elkötelezte magát a demokrácia és a nyitott társadalmak védelme mellett.

(tovább…) Continue Reading

Német, szlovák és magyar diákok ünnepeltek együtt

Február 21. az anyanyelv nemzetközi napja – ez alkalommal az Arad megyében működő három nemzetiségi iskola, az aradi német tannyelvű Adam Müller Guttenbrunn Elméleti Líceum, a nagylaki, szlovák tannyelvű Jozef Gregor-Tajovsky Iskolacsoport és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diáktanácsa közös műsort készített a három nemzetiség nyelvéről, kultúrájátról, néphagyományairól, jellegzetes konyhaművészetéről.

(tovább…) Continue Reading
object(WP_Query)#3585 (55) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(469903) [1]=> int(469791) [2]=> int(469947) [3]=> int(469945) [4]=> int(469943) } ["paged"]=> int(1277) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(469791) [1]=> int(469903) [2]=> int(469943) [3]=> int(469945) [4]=> int(469947) } ["paged"]=> int(1277) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3586 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3590 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (469791,469903,469943,469945,469947) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 15312, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(403348) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-11 13:28:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-11 10:28:51" ["post_content"]=> string(405) "

Egy nap alatt több mint 11 ezer jegyet adtak el a szeptember 9-12 között Kolozsváron tartott UNTOLD fesztiválra - közölték a szervezők. Ezen kívül a fesztiválon részt vesz további több mint 45 ezer rajongó, akik tavaly vásároltak bérleteket. A két évvel ezelőtti utolsó UNTOLD fesztiválnak több mint 375 ezer résztvevője volt.

" ["post_title"]=> string(27) "Elkeltek a fesztiváljegyek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "elkeltek-a-fesztivaljegyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-11 13:28:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-11 10:28:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403348" ["menu_order"]=> int(16707) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3589 (24) { ["ID"]=> int(424082) ["post_author"]=> string(3) "225" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-23 12:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-23 10:59:52" ["post_content"]=> string(3514) "

„Nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig” – idéztem a költő és műfordító Nagy Lászlót. A hallgatók már sejthetik, hogy ma egy két nappal ezelőtti jeles nap kerül nagyító alá: 1999-ben az UNESCO közgyűlése az anyanyelv nemzetközi napjává nevezte ki február 21-ét, amikor egy 1952-es, tragikus végkimenetelű eseményre emlékeznek, amelynek előzménye, hogy az akkor még Pakisztánhoz tartozó, bengáli nyelvet beszélő Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé. Tiltakozásul a bangladesi diákok február 21-én az utcára vonultak, a rendőrség ötöt megölt közülük.

Az UNESCO kezdeményezése rámutat a Föld nyelvi sokszínűségére és gazdagságára, ugyanakkor a nyelvek kihalásának folyamatára is ráirányítja a figyelmet.

 „Ahogy egyre több nyelv tűnik el, a nyelvi sokféleség egyre fenyegetettebb helyzetbe kerül. Világszerte a lakosság negyven százaléka nem fér hozzá az oktatáshoz olyan nyelven, amelyet beszél vagy ért. Mindazonáltal az anyanyelven alapuló többnyelvű oktatás terén – fontosságának egyre nagyobb megértésével párhuzamosan – előrelépést láthatunk, különösen a korai iskoláztatásban” – olvasható az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága honlapján megjelent cikkben.

A Földön egyébként több mint hatezer nyelvet beszélnek, ezeknek egy része veszélyben van. De mikortól számít veszélyeztetettnek egy nyelv? A nyelvészek szerint már attól a pillanattól kezdve, amikor a beszélők száma százezer alá csökken.

Anyanyelvünket nem fenyegeti az eltűnés veszélye, sőt 2004 májusától, Magyarország EU-csatlakozásától kezdve az Európai Unió egyik hivatalos nyelve a magyar. Egy, a Cultura című kulturális magazinban megjelent cikk szerint „az anyanyelv használata uniós állampolgári jog, a kulturális sokszínűség biztosítéka. Ez a jog különösen fontos, mivel a felmérések szerint az Unió polgárainak többsége kizárólag az anyanyelvét beszéli. Az EU egyik célkitűzése, hogy az anyanyelven kívül két idegen nyelv tudását is birtokoljuk”.

