Május 27-én a Liszt Intézet bukaresti székhelyén mutatták be Rostás Zoltán szociológus Beszélő dokumentumok. Interjúk A Hét tudományrovatából című háromkötetes művét. Az első két rész olyan beszélgetéseket tartalmaz, melyeket a szerző 1989 előtt közölt, a harmadik kötetben pedig 1990 után készült interjúk olvashatók. A trilógiát és a szociológus munkásságát Demény Péter Bukarestben élő író ismertette, majd Mosoni Emőke, a Román Televízió Magyar Adásának főszerkesztője kérdezte Rostás Zoltánt újságírói és szociológusi munkásságáról. Mai adásunkban interjút hallhatnak a bukaresti könyvbemutatóról, illetve megszólal a könyvet kiadó Kriterion Könykiadó igazgatója, H. Szabó Gyula is.
Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Figyeljünk oda kinek fizetjük ki az útadót
Nem engedélyezett portál szed be útadó illetéket - figyelmeztet a közúti infrastruktúrát kezelő országos hatóság (CNAIR). Az erovinieta.net portálon a…
Tovább...Pénzügyminiszter: A kamatszint 7,3%-ra emelkedett
A pénzügyminiszter szerint fennáll a veszélye annak, hogy Románia államadós-besorolása a „junk” kategóriába csúszik.
Tovább...AEI: A május elsejei ünnep drágulásokat és helyi ellátási zavarokat hozhat
Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke, Dumitru Chisăliță szerint a következő napokban 9,4-9,6 lejre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára, és…
Tovább...