Teheránban merényletben megölték Iszmail Hanijét, a gázai iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetőjét órákkal azután, hogy részt vett az iráni elnök eskütételi ceremóniáján. A Hamász közleményében Izraelt vádolja. Izrael ugyanakkor nem vállalta, hogy ő követte volna el a támadást. Hanije hajnalban vesztette életét, néhány órával azután, hogy egy izraeli vadászgép Libanonban, Bejrút szívében megölte a Hezbollah műveleti központjának vezetőjét. Ezt a támadást Izrael már vállalta. A Hamász politikai hivatalának helyettes vezetője kijelentette, hogy Iszmail Hanije meggyilkolása “gyáva tett, amely nem marad válasz nélkül”. A szervezet 62 éves vezetőjét először 2017-ben választották meg a Hamász politikai irányítójának, majd 2021 augusztusában újabb négy évre meghosszabbították mandátumát. A szervezet politikai vezetőjeként Hanije feladatköre elsősorban szimbolikus volt. A szakértők szerint a tényleges hatalom a Hamász Gázai övezetben tartózkodó katonai vezetőinek, Jahíje Szinuárnak és Mohammed Deifnek a kezében van.
Irán nem tárgyal az Egyesült Államokkal, amíg az izraeli támadások folytatódnak
Irán nem hajlandó az Egyesült Államokkal tárgyalni nukleáris programjának jövőjéről, amíg izraeli támadás alatt áll.
Tovább...Nagyszabású orosz támadás érte Odesszát ma hajnalban
Az áldozatok között három mentőorvos is van − írta az Ukrajinszka Pravda.
Tovább...Iráni rakéta csapódott be ma reggel a dél-izraeli Beér-Seva városába
Irán tegnap ugyanerre a helyre lőtt ki rakétát.
Tovább...Donald Trump a következő két hétben dönt
Az amerikai elnök elsődleges prioritása annak biztosítása, hogy Irán nem jut atomfegyver birtokába.
Tovább...