Amerika is szerepet vállal a délkelet-ázsiai menekültválság rendezésében, vagyis kész rohingja menekülteket befogadni, elsősorban azokat, akik életveszélyben vannak ? közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Marie Harf. Amerika tavaly október óta már ezer rohingját fogadott be, míg a világ más országaiból további 69 ezer menekültet. (tovább…)
Continue ReadingRomániában is hullámokat vetett a washingtoni kongresszusi meghallgatás
Reakcióözönt váltott ki Bukarestben az amerikai kongresszusban Magyarországról szervezett meghallgatás, amelyen kiderült, hogy az Egyesült Államok román állampolgárokat is kitiltott korrupció gyanúja miatt. Az információt az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára, Hoyt Brian Yee osztotta meg a képviselőkkel. Yee arra a kérdésre válaszolt, hogy kettős mércét alkalmaz-e az Egyesült Államok, amely Magyarországot előveszi, Bulgáriát és Romániát viszont nem veszi elő korrupciós ügyekben. (tovább…)
Continue Reading84 lejre nőhet a gyermeknevelési pótlék
A képviselőház egyöntetűen megszavazta a gyermeknevelési pótlék megduplázását. A gyermekpénzként is emlegetett segély összege így a jelenlegi 42 lejről 84 lejre nő már a jövő hónaptól. (tovább…)
Continue ReadingMihai Viteazul nem lehet Vitéz Mihály
A román történelem nagyjainak a nevét nem lehet magyarra fordítani ? állítja a marosvásárhelyi táblabíróság, amely ezzel felmentette a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését elodázó marosvásárhelyi városházát. Az esetről Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) vezetője számolt be szerdai sajtótájékoztatóján. (tovább…)
Continue Reading„Mélyponton van az ország érdekérvényesítő képessége”
Nagyváradi referendum megismétlése, aminek nyomán, középtávon 20 százalék alá csökkenhet a magyarok aránya Nagyváradon. A polgármester szerint magyar településekkel is…
Continue ReadingPénteken hirdetnek ítélet a himnuszperben
Pénteken hirdet ítéletet a sepsiszentgyörgyi bíróság a himnuszéneklésért kirótt bírság ügyében. A tegnapi tárgyaláson meghallgatták a feleket: a prefektúra álláspontját az intézmény jogásza, a Magyar Polgári Pártét Kulcsár Terza József Kovászna megyei elnök képviselte. (tovább…)
Continue ReadingA kormányfő elismerte: botrányos stílusban üldözik az adócsalókat
Egyre nagyobb felháborodást vált ki a vendéglátó-ipari egységek tulajdonosai és alkalmazottai, de a fogyasztók körében is az Országos Adóhatóság hatáskörébe tartozó adócsalás elleni főigazgatóság intézkedései, amelyek során március 15-e óta országszerte 177 kereskedelmi egység tevékenységét függesztették fel ideiglenesen.
Continue ReadingBetegsége miatt szabadulhat Monica Iacob Ridzi
Törvényszéki szakorvosi vizsgálatot rendelt el tegnap az Ilfov megyei bíróság, hogy felmérjék, a börtönbüntetését töltő Monica Iacob Ridzi betegségei közül melyeket nem lehet kezelni a Büntetés-végrehajtási Parancsnokság egészségügyi rendszerében. (tovább…)
Continue ReadingHagyományos tojásfestés, A Krím és Szvorák Katalin az Észpresszóban
Az Észpresszó mai kiadásában a kolozsvári Forgó Kézművesház húsvéti készülődéseiről hallhatnak rövid helyszíni riportot, majd Karácsonyi Zsolt költő A Krím…
Continue ReadingIsmét van pénzügyminisztere az országnak
Letette a hivatali esküt a Ponta kormány két új minisztere. Eugen Teodorovici a Pénzügyminisztériumot, Marius Nica pedig az európai alapokkal foglalkozó tárcát vezeti. A pénzügyminiszteri tisztség a korrupcióért letartóztatott Darius Vâlcov lemondásával üresedett meg. (tovább…)
Continue ReadingEgyenesben az RMDSZ-kongresszus
Megszűnik a politikai alelnöki tisztség és ügyvezető elnökséggé alakítják vissza a főtitkárságot ? ezt a javaslatot támogatta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa, amely kongresszus előtti utolsó ülését tartotta szombaton Zilahon. (tovább…)
Continue ReadingA jogi bizottság szerint letartóztatható Markó Attila
Kedvezően véleményezte a Képviselőház jogi bizottsága a korrupcióellenes ügyészek kérését Markó Attila előzetes letartóztatására. A döntést a plénumnak kell meghoznia. (tovább…)
Continue Reading