A nagyhatalmakkal kötött nukleáris megállapodás nem változtat az Egyesült Államok „arroganciáját” elítélő iráni politikán – jelentette ki ma Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Ali Hamenei ajatolláh a ramadán böjti hónap lezárása alkalmából mondott beszédében leszögezte, hogy hazája ezentúl sem tárgyal Washingtonnal a világ ügyeiről, mint mondta, az atomprogram kérdése kivételt képezett. Hozzátette: Teherán továbbra is határozottan elutasítja az Egyesült Államok közel-keleti politikáját. Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között kedden jött létre egy történelmi jelentőségű átfogó megállapodás, amellyel a nemzetközi közösség azt igyekszik szavatolni, hogy az iráni atomprogram kizárólag békés célokat szolgáljon, amiért cserébe fokozatosan feloldják a perzsa állam elleni szankciókat.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...