VI. Erdélyi Magyar Vendéglátás és Turizmus Konferencia

Immár hatodik alkalommal gyűltek össze a közelmúltban az Erdélyi Magyar Vendéglátás és Turizmus Konferencia meghívottjai Kolozsváron. Az EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályának, valamint a BBTE Földrajz Intézetének közös szervezésű rendezvényére a turizmus és a vendéglátás erdélyi magyar kutatói, illetve számos külföldi meghívott volt hivatalos. A rendezvényt követően László Tibor, kolozsvári kollégánk, az esemény főszervezője mellett, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának oktatóját, valamint – az üdülési jegyek kapcsán – egy kolozsvári utazási iroda munkatársát kérte mikrofon elé.

Hallgassa meg a műsort!

Continue Reading