Az idézet olvasása közben beugrott egy kérdés, hogy számomra mit jelent az anyanyelvem… És hogyan viszonyulok az idegen nyelvekhez? A magyar nyelv az önkifejezésem egyik legfontosabb eszköze, otthonosan érzem magam benne, ugyanúgy, mint a táncban. Az idegen nyelvekkel kapcsolatban pedig eszembe jutott az a sokat hangoztatott mondás, miszerint „annyi ember vagy, ahány nyelven beszélsz”. Tehát újabbnál újabb világok nyílnak meg előttünk, miközben szóba elegyedünk egy más nyelvet beszélő emberrel… persze gyakorolni kell. Búcsúzóul egy Kosztolányi Dezsőtől származó idézetet hoztam: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.”

" ["post_title"]=> string(27) "Gondolatok az anyanyelvről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "gondolatok-az-anyanyelvrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-23 12:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-23 10:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=424082" ["menu_order"]=> int(16708) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3459 (24) { ["ID"]=> int(418280) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-22 12:47:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-22 09:47:21" ["post_content"]=> string(1451) "

A népszámlálás során összeírták a törvényes lakóhely nélküli személyeket is. A Fejlesztési Minisztérium összesítése szerint 72 ezer személy lakik 393 olyan helyiségben, amelyre semmilyen joggal nem rendelkeznek és illegálisan csatlakoznak az áramhálózatra.

Az ilyen helyiségek 65 százaléka községekben, 20 százaléka városon és 16 százaléka megyei jogú városokban van, főként a periférián. A legtöbb ilyen helyiség, ahol legalább három lakóhely van és ezekben hátrányos helyzetű személyek vagy családok laknak, Hargita, Szilágy, Prahova és Szeben megyében van. A legnépesebb ilyen helyiségek Ilfov, Brassó, Kovászna és Bihar megyében találhatók. Az ilyen improvizált helyen lakók száma 250 és 1500 között változik, a lakók 40 százaléka semmilyen munkahellyel nem rendelkezik, jövedelmi forrásaik a szociális és gyermeknevelési támogatások és a napszámosként szerzett pénz. A lakók többsége 10 év fölötti és 22 százalékának semmilyen végzettsége nincs. Az adatok szerint ezen személyek egyötöde analfabéta. A kimutatás szerint ezeknek az improvizált lakóhelyeknek a 77 százaléka törvénytelenül csatlakozik az áramhálózatra és 40 százalékának nincs hozzáférése az úthálózathoz.

" ["post_title"]=> string(48) "Összeírták az improvizált lakhelyen élőket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "osszeirtak-az-improvizalt-lakhelyen-eloket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-22 14:07:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-22 11:07:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418280" ["menu_order"]=> int(16709) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(418278) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-22 12:39:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-22 09:39:01" ["post_content"]=> string(931) "

Romániában az újonnan forgalomba íratott elektromos és hibrid autók piaci részesedése elérte a 20,7 százalékot az év első hét hónapjában, ami közel kétszerese a 2021 hasonló időszakában jegyzett 11,2 százalékos aránynak - derül ki az Autógyártók és Forgalmazók Egyesületének adataiból. A piacelemzés szerint 2022 januárja és júliusa között Romániában 14.485 elektromos és full hibrid autót értékesítettek, ennek 38 százaléka teljesen elektromos autó volt. A statisztikák szerint a 100 százalékban elektromos modellek közül a Dacia Spring volt a legkelendőbb, majd a Volkswagen a Tesla és a Hyundai következik. A legnépszerűbb full hibridek listáját a Toyota vezeti 4696 darabbal, aztán a Hyundai és a Ford következik. A plug-in hibridek között első helyen a Mercedes-Benz áll, majd a Ford és a BMW következik.

" ["post_title"]=> string(76) "Duplájára nőtt az eladott elektromos és hibrid autók száma tavaly óta" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "duplajara-nott-az-eladott-elektromos-es-hibrid-autok-szama-tavaly-ota" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-22 12:39:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-22 09:39:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418278" ["menu_order"]=> int(16710) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(403346) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-11 13:27:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-11 10:27:30" ["post_content"]=> string(758) "

Új Atlanti Chartáról állapodott meg Boris Johnson brit miniszterelnök és Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke. A nyolc pontból és húsz részletesen kifejtett alpontból álló dokumentum első pontja leszögezi, hogy a két ország elkötelezte magát a demokrácia és a nyitott társadalmak védelme mellett.

