Jövő héten mutatják be a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot – jelentette be a tegnapi kormányülés végén tartott sajtótájékoztatón Ilie Bolojan. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Románia gazdasági szempontból súlyos helyzetben van.
(tovább…) Continue ReadingMegnyirbálják a pártfinanszírozást is
A költségvetés kiigazításakor csökkenteni fogják a politikai pártok állami támogatását – jelentette be Ilie Bolojan tegnapi sajtótájékoztatóján.
(tovább…) Continue ReadingKormányzati stop a versenytárgyalásokra
Év végéig nem ír ki újabb versenytárgyalásokat a költségvetésből finanszírozott beruházásokra a kormány – jelentette be Ilie Bolojan. Ezt a miniszterelnök azzal magyarázta, hogy a következő hat hónapban rangsorolni fogják a folyamatban lévő állami befektetéseket.
(tovább…) Continue ReadingDolgoznak a közigazgatási átszervezésen
Az ország közigazgatási átszervezését leghamarabb 2028-ban lehet megvalósítani – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan. Addig a kormányfő szerint meg lehet találni a megfelelő módot a megtervezésére, majd megvalósítására.
(tovább…) Continue ReadingKeserű lesz a gazdaság helyreállítása
Az Uniós állam- és kormányfők találkozóját követő sajtótájékoztatóján Nicușor Dan elnök kijelentette, hogy a román gazdaság néhány éve ‘egy helyben toporog’ és szükség van a fellendítésére.
(tovább…) Continue ReadingGazdasági intézkedésekről egyeztetett az államfő Brüsszelben
Az országos helyreállítási tervről és Románia költségvetési hiányának csökkentéséről tárgyalt az EU-csúcs alkalmával Nicusor Dan államfő Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével.
(tovább…) Continue ReadingBrüsszelben egyeztet a beruházásokról a kormány
Összesen 7,8 milliárd euró értékű beruházás megvalósítása kérdéses a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt projektek közül – jelentette ki Dragoș Pîslaru.
(tovább…) Continue ReadingUtalványt kapnak a kisjövedelműek
A villanyáram hatósági árszabályozásának július elsejei kivezetése után a kiszolgáltatott fogyasztók havi 50 lej értékű elektronikus energiautalványra lesznek jogosultak – derül ki a munkaügyi minisztérium holnapján csütörtök este közzétett sürgősségirendelet-tervezetből.
(tovább…) Continue ReadingKorlátozzák a bérpótlékokat
Havi bruttó 300 lejre korlátozza a kormány a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát – derül ki a munkaügyi minisztérium holnapján csütörtök este közzétett sürgősségirendelet-tervezetből.
(tovább…) Continue ReadingAz ellenzék megóvta egyik alkotmánybíró kinevezését
Július elsején tárgyalja az alkotmánybíróság a Mihai Busuioc alkotmánybírói kinevezésére vonatkozó beadványt. A Szociáldemokrata Párt jelöltjének alkotmánybírói kinevezéséről szóló parlamenti határozatot a SOS Románia támadta meg az alkotmánybíróságon.
(tovább…) Continue ReadingCsökkennek az ösztöndíjak, nő a heti óraszám
Daniel David oktatási miniszter bejelentette, hogy a tanulók és az egyetemi hallgatók ösztöndíjalapja idén ‘elkerülhetetlenül’ kisebb lesz, mint 2024-ben.
(tovább…) Continue ReadingEllenőrzik a betegszabadságokat
Az egészségügyi miniszter ellenőrző testülete megvizsgálja a betegszabadságok helyzetét. Bejegyezésében a szaktárca vezetője azzal indokolta az intézkedést, hogy tavaly egymillió ‘gyanúsnak tűnő’ betegszabadságot vettek ki az alkalmazottak.
(tovább…) Continue Reading










