Adásunkban Nádas Péterre, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjára emlékezünk. Az idén augusztus 26-án elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista október 14-én lenne 84 éves. Egy tizenöt évvel ezelőtti bukaresti beszélgetés részletével idézzük fel gondolatait.
Nádas Péter 2011 májusában az Emlékiratok könyve című regénye román nyelvű bemutatójára jött a román fővárosba. Ő volt az akkori bukaresti nemzetközi könyvvásár egyik magyar meghívottja Esterházy Péter, Forgách András, Bodor Ádám és mások mellett. Nádas Péter akkor arról beszélt, hogy az író kötelessége menni a könyvei után. Ez a látszólag egyszerű mondat sok mindent elárul arról a kivételes következetességről, amellyel a szerző egész életében az íráshoz és az ember megértéséhez viszonyult. Számára a regény elsősorban az ember megismerésének lehetősége. Úgy vélte, hogy az írónak a tapasztalat és a képzelet között kell mozognia, miközben a nyelvvel folytatott munka egyszerre intellektuális és érzéki folyamat. A beszélgetésben szó esett a fordításról, az emberi kapcsolatokról, a rendszerváltás utáni évtizedek tapasztalatáról, és arról is, hogy az írás és a magánélet között nála nincs éles határ. Az írás nem különálló része volt életének, hanem maga az élet egyik formája. Most, halála után, ezek a mondatok már emlékként szólalnak meg.
Egy nagy író hangját halljuk – egy olyan alkotóét, aki egész életében azt kereste, hogyan lehet a nyelv segítségével közelebb kerülni az emberhez és önmagunkhoz.
Nádas Péter 1942. október 14-én született Budapesten zsidó polgári családban. Nem volt még 13 éves, amikor elveszítette édesanyját, és a tizenhatot sem töltötte be, amikor édesapja öngyilkos lett. Ezt követően, 1958-ban szakította meg tanulmányait, majd 1961 tavaszán szakmunkásvizsgát tett le. A kezdetekben fotóriporterként és újságíróként is dolgozott, 1969-től pedig szabadfoglalkozású író lett.
1967-ben jelent meg A Biblia című első kötete, 1977-ben az Egy családregény vége, 1986-ban az Emlékiratok könyve. Ez utóbbin megszakításokkal tizennyolc éven át dolgozott. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete. 1989-1990 között a Magyar Napló állandó munkatársa volt. 1992-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Ugyanebben az évben infarktust kapott, újraélesztették és megműtötték, a nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete. Felépülése után tovább dolgozott Párhuzamos történetek című háromkötetes regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után 2005-ben jelent meg. 2006-ban a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek egy része munkanapló, emellett esszéket, képeket, jegyzeteket is közöl a regénnyel kapcsolatban. 2016-ban látott napvilágot Az élet sója című kötete. 2017-ben publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját. 2022-ben jelent meg Rémtörténetek című regénye, 2025-ben a Szünet nélkül című kötete, valamint utolsó könyve, a Halott barátaim. Szeptember végén posztumusz jelent meg a Sárközy & Társai kiadónál a Most az egyszer című könyve, amelyben a szerző két, korábban már publikált szövegének átdolgozott változata olvasható olyan témákról, mint a bolygónk jövője és a saját jövőnk – a globális felmelegedés és az emberi biográfiák közel sem globális különbözősége.
Nádas Péter 2026. augusztus 26-án, 83 éves korában hunyt el a Zala megyei gombosszegi otthonában, ahol 1984 óta élt és dolgozott.
Pályafutása során számos elismerést kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, a Würth-díjat, valamint a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjét. Nevét többször is a Nobel-díj várományosai között emlegették.
