Az Ikea csoport 33 600 hektár erdőt vásárolt Romániában ? közölte a Mediafax. A svéd bútorgyártó és -kereskedő cégcsoport a Kárpátok keleti és déli oldalán fekvő Botosani, Vrancea, Buzau és Prahova, valamint Bihar megyében vásárolt erdős területeket. Frederik de Jong, az Ikea Románia elnöke elmondta, az erdővásárlás hozzásegíti a cégcsoportot a fenntartható módon megtermelt fa nyersanyaghoz. A befektetést arra is alkalmasnak tartotta, hogy a cég diverzifikálja eszközeit. Hozzátette: Románia az első ország ahol az Ikea csoport saját erdővel gazdálkodik, és azt tűzték ki célul, hogy példát mutassanak az erdőgazdálkodás fenntarthatóságára. Romániában több mint húsz beszállítója van az Ikea csoportnak. Termékeit egy 2007-ben nyitott bukaresti áruházban lehet megvásárolni. A bútorgyártó júniusban jelentette be, hogy a második romániai üzletét is a f?városban nyitja meg.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Tovább drágul a kőolaj
Az olajárak emelkedtek, és elérték az amerikai–izraeli–iráni konfliktus kezdete óta mért legmagasabb szintet. Egy hordó Brent nyersolaj ára immár meghaladta…
Tovább...A Világbank is beszállna az atomerőmű kiterjesztésébe
Románia a Világbankkal lép partnerségre nukleáris beruházások megvalósítása érdekében - jelentette be Nicuşor Dan Horvátországban. A Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóját…
Tovább...