A Charta szerint London és Washington az átláthatóság, a jogállamiság, a civil társadalom és a független média védelmének szószólója lesz. Biden a hét vezető ipari hatalom csoportjának ma kezdődő háromnapos csúcstalálkozójára érkezett Nagy-Britanniába.

" ["post_title"]=> string(27) "Ismétlődik a történelem" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "ismetlodik-a-tortenelem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-11 13:27:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-11 10:27:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403346" ["menu_order"]=> int(16711) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(424079) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-23 12:58:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-23 10:58:37" ["post_content"]=> string(1117) "

Február 21. az anyanyelv nemzetközi napja – ez alkalommal az Arad megyében működő három nemzetiségi iskola, az aradi német tannyelvű Adam Müller Guttenbrunn Elméleti Líceum, a nagylaki, szlovák tannyelvű Jozef Gregor-Tajovsky Iskolacsoport és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diáktanácsa közös műsort készített a három nemzetiség nyelvéről, kultúrájátról, néphagyományairól, jellegzetes konyhaművészetéről.

A múlt hét végén, az egyhetes síszünet előtt a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében mutatták be a műsort és vetítették le a diákok által közösen forgatott kisfilmet, amiben a különböző kultúrák és nyelvek közös pontjait elevenítették fel. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.

" ["post_title"]=> string(55) "Német, szlovák és magyar diákok ünnepeltek együtt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "nemet-szlovak-es-magyar-diakok-unnepeltek-egyutt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-23 12:58:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-23 10:58:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=424079" ["menu_order"]=> int(16712) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(418275) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-22 12:38:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-22 09:38:10" ["post_content"]=> string(1076) "

Átszervezik a Pegasus kémszoftvert készítő NSO izraeli céget, amely ezentúl a NATO tagállamokra összpontosítja eladásait. Az AFP értesülése szerint új igazgatót neveztek ki a cég élére az eddigi működési igazgató személyében.

Az NSO 2021 nyarán került reflektorfénybe, miután egy médiatröszt felfedte, hogy legalább 180 újságírót, 600 politikust, 85 emberi jogi aktivistát és 65 vállalat vezetőt figyeltek meg a cég Pegasus szoftvere segítségével. Az izraeli Védelmi Minisztérium által fegyvernek tartott Pegasus, amelynek exportjához a szaktárca engedélyére van szükség, távolról képes beindítani az okostelefonok kameráit és mikrofonjait. Az ügy kirobbanása óta az NSO többször hangsúlyozta, hogy engedéllyel exportálta a programot, amelynek célja a terrorizmus és a bűnözés leküzdése, illetve bizonyos ügyfelek más célokra is használhatták.

" ["post_title"]=> string(33) "Megújul a Pegasust gyártó cég" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "megujul-a-pegasust-gyarto-ceg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-22 12:38:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-22 09:38:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418275" ["menu_order"]=> int(16713) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(418273) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-22 12:34:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-22 09:34:44" ["post_content"]=> string(609) "

A Corvinus Zrt. állami vállalat és a 4iG magyar telefonszolgáltatónak adja el üzletét a Vodafone Magyarországon. Az 1,8 milliárd dolláros ügylet következtében közép-európai regionális piacvezető cég jön létre a távközlésben, de az eladás nem terjed ki a Vodafone szolgáltatási ágára - közli a Reuters. Nick Read a Vodafone vezérigazgatója elmondta, a magyar kormánynak világos stratégiája van egy magyar országos számítástechnikai vállalat létrehozása érdekében. Az ügyletet idén december 31-ig véglegesítik.

" ["post_title"]=> string(54) "Eladják a Vodafone jelentős részét Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "eladjak-a-vodafone-jelentos-reszet-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-22 12:34:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-22 09:34:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418273" ["menu_order"]=> int(16714) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(403344) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-11 13:26:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-11 10:26:47" ["post_content"]=> string(835) "

Tizennyolc hónap börtönbüntetésre ítélték az Emmanuel Macron francia elnököt felpofozó férfit, de ebből csak négyet kell leülnie a tizennégy hónapos felfüggesztés miatt.

