Éles bírálatokat váltott ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök minapi nyilatkozata, amelyben a szövetség elnöke pontatlanul fogalmazott a Digi24 hírtelevíziónak adott interjúban. Az RMDSZ elnöke a bírák és ügyészek nyugdíját szabályozó törvénytervezet kapcsán úgy fogalmazott, hogy előzetes egyeztetésre elküldték a bírósághoz, de félreérthető volt, mert nem pontosította, hogy az alkotmánybíróságra vagy a legfelsőbb bíróságra utalt. Tegnap este Kelemen Hunor pontosította, hogy a legfelsőbb bíróságról beszélt. Ugyanakkor értetlenségét fejezte ki, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács és a legfelsőbb bíróság elnöke miért támadja. A CSM azt feltételezte, hogy az alkotmánybírósághoz küldték el a tervezetet, ami alaptörvénybe ütköző lenne, míg a legfelsőbb bíróság elnöke azt nehezményezte, hogy Kelemen Hunor azt a látszatot keltette, hogy a legfelsőbb bíróság egyetértett volna az alkotmánybíróságon nemrég megbukott tervezettel. A kormányzó szociáldemokraták és a liberálisok között időközben vita alakult ki, hogy a kabinet tartalmilag ugyanazért a tervezetért vállaljon felelősséget, vagy egy másik változatért, de ez vélhetően csak azt követően dől el, amikor megszületik a taláros testület indoklása, amely még nem jelent meg.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...