Munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese. Mihai Uca emlékeztetett, a vonatkozó jogszabályok értelmében ha a hőmérséklet meghaladja a 37 Celsius-fokot, a hőmérséklet-páratartalom index pedig eléri a kritikus 80 egységet, a munkáltatóknak intézkedéseket kell hozniuk a munkavállalók védelmére. Biztosítaniuk kell: műszakonként személyenként 2-4 liter ásványvizet, megfelelő szellőzést, a munkavégzés és az árnyékos helyen tartott pihenők váltakozását, a fizikai megterhelés csökkentését, valamint az egyéni védőfelszerelést.

Országszerte 43 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt; közülük 31-et kórházba szállítottak, míg ey ember a helyszínen életét vesztette – közölte tegnap este a belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztálya. A legtöbb esetben ájulás, fejfájás és általános rosszullét miatt volt szükség a mentőegységek beavatkozására. A Katasztrófavédelmi Főosztály tájékoztatása szerint ugyanakkor tegnap hat megye kilenc településén okozott károkat a viharos erejű szél. Argeș, Krassó-Szörény, Dâmbovița, Hunyad, Máramaros és Vrancea megyében kidőlt fák, villanyoszlop és a lesodort épületelemek eltávolításában segítkeztek a katonai tűzoltók.