A 28 éves Damien Tarel, aki a középkori harcművészet rajongója beismerte tettét, a férfi a nyomozóknak azt mondta, hirtelen felindulásból pofozta fel Macront, aki szerinte Franciaország hanyatlásának jelképe. Elárulta: barátaival korábban fantáziált már arról, hogy tojással vagy tortával dobják meg az elnököt, de végül elvetették az ötletet. Macron elszigetelt eseménynek nevezte a támadást, jelezve, hogy az efféle agresszió nem fogja megállítani őt.

" ["post_title"]=> string(26) "Másfél év egy pof miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "masfel-ev-egy-pof-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-11 13:26:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-11 10:26:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403344" ["menu_order"]=> int(16715) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(424072) ["post_author"]=> string(3) "229" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-23 12:56:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-23 10:56:36" ["post_content"]=> string(943) "

Eltemették Illyést, megütötték a kászoni bikát és megtartották a menaságiak a zsidó vecsernyét. Többek között így búcsúztatták el maskarások százai a telet és a vígságot szombaton a 31. Hargita megyei farsangbúcsúztatón.

A Hargita Megyei Kulturális Központ szervezte rendezvény házigazdája a Csíkszeredához tartozó csíkcsobotfalvi hagyományőrző csoport volt, ezért a téltemetést a megyeszékhely utcáin tartották. A rendezvényen 12 település mulatozói vonultak fel és mutatták be jellegzetes farsangbúcsúztató szokásaikat. Bíró István összeállítása.

" ["post_title"]=> string(47) "Véget ért a mulatozás, elkezdődött a böjt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "veget-ert-a-mulatozas-elkezdodott-a-bojt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-23 12:56:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-23 10:56:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=424072" ["menu_order"]=> int(16716) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(418262) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-20 10:07:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-20 07:07:30" ["post_content"]=> string(997) "

A meghirdetést követően az önkormányzatok mindössze hét perc alatt foglalták le a környezetvédelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó Környezetvédelmi Alap által kiírt, a települések közvilágításának energia-hatékonyabbá tételét célzó pályázat keretösszegét– közölte a szaktárca a hivatalos közösségi oldalán.

A szaktárca idén is 500 millió lejjel támogatja a települések közvilágításának energia-hatékonyabbá tételét. Tánczos Barna környezetvédelmi bejelentette, hogy kiegészítik az energiatakarékos közvilágításra kiírt pályázat keretösszegét és várhatóan szeptember végéig ismét meghirdetik a programot A szaktárca vezetője elmondta, több mint 450 pályázatot fogadtak el finanszírozásra, ezek költségvetése pedig megközelíti a 800 millió lejt.

" ["post_title"]=> string(55) "Percek alatt elfogyott a pénz, de lesz újabb kiírás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "percek-alatt-elfogyott-a-penz-de-lesz-ujabb-kiiras" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-20 10:42:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-20 07:42:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418262" ["menu_order"]=> int(16718) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(403340) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-11 13:25:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-11 10:25:39" ["post_content"]=> string(498) "

Az elmúlt 24 órában 103 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak valamivel több, mint 30 ezer teszt elvégzése nyomán, ebből több mint 11 ezer gyorsteszt volt - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Az utolsó közlés óta 20 személy vesztette életét a fertőzésben. Az országos fertőzöttségi arány 0,15 ezrelék. Az egészségügyi egységekben 1271 személyt kezelnek, ebből 255-öt az intenzív osztályon.

" ["post_title"]=> string(43) "GCS: 103 új beteg és 20 halálos áldozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "gcs-103-uj-beteg-es-20-halalos-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-11 13:25:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-11 10:25:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403340" ["menu_order"]=> int(16719) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(403348) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-11 13:28:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-11 10:28:51" ["post_content"]=> string(405) "

Egy nap alatt több mint 11 ezer jegyet adtak el a szeptember 9-12 között Kolozsváron tartott UNTOLD fesztiválra - közölték a szervezők. Ezen kívül a fesztiválon részt vesz további több mint 45 ezer rajongó, akik tavaly vásároltak bérleteket. A két évvel ezelőtti utolsó UNTOLD fesztiválnak több mint 375 ezer résztvevője volt.

" ["post_title"]=> string(27) "Elkeltek a fesztiváljegyek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "elkeltek-a-fesztivaljegyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-11 13:28:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-11 10:28:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403348" ["menu_order"]=> int(16707) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e34e38475fdab496d8bd23cf7195204c" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:55512611cc928ce6ecc4b03b18f87e